Fekete Hegy: Egy mondat...
Nale a hajókabinban, az ágyán ült, teljesen felöltözve, és a kezében lévő tárgyat nézte.
Egy fém eszköz volt, akkora, mint az ökle, ívelt, egy kis átlátszatlan gömbbel a közepében. A gömbből vöröses fény áradt, és halvány, háromszög alakú aura vette körül. Ahogy az egyik irányba forgatta, sárgába, majd narancsba, kékbe, indigókékbe, majd lilába csapott át. Visszaforgatta vörösbe és úgy látta, nem tudja a másik irányba annál tovább forgatni, bár ha nagyon erőltette, a vörös zölddé vált; mikor azonban eleresztette, ismét vörösen világított.
Ez volt a Könyv egyik katalizátora. A gép addig nem kezdett el hatni, amíg valaki nem aktiválta a közelből. Máskülönben a Könyv teljesen semleges, és látszólag ártalmatlan maradt. Egyben ez volt az első tényleges bizonyíték, amit Nale kapott, mely igazolta küldetésük valódiságát, és bár a múltban megelégedett azzal, hogy gondolkodás nélkül kövesse az utasításait, hálás is volt azért, hogy az operatívások alkalmasnak találták arra, hogy neki adják ezt a tárgyat. Nem azért, mert talán használnia kell majd, - ez a lehetőség egyszerre tűnt undorítónak és kecsegtetőnek, - hanem mert egy biztos pontot jelentett az egész ügy körüli furcsaságban. Minél többet tudott meg a vadászatról, annál kevésbé tűnt az egész valószínűnek. Ez a katalizátor majd segít, hogy folytathassa.
Nale a fény felé emelte, a fénytöréseket figyelte. A katalizátor felszíne olajszerűen ragyogott, a fény a szivárvány minden színében megtört rajta, a közepébe helyezett gömb azonban magába szívott minden fényt, mint egy fekete óceán. Arra gondolt, milyen bámulatos, hogy ezeknek az apró eszközöknek ilyen óriási hatásuk van a körülöttük lévő emberekre, és elmerengett rajta, hogy a csapata által végrehajtott mentőakciók is mennyire hasonlítottak hozzá. Gyakran kívánta, bár képes lenne csapata és a Nővérek úgy általában nagyobb változást hozni, így azonban - forgatta a kis gömböt oda-vissza - kénytelenek azzal beérni, amijük van.
Felfedezése óta ez a kis tárgy vált küldetésük alapjává. Egy egész sor katalizátor egyike volt ez, melyek csak nemrég kerültek napvilágra, és a Nővérek elemzései szerint bizonyítékok voltak arra, hogy a Könyv nemcsak hogy létezett, de a jove űrön kívülre került. Nale és minden csapattársa is engedélyt kapott az eszköz használatára, ha a Könyv keresésére indulnak, de kizárólag akkor, ha végveszélyben vannak, és lehetőleg csak kis embercsoport közelében. Feltételezték, hogy hatása nagyobb területre hat, és a kék szint fölé semmilyen körülmények között nem növelhetik az energiát, ugyanis a legtöbb ember megbénításához az is elég. Magasabb szintek maradandó nyomot hagynának azokban, akik elég szerencsétlenek a hatókörzeten belül tartózkodni.
A Könyv tudattörlő hatása rajtuk nem mutatkozott, ezt minden bizonnyal a genetikai felépítésük, lelkierejük és immunitásuk kombinációjának köszönhették. Nale-nek annyit mondtak, hogy az eszköz belepiszkál az agyba, és kigyomlál minden háborús, dühös és gyűlölködő hajlamot, és túl magas szinten megsüti a szerencsétlen nyomorult agyát. Számukra azonban, akik átmentek a Nővérek kiképzésén, ezek az érzések olyan jelentéktelenek voltak, oly kevéssé részesei a személyiségüknek, hogy azok eltávolítása semmilyen végleges kárt nem okoz. Valamilyen hatása elképzelhető, hogy van, vallották be vonakodva a Nővérek adminisztrátorai, de semmi olyan, ami miatt agóddniuk kellene.
Forgatta a gömböt, forgatta, vörösből zöldbe.
Kopogtattak az ajtón, és Shiqra, Nale csapatának egyik tagja lépett be, válaszra sem várva. Vékony férfi volt, tele energiával, amitől úgy tűnt, mintha a bőre csapdába ejtette volna. Feszülő ruhát viselt, soha még csak el sem mosolyodott, és olyan rideg modora volt, mint aki a kelleténél több kockázatos mentőakcióban vett már részt. Ő volt az egyik legelső újonc.
Mielőtt Nale kinyithatta volna a száját, Shiqra szólalt meg. - Van egy nyomunk. Ez most megbízható. Most rögtön kell indulnunk, még mielőtt a Birodalom fülébe jutna.
A „Birodalom” volt a fedőneve mindenkinek, aki nem volt Nővér, különösképp a négy Birodalom azon baljós erőinek, akik bár még mindig a sötétben tapogatóztak, lassan kezdtek ráébredni, hogy a Nővérek kutatnak valami után.
- Hol van? - kérdezte Nale.
- Az Angyaloknál - válaszolta Shiqra és kiment a szobából.
***
Egy utazással később egy Angyal űrállomáson voltak, fülsüketítő zaj kellős közepén. Alig értek ki a dokkokból a piactérre, érzékeiket máris elárasztották az ingerek. Útszéli árusok kiáltoztak feléjük minden irányból; gyorsító kereskedők sétáltak körbe, maguk után húzva zárt, plexiüveg kocsijukat, melyekben vegyi áruik zörögtek; és izzadt, bűzlő kábítószerfüggők a járdaszegélyeken, a halántékukra tekert ázott rongydarabokkal, akik láthatatlan dolgok miatt ordítottak. A testek melegétől pára csapódott a falakra, átnedvesítve a petyhüdten függő, mocskos Angyal zászlókat. A lármától megfájdult Nale feje.
Az igazat megvallva az Angyaloknak nem volt szükségük ezen bazároknak helyet biztosítani állomásaikon - egy szigorúan irányított bűnözőszervezet voltak, akik üzleti ügyei ennél kényesebb természetűek voltak - de már régen rájöttek a hálózati munkában és szociális központok biztosításában rejlő előnyökre. Legjobb tagjaik állítólag olyan kereskedőkből kerültek ki, akik egy Angyal állomásra érkeztek a profit reményében, majd megtetszett nekik a légkör és úgy döntöttek, hogy ők is beszállnak.
Logikus volt, hogy ezek az emberek legyenek az elsők, akik kiássák a Könyvet. Vállalkozó jellemük mellett ők voltak a jove technológia legfőbb begyűjtői, az ismert űr nagy részében jelen voltak és más emberek dolgainak ellopásában is az élen jártak. Vándorok voltak, és nem voltak hajlandóak a Serpentis árnyékában ücsörögni; állandóan kutattak, mindig tovább nyomultak.
Nale megpillantott néhány Angyal képviselőt, akik barátságosan bólintottak neki. A hatóságok mindig jelen voltak az állomáson, szem előtt, de nyugodtak maradtak, nem féltek a civilekkel való csevegéstől. Ez egyértelműen egy olyan hely volt, ahol az emberek ismerték egymást, és ahol az üzleti ügyeket nyugodtan, felesleges sietség nélkül lehetett megkötni. Nale aggodalma, miszerint túlságosan kilógnak majd a tömegből, megalapozatlannak bizonyult: annyiféle ember keveredett itt össze, hogy Nale és csapata még a Nővérek jelvényével a karjukon sem vonzották a pillantásokat. Fellélegzett, és remélte, hogy ez így is marad.
A jelvények viselése előírás volt azon Nővérek számára, akik háborús övezetbe indultak, hogy semlegességüket jelezzék, és megóvja őket a bántalmaktól. Védelem szempontjából viselésük valószínűleg nem volt annyira fontos; ilyen állomáson az emberek általában nem zaklattak senkit ok nélkül, és azok a kedves Angyal közegek sem haboznának betörni azok koponyáját, akik bajkeverésen törik a fejüket. Amire azonban hasznos volt a jelvény, az az, hogy különleges engedélyeket biztosított. A Nővéreket gyakran engedték be különösebb magyarázat megkövetelése nélkül a köz számára egyébként lezárt területekre, és senki nem szerette túlságosan sokáig kérdezgetni vagy késleltetni őket. Elvégre egy nap lehet, hogy pont az ő bőrüket mentik majd meg.
Nale és csapata egy konkrét árust keresett, lehetőleg kérdezgetés nélkül, eddig azonban nem jártak szerencsével. Két másik csapattársa, Berkhes és Monas, egy nagy, behemót fickó hátramaradt, hogy körbe szaglásszon, és véleménye szerint egy kicsit túl sokáig tartott nekik, hogy eljussanak oda, ahová akartak. Öten voltak a csapatban; Zetyn, a technikusuk a hajón maradt, Shiqra pedig mégjobban lemaradt.
Shiqra hirtelen felgyorsította lépteit, elment Berkhes és Monas mellett, és beérte Nale-t. - Megtaláltam - mondta.
- Tudod, hogy hol a fickó?
- Igen, épp most jöttem rá. Gyere, induljunk.
Több utcányira távolodtak a főtértől, az állomás elegánsabb részei felé. Shiqra, Nale és Manes vezette a csapatot, Berhkes elgondolkodva lemaradt egy kicsit. Nale nem kommentálta a dolgot; régi barátja volt, akivel már számtalan közös küldetése volt, és igen megbízható embernek ismerte meg. Ha valamit végig akart gondolni, megkapta az ahhoz szükséges teret.
Végül megálltak egy ház előtt, ami még szomszédjaihoz képest is csillogott a gazdagságtól. A bejáratot Angyal rendőrök állták el, akikben nyoma sem volt a piacnál lévő testvéreik kedvessége.
És itt többféleképpen is végződhetett a dolog, ha valaki nem jön ki átkozódva a házból. Egy női Angyal kapitány volt, akihez Nale egyből odalépett.
- Bocsásson meg kérem - mondta.
- Parancsol?
- Nale vagyok, az EVE Nővéreitől - mondta, és kezet nyújtott.
- Hona, Őrangyal, különleges osztag. Mit tehetek Önért?
- Mindenképpen beszélnünk kellene ezzel a kereskedővel. Tudna ebben valahogy segíteni?
- A segítséget nem szokták ingyen adni. Mit tud felajánlani nekem és a csapatomnak?
- Nos, ő, ha elvágta az ujját, valószínűleg be tudnám kötözni - mondta Nale.
Hona egy ideig csak nézte. - Arak várja magukat?
- Nem - vallotta be Nale.
- Örülni fog az ajánlatuknak, bármi legyen is az?
- Igazán fogalmam sincs.
A nő még egy ideig figyelte őket. - Nos, maguk is Nővérek, és szimpatizálok az ügyükkel. És valószínűleg fel is fogja bosszantani Arakot, ami részemről teljesen jó. Úgyhogy engedélyt adok maguknak a belépéshez.
- Bajba kerülhet emiatt? - kérdezte Nale.
- Nem számít. Az egységemet leszerelték. Munkát keresek magunknak, vagy legalábbis segítséget abban, hogy megtaláljak valakit, aki már egy jóideje eltűnt, de nyilvánvalóan egyik sem elég fontos Arak számára. Úgy tűnik, kénytelen leszek magam megtalálni a fickót, aztán belerepülni a vakvilágba. Talán maguknak nagyobb szerencséje lesz, mint nekem.
Mondott valamit az egyik biztonsági őrnek, majd intett a Nővéreknek, és elment.
Beléptek a házba. A kereskedő az emeleten lakott, egy nagy, caldari stílusú teremben. Ónix ochre darabkákat, behűtött gelidus jégszilánkokat láttak gondosan elrendezve, részben az esztétikai értékei miatt, félig a vallási szimbolizmus kihangsúlyozása miatt. Áldozati porcelántálakban színes, folyamatosan kavargó cytoserocin gázt tartalmazó gömbök hevertek. Nale egy celadon gömbre pillantott, melynek bíborszínű árnyalatától megborzongott.
Az egyik falat egy homok-vízesés foglalta el, melynek csendes sistergése nyugtatólag hatott a fülekre. A levegőben 3 dimenziós lézermadarak repkedtek, amiket rejtett videovetítők jelenítettek meg. Renkívül szép iroda volt, az összképet csupán az Arak asztala mögötti hatalmas Quafe hűtő rontotta el kissé. Vörös Quafe-al volt tele, mely különleges hozzávalókat is tartalmazott. Ottlétének oka már belépésükkor világossá vált. Arak kövér volt, és egész testét takaró köpenyt viselt. Amint megpillantotta a belépőket, felpattant az asztala mellől, hozzájuk lépett és kezet rázott velük. Homloka csillogott. Kezeivel a madarak felé intett. - A röptük, az útvonaluk szimbolikus. Jószerencsét hoznak a szobába, üzleti jószerencsét.
Nale követte a férfit és egy asztal melletti székben foglalt helyet. - Úgy értesültünk, hogy nemrégiben egy szokatlan hajórakomány érkezett, köztül egy inaktív, megmunkált fémtömb. Szeretnénk megvásárolni.
- Csak így, látatlanban? - kérdezte Arak.
- Igen.
- Rendben.
Nale csapata összenézett. Ez egy kicsit túlságosan könnyű volt.
- Ö, használta már? - kérdezte Nale.
- Nem, még nem. Csak nemrég érkezett, nem úgy tűnt, mintha bármit is csinálna, a kivitelezés nem ismerős, leginkább egy ősi, elromlott szerkezetnek tűnt és el nem tudom képzelni, miért akará bárki is megvenni, ha nem a régiségek gyűjtése miatt. - A szavak csak úgy ömlöttek belőle. Nale két nyitott VQ üveget vett észre az íróasztalon.
- Tudja, hogy mi az?
- Ó igen, van pár ötletem, de ennek kiderítését inkább a szakértőkre bíznám.
Nale Berkhesre pillantott, aki csak a szemét forgatta. Egyikük sem hitte, hogy Areknek bármiféle elképzelése is van.
- Itt van most? - kérdezte Nale.
- Nem, a rakárban. - Arak előre dőlt az asztalán és félre lökte a VQ üvegeket. - Tudják, általában nem kérdezek ilyesmiket, de kíváncsi vagyok, miért kutatnak a Nővérek egy ilyen valami után.
Nale hátra dőlt a székében. - Úgy hallottuk, hogy gyógyító képessége lehet, de ennek kiderítéséhez előbb meg kellene vizsgálnunk.
- Maguk aztán igazán jó kémek, hisz még el sem kezdtem híresztelni, hogy nálam lenne.
- Köszönjük, és igazán boldogok vagyunk, hogy elsőként érhettünk ide - mondta egy mosolyt felvillantva Berkhes. - Megnézhetnénk, kérem?
- Ó, az nincs itt. Nem tartom itt az áruimat, néhány emberemet magukkal kell küldenem, hogy elkísérje önöket a raktárhoz.
- Biztos vagyok benne, hogy magunk is odatalálunk - mondta türelmetlen hangon Shiqra. - Ami a fizetséget illeti...
Arak felemelte gyűrűkkel díszített kezét. - Ne aggódjon, én megbízom a Nővérekben. Majd akkor megbeszéljük, amikor visszaértek. Itt van a cím.
Beütött egy kódot a konzoljába. A lézermadarak az asztalára szálltak, aminek felületén szavakká és számokká olvadtak. - Szívesen megmondanám a raktáron belül is a helyét, de sajnos nem tehetem. Ez a szabály. Az embereim magukkal mennek és leemelik a megfelelő dobozt.
Elköszöntek és távoztak az épületből, és Arak embereivel a nyomukban a raktár felé indultak. Ahogy az utcán mentek, Berkhes Nale-hez húzódott. - Nem igazán bízom Shiqra-ban - suttogta. - Elég idegesen viselkedik mostanában. Mikor a piacon voltunk, azt hiszem láttam, hogy egy üzenetet kap az adóján, amit nekünk, többieknek nem állt szándékában elárulni. És folyamatosan matat valamivel a zsebében, ami... nos - tette hozzá Berkhes elvigyorodva. - Nagyon remélem, hogy nem az, amire gondolok.
Épp folytatni akarta, amikor Shiqra lépett hozzájuk elmosolyodva. - Kicsit lemaradok. Küldök egy gyors üzenetet a bázisra arról, hogy hova megyünk és mik a terveink. - Lemaradt, Nale pedig Berkhesre nézett, aki kérdően felvonta a szemöldökét, bár nem szólt semmit.
Mikor a raktárba értek, a kereskedő emberei beengedték őket. Az épület, amibe beléptek, olyan hatalmas volt, hogy Nale nem is látta a végét a homályban. Plafonig meg volt pakolva különféle dolgokkal, tíz szintes állványsor állt benne, melyek körül hatalmas karú acél lépegetők álltak.
- A fickó tényleg igazi gyűjtő - mondta Berkhes.
A raktár mélyére vezették őket. Végül a kísérőik megálltak és egy konzolba beütöttek néhány számot. Egy kép siklott hozzájuk az állványon, megfogott egy kis dobozt, kiemelte és a földre tette.
Nale és társai összenéztek. Mindannyiuk arcán látszott a gondolat, hogy ez a konténer túl kicsinek látszott ahhoz, hogy a Könyvet tartalmazza.
Nale és Berkhes a dobozhoz léptek. - Rossz érzésem van - mondta Berkhes, Nale pedig bólintott. Az egyik őr is odalépett, letérdelt a doboz mellé, kinyitotta a zárat, majd egy jó nagyot lépett hátra.
Nale körbe nézett a teremben, csapattársai arcát fürkészve. Berkhes aránylag nyugodtnak tűnt, mivel ugyanarra a következtetésre jutott, mint ő. Zetyn közömbös arcot erőltetett magára. Shiqra csak fintorgott.
Visszafordult a konténer felé. Felnyitotta, belenézett és úgy érezte, egész teste lelohad, egyszerre érzett csalódást és megnyugvást.
A dobozban, ami túl nagy volt tartalmához képest, egy katalizátor hevert. Nagyobb volt, mint az, amit Nale kapott, ökölnyi helyett egy alkarnyi, de egyébként pontosan ugyan olyan.
Nale felsóhajtott és Berkhes-hez fordult, hogy megkérdezze, mit tegyen, de megtorpant, amikor meglátta a férfi arcát.
Mereven állt, az üres levegőt nézte, mintha megpillantotta volna az örökkévalóságot. Majd szemei kidülledtek, hebegett valamit és vér tört elő nagy cseppekben a nyakából.
Nale és társai, számtalan tűzharcon át edződött reflexeikből azonnal fedezék mögé ugrottak, és társuk meggyászolását későbbre halasztották. A kereskedő lassabb, tapasztalatlanabb emberei egyhelyben maradtak, és pillanatokkal később Nale fél füllel egy árulkodó suhogó hangot hallott, miközben továbbra is a doboz tartalmát figyelte. Mindkét férfi elfintorodott és nyakukhoz szorították kezüket. Kezük már félúton volt a fegyverük felé, mikor a padlóra rogytak és vérezni kezdtek.
A mélyülő árnyak közt Nale egy csapat, feléjük lopakodó embert pillantott meg. Egy csatapáncélba öltözött fickó egyenesen a dobozhoz lépett, anélkül, hogy akár csak a Nővérekre pillantott volna. Felemelte, bele nézett, és épp mondani akart valamit, amikor egy durranás hallatszott, és a férfi mellkasa szétrobbant. A földre rogyott, elejtette a dobozt, a katalizátor pedig kigurult belőle.
Minden ott álló látta, hogy nem a Könyv volt az. Csend telepedett a terepre, amit egy alig hallható „... a kurva életbe!” követett valahonnan a sötétből, majd futás és lövések hangjai. A Nővérek nem mozdultak, nem is pisszentek, köztük Nale is, amíg nem érezte egy pisztoly hideg acélcsövének az érintését a tarkóján.
- Amit kerestek, már nincs itt - mondta egy hang. A pisztoly eltávolodott a nyakától, és ismét futó léptek zaja hallatszott.
Nale mozdulatlanul állt, a halkuló lövések hangjára figyelt. Emlékezett erre a hangra. Egy Hona nevű Angyal kapitányé volt.
Az eredeti mű
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése