Fekete Hegy: A béke embere
Nale csapata a hajó fele menet azon gondolkodott, mi is történt, és hogy mi legyen a következő lépés, mikor Hona és egy csapatnyi Angyal állta el az útjukat. - Velem jönnek - mondta a nő.
- Szem elől vesztettük a támadókat, de tudjuk, merre tartanak, és hogy amit maguk keresnek, az is ott lesz - mondta ellenkezésüket látva, és elindult.
Egymásra néztek, majd követték a nőt.
- Amikor elváltunk, ellenőriztem az űrállomás naplóját - magyarázta út közben. - Azt a tárgyat, amit maguk keresnek, az egyik mélyűri felderítő csapatunk zsákmányolta, és egy nagyobb lelethez tartozik. Az egész csomagot itt akarták lerakni, de az egyik katonai létesítményünk megkérte őket, hogy hozzájuk vigyék alaposabb vizsgálatra. A támadok oda tartanak, de terveznek néhány megállót út közben, úgyhogy ha sietünk, megelőzhetjük őket.
- Nézze, semmiképp nem szeretném, ha úgy érezné, hogy kritizálom a tervét, és igazán köszönöm a segítségét, hogy a kereskedő irodájába be, és a raktáros lövöldözésből kijuttatott minket, - mondta Nale, - de ki maga?
- Egy csapat parancsnoka.
- ...igen?
- És én vagyok az is, aki néhány válaszért cserébe megtalálhatja azt, amit maguk keresnek.
Nale vállat vont, ami ilyen sebesség mellett figyelemre méltó teljesítmény volt. - Rendben. Csak Ön után.
***
Nem sokkal később már egy Angyal hajón haladtak az ismeretlen felé, melynek legénységét Hona saját kezűleg válogatta össze.
A nő elmondta neki, hogy egyrészt az eligazítás miatt hozta a hajóra a csapatát, másrészt pedig hogy őt szemmel tudja tartani, és több kérdést is feltett arról a tárgyról, melynek keresésére indultak, kihangsúlyozva azirányú aggodalmát, hogy az egy olyan fegyver, amit az emberei ellen lehet használni. Nale a lehetőségekhez képest igyekezett kikerülni a válaszadást, és közben igyekezett azzal megnyugtatni, hogy a berendezés egy különleges gyógyító eszköz, melyet csak a Nővérek képesek megfelelően működtetni. Hona a férfi kérdéseinek nagy részét semmibe vette, és mire rájöttek, hogy egyikük sem kapja meg a másiktól azt, amit akar, a hangulat igen hűvössé vált; Nale csupán csalódott és fáradt volt, a nő azonban egyenesen dühös, ám végül feladta, és magára hagyta a másikat.
A férfi indulás előtt magához vett néhány eszközt a hajójáról. Most új kabinjában, a priccsen ülve egy tehetetlenségi labdát dobált a levegőbe. Minden alkalommal, amikor feldobta, felgyorsult és hangos dörejjel csapódott a plafonnak, majd visszaesett a kezébe. A kiképzőtáborra emlékeztette, amikor még minden sokkal egyszerűbb volt.
A tehetetlenségi labda egy gumiborítású fém gömb volt, ugyanaz, mint amit az edzőteremben is használtak. Működése ugyanazon a technológián alapult, mint az űrhajók tehetetlenségi csillapítói, amik megakadályozták a jármű szétszakadását az őrületes sebességű lassításoknál és gyorsításoknál. A belseje gravitronikus mechanikát rejtett, mely a labdát annak eldobása után felgyorsította, így az a kezdetinél sokkal nagyobb sebességgel volt képes becsapódni a célba. Ütközéskor a célfelület puhaságától függő módon lassít le; minél puhább a célpont, annál erősebb a belső mechanika fékező hatása, és így a becsapódás ereje is kisebb, tehát az a néhány ezredmásodperc, amíg a bőr borítású felületbe nyomódik, sokkal kisebb ütést eredményez, mintha egy acél felülethez vágnák hozzá.
Végül Hona dörömbölt be az ajtaján, majd választ sem várva benyitott. - Mi a fenét csinál itt?
- Várakozom.
- Nos, akkor várakozzon csendesebben.
A férfi még ingerültebben nézett rá, végül azonban meggondolta magát és felkelt a priccsről. - Elfoglalt?
- Átvizsgálom a hajót.
- Tehát nem. Jó. Akkor segíthet gyakorolni.
- Micsoda? Nem. Miről beszél?
A nő felé tartotta a labdát. - Keressünk egy erős, fémborítású folyosót, ahol nyugodtan hozzám dobhatja ezt.
A nő kinyitotta a száját, hirtelen megállt, a labdára nézett, majd ismét a férfira és gonoszul elvigyorodott. - Rendben - mondta. - Kövessen.
A hajó gyomra felé vették az irányt, ahol találtak egy szép, vastag végfalú, üres raktárfolyosót. Elhelyezkedtek annak két végén, Nale közvetlenül a fallal szemben.
- Szóval csak maga felé kell dobnom? - kérdezte Hona.
- Lényegében igen.
- Utolsó kívánság?
- Jobbszeretném, ha derék fölé célozna, de amúgy nem számít.
A nő a feje felé dobta a labdát. Felgyorsult, de nem találta el, csak a mögötte lévő fal kongott bele. A férfi felemelte és egy laza alkarmozdulattal visszadobta neki.
- Van rajta valami beállítási lehetőség? - kérdezte a nő.
- Két pólusa van, egy vörös és egy zöld. Szorítsa meg kétszer a labdát, majd nyomja le a zöldet a lassításhoz és a pirosat a gyorsításhoz. Mindkettőt egyszerre megnyomva egy dobás erejéig leállíthatja, néhány másodpercig nyomva tartva pedig teljesen kikapcsolhatja.
- Vörös. Oké. - Néhányszor megnyomta azt, majd Nale felé dobta. Ismét elvétette.
- Tudja, tényleg igen hálásak vagyunk, hogy magukkal visznek - mondta a férfi a gyakorlás közben.
- Nem sok választásom volt - válaszolt a nő.
- Nem mintha kétségbe akarnám vonni az ítélőképességét, de mit gondol, hogy fog ez végződni?
- Először elmegyünk az Angyal szállítóhajóért, miközben a valódi célpontunk lerázza a képzeletbeli üldözőit. Aztán kicsit lemaradunk, figyeljük a hajót és amikor megtámadják, beugrunk. A fedélzeten lévő dolgot akarja majd, úgyhogy nem fogja megsemmisíteni a járművet.
- Rendben. - Nale további kérdéseket fontolgatott, de csak egy jutott az eszébe. - És milyen az Angyalok élete?
- Fegyelmezett.
A férfi felemelte az ismét célt tévesztett labdát és visszahajította. - Tényleg? Néhányukkal már találkoztam, és sokkal inkább egy családra emlékeztettek.
A nő elkapta a labdát, de nem hajította el azonnal. - Mikor találkozott Angyalokkal? - kérdezte.
- Volt egy ipari tömegbaleset néhány hónapja az egyik bányászkolóniájukon. Egy kapszulás rakétákat lőtt ki rá, de szerencsére nem semmisítette meg az egész helyet. A csapatom épp azon a területen gyakorlatozott, és behívtak minket. Néha csak nekünk sikerül átverekednünk magunkat a politikai csatározásokon, hogy ténylegesen segíteni tudjunk.
A nő nagyot sóhajtott és egy aprót bólintott. - Nem tartozunk a kedveltebb frakciók közé.
- Nem mondja.
A labda az ágyéka felé suhant, de az utolsó pillanatban nevetve félre lépett.
- Hányat sikerült megmenteniük? - kérdezte a nő.
- Majdnem mindenkit. A rakéták csak kiürített silókat és feldolgozó üzemeket találtak el. Volt viszont egy szerkezeti beomlás az egyik emberekkel teli bányában, aminek következtében sokan csúnyán megsérültek. Először ki kellett őket húzni onnan, amivel önmagában is elég sok probléma van, de végül minden jóra fordult. Csak azokat hagytuk hátra, akiknek egyébként sem lett volna esélyük. Úgy tucatnyian voltak, akiket a lehulló törmelékek maguk alá temettek vagy félbevágtak még jóval azelőtt, hogy megtaláltuk volna a testüket. Kezd fáradni a keze?
- A nő egy kézben fogva lustán lengette a labdát. A másik kezébe vette és elhajította, a labda azonban lepattant az egyik oldalfalról és Nale kinyújtott tenyerében landolt.
- Szép próba, de az első felület eltalálása után lelassít - mondta és visszadobta. - És maga mit csinál itt? Úgy tűnik, eléggé eltökélten üldözi ezeket a fickókat.
- Valójában csak az egyiküket követem.
- Gyerekkori barát?
A nő felnevetett és eldobta a labdát. Nem a férfit célozta, így végül egy elégedett puffanással ütközött a fallal.
- Megbízták a csapatomat, hogy derítsük ki, ki gyilkolja a toborzó titkosügynökeinket - mondta. - Ma az egyik ilyen ügynök lépett velem kapcsolatba.
- Holtából feltámadva?
- Vigyázzon magára - figyelmeztette a nő. - A toborzópartnere különös körülmények között tűnt el, és mostanra már valószínűleg ő is halott.
- Különös körülmények közt? - kérdezte a férfi, emlékeztetve magát rá, hogy nem kell mindig viccesnek lennie.
- Egy bányászkolónián toboroztak. Lesből támadtak rájuk, ő elmenekült. Soha nem sikerült megtalálni a társa testét, csak némi vérfoltot. A helyi katonaság is belekeveredett és gyakorlatilag leállítottak minket. A nyom végül kihűlt, minket pedig leállítottak az ügyről anélkül, hogy sikerült volna kiderítenünk, ki volt a tettes. A túlélőt is áthelyezték, azonban minden érintettre emlékezett és az egyik ottani zsaruval kapcsolatban különösen rossz érzése volt. És rögtön azután, hogy maga megérkezett, a fickó felhívott azzal, hogy a nő itt van az én állomásomon.
- A nő? Ja hogy ő.
A nő rápillantott. - Ha esetleg elkerülte volna a figyelmét, időnként a nők is feljebb lépnek a ranglétrán.
- Ha esetleg elkerülte volna a figyelmét, egy olyan frakciónak dolgozok, ami kifejezetten hangsúlyozza ezt a tényt.
A nő bólintott. - Persze maguk otthon a legjobbak, - tette hozzá vigyorogva a férfi, - a gyerek és a főzés mellett, amikor kiszolgálnak minket... ÁÚ!
A labda végre célba talált. A nő kárörvendően vigyorgott rá, ahogy a másik óvatosan dörzsölte a jobb oldalát. - Várjon itt - mondta végül, azzal elment. Kicsivel később visszaért egy fegyverrel a kezében.
- Ő... - mondta Nale.
- Nyugi. Gumilövedékek. Egy gallentei kereskedő szállítmányából származik, és kurva hasztalanok. Túl nagy súrlódás, túl kis súly. De annyira könnyen kerüli ki azokat a labdákat, hogy akár ezt is megpróbálhatjuk.
Nale egy ideig a fegyvert nézte, majd vállat vont. - Oké. De akkor legalább annyit áruljon el, hogy miért engedte ezt a nőt egyáltalán kidokkolni. És annak az utolsó dobásnak csúnya nyoma fog maradni.
- Megérdemelte - mondta, majd gondosan célzott és lőtt. Nale-nek sikerült elkerülnie a lövedéket.
- Ezt meg hogy csinálja? - kérdezte elképedve.
- Adottság. Meglátom az apró részleteket. A kidokkolás?
- Nem akartam felhívni a figyelmet. A raktárnál lévő fickók nem kezdők voltak, és nem akartam a kelleténél nagyobb veszélybe sodorni az embereimet. - Egy újabb lövés, egy újabb elvétés. - Különbenis, a letartóztatása után az Angyal ügynökök az állomáson és a hajón is valószínűleg eleresztenék, amikor megtudnák, hogy egy rohadt zsaru. A birodalom jóindulata miatt.
Újabb lövés, ami viszont eltalálta Nale combját. - Ezt nem engedhettem meg - mondta, ahogy a férfi vonyítva ugrált. - El akarom kapni ezeket a fickókat, és végezni velük. Pont a távozásunk előtt volt egy felhívás, miszerint egy Angyalt megöltek az állomáson, és a leírás illett arra az emberre, aki kapcsolatba lépett velem. Az utolsó információm szerint azt a boszorkányt követte, úgyhogy szóltam a kapcsolatomnak, utána mentem, és mikor rátaláltam, azt láttam, hogy a maga csapatát gyilkolja. - Az újabb lövés csak kicsivel ment mellé. - Ezek nem érdemelnek sem együttérzést, sem kegyelmet. Nem várom el, hogy megértse.
- Miért nem?
- Mert maga a béke embere.
A férfi nagyot sóhajtott és a hajába túrt. - Aha. Persze.
A nő a vállához támasztotta a fegyvert és oldalra döntötte a fejlt. - Ez egy békés küldetés, nem? Ez a maga gyógyító gépe.
- Annak kellene lennie - mondta.
- Kellene?
- Nos, ez... ez a gép, veszélyes is lehet. Elvileg azért keressük, mert nem akarjuk, hogy olyanok kezébe kerüljön, akik rosszra használnák.
- Kik ezek az emberek?
- A feletteseim szerint a Sansha.
- Sansha? Nale, én találkoztam már velük, és azokkal is, akiket időnként felbérelnek; szeszélyes, ijedt emberek, akiket mély sötétség vesz körül. A raktárnál lévők nem Sansha ügynökök voltak.
- Igen. Tudom. A Sansha pletykát valószínűleg csak azért terjesztették el a bázison, hogy elterelje a figyelmünket a küldetésünk valódi céljáról.
- Szóval hazudtak maguknak.
- Mindenkinek hazudik valaki.
- Ugyanmár, ez csak pesszimizmus.
- Tényleg? - Hideg fény csillant a férfi szemében. - Amikor egy bányászkolónián derékig ér a vér, és egy kapszulás rakétájának köszönhetően mindenhol roncsok vannak, amikor egy fiút tart a karjaiban, aki elvesztette az egyik lábát, és nem is érzi, mert sokkot kapott, akkor mit mond neki? Hogy meg fog halni? Vagy hogy minden rendben lesz?
- Ez egy extrém példa...
- És akkor? Állandóan ez történik. Minél többet tud, annál kevesebbet akar tudni. Őszintén ki tudja jelenteni, hogy maga jobb ember lett azáltal, hogy megölték az egyik ismerősét? Az a sok gonosz, ami körülvesz minket, az javít bárkin is, akit megérint? Még ha sikerül is utólérnünk azokat, akik állítólag felelősek a maga által említett gyilkosságokért, és még ha sikerül is megszereznünk tőlük azt a berendezést, és maga golyót röpíthet a fejükbe, attól jobb lesz az élete annál, mintha soha nem is tudott volna erről az egészről? Ez az égető bűntudat és szégyen, amiért nem tudunk valamit megakadályozni, tényleg jobb a boldog tudatlanságnál? Néha szükség van olyan emberekre, akik tudják, hogy mi a helyzet, és képesek azt mentegetőzés nélkül kezelni, miközben nem kötnek minden részletet az orrunkra.
- Különös szavak egy Nővér szájából.
- Nincs olyan félig épelméjű ember, aki ezt a munkát csinálná - mondta nagyot sóhajtva. - Kifizetődő, de megterhelő is.
- Ne mondja. Akkor miért csatlakozott?
- Mert ez a helyes. Mert csak ennek van értelme. - A falnak dőlt. - Nézze, én nem csatlakoztam, inkább besoroztak. De hiszek az ügyükben, és hiszem azt is, hogy ahogy egy ember kegyetlen lehet a másikkal, ugyanúgy lehet kedves is. Igen, néha hazudunk, csalunk, megbántjuk egymást. Néha szükséges a megtévesztés. Attól még nem leszünk méltatlanok a létezésre, és nem jelenti azt, hogy nem lehetünk egyszerre szentek és bűnösök. Nem az összes tettünk tisztaságától leszünk jó emberek, hanem azok összegétől, és ha képesek vagyunk felülemelkedni a hibáinkon, és valami érelmeset tenni az életünkben, akkor máris rászedtül a halált. A világon hagyott nyomunk túlél minket, más emberekre is hatással lesz, akik folytatják az általunk megkezdett munkát, még ha csak kicsiben is, és mikor végül az örökkévalóság hűvös sötétjébe tekintünk, tudni fogjuk, hogy soha nem halunk meg teljesen.
- Le vagyok nyűgözve - mondta a nő.
- Annyira nem volt mélyenszántó - mondta a férfi.
- Nem, nem attól. Szerintem ez alatt a beszéd alatt egyszer sem vett levegőt.
A férfi bambán bámult, majd nevetésben tört ki.
- Szóval úgy gondolja, hogy megválthatja a világot? - kérdezte a nő, miközben egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Nem tudom. Gondolom mind ezt reméljük. Csak annak örülnék, ha normálisan el tudnám kerülni azokat a rohadt lövéseket.
- Biztos nehéz lehet vezetőnek lenni. Olyan sok gondolkodást igényel.
- Én lennék a vezető? - kérdezte.
- A többiek magát követik. Ha nem vette észre, akkor ez valószínűleg természetes. De mindig sikerül találnia valamit, amivel kínozhatja magát. Minden hiba a képességeinek bukásává válik, és minden csőd egy kijavítandó dologgá.
- Úgy gondolja?
- Nekem elhiheti - mondta. - És különbenis, mi másért tenné magát próbára ilyen megszállottan? Ez a maga egyetlen hibája, amihez kötődik és lelke legmélyén úgy hiszi, hogy ha ezt az egyet sikerülne jól csinálnia, akkor egész életében nyugodtabb lenne.
Nale a plafonra nézett, majd becsukta a szemeit. - Azt hittem, nekem kellene lennem a nyugodt, mindentudó fickónak.
- Hagyja egy nőre, hogy végiggondolja a dolgokat - mondta Hona. - Okkal hívják őket Nővéreknek.
A férfi elvigyorodott, majd összeráncolta a homlokát. - Csak... ezt most muszáj jól csinálnunk. És nem csak mert a saját életünket veszélyeztetjük ezzel - az nem zavar, ami különösen hangozhat, de tényleg elfogadtuk az életünket és a küszöbön álló véget -
- Egy Angyal kapitányhoz beszél. Higgye el, megértem.
- De ezt a feladatot kaptuk. A Nővérek rám bízták azt, és ez nekem sokat jelent. A szerkezetben óriási lehetőségek rejlenek, ebben biztos vagyok, de erről dönteni nem az én hatásköröm. Engem csak az érdekel, hogy tartsam tőle távol a rossz embereket.
- És a Nővérek az egyetlen jók? - kérdezte.
- Nagyon remélem. Mert én senki másra nem tudok gondolni. Meg kell találnom a Könyvet, és a gondjaimba kell vennem, még mielőtt az a nő teszi ugyanezt. Kis szerencsével így is történik majd, és mindenki biztonságban lesz.
A nő hosszasan nézte. - Remélem, igaza van - mondta végül.
A férfi nagyot sóhajtott. - Én is.
- Nem a gépről - mondta a fejét rázva, miközben eltette a fegyvert. - Saját magáról.
Az eredeti mű
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése