Black Mountain: On This Earth

Fekete Hegy: Ezen a földön

Ahogy a felügyelő távozott a lakásából, még visszaszólt - És minden gyanús dolgot jelentsen. Ha valaki tényleg direkt okozza ezeket a hibákat, el kell kapnunk, még mielőtt a kalózok tehetnék meg ugyanezt.

- Úgy lesz, ígérem - mondta Atira. Kikísérte a férfit, bezárta mögötte az ajtót és egy sóhajjal a hűvös fémnek támasztotta homlokát.

Elég sok kalóz tűnt el a bolygón, és bár a dolgok ilyen fordulata nem igazán izgatta a vállalati biztonsági szerveket, melyeket a kolónia bűnözésének visszaszorításával bíztak meg, a kalóz szervezetek dühét ide irányította, és azzal fenyegetőztek, hogy több őrjáratot indítanak arra, sőt, akár saját földi egységeket is telepítenek le. Legnyíltabban az Angyalok fenyegetőztek, Atiranak már így is el kellett bánnia néhány emberükkel.

Jól ismert tény volt, hogy a kalóz szervezetek rendszeresen küldtek toborzó embereket - néhány bányászkolónián végigdolgozott év után az átlagos munkásnak már teljesen tele van a feje történetekkel a kalózhajókról és a földi bázisokról - őket azonban általában megtalálják és különösebb incidens nélkül ajtót mutatnak nekik. Az űrben meg lehetne őket ölni, ahol valódi fenyegetést jelentenek, a kolóniákon azonban nem. Az űrre és a földre más szabályok vonatkoznak. A felügyelő, akit a főbb vállalatok béreltek fel, azért érkezett, hogy megoldja ezt a problémát, még mielőtt jobban elmérgesedne.

Atira készülődni kezdett az esti műszakra. A bányászkolónián egyszerű felszerelést használtak, a bonyolultabb elektronikus alkatrészek pótlása ugyanis nehézkes lett volna. Néhány taser pisztoly, alapból kábításra állítva, ám halálos erősségűre is be lehetett állítani, egy vipera, egy védőmellény és más hasonló eszközök. Szerette a kezéhez rögzített tasereket, amiket csak ő tudott használni, azonban pontosan kellett velkül célozni, egy aránylag mozdulatlan célpontra. Egy dugattyúra szerelt golyós csapágy volt benne, ami célpontjába való becsapódáskor még nagyobbat ütött. Elég kellemetlen dolog volt, mint ahogy a kolónia is.

Előhúzta a viperát az övéből, szétnyitotta és meglendítette néhányszor a kis, elektronikus céltábla irányába, ami a nappalijában jógott. Nem talált bele a közepébe, de elég jól célzott ahhoz, hogy egy valódi célpontot kiüthessen. Elégedetten a bemelegítéssel, és bízva benne, hogy az éjszaka nem tartogat más problémát, Atira járőrözni indult.

Partnerével végigjárták a bárokat. Mindegyik a lehető legegyszerűbb technológiával épült, mint a kolónián minden más is, bár néhol voltak kivételek is. Néhány helyen hamisított Egone-okat kölcsönöztek, olyan különleges adóvevőket, amik olyan hanghullámokat bocsátottak ki, melyeket kizárólag a vásárló füle érzékelt, és amiket kifejezetten az ő ízlésükhöz igazítottak; vagy szemvetítő tv-ket, amikhez különleges szemszűrők kellettek, ezeket leginkább sportesemények során használták. Az ilyen eszközök főleg az alsóbb lakószinteken bukkantak fel, mivel ott éltek olyan emberek, akik jobbszerettek magukban inni. A legtöbb épeszű ember elhúzódott az ilyen alakoktól, akik a teljes csendben bólogattak vagy sporttaktikákak kiabáltak a nagy semminek.

Más létesítmények ennél anyagiasabb szórakoztatást kerestek. Paradox módon minél aktívabb volt egy hely, annál nyugalmasabb. A bányászkolóniákon felgyülemlő tesztoszteron és agresszió miatt a táncoslányok csak a leggazdagabb palotákban léptek fel, melyek meg tudták őket védeni munka közben és azon kívül is. A prostituáltak persze mindenhol ott voltak, azonban egy-két évnyi ittlakás gyorsabban kiszipolyozta őket, mint a bányászmunka, és hasonló megjelenést is kaptak tőle.

A bárok felszerelését jól karban tartották és hololabdától miniringen keresztül mindenük volt, a javítási költségek azonban olyan magasak voltak, - különösen az elektronikus dolgokéi, - hogy csak a felsőbb olyszályú létesítmények foglalkoztak ilyenekkel.

Kemény meló volt, de kis tehetséggel nagyon kifizetődő is. Az emberek sokat ittak, sokat bunyóztak, a bárok közt pedig folyamatos volt a verseny, hogy magukhoz csábítsák az első fajtát és távol tartsák a másodikat.

Atira a mai estén a rosszabb bárokat vizsgálta át, amik olyanokkal voltak tele, akiknek nem volt veszteni valójuk. Nehéz volt felismerni az újakat és a régieket, mivel a dolgozó csapatok rendszeresen jöttek-mentek, így meg kellett tanulnia felismerni a típusokat. Az egyik leglepukkantabban kiszúrt két embert, akik határozottan nem bányásznak néztek ki és fejébe véste, hogy ellenőrizze le őket. Meglátott egy másik jólöltözött és látszólag egyedül ülő férfit is, aki teljes nyugalomban kortyolgatta italát és a légkör élvezetén kívül semmit nem csinált. Őt is feljegyezte magának és mikor rájött, hogy partnere nem ismerte fel a rejtőzködő kalóz toborzókat, úgy döntött, hogy kicsit később a saját módszereivel rendezi le őket.

Az éjszaka tovább folytatódott, és már az utolsó bár felé tartottak, amikor a felügyelő utolérte őket. Nem volt nagy forgalom, bár ajtaján kiszűrődő hangok pedig csevegés és műanyag poharak és a fém asztalok csörömpölésének keveréke volt. Zene természetesen nem hallatszott ki, sem semmilyen sportesemény zaja.

- Á, reméltem, hogy itt találom magukat - szólt kettejükhöz, majd Atira partneréhez fordult. - Beszélhetnék önnel egy percre? Kettesben.

Atirát egy kicsit zavarta a dolog, de aztán rájött, hogy az ellenőr csak habozva mert ránézni, mintha a tekintete elárulhatna bármit is. Kicsit ideges lett. - Tudjátok mit, fiúk, én előremegyek a bárba. Majd gyere utánam, ha végeztél, rendben? - mondta végül, és otthagyta őket.

Ismét feltűnt neki az a nyugodt, pihent férfi, aki egyedül ült a saját asztalánál és italát kortyolgatta. Már épp oda akart lépni hozzá, hogy feltegyen néhány lépést, amikor belépett az ellenőr és hangos, reszkető hangon megszólalt. - Beszélnem kell magával. Most azonnal.

Ránézett a férfi arcára, és rájött, hogy lebukott. Felfedeztek egy holttestet, vagy a dögcéduláját, találtak egy szemtanút vagy valamit, ami keresztbe tett neki.

Eltöprengett, hogy mit is tegyen most, amikor a nyugodt, jólöltözött férfi elsétált mellette, megállt az ellenőr mellett, előhúzott egy pisztolyt, annak fejéhez nyomta és agydarabkákkal borította be a padlót.

***

Másnap volt, Atira hazatért a műszakjából. Zavart volt, fáradt és egyre paranoiásabb.

A munkahelyén senki nem emlékezett rá, hogy bármi különös történt volna a bárokban; sem gyilkosság, sem semmi. Ellenőrre sem emlékeztek. Amikor társától is megkérdezte, az összevonta a szemöldökét. - Miért? Valami ilyesmit vársz?

Előző este, a pisztolylövés után a bárra halálos csend telepedett, a vendégek is túl döbbentek voltak ahhoz, hogy bármit is tegyenek. A fegyveres felé fordult. - Menjen ki - mondta, ő pedig engedelmeskedett. Megdöbbentette ez a kezdeményező készség. Nem a felügyelő volt az első, akinek halálában benne volt a keze, általában azonban nagyobb szerepet szokott játszani bennük, és az élettelen, lyukacsos testekre nem szokott visszapillantani. Körülötte a vendégek visszafogott lélegzettel álltak, csak a mattrészeg Egone-os fickók mozogtak, akik asztalukon hevertek és fejük finoman jobbra-balra himbálózott a néma zene ütemére.

Másnap egész végig tűkön ült, arra várt, hogy mikor lép be valaki, mutat rá, és kiáltja, hogy gyilkos. Annyi hosszú sétát tett a kolónián, amennyit csak tudott, újra bejárta előző napi útvonalát, próbált valami nyomot találni arra vonatkozóan, hogy mi történt és hogy mi következik, de semmit nem talált. Még a padló, ahol a felügyelő kihűlt teste hevert is vér- és agymentes volt, bár túl mocskos volt ahhoz, hogy biztosra mondhatta volna.

Így mikor Atira végül hazatért, még mindig nem ürült ki belőle az adrenalin, hogy lenyugodhasson, kimerültsége azonban azt jelezte, hogy már régen túljutott azon, hogy minden apróság miatt idegeskedjen. És mikor belépett és becsukta az ajtót maga mögött, tudatalattijának nem kellett megerőltetnie magát, hogy átvágjon gondolatainak tompa zaján.

Valaki már volt odabenn. A csend és a levegőben nehezedő hullaszag azt jelentette, hogy a személy érte jött.

Folytatta a rutinmozdulatokat, levette cipőjét és kabátját, lecsatolta övét és kihúzta belőle a fém viperát. Ahogy végigsétált a folyosón nappalija felé, leguggolt, megfeszítette lábizmait és csendesen szétcsúsztatta a fegyvert, majd egy gyors mozdulattal kiugrott a folyóból, megpördült a levegőben és az ott megpillantott ember felé hajította azt. Ahogy földet ért, nem állt meg, guggoló helyzetbe gurult, előkapta taser-ét és nagy feszültségre kapcsolta. Akkor merevedett le, amikor felismerte a célpontját.

Nappalija sarkában, karosszékében az előző esti, jól öltözött férfi ült. Maga előtt tartotta a viperát, centikre az arcától, ahogy elkapta, egyébként viszont nem mozdult. Mosolygott.

- Ki maga? Hogy jutott be ide? - szegezte neki a kérdést Atira.

- A nevem Alad, de megfeledkezett az utolsó kérdésről - válaszolta. - Mit vittem el?

Értetlenül bámult a férfira. Majd megvilágosodva rohant be a hálószobájába, felrántotta ruhásszekrényét és egy doboz után kapott, ami már nem volt ott.

Alad az ajtóhoz lépett. - Már nincs itt. Meg kell mondanom, szép gyűjtemény.

Elgondolkodott, vajon ott helyben megölje-e. Talán ez az utolsó lehetősége, hogy rájöjjön, mi történt előző éjszaka, de nem engedhette meg magának, hogy bárki is zsarolja vagy irányítsa.

Utána azonban a szemébe nézett és a benne égő tűz láttán meggondolta magát. Csak egy helyen látta azt az őrült, zabolázhatatlan tekintetet, ami a férfi arcán ült. A tükörben.

Egy pohár vizet nyújtott át neki. - Igya meg.

Átvette a poharat és lehajtotta, mielőtt a férfi bármi mást is mondhatott volna.

Alan nyílt érdeklődéssel figyelte. - Tudja, - kezdte, - reméltem, hogy gyötörhetem egy kicsit, olyanokkal, mint „Ugyan már. Mi lehet a legrosszabb, ami történhet?” És ezt most teljesen tönkretette.

A nő rávigyorgott. A helyzet furcsasága ellenére úgy érezte, kedveli a fickót. Egyébként pedig a levegőben elkapta a viperát és halálos nyugalommal szétlőtte annak a fickónak az agyát. A nyílt dac volt az egyetlen reális lehetősége arra, hogy saját biztonságának kockáztatása nélkül átvegye a helyzet irányítását.

- És ha méreg volt a pohárban? - kérdezte.

- Egy nap mindenki meghal - válaszolta édesen. - Még maga is. Most pedig lenne szíves megmagyarázni, mi ez az egész?

A férfi előhúzott egy kis, nagyjából ökölnyi méretű dobozt és felnyitotta. A nő ránézett a tartalmára és összerezzent.

- Mit lát? - kérdezte.

- Olyan, mint egy szemi migrén. Képek ugrálnak, amik olyan dolgokra emlékeztetnek... amikre nem akarok emlékezni.

- Szóval nem érzi úgy, hogy még többet szeretne látni?

- Boldog lennék, ha soha többet nem látnám ezt az átkozott valamit.

Ahogy a férfi döbbenten bámulta, még hozzátette, - Ha lehet, már most sem.

Erre felocsúdott és becsukta a dobozt.

- Értékelem a tegnap esti segítségét - mondta a nő. - És én felismerem a profi munkát. Úgyhogy egyelőre ennél maradok. De kezdek nagyon kíváncsi lenni.

- Hamarosan, kedvesem, hamarosan. Még egy dolog. Miért lőtt azokkal? - A nő kezére mutatott, ahol a tazerek voltak rögzítve.

- A tazer lövéseket figyelik. Nyilvánvaló okokból nem akartam okot adni a nyomozásra ebben a házban, ezért inkább ki akartam ütni magát.

- Továbbá - tette hozzá feszengve Alad - bízik a célzóképességében. És valószínűleg nem fél a haláltól, talán még egy rejtett szándék is rejtőzik magában, hogy megismerje.

A nő vállat vont.

- Nos, meg vagyok elégedve azzal, amit itt láttam. Fel van véve - mondta.

- Mire?

- Egyelőre nem mondhatok el mindent. Lényegében egy csapatot építünk, akiket egy minden bizonnyal veszélyes küldetéssel akarunk megbízni.

- És maga úgy véli, hogy alkalmas vagyok rá?

- Elég sok adottsággal rendelkezik, melyek közül ez - itt megpaskolta a dobozt - volt a leglenyűgözőbb.

- Valóban?

- Maga az első, akit ez a dolog nem rúgott seggbe - mondta. - Mindenesetre ha azt teszi, amit kérünk, és segít megtalálni azt, amit keresünk, törölni fogjuk a priuszát. Mi több, eltávolítunk mindent, ami összeköthetné magát korábbi tetteivel. Ha valahol máshol akarná újrakezdeni az életét, még egy arcátalakítást is elintézünk, jelentős anyagi támogatással együtt. Olyan gazdag lesz, mit egy kapszulás.

A nő a nappaliba ment, leült a karosszékbe és a férfit nézte. - Ez aztán nem semmi ajánlat - mondta végül. - És más, hasonló képességű emberekkel fogok dolgozni?

- Nagy általánosságban igen. Egyébként mindannyian álnevek alatt fognak dolgozni. A magáé Draea lesz.

- Hogy akar minket irányítani?

- Azt bízza ránk.

- Rendben, elvégre maguk úgyis olyan jó szervezők.

A férfi habozott. - Ezt hogy érti?

A nő tenyerébe fektette fejét és ferdén nézett rá. - Mint derült égből a villámcsapás, egyszercsak egy felügyelő érkezik. A vállalata azok miatt a csúnya, csúnya kalózok miatt aggódik, akik az én műszakom alatt tűntek el. Aztán íme, a kérdezősködései egyenesen hozzám vezetik, épp időben ahhoz, hogy maga színre lépjen és megmentsen. Maga mocskos csaló - mondta, legalább annyi csodálattal, mint szemrehányással.

A férfi szólásra nyitotta száját, a nő azonban felemelte kezeit, és célzott. - Ha bármi mást mer mondani azon kívül, hogy milyen okos vagyok, figyelmeztetem, kezenként kettőt tudok lőni, és hacsak nem tudja mindet elkapni a fogával, igen rosszul fogja magát érezni.

- Ez azt jelenti, hogy visszautasítja az ajánlatunkat? - krdezte.

- A francba már, dehogy - mondta, és leeresztette kezeit. - Szívesebben dolgoznék olyanokkal, akikben nem bízhatok meg. Ettől minden sokkal egyszerűbbé válik, és végre kizárólag magamra figyelhetek. Mikor kezdek?

- Amint összepakolt. Odakint várok magára. - Alad a kijárat felé indult. Útközben még alig hallhatóan hozzátette. - Lehet, hogy egy részleggel magasabbra kell magát helyeznünk.


Az eredeti mű