Elhagyatott romok
Három fejvadász az életéért küzdve egy sötét, elfeledett kor romjaira bukkan. E8-YS9 naprendszer, EL8Z-M csillagkép, Immensea régió
20.01.106 - 05:41 EVT
A bukást mindig elmélkedés követi, Mattias pedig ugyanazt a kérdést ismételgette magában újra és újra:
Hogy fajulhatott el ez ennyire?
Hitetlenségbe roskadva figyelte az ugróalagút áttetsző belső hártyájának hullámzásán keresztül az E8-YS9 rendszer hajója mellett elsuhanó bolygóit és holdjait. A parancsnoksága alatt álló Blackbird osztályú cirkáló a fénysebesség többszázszorosával suhant az alagútban. Mattiast meglepte, hogy a viharvert jármű képes tartani ezt a sebességet anélkül, hogy darabokra esne.
Annyira közel voltunk, hogy megöljük, gondolta. Annyira, annyira közel.
Nem saját halála lett volna a tragédia, hanem a tény, hogy áldozata folytathatta nyamvadt, alávaló létezését. Mattias és hűséges fejvadászai számára, ez jelentette a legnagyobb bukást. Elvétették a célpontot, az életük is egy hajszálon lógott, és ami a legrosszabb, elhalasztották a lehetőséget, hogy valami jót tegyenek a mohóság és gonoszság irányította galaxisnak.
- Hiszel Istenben, Mattias? - kérdezte ellenfelének hangja. Mattias elátkozta szerencsétlenségét és nem válaszolt.
- És mi van azokkal az amarr és minmatar társaiddal, akiket a halálukba vezetsz? - gúnyolódott a hang. - Ők hisznek a túlvilágban?
Mattias egy pillanat alatt átgondolta a két kiváló fejvadász - és remek barát - történetét, kiknek élete legalább annyira veszélyben volt, mint a sajátja. Kirlana amarrnak született, de fellázadt tékozló neveltetése ellen és elszégyenlte kulturális gyökereit. Megtagadta családját és hátat fordított a vagyonnak, amit egyébként örökölt volna. Egyetlen „tulajdonát,” Matunot, a brutor rabszolgát vitte csak magával, aki gyermekkora óta gondoskodott róla, és egy független, Tempest osztályú csatahajó kapitányává tette. Most senki nem parancsolt neki, de soha nem feledkezett meg azokról, akiknek a lekötelezettje maradt.
Matuno, aki örökké hálás maradt, hogy megszabadult az amarrok béklyójától, képtelen volt elhagyni Kirlanát és együtt keresték életük célját. Miután hónapokig kószáltak a birodalmi űrben, a sors összehozta őket Mattias Kakkichivel. Az igazság és törvényesség iránti szenvedélye hatására mindketten önként csatlakoztak küldetéséhez: hogy az igazság karjai legyenek mindenhol, ahová a Birodalmi űr törvényei már nem érnek el. A vérdíj különösebben nem érdekelte őket. A valódi jutalom számukra az öléssel jóvá tett rossz volt. Nézni, ahogy a gonosz elpusztul a fegyvereik tüzétől mindannyiukat édes elégedettséggel töltötte el. Nem volt még egy olyan erős érzés, mint tudni, hogy megbosszultak egy igazságtalanságot. A mai nap azonban kifogytak a szerencséből, kockázatos szakmájuk visszavágott.
Mattias, Kirlana és Matuno a Trald Vukenda elleni gyilkossági kísérlet helyszínéről menekültek. Trald volt a hírhedt Angyal Kartell vezetője és az eddigi legnagyobb célpontjuk. A terv borzalmasan rosszul sült el. Már látótávolságon belül voltak, amikor az ellenfél erősítéssel lepte meg a fejvadászokat, és hirtelen óriási túlerővel találták szemben magukat. Hajóikat teljesítőképességük határáig terhelték és szerencsésnek mondhatták magukat, hogy sikerült egyáltalán elugraniuk. De csak két csillagkapu vezetett ki a rendszerből, és Trald már tudta, melyik felé igyekeznek a fejvadászok. Ráadásul az Angyal Kartell hajói mindkét kijáratot eltorlaszolták.
- A csillagkapura fogom szögelni azt az álszent tetemedet, Mattias - vicsorgott Trald. - Emlékeztetőül minden ostoba erénycsősznek.
Mattiasban felerősödött a gyűlölet. Kényszerítette magát, hogy elnyomja dühét és arra koncentráljon, hogy jóbarátait élve juttassa ki ebből a helyzetből. Már csak néhány pillanat volt hátra az ugrás végéig.- Kirlana, Matuno... sajnálom, hogy mindkettőtöket belerángattalak ebbe, de még nem állok készen a búcsúzásra. - Mattias csökkentette a hajója körül keringő kamera drónok nagyítását, hogy mindhárom csőben utazó hajót egyszerre láthassa. Kirlana Omen osztályú cirkálója volt a legrosszabb állapotban, a hajó hajtóművénél egy burkolatszakadásból plazma szivárgott belőle.
- Felkészülni - mondta Kirlana. Hangja feszült és félelemmel telt volt.
- Szolgálatára - mondta Matuno mély hangja, aki azóta nem ismert félelmet, hogy Kirlana felszabadította. A hajóik már megkezdték a lassítást.
- Csak egy lövésre lesz lehetőségünk, úgyhogy figyeljetek oda. - Mattias agya pörgött. - Kirlana, amikor az ugróhajtóművek kikapcsolnak, irányítsd a hajód orrát a legközelebbi objektumhoz, amihez csak ugrani tudsz, és tűnj el... Matuno, elég időt kell adnunk neki, hogy irányba állhasson, úgyhogy amint tudod, indítsd be a szenzorerősítődet és lőjj mindenre, ami megpróbálja elvágni az útját. Én összekapcsolom a célkövetőmet a hajódéval, hogy segítsem a célpontok befogását és zavarni fogok minden hajót, ami megpróbál felénk jönni... - A körülöttük lévő ugróalagút eltűnt és feltűnt előttük a csillagkapu. - Matuno, amint eltűnt, te is ugorj el innen, ahová csak tudsz...
Mindketten egyszerre kezdtek ellenkezni. - Mattias, mi lesz veled...
- Menj már, a fenébe is! Menj! Menj! Menj! - Az ugró mag megszűnt, a Blackbird hajtóművei impulzusmeghajtásra kapcsoltak át. A hajó veszélyérzékelői egyből beindultak. Mattias legalább négy hajót látott maga előtt, köztük az Arkangyal Warlord semmivel össze nem keverhető alakját, közvetlenül a kapu fölött. Összeszorult a gyomra. Bőven a Warlord legerősebb fegyvereinek hatósugarán belül voltak és három Arkangyal Scout tartott egyenesen feléjük. Mattias biztos volt benne, hogy a Scoutokat is felszerelték ugrózavarókkal.
- Kirlana! Menj! - Plazmacsík húzódott az Omen mögött, ahogy az felemelte az orrát és elfordult a csillagkapu felől. Az Arkangyalok első nehézrakétái megindultak feléjük. A cirkáló fájdalmasan lassan igazította be az irányt, hogy tökéletesen beirányítsa magát a hajó elé kivetített alagút irányába. A hajó felgyorsult és még időben eltűnt. Rakétafüst cikkcakkozott, ahol alig egy másodperce még az Omen volt. Egy elment. A Blackbird kifinomult elektronikus rendszere pont időben mérte be a három közeledő Arkangyal Scout cirkálót. Mattias összekapcsolta fegyverrendszerét Matuno Tempestjéével és küldeni kezdte a mérési adatokat. A csatahajó burkolatán szétszórt hatalmas 1400 mm-es lövegtornyok egyszerre kezdték meg a célpontok követését. Az Arkangyal Scoutok egy második adag rakétát lőttek feléjük.
- Matuno, menj! - Mattias látta a Warlordból feléjük induló rakéták füstcsíkját is. Úgy látszott, mintha a Tempest bal oldala felrobbant volna, ahogy az 1400 mm-es lövegek tüzet nyitottak. A lövedékek alig egy másodperc múlva az elülső Arkangyalba csapódtak és majdnem elég volt az első sortűz az ellenséges cirkáló megsemmisítéséhez. Mattias életre keltette a pajzserősítőket és zavarni kezdte a második Scout célzórendszerét. Ugyanakkor rakétazáport zúdított a megnyomorított Arkangyalra. - Ugorj most most most! - kiáltotta elméjében Mattias Matunonak, akaratlanul is lenyelve némi ektoplazmát a podjában.
Mattias látta, ahogy a méretes Tempest lassan megfordul ugyanarra, amerre Kirlana is elugrott. Az első beérkező rakéta becsapódása előtt fél másodperccel kékesfehér aura fogta körül a behemót csatahajót, ahogy Matuno aktiválta saját pajzserősítőjét. Mattias nyolc pusztító robbanást számolt, ahogy a Warlord rakétái becsapódtak a Tempestbe, lelökték az útvonaláról és hatalmas sebeket téptek a burkolatba. A robbanások lökéshullámai elérték a Blackbirdöt is, átszakították a megmaradt pajzsokat és átütötték a hajó maradék páncélzatát. A Tempestből plazma és törmelék ömlött az űrbe, és egy harmadik adag Arkangyal rakéta közeledett felé, ahogy Matuno kétségbeesetten próbálta ugrásra bírni megnyomorított csatahajóját.
A vezető Arkangyal Scout épp akkor robbant fel, amikor Trald flottája megérkezett. Mattias még egy utolsó jelzavaró lökést küldött a harmadik Arkangyal Scout felé - mely már csak 12 kilóméterre volt tőle - mielőtt véletlenszerűen kiválasztott volna egy bolygót a navigációs listájáról és aktiválta volna az ugró hajtóművet. Mattias mintha látott volna egy felvillanást a Warlord irányából olyan fél másodperccel azelőtt, hogy a Blackbird számítógépe közel katasztrofális burkolatrepedést jelentett volna a hajó minden részéből. Olyan erős becsapódás volt, hogy Mattias meg mert volna rá esküdni, a podjából is érezte, ahogy a töltények becsapódnak a burkolatba.
Hát ennyi volt, gondolta. Így lesz vége.
A Blackbird helyzetbeállító rakétái még mindig próbálták irányba állítani a pusztító becsapódás miatt elmozdult hajót. Trald hajójának első rakétahulláma felé kanyarodott.
- Add át üdvözletem a pokol őrzőjének, Mattias - mondta Trald. - Ég veled.
Mattias elforgatta a kamera drónokat maga körül és ellenfele hajójára irányította azokat. Mindig azt mondta magának, hogy ha eljön az idő, szembe fog nézni halálával és magával fogja vinni ellenfele iránti gyűlöletét az örökkévalóságba. Bezárta a Trald és közte lévő kommunikációs csatornát, tudatával eleresztette a hajó irányítását és várta, hogy az elkerülhetetlen feleméssze.
A várt halál helyett azonban azt látta, ahogy Trald Serphim osztályú csatahajója elrándul, ahogy a Blackbird a csodával határos módon felgyorsult. Mattias majdnem újabb adag ektoplazmát nyelt, és kényszerítenie kellett magát, hogy az orrcsöveken keresztül lélegezzen. Egyelőre életben maradt és a halálközeli élmény következtében fellépő adrenalin-túltermelés miatti hányingertől cselekvésképtelenné vált egy időre. A hajó életjelei gyászos képet festettek tudatában:
Pajzsok: 8% és növekszik.
Páncélzat: 0%
Struktúra: 4%
Kondenzátor: 2% és növekszik.
Térj észhez, gondolta Mattias. Gondolkodj. A kondenzátorok szinte teljesen üresek voltak. Bármerre is vette az irányt, a hajója biztosan jóval a cél elérése előtt meg fog állni.
- Mattias, jelentkezz. - Matunonak sikerült elszöknie! Erősnek kell lennem, gondolta.
- Vettem, Matuno, még élek. Kirlanával vagy? - A Blackbird lassítani kezdett. Kezdett úrrá lenni a remegésén.
- Itt vagyok vele, Mattias - válaszolt a nő. - A rendszer ötödik bolygója körül keringünk. Páncélzat és burkolatértékek jelentéktelenek, a diagnosztika az egész táblán vörös.
- Biztosan a pocsék amarr mérnökök miatt. - Elég gyenge kísérlet volt, hogy próbálja humorral csökkenteni a feszültséget. Mattias érezte, hogy nem igazán működött, a Blackbird pedig szinte teljesen kiért az ugróalagútból. - Ne álljatok meg, és ugorjatok hozzám, amint lesz rá elég energiátok. - Mattias végigellenőrizte a fegyvereit: a csőbe töltött rakétákon túl már nem volt tartaléka, és a 250 mm-es rail gun-hoz volt összesen még 34 antianyag tölténye. Mattias elfintorodott a szemét takaró maszk alatt. - Hogy álltok lőszerrel?
- Egy tucat ezernégyes töltény, egy maroknyi hat-ötvenes, zéró rakéta - válaszolt Matuno.
- Rádiókristályok betöltve, multifrekvenciás a raktérben, nuku rakéta - mondta Kirlana.
Remek, gondolta Mattias. Most kéne előállnom valami zseniális tervvel, hogy kikerüljünk ebből a kalamajkából. A helyzet ennél már nem lehet rosszabb. A flottája nem élne túl egy újabb találkozást az Angyal Kartell erőivel, vagy ami azt illeti, bármi más ellenféllel. Néhányan úgy gondolják, Trald Vukenda a törvényen kívüli űr leghatalmasabb embere. Lehetett azon vitatkozni, hogy ez igaz volt-e, vagy sem, attól függött a dolog, hogy melyik kalózt kérdezte az ember. Abban viszont mind egyetértettek, hogy az űrnek ebben a régiójában ő volt a leghatalmasabb. A létező leghírhedtebb kalózszervezet vezetőjeként gond nélkül lezárathatott egész rendszereket, hogy megakadályozza, hogy bárki is bejöhessen vagy távozhasson. Ez az űrrész, mindenével együtt az Angyal Kartellhez tartozott. Mattias tudta, hogy minél tovább maradnak itt, annál jobban megszorul a hurok a nyakuk körül.
A fejvadász szakmában a nagy ambíciók óriási kockázattal jártak. Most Mattias volt az üldözött, és nagy veszélybe sodorta azok életét, akikkel a leginkább törődött. Miért olyan átkozottul nehéz a helyes dolgot tenni, kérdezte magától. Miért van az, hogy annyira kevesünkben van meg a bátorsád, hogy a megtorlatlan igazságtalanságok ellen harcoljunk? Mattias a Blackbirdre irányította a kamera drónokat és megvizsgálta a hajóján tátongó hatalmas sérüléseket. A fémes roncsokból úgy tippelte, legalább hat szintre tört be az űr. Valahol alatta a legénység többszáz tagja zárja le a szakaszokat, harcol az elektromos tüzekkel és igyekszik kétségbeesetten a hajó fontosabb rendszereit működőképesen tartani. Hányan halhattak meg miatta, gondolkodott. A hajó kapitányaként egy ultaerős, jove-ok által készített ötvözetből készült podban ült és idegileg csatlakozott a Blackbird rendszereihez. Odabenn, ameddig a hajó sértetlen volt, a kapitányt semmilyen baj nem érheti. A jove-ok vezették be ezt a jelentős újítást, mindörökre megváltoztatva az űrcsatákat.
Mattias elmerengett a jove-okon és a technológiájukon. Bármennyire látványos is volt a pod, ugyanakkor jellemző volt fajuk egészére is: hiperintelligens, de teljesen és tökéletesen érzéketlen az emberi érzelmekre. A modern csillaghajók hatalmasak és érthetetlenül összetettek voltak. A podok előtt rengeteg hibalehetőség volt a kapitányi döntés és a parancs végrehajtása között. Az emberi elme és egy hajó rendszerei közti közvetlen idegi összeköttetésnek köszönhetően nullára csökkentette ezeket a hibahelyeket. Egy csillaghajó irányítása egyszerűen a tudat akaratának kiterjesztésévé vált. A kapitánynak csak annyit kellett tennie, hogy arra gondol, amit akar, hogy a hajó tegyen, és máris megtörtént.
Mattias számára ez egyben személytelen is volt. A technológia segítségével egy kapitány számos hajót irányíthatott élete során anélkül, hogy akár egyetlen legénységi taggal is találkozott volna személyesen. Mattias azon kevesek közül való volt, aki igyekezett legalább néhányukkal megismerkedni. Úgy tűnt, ez a legkevesebb, amit tehet értük a képességeibe vetett feltétlen bizalomért és életben tartásukba vetett hitükért cserébe.
Ahogy a Blackbird ugróhajtóművei leálltak, Mattias arra számított, hogy a naprendszer égitestei közt húzódó hatalmas semmi közepén találja majd magát. Ehelyett azt látta, hogy hajója egy kolosszális, leginkább hegyvonulatra hasonlító szikladarabtól alig negyven kilométerre lép ki az ugróalagútból. Több kisebb aszteroida lebegett körülötte, és szinte teljesen békésnek tűnt az E8-YS9 naprendszer zöldes-fekete csillagköde előtt. Nem volt geológus, így nem tudta volna megmagyarázni, hogyan alakulhatott ki egy ilyen bizarr alak. Felé irányította a Blackbirdöt, miközben azt fontolgatta, hogy a vonulatot használja búvóhelynek az Arkangyalok elől.
- Mattias, úton vagyunk feléd - mondta Matuno. - Figyelmeztetlek, pont akkor ugrottak hozzánk az Arkangyalok, amikor irányba álltunk.
- Fiúk, nem fogjátok elhinni, mit találtam - válaszolt Mattias. A vonulat egyre nőtt, ahogy a cirkálója közeledett. A Blackbird avionikája jelezte az Omen és a Tempest érkezését.
- Azta... - suttogta Kirlana. - Szerepel ez a képződmény a térképeken?
- Negatív, de a szkenneren megjelenik, tehát nem alkalmas búvóhelynek - mondta Mattias.
- Nem hinném, hogy az Angyalok valaha is jártak volna itt - mondta Matuno. - Nincsenek törmelékek, konténerek, sem bányászfelszerelések... a közelben nincs jele bármiféle aktivitásnak.
Mattias 180 fokkal elforgatta a képet a sziklától és nézte, ahogy két társa a sajátja mellé irányítja ütött-kopott járművét. Az Omen nagyjából ugyanakkora volt, mint a Blackbird, a Tempest viszont sokkal nagyobb, mint a kettő együtt, és több, mint kétszer annyian szolgáltak a fedélzetén. Döbbenetes, hogy mindhárman egy darabban vagyunk, gondolta Mattias. A három hajó a szikla felett cirkált, továbbra is hosszú tűz- és plazmacsíkot húzva maguk után.
- Nem, valami biztosan volt itt - szólt közbe Kirlana. - Nézzétek meg közelebbről azokat a csúcsokat alattunk... látjátok azt a villanást?
Mattias lefele irányította a kamerát és ráközelített a jelzett helyre. Igen, ott volt. Néhány, az alakzatból kifele hajló sziklacsúcs oldalát időnként megvilágította valami. Szinte álló helyzetbe lassította a Blackbirdöt és néhány fokkal megváltoztatta az irányát, hogy megpróbálja megtalálni a fény forrását.
- Ott... egy impulzus, vagy valami jelzőfény. Valójában... olyan, mint egy mentőkabin vagy valami - mondta Kirlana.
Mattias még tovább nagyított a kamerával és végül sikerült a képre fókuszálnia. Nagyjából öt méter hosszú volt, sima fémes fekete külsővel. Az egyik vége a csúcs aljába fúródott, a másikon pedig a villogó fény látszott. Mattias nem ismerte fel a tárgyat, és hajójának szenzorjai továbbra sem érzékelték.
- Matuno, még mindig vannak a rakteredben hulladékgyűjtő drónok?
- Igen, már küldöm is őket. - Mattias figyelte, ahogy egy apró drón kezd keringeni a Tempest körül. Hulladékgyűjtő drónokat sehol a Birodalmi űrben nem lehetett találni. Matuno ezt egy általa megsemmisített kalóz konvoj roncsai között találta. Minden kockázata ellenére a fejvadászat időnként igen ritka tárgyakat hozott. Nem csak a megavállalatok rendelkeztek tehetséges mérnökökkel és a kalózok is képesek voltak saját technológiát fejleszteni. - Nem tudom bemérni a tárgyat, a szenzorjaim szerint része az alakzat felszínének. A drón talán képes lesz különbséget tenni köztük, ha sikerül elég közel kerülnöm hozzá.
A drón leereszkedett a felszínéhez. Apró köröket kezdett futni a csúcs környékén. Jónéhány kör után hirtelen megállt és irányt változtatott, egyenesen a titokzatos tárgy felé.
- A drón megszerezte. Felkészülni a kiszedésre - jelentette be Matuno. A drón megállt és négy csápszerű karját a felszínre eresztette, majd óvatosan a tárgy köré fonta. A karok mintha egy kicsit erőlködtek volna, aztán némi kavics és porfelhő közepette kiszabadították a tárgyat. A drón néhány pillanat múlva titokzatos tárgyastul együtt visszatért a Tempestre.
Néhány pillanatig csend volt.
- Türelem... türelem... - Mattias érezte, ahogy szemöldöke kissé megemelkedik. Nem vallott rá, hogy izgatottá válljon, gondolta.- Ez nem pod - kiáltott fel Matuno. - Valamilyen koporsó. Nincs rajta neuroösszekötő, és nem érzékelek odabenn ektoplazmát sem. A jeladókat szándékosan rögzítették a külső szerkezetre és egy véset van a külsején: „FORMATOR IMMENSEA.”
- Immensea? Mint a régió, amiben vagyunk? - kérdezte Mattias. Megindított egy mélyűri letapogatást, ami minden irányba kiterjedt. Bármennyire is érdekes volt ez a lelet, attól még elképzelhető volt, hogy rájuk bukkannak.
- Ha ez egy koporsó, ki van benne? - kérdezte Kirlana.
Matuno megint szüntetet tartott, mielőtt válaszolt volna. - Egy gallentei férfi, aki valamilyen ünnepi ruhába van öltöztetve. Olyan... mintha meggyilkolták volna.
- Meggyilkolták? - kérdezte Kirlana. - Honnan tudod...
- Egy aranybevonatú tőr áll ki a férfi szegycsontjából, a kezei azonban a köldökénél fekszenek egymáson. Igazából úgy látszik, mintha megbékélt volna. Úgy látom, a testet mintha szándékosan állították volna be így és helyezték volna nyugalomba a koporsóban.
Mattias ezen elgondolkodott egy pillanatra. Már ölt korábban. Valójában már mindannyian öltek, de csupán a hajó fegyvereit használták, mint tudatuk kiterjesztését. Egy tőrt döfni egy másik ember szívébe... furcsán barbár dolognak tűnt, még ha nem is egyenesen embertelennek.
- Még egy dolog - szakította félbe Matuno a gondolatait. - Koordináták vannak a koporsó belső oldalára vésve. Valahová ebbe a rendszerbe mutatnak.
Valahova. Nos, nem volt veszélytelen megpróbálni kideríteni, hol is lehet az a hely, de nem megpróbálni is épp olyan veszélyes volt. Fontos volt, hogy ne maradjanak egyhelyben, de ő maga is meglepődött, hogy kíváncsisága erősebb volt attól a félelemtől, hogy az Arkangyalok rátalálhatnak. Bárki is tette ide ezt a férfit, gondolta, azt akarta, hogy rátaláljanak. A koporsóban lévő embert meggyilkolták, Mattias ezt elég oknak találta ahhoz, hogy utána nézzen a dolognak.
- Matuno, küldd át azokat a koordinátákat a navigációs számítógépemnek. Vetek rá egy pillantást.
- Értettem. - Ez alkalommal egyikük sem ellenkezett, vagy legalábbis nem tette szóvá. Az alapján, amit tudtak, akár maga Trald is ide tehette ezt, csalinak, amivel egy egész csordányi vérszomjas Arkangyalhoz vezethette őket.
Mattias bekapcsolta az ugróhajtóműveket. A számítógép azonnal jelezte, hogy a célpont alig 300 kilométerre volt a sziklaalakzattól. Néhány másodperc múlva egy óriási űrállomás képe suhant a szeme elé. Biztos volt benne, hogy ez egy csapda, és hogy a lövegtornyok egy pillanat alatt apró darabokra vágják a hajóját. Mattias már éppen bepánikolt, amikor rájött, hogy nincsenek lövegek, sem semmilyen más védelem. Ahogy a Blackbird a sötét, baljós építményhez közeledett, Mattias rájött, hogy az űrállomást elhagyták. És ami még fontosabb, a CONCORD térképek szerint nem is létezett.
Ugorjatok ide - utasította társait. - És mondogassátok, hogy amit látni fogtok, az nem egy illúzió lesz. - Mattias az űrállomás zöldes-fémes burkolatához irányította a Blackbirdöt. A halott gallenteié volt ez a hely? A külső burkolat több szinten is hiányzott. Rossz érzés telepedett rá. Valami nincs rendben, gondolta. Minden általa eddig meglátogatott űrállomás csak úgy nyüzsgött, még a mélyűriek is. Itt egyáltalán nem volt nyoma életnek, bár még volt benne energia. A tudatában megjelenő ellentétes kép nyugtalanná tette.
Hirtelen megjelent az Omen és a Tempest.
- Hihetetlen - mondta Kirlana. - Ez nincs rajta a térképen!
- Nincsenek lövegtornyok, sem más védelem, kivéve a pajzsokat - mondta Matuno. - És a repülésirányítás visszautasít minden dokkolási kérelmet.- Tehát a nagy kérdés az az, hogyan tudnánk feljutni ennek a valaminek a fedélzetére - tűnődött hangosan Mattias.
- És hogy miért nem követelték maguknak az Angyalok, feltéve persze, hogy tudják, hogy itt van - mondta Matuno.
- A pajzsok - mondta kissé idegesen Kirlana. - Ha lebontod őket, bejutsz. Ez egy vészhelyzeti biztonsági mechanizmus, amit a legtöbb állomás MI-jébe beleépítenek. Ha nem marad több aktív védelem és a pajzsokat leszedik, az MI automatikusan leállítja a kikötői irányítást, így engedi, hogy bármi kijusson vagy bemenjen. Úgy gondolták, hogy ha valami elég erős ahhoz, hogy megsemmisítse az állomás védelmeit, - természeteseket vagy mesterségeseket, - akkor feltételezi, hogy hamarosan megtörténik a burkolatszakadás és életek elvesztése. Ekkor már semmi értelme nincs fenntartani a kikötővezérlést. Az állomás vagy elveszett, vagy hamarosan megsemmisül.
- Honnan tudod te mindezt? - kérdezte Mattias.
- Az amarrok a nehezebb módon tanulták meg ezt a Lázadás során - válaszolt. - A minmatarok sikeresen próbálkoztak ezzel néhány bátor küldetés során, hogy rabszolgákat mentsenek ki, miután a jove-ok szétzúzták az amarr inváziós flottát.
- Hála Istennek érte - motyogta Matuno.
- Istennek nem volt hozzá semmi köze - válaszolta a nő. - Mert nincs Isten.
Szavai Mattias agyában visszhangoztak. Nem volt vallásos ember - legalábbis nem a szokott értelemben. De attól még kényelmetlenül érezte magát a megjegyzéstől. Csak mert fellázadt az ellen a vallás ellen, amibe beleszületett, egy amarrtól azt hallani, hogy nincs Isten, még rendkívül nyugtalanító dolog volt.
A nő hajójából kiáramló plazma és tűz valamiért ismét felkeltette a figyelmét. Úgy döntött, visszaszerzi legénysége figyelmét.
- Tehát azt állítod, hogy nem rendelkezünk azzal a tűzerővel, hogy bejussunk.
- Ennyi szóval elmondva igen. Még ha végtelen mennyiségű lőszerünk lenne is, három hajó nem tudná legyőzni a pajzs regenerációs képességét. - Mattias figyelme ismét megoszlott, ez alkalommal részben az állomás burkolata felé, mely már több, mint három kilométerre volt a Blackbirdtől. A felszín mintha eltorzította volna magát és egy hullám indult meg a bal oldalától a jobb oldala felé. Mattias hatodik érzéke veszélyt ordított, és szíve kihagyott egy dobbanást, amikor rájött, mi történik.
- Mindketten indítsátok be a pajzserősítőiteket - utasította őket Mattias.
- Mond mégegyszer. Én nem látok semmilyen...
- Most! Gyorsan! - Fehéres-kék aura takarta be mindhárom hajót, ahogy a fejvadászok bizonytalanul engedelmeskedtek Mattias utasításának, nem ismerve annak okát. Egy másodperc múlva az ok tökéletesen megvilágosodott, amikoris egy jove Wraith osztályú fregatt eresztette le az álcázópajzsát alig 300 méterre Mattias Blackbirdjétől. Bár a Wraith volt a legkisebb hajó a csoportban, technikailag az volt a legfejlettebb és az álcázó képességének köszönhetően óriási taktikai előnnyel rendelkezett a másik kettőhöz képest. Nagy mennyiségben a Wraith volt az egyik leghalálosabb hajó az ismert űrben. Mattias elgolkodott, vajon van-e még a közelben belőlük.
- Nem tudom befogni - mondta Matuno. - És még ha be is tudnám, túl közel van, kétlem, hogy bármivel is el tudnám találni.- Ne is próbáld - válaszolt Mattias. - Ki tudja, hányan vannak még idekinn. Ha rossz szándékúak lennének, már régen a podokban csücsülnénk, vagy még rosszabban. - Teljesen megállította a hajóját. A Wraith kecsesen elsiklott mellette és 100 méterre megközelítette őket. A jove kommunikációs csatornát nyitott feléjük.
- Ezer bocsánat a hirtelen megjelenésemért, Kakkichi kapitány - kezdte a jove. - A körülmények azonban ezt a taktikát kívánták meg.
- Mit tehetek önért? - kérdezte Mattias. Még soha nem beszélt jove-val, pláne nem volt ilyen közel egy hajójukhoz. A kamera drónok mintha megőrültek volna, úgy készítették a felvételeket.
- A nevem Veniel, és mint azt már tudja, a Jove Birodalomból érkeztem. - Hangja szinte teljesen üres volt, mintha robot lett volna. Mattias hozzá beszélő „férfi” portréját tanulmányozta. Ember volt, de ugyanakkor... nem igazán emberi. A jove-ok genetikai tervezés eredményei voltak, a szó szoros értelmében tenyésztették őket és lombikokban növekedtek, amíg, ahogy ők hivatkoztak szenvtelenül a dologra, „be nem értek.” - Szeretné, ha csapatának többi tagja is részt venne a beszélgetésünkben? - kérdezte.
- Ha szabad - mondta Mattias, és bekapcsolta Kirlanát és Matunot. - Mióta követnek minket?
- Az Angyal Kartell nem vadászik túl gyakran egy konkrét személyre, pláne nem veszi blokád alá egy egész naprendszer belépő pontjait az alkalom miatt. Meg kellett tudnom, kit ért ez a megtiszteltetés. - Egy pillanatra elhallgatott. - Meg kell mondjam, kapitány, lenyűgözött a túlélési idejük.
- Örülök, hogy szórakoztatónak találta - vágott vissza Mattias. - De mint az a flottám állapotából is látszik, nincs időm játszadozásra.
- Természetesen nincs, kapitány, tökéletesen megértem. Ám mielőtt magukra hagynánk Önöket, meg kell, hogy kérdezzem... pontosan hogyan találtak rá erre az állomásra?
Mattias gondosan végiggondolta a kérdést. A jove-ok valószínűleg már tudták a választ, ha képesek voltak követni őket a sziklaalakzattól. Veniel információ után kutatott, Mattias pedig úgy döntött, belemegy a játékba.- Egy nem túl messzi aszteroidamezőben találtunk egy leletet, az vezetett minket erre a helyre.
- És ez a „lelet,” egy gallentei holttestét tartalmazta?
Áhá. A férfi pontosan tudta, mit keres. - Igen, azt.
- Ez esetben van egy ajánlatom a maga és legénysége számára, kapitány. Előszöris had mondjam el, hogy nem élne túl még egy rohamot a rendszerben lévő kapuk felé. Trald meg akarja semmisíteni magukat és a következő alkalommal már nem menekülhetnek el. Tehát a tulajdonában lévő leletért cserébe a következő három dolgot ajánlom fel: hozzáférést ehhez az állomáshoz, magyarázatot a létezésére és egy, a blokádot elkerülő kiutat a rendszerből.
Mattias hallott már a jove-ok kielégíthetetlen tudásvágyáról, és hogy gyakran hajlandóak voltak szuperfejlett technológiát adni azokért cserébe. Veniel azonban egy lehetőséget ajánlott számukra, amivel életeket kímélhetett meg, cserébe egy tetemért. Hogy miért akarhatta, arra nem volt magyarázata és jelen helyzetben lényegtelen is volt. Jelen helyzetben Veniel diktált, Mattias pedig bolond lett volna elutasítani az ajánlatot. A jove-ok nem kegyetlenségükről vagy álnokságukról voltak híresek, és bár ő konkrétan kilógott a sztereotípiák közül, nem érzett semmilyen rossz szándékot Veniel felől.
- Rendben van, Veniel. Megegyeztünk.
- Kiváló, kapitány. Most pedig a leletet, ha lenne szíves.
- A szavát adja, hogy betartja az alku magára eső felét?
- Feltétlenül, kapitány.
Mattias nagyot lélegzett az orrcsövön keresztül. - Rendben van. Matuno, kérlek dobd ki a koporsót.
- Vettem. - Egy apró konténer jelent meg nem sokkal a Tempest felett. Mattias hálás volt, amiért a sérült hajóból még mindig ömlő plazma- és tűzsugarak elfele mutatnak tőle. A Wraith lassan eltávolodott a Blackbirdtől és a lebegő konténer fölé helyezkedett, majd a fedélzetére emelte azt.
- Kiváló. Most pedig, ami a rám eső részeket illeti, ha megbocsátanak egy pillanatra... - A jove megszakította a kapcsolatot. Mattias a Tempest felett lebegő Wraithre irányította a kamerát és máris kezdett kételkedni ítélőképességében. Nem ez volt az első alkalom a mai nap, hogy ezt tette.
Orien naprendszer, Besateoden csillagkép, Molden Heath régió
Orien III – 3. hold
Kiskereskedelmi Elosztó Központ
06:45 EVT
A DED a CONCORD rendőri szerve, és még katonai szemmel nézve is elég spártai. Ezen férfiaknak és nőknek a feladata a birodalmi űr határain belül a törvény és a rend fenntartása. Az itt dolgozók lelkiismereten végzik munkájukat, elkötelezettek irányába, támogatják a szervezet struktúráját és védik a benne elfoglalt helyüket. A DED-be jelentkezőket egy szinte kegyetlen felvételi procedúrának vetik alá. Ha felvételt nyernek, az újoncok olyan alapos kiképzésben részesülnek, mely vetekszik az emberiség történelmének minden katonai kiképzésével.
Filozófiájuk elítéli az autonómiát, legalábbis a harci egységek tekintetében. DED hajókat ritkán látni magányosan. A birodalmi hajózási útvonalak mentén és birodalmi tulajdonok közelében járőröznek kiegyensúlyozott erejű flottákkal, az őrjáratok pedig folyamatosan kapcsolatban állnak a többi, közelükben lévő egységgel, így bármely válságos helyzetben gyakorlatilag azonnal válaszolni tudnak. A DED döbbenetes bátorsággal szervezi a támadásait és gyors ellentámadásait, hála a CONCORD által egyedülálló módon kiképzett és hozzájuk beosztott egyéneknek.
Azonban egyetlen nagy szervezet sem lehet meg informátorok nélkül. És bár leellenőrzik mindenki múltját, a jelentkezők személyiségi vizsgálaton esnek át és mind az új, mind a tapasztalt munkatársak állandó megfigyelés alatt állnak, a DED-nek is megvannak a sajátjai. Annyi hatalom gyűlt össze egy helyen, hogy rosszindulatú és semleges erők is sokmindent megtettek már azért, hogy beférkőzzenek a törvényt betartató ügynökség berkeibe. A DED pedig szépen csendben gondoskodik azokról a téglákról, akiket képes elkapni. Azonban az ilyen magas szintű kémkedés során, amikor a tétek ilyen magasak és az okozható károk is nagyok, senki nem lehet teljesen biztos abban, hogy minden kémet eltávolítottak.
Tantoseisen Kakkichi - a DED Belbiztonsági főnöke - pontosan tudta, hogy más kémek is vannak az ügynökségnél. Éppen potenciális ügynökök lebuktatására készített dezinformációkat vizsgált, amikor a jove kapcsolatba lépett vele. A beszélgetés közepén Tantoseisen kezdte azt hinni, hogy ő is egy ilyen dezinformációs játékba csöppent.
- Megismételné kérem, hány ilyen űrállomás van?
- Egészen pontosan hatvankilenc - válaszolt Veniel.
- Huszonhárom, a birodalmi űrt körülvevő mélyűri régióban?
- Pontosan, parancsnok.
Tantoseisen hátradőlt a székében és Veniel dossziéjára nézett a másik képernyőn. Bár hivatalosan még soha nem találkoztak, a férfi azon kevés jove-ok közé tartozott, akiről a CONCORD rendelkezett némi információval. A pod technológiát az űrháborúzás fő fegyverévé tevő, legendás csere óta elég ritka volt a kapcsolat ezzel a ravasz fajjal. Veniel volt az egyetlen jove, aki időről időre előbukkant, és valahányszor ez megtörtént, mindig jelentős utóhatásai voltak. A DED hírszerzése abban állapodott meg, hogy Veniel volt a szabadúszók jove megfelelője, és hogy erősen kételkedtek abban, hogy tetteit fajtársai beleegyezésével hajtotta volna végre. Ez a vélemény önmagában körültekintésre ösztönzött mindenkit, és pláne nem hittek volna abban, hogy a mélyűrben tucatnyi olyan űrállomás létezett, melyekről CONCORD semmilyen információval nem rendelkezett.
- Veniel, minden tiszteletem ellenére, meg kell értenie, hogy nehezemre esik elhinni ezeket az állításokat. - És ez nagyjából olyan finom volt, amennyire képes voltam megfogalmazni, gondolta.
- Ha kívánja, tudok bizonyítékot is mutatni.
- Rendben van. Mutasson bizonyítékot.
Veniel sápadt, erekkel szabdalt, megnyúlt arcát átvette egy állomás képe, melynek hátterében egy jove fregatt cirkált komótosan. Ez bárhol lehet, gondolta Tantoseisen. Valami más volt benne, bár különösebben semmi rendkívülit nem látott.
- Nos, meggyőztem, parancsnok? - kérdezte Veniel.
- Attól félek, semmi olyat nem látok, ami megváltoztatná a véleményem.
A kép elfordult, a kamera immár a fregatt mögött állt, mely továbbra is folytatta a cirkálást az állomáson kívül. Tantoseisen részletesebben szemügyre vehette az állomás külső burkolatát. Vészvilágítás, gondolta. De akkor is, ez bármely birodalmi űrbéli gallentei űrállomás lehet. Ahogy egy óriási burkolatrész végéhez értek, a hajó kissé balra dőlt be. Mikor befejezte a kanyart, a kamera ismét pásztázni kezdett.
Egy súlyosan sérült Tempest osztályú csatahajó úszott be a látómezőbe.
- Veniel, mintha azt mondta volna, hogy a birodalmi űrben senki nem tud erről a helyről.
A jove nem válaszolt. Egy második hajó - egy szintén súlyosan sérült Omen osztályú cirkáló - is lebegett a csatahajó mellett. Látszólag mindkettő lángokban állt.
- Ha az én szavam nem elég, - mondta Veniel, - akkor talán ez elég lesz. - Ráközelített a Tempestre, majd fölé és mögé irányította a kamerát. Egy harmadik hajó - egy Blackbird - is volt ott, mely szintén égett, és...
A kép Tantoseisen számára hirtelen igen ismerősnek tűnt: egy caldari, egy amarr és egy minmatar...
Mattias! Ez megy hogy lehet? - Az ott a testvérem? - kérdezte hihetetlenkedve. A kérdésére egyből választ kapott, amikor a képet két portré váltotta fel, egyik oldalon bátyja arcával, a másik oldalon a jove-éval. - Mattias, hol vagy? Mi történt a hajóddal?
- Tantoseisen, örülök, hogy látlak - mondta dühösen Mattias. Veniel hallgatott. - Igazán sajnálom, hogy te is belekeveredtél, de ha már egyszer mind itt vagyunk, akár el is mondhatom, mi történt...
Mattias elmesélte mindazokat az eseményeket, melyek következtében az elhagyatott állomáshoz kerültek. Beszélt a fülesről, amit Trald Vukenda hollétéről és hadmozdulatairól kaptak, a tervet, ami szerint csapatával lecsapott volna rá és hogy mennyire félresikerült a dolog. Tantoseisen teljesen ledöbbent.
- Istenem, Mattias... miért pont Trald? - Tantoseisen nem akart vitatkozni kezdeni, de egyszerűen nem bírta megállni, hogy ne kérdezzen rá. „Ő nagyon nem a te súlycsoportod,” ezt kellett volna mondania. Mattias mindig szeretett lehetetlen célokat kitűzni maga elé és a saját módszereivel megoldani problémákat. Meggondolatlan volt és a közelében mindenkit veszélybe sodort. Tantoseisen fegyelmezett katonai pszichéje gyűlölte ezt a viselkedést. De mint fiatalabb testvér, egyben inspirálónak is találta. Élete során mindig erőt tudott meríteni Mattiasból. Tantoseisen meglepetten döbbent rá, hogy még mindig csodálja testvére bátorságát. Pontosan tudta, mi hajtotta, és hogy kérdésére milyen választ fog kapni.
- Ugyan azért, mint mindig, kistesó - válaszolt. - Mert ez volt a helyes döntés.
Igen, a helyes döntés. Tantoseisen kicsit bólintott, de nem szólt semmit. Gyakran adott át titokban a CONCORD igazságszolgáltatása elől megszökött bűnözőkről információt Mattiasnak. A DED, bármilyen erős is volt, nem rendelkezett erőforrásokkal ahhoz, hogy a birodalmi űr határain kívül is üldözze a gonosztevőket. Az igazságnak nem lenne szabad határokat szabni, testévre mindig ezt mondogatta. Mattias volt a CONCORD eszköze azokon a helyeken, ahol Tantoseisen és a DED nem tehetett semmit.
- Parancsnok, meg tudom adni Önnek a többi 68 űrállomás pontos helyzetét - mondta Veniel. - Ennek azonban két feltétele van. Előszöris, Önnek és a flottájának ide kell jönnie az Immensea régióba.
- Hékás, álljunk csak meg egy pillanatra... - kezdte Mattias, Veniel azonban félbeszakította.
- A második feltételem, hogy semmilyen körülmények között sem közölheti szándékát egyetlen felettesével sem.
- Szóval így gondolta teljesíteni a velem kötött egyezségét? Az Isten verje meg, Veniel - átkozódott Mattias. - Jól tudja, hogy nem teheti ezt meg, ő egy DED tiszt! Ezért hadbíróság elé állíthatják és kivégezhetik. Tantoseisen, ne hallgass a kígyóra, megleszünk itt magunk is.
Veniel nem izgatta magát. - Igaz, hogy nagy a kockázat. Azonban nagyobb veszélyt rejt magában az, ha nem cselekednek.
Figyelemre méltó, gondolta Tantoseisen, ahogy sikerült mindkettőnket olyan helyzetbe hoznia, hogy sorsunk a másik döntésétől függjön. Vajon komolyan képes lenne ez az ember hagyni, hogy Mattias az Angyal Kartell karmai között végezze, ha visszautasítanám? Komolyan képes lenne ilyen borzalmas dolgot tenni? Vajon mit akar valójában, és miért erőlködik ennyit egy tetem megszerzéséért?
- Veniel, mi értelme van a második feltételnek? Miért kell kihagynom a dologból a feletteseimet?
- Azért, parancsnok, mert vannak olyan elemek a DED köreiben, amik saját hasznukra fordítanák ezt az információt. Néhányak egész biztosan saját gyarapodásukra fordítanák, nem pedig a DED alapelvének megfelelően a közjó elősegítésére.
Tantoseisen kezdte elveszteni a türelmét. - „Olyan elemek”? Veniel, ne titokzatoskodjon itt velem, adjon egyenes válaszokat...
- Elemek, amik megszereznék ezt az információt és megpróbálnák eltitkolni azokat a Gyűlés többi tagja elől. Árulja el nekem, maga szerint milyen hatása lenne annak, ha kiderülne, hogy egy kormányzati tag eltitkolta ezen űrállomások létezését?
Venielnek ebben igaza volt. A nyilvánosság ugyan nem tudott róla, azonban a Gyűlésben elég ingataggá vált a politikai helyzet. A kormányzati tagok több kérdésben sem értettek egyet, kezdve a adósság átrendezésétől a mélyűri területi vitákig. Ez a belső viszály - egyelőre - nem öltött olyan méreteket, hogy veszélyeztette volna a CONCORD egységét, ám ez pont egy olyan dolog volt, ami berobbanthatta volna a helyzetet. Ha a megfelelő kémek tudomást szereznek egy ilyen érzékeny információról, annak igen súlyos eredményei lehettek volna.
Hatvankilenc űrállomás, gondolta Tantoseisen. Trilliónyi ISK-nyi birtok és tőke, ami csak arra vár, hogy valaki megszerezze... vívtak már nemzetek harcot ennél sokkal kisebb okok miatt is.
- Parancsnok, szorít az idő - folytatta Veniel. - Trald erői vadásznak a bátyjára és bármelyik pillanatban ideérhetnek.
A megjegyzés feldühítette Tantoseisent. - És maga mit nyer ezzel, Veniel? - kérdezte összeszorított fogakkal.
- Tudást, természetesen. És tisztánlátást, mivel az emberiesség tanulmányozójának tekintem magam.
Ez nem lepte meg. Mindenki tudta, hogy a jove-ok sóvárogtak olyan dolgok után, amit az összes többi faj magától érthetődőnek vélt. Marcona, szörnyű megjelenésükből következően Tantoseisennek nem esett nehezére elképzelni, hogy az emberiesség újrafelfedezése bármely jove első számú célja legyen.
- Felteszem a flottámra is szüksége lesz, hogy bejusson oda?
- Igen, ez is része az egyezségnek.
- És megosztja velünk minden, az állomásokkal kapcsolatos információját?
- Így van. Az ide tartó útja során meg is ejthetjük.
- Nem! Az Istenit, Tantoseisen, ne hallgass rá! - ellenkezett Mattias.
- Mattias, már döntöttem. A jove-nak igaza van; veszélyesebb semmit nem tenni. Ez a helyes döntés, még ha a DED másképp is gondolja. - Parancsokat kezdett beütni az előtte lévő képernyő konzoljába, felkészíttette a csatahajóját és lecseréltette a hibrid fegyvereket energiatornyokra. - Csak azt remélem, hogy a legénység nem fog fellázadni, amikor közlöm velük, hogy hová megyünk.
- Maga bároe ember, parancsnok. A legénysége magát fogja követni, nem pedig egy DED protokollt - mondta Veniel.
- Veniel, még mindig nem tudom, miféle játékot űz itt velünk, vagy hogy jól értem-e egyáltalán a valódi szándékát. Azt azonban tudom, hogy nincsen semmi joga egy ilyen kijelentést tenni rólam, és pláne nem a legénységemről. Szeretném, ha tudná, hogy szerintem undorító módon kezelte ezt a helyzetet, és hogy nagyra értékelném, ha nem tenne több kijelentést arról, hogy maga szerint akár én, akár a bátyám mit hiszünk helyesnek. Értve vagyok?
- Nem akartam tiszteletlen lenni, parancsnok. Szörnyen sajnálom, amiért megsértettem Önt.
- Hibát követsz el, Tantoseisen - mondta Mattias. - A hajód, a karriered és az életed is kockára teszed...
- Mondja ezt az, aki pontosan ugyanezt csinálta éveken keresztül. Azt hiszem, a változatosság kedvéért most én leszek a nagytestvér, Mattias. - Egy parancsot ütött be, hogy tartalék páncél- és burkolatjavító modulokat helyezzenek a csatahajójának rakterébe. Csak Isten tudja, szükségünk lesz-e rá, feltéve, hogy egyáltalán sikerül odaérnünk, gondolta. - Már visszahívtam a flottámat a járőrözésből. Itt az Orienen találkozom velük 20 perc múlva, ezután indulunk az E8-YS9 rendszerbe. Az 44 ugrásra van innen... várható érkezés 2 óra múlva. Kilépek ebből a csatornából és ismét jelentkezek, miután elhagytam a szabályozatlan űrbe vezető kaput. Van kérdés?
Egyikük sem szólt semmit.
- Remek. Akkor hamarosan látjuk egymást. - Tantoseisen megszakította a kapcsolatot és lenézett az egyenruhája mellénél lévő 5-ágú DED csillagra. Épp most készült megszegni minden olyan elvet, amiért alárendeltjeit felelőssé szokta tenni. Az egyetlen kiút, gondolta, ha egyszerűen végigcsinálom. További tétovázás nélkül felkelt az asztaltól és az ajtóhoz lépett.
E8-YS9 naprendszer, EL8Z-M csillagkép, Immensea régió
VI. bolygó, 4. hold
Ismeretlen űrállomás
08:58 EVT
Mattiast félelem fogta el, ahogy a CONCORD osztályú hajók és kísérőik pusztító tűzerővel szórták meg az állomást. Tantoseisen egy egész csapásmérő egységet hozott magával - 18 hajót. Pár perccel korábban áttörtek azon az Angyal Kartell blokádon, ami órákkal korábban majdnem elpusztította Mattiast. Veniel az álcázórendszerrel ellátott Wraith segítségével még a beugrás előtt pontosan közölte Tantoseisennel, hogy mire számíthat, amikor a flottája beugrik. A Warlord csatahajó olyan gyorsan semmisült meg, hogy a megmaradó hajók visszavonultak, Trald azonban - a mocskos kígyó - egyből elugrott, amikor a CONCORD hajók megérkeztek. Csak találgatni lehetett, hogy vajon visszatér-e egy nagyobb flottával. Érdekes módon azonban látszólag senkit sem érdekelt a dolog.A korábbi csata brutális hatékonysága következtében a hangulat lehetett volna sokkal mámorosabb is. Ehelyett mindenki hallgatott, még aközben is, hogy a tachion- és nehézsugárvetők az űrállomás pajzsába fúrtak. Mindenkit megdöbbentett a történet, amit Veniel Tantoseisen E8-YS9 felé vezető útja során mondott.
Körülbelül 40 évvel ezelőtt egy radikális gondolkodókat tömörítő mozgalom született a galaktikus politika forgatagából, akik nagyon nem voltak megelégedve az új kor alakítását feladatul kapó intézményekkel. A csoport nem látta értelmét a határoknak, sem a kormányok azon igyekezetének, hogy a lakosságba sulykolják a kulturális különbségek büntetését. Azt hirdették, hogy ez a fajta gondolkodás nemkívánatos eredményre vezet, és hogy ez vezetett, ahogy Veniel fogalmazott, „napjaink nagy félreértéseihez és összeomlásaihoz,” ezek közé sorolva az Amarr Birodalom általi minmatar megszállást és a caldari-gallentei háborút. Egy olyan társadalmat akartak létrehozni, ami nem ragad le a vérvonalaknál és sokkal inkább a különböző fajok közti hasonlóságokra koncentrál; ami megtartja az emberi változatosságot, és megőrzi azt az „emberiességet,” ami „megakadályozta, hogy fajunk örökké eltűnjön a világegyetemből.”
Minden nemzedékben, magyarázta Veniel, vannak óriási tehetségek. Időről időre felbukkannak különleges adottságokkal bíró egyének a génállományból, akik sokszor példa nélküli áttöréseket érnek el a saját képességükhöz kapcsolódó területen. A radikális gondolkodók vezetője egy Sébastien Moreau nevű férfi volt, akit korábban soha nem látott karizmával áldott meg a sors. Hatásos szónok volt, ugyanakkor már az első találkozás után néhány perccel bárkit sikerült megnyugtatnia, akivel beszélt. Vonzereje - és nem sokkal később küldetése - szinte minden hallgatója számára ellenállhatatlanná vált. „Immensea” pusztán Moreau képességének köszönhetően született meg.
Az „elavult intézményesített paradigmák” által képviselt dolgok iránti gyűlölete miatt nem volt hajlandó faji egyesítési elméletét kormányzati szinten megvitatni, így Moreau titokban keresett híveket célja beteljesítéséhez. Felismerte, hogy ez az álomtársadalom nem létezhet a birodalmakkal párhuzamosan. Hogy valódi eredményeket érhessen el célja elérése érdekében, faji egyesítési elméletét olyan megfogható célokhoz kell kapcsolnia, amik elérése érdekében követői tenni tudtak valamit. Így született meg, magyarázta Veniel, az „Immensea,” azaz „mérhetenger” fogalma: A „mérhetetlen tenger” választja el a tegnap borzalmait a holnap utopisztikus áldásaitól. A Föld - az utópia célja - odakinn van valahol, azonban óriási fizikai és lelki távolságokat kell átutazni ahhoz, hogy elérhessük azt. „Az édenkert mindig odabenn van” mondta egyszer Moreau. „És így a hazavezető út beteljesíti a kört: egyből születtünk és eggyé válunk majd, szabadon, méltón saját tiszta önmagunkhoz.”
Moreau immáron ezernyi követője annyira szenvedélyessé vált a „hazatéréssel” kapcsolatban, hogy maga a feladat kezdte feltételezni egy égi akarat létezését. Egy óriási kutatást kezdeményeztek, igen ambíciózus alapcélokkal, az Új Édenben lévő EVE kapu stabilizálásától kezdve nagysebességű ugróhajtóművek fejlesztéséig. Csupán egy bázisra volt szükségük, ahol lelkiismeretesen végezhették volna a kutatást, távol a kormányok és „ipari bigottok” kíváncsi tekintetétől. Egyetlen állomás felépítése is csillagászati összegekbe került, ám a pénz, mint az kiderült, nem jelentett akadályt.
Immensea egyre gyorsabban terjedt, őrületes sebességgel szerzett új tagokat és erőforrásokat. Sébastien Moreau természetfeletti ajándékának köszönhetően óriási tehetségek és gazdasági erőforrások álltak rendelkezésre. Megavállalatok elnök-vezérigazgatói, magas beosztású katonatisztek, kormányzati hivatalnokok és zseniális tudósok minden birodalomból vagy titokban voltak tagjai, vagy hozzájárultak a növekedéséhez. Immensea egy olyan kultusszá vált, mely pénzügyileg és intellektuálisan is felvehette volna a versenyt EVE bármely más szervezetével, és mivel a társadalom minden részét átjárta - katonaság, kormány, vállalatok, még a bűnözői köröket is - az emberek nem foglalkoztak azzal, hogy egyik konvoj a másik után tűnik el a mélyűrben.
Hűen a kultusz alapelvéhez, miszerint az intézményt titokban kell tartani, senki nem beszélt róla. Azokat, akik próbáltak riadót fújni hiányzó felszerelések, vagy törölt árukészlet-bejegyzések miatt, a hallgatásért cserébe megvesztegették. Amikor ez nem sikerült, a delikvenst végleg elhallgattatták. Az első állomást az Immensea régióban építették fel; végül összesen huszonhárom régióban építettek állomásokat, nem egy esetben a helyi kalózkartellek segítségével. Ezek az „intézményesen kitaszítottak” különösen sérülékenyek voltak Moreau meggyőzőképességével szemben, és úgy fogadták őket, mint „nevelő szülők egy magára hagyott gyermeket.”
Minden űrállomást teljesen elszigeteltek a birodalmi űr kereskedelmétől, mind tökéletesen önellátó volt. Finomítókat, gyárakat, klónbankokat, kutatólaborokat és űrhajószerelő hangárakat építettek mindbe; mindent, ami a harmonikus egymás mellett éléshez szükséges volt, és immár Moreau profetikus látomása mellett igyekeztek közös céljuk elérése felé. Magányos farkasok, családok, néha egész kolóniák tűntek el a birodalmi feljegyzések közül, ahogy a mélyűr felé vándoroltak. Immensea ölelő karjai fogadták őket. Senkit nem tartottak felelősnek egyetlen olyan bűn miatt sem, amit az Intézményen belül követett el, és soha, de soha nem diszkrimináltak senkit sem a származása miatt. Caldariak, amarrok, minmatarok, gallenteiek, nagyritkán még jove-ok is menedéket találtak e rejtett társadalomban. Az utópia, úgy tűnt, megszületett.
Ám ez nem tartott sokáig, mesélte Veniel. Két dolog történt, ami Immensea végének kezdetét jelezte. Egyrészt a tagok kezdtek Istenként tekinteni Moreau-ra; másrészt Moreau is kezdett Istenként tekinteni magára. Szerinte teljesen normális volt, hogy az Immensea imádja azt a férfit, aki oly kevésből oly sokat alkotott. És hogy máshogy nevezzék csodálatos meggyőzési képességét és víziójának eredményét, mint isteni erőnek? Sébastien Moreau amennyire csak tudta, támogatta ezt az isteni képet, a technológia segítségével csodákat vitt véghez és imádatot követelt meg minden követőjétől. Nem volt olyan, amit ne vett volna el; olyan szokás, amit tiszteletben tartott volna; törvény, amit betartott volna; sem nő, - házas vagy független, fiatal vagy öreg, - akit ne bűvült volna el, hisz ki tudott volna ellenállni egy Isten magjának?
Moreau az orvosi elmebetegség legsötétebb mélységébe süllyedt, karizmatikus személyisége azonban megmaradt - és mint a történelem során azt oly sokszor láttuk már különböző uralkodók és zsarnokok esetében, ez egy halálos képességkombináció.
Moreau Istenítése mélyen megrázta Immensea amarrjainak lelkét. Bár némelyikük beleszületett a kultuszba, mindegyikük szorosan kötődött saját Egy Isten hitéhez, és hogy a pokol vár mindazokra, akik hamis bálványt készítve és imádva istenkáromlást követnek el. „Az amarrok számára” mondta Veniel „még a meg nem születés is jobb, mint ennek a bűnnek az elkövetése.” Ami pedig Moreaut illette, a bálványimádatnál csak egyetlen még gonoszabb tett van, amit el lehet követni: azt állítani, hogy mi vagyunk azok. A végén az amarrok vallási lelkiismerete erősebbnek bizonyult és - sikertelen - kísérletet tettek Moreau meggyilkolására.
Az elfuserált merénylet feldühítette Moreaut és még mélyebbre süllyesztette, egy zűrzavaros, ördögi elmepokolba. Ekkor már „tökéletesen képes volt borzalmas aljasságok és rettentő kegyetlenkedések” végrehajtására. Rendeletet adott ki, miszerint minden köztük élő amarrt ki kell irtani, mivel „beavatkoztak az égiek akaratába, Immensea végzetébe.” Ennek eredménye egy totális polgárháború és népirtás lett. A származás hirtelen ismét igen fontossá vált, és az amarrokat mindenki másnál jobban lenézték. Végül az összes amarrt - minden köztük élő férfit, nőt és gyermeket - felkoncolta a többi követő.
Moreau sokat elmélkedett az eseményeken, és arra a következtetésre jutott, hogy ennek oka az állomások túl nagy szabadságában rejlett, ami lecsökkentette „mennyei” filozófiájának alapvetését, az egy fajként való egymásrautaltságot. Hogy megoldja a problémát, utasítást adott, hogy minden állomáson semmisítsenek meg kettőt a három „életesszencia” modulból, kijelentve, hogy régiónként mindből csak egy létezhet. Ha az emberei nem hajlandóak úgy együttműködni egymással, ahogy azt ő előírja nekik, akkor rájuk kényszeríti az akaratát és észhez téríti őket. Megmaradt követői ezután szabotázzsal annyira működésképtelenné tették a modulokat, hogy lehetetlen legyen azokat megjavítani, és mindenkit meggyilkoltak, aki megpróbálta megállítani őket.
Veniel véleménye szerint ezzel a tettével csupán felgyorsította az amúgy is elkerülhetetlent. A gyilkolás híre elkezdett terjedni és a birodalmi űrön belüli emberek kezdték lassan megszűntetni az Immensea-vel fenntartott kapcsolataikat. Az a logisztikai rémálom, ami a három állomás üzemeltetéséhez kellett úgy, hogy benépesített régiónként mindegyiken csupán egy modul üzemelt, kezelhetetlennek bizonyult. Egyesével tönkrementek és elhagyták őket. Az Immensea egyetlen éjszaka alatt szinte teljesen eltűnt, és néhány túlélője - akik közül sokan Veniel informátorai voltak - saját maga vette el az életét a bűntudattól, amiért részesei voltak az EVE utáni korszak legnagyobb kegyetlenségének.
Veniel állítása szerint Immensea túlélői köztünk járnak. A birodalmon belüli, kultuszt támogató értelmiségiek nagy része, akik nem vettek tettlegesen részt az amarrok lemészárlásában, továbbra is a legnagyobb titokban tartják az Immensea-val való kapcsolatukat. Veniel azt mondta, egyszer már nagyon közel járt ahhoz, hogy egyértelmű bizonyítékot szerezzen arra, hogy „több kormány tisztviselői” titokban Immensea túlélőkre vadásznak, azonban hirtelen megszakadt minden kapcsolata a forrásával. Több értelmiségi továbbra is nagy hatalmat biztosító beosztásban dolgozik, köztük, Tantoseisen legnagyobb aggodalmára, a CONCORD-ban is. Veniel azonban nem volt hajlandó egyetlen általa gyanúsnak tartott személyt sem megnevezni addig, amíg nem szerez megcáfolhatatlan bizonyítékokat a kilétükre, ám ezután hajlandó átadni az információkat - a megfelelő árért cserébe.
Sébastien Moreau sorsáról a mai napig nem lehetett tudni semmit. A vakszerencsének köszönhetően Mattias akaratlanul is belebotlott a kirakó utolsó darabjába, Veniel pedig szép summát vizetett volna érte, ha a fejvadászok kevésbé végzetes helyzetben lettek volna. Elmagyarázta, hogy Moreau holtteste hatalmas tudományos értékkel bírt a jove-ok számára, akiket nagyon érdekelt Moreau legendás karizmájának biológiai komponensei. A jove-ok már egy jóideje figyelték az Immensea állomásokat és a kultusz vezetőjének hollétére utaló nyomok után kutattak. Azonban mindannyiuk legnagyobb megdöbbenésére soha nem hatoltak be egyetlen űrállomás belsejébe se, hogy körülnézzenek, azt gondolván, nem lenne illő felkavarniuk a maradványokat azt megelőzően, hogy Immensea létezése ki tudódott volna.
Veniel szerint az Angyal Kartell ismerte az összes Immensea űrállomás pontos helyét. Ez valójában minden kalózszervezetre igaz volt, köztük a Serpentissel, Guristassal és a Vér Rablókkal. És ami még fontosabb, Trald Vukenda is tudott róluk, aki mostanra már nyilván rájött, hol van Mattias és a CONCORD flotta, és hogy Immensea sötét titka hamarosan nyilvánosságra kerül.
Ahogy a CONCORD csatahajók tachyon lézertornyai tovább ontották a fókuszált fehér sugarakat az űrállomás felé, Mattias Veniel utolsó, a történetet lezáró mondatain töprengett. Azt állította, a kalóz kartellek nem mentek az Immensea állomások közelébe. A birodalmak határain túl a legendák és történetek gyakran irracionálisan felnagyítódnak. A kalózok által folytatott mélyűri, távoli rendszerekben élt elszigetelt élet könnyedén babonák áldozatává tették őket. Veniel szerint idekinn az „Immensea” szó káromkodásnak számított. A kalózok történetei szerint ha jól odafigyelt az ember, hallani lehetett a haldokló amarrok sikolyait, miközben a démoni Moreau és szolgái ezrével mészárolják le őket. A gyakorlatiasabb gazemberek, köztük Trald is, az űrállomások állapotával magyarázták azt, hogy távol tartották magukat tőlük. Immensea gondoskodott róla, hogy a saját állomásaikban okozott károk maradandóak legyenek. A kalóz kartellek jól pénzeltek voltak, és értettek is annak forgatásához. Sokkal gazdaságosabb volt egy állomást a semmiből felépíteni, mint egy ilyen rossz állapotban lévőt megpróbálni kijavítani.
Volt még egy része a történetnek, amit Veniel szándékosan kihagyott, és amit ígérete szerint majd az állomásra lépve mond el, ezzel teljesítve az egyezségük harmadik részét is. Mattias elfordította a kameráját a CONCORD hajókról Kirlana ütött-kopott Omenjére. Sem ő, sem Matuno nem szólt egy szót sem azóta, hogy a jove abbahagyta a beszédet. Szörnyen aggódott miatta.
- Mattias... - szólalt meg Tantoseisen. - Kész van.
Visszairányította a kamerát a CONCORD hajókra, melyek abbahagyták a tüzelést és lassan besoroltak a Wraith mögé. A hajók egyesével megkezdték a beállást az űrállomás masszív hangárjába. Matuno Tempestje Tantoseisen mögé állt, szorosan a nyomában Kirlana Omenjével. A baljós érzés, amit Mattias az állomást először megpillantva érzett, most még rosszabb volt.
E8-YS9 naprendszer
Immensea 1. feltérképezetlen bázis - Főhangár gyülekezési hely - 22-es fedélzet
09:23 EVT
Istenem, egy kamera drónon keresztül nézve sokkan kisebbnek néz ki az egész, gondolta Mattias. Egy Mobil Hordozó Egységben (MHE) állt, ami abban a pillanatban emelte ki podját a Blackbirdből. A hajóját ért sérülés nagyságát és súlyosságát látva megrázta a fejét, ahogy az MHE lefele suhant a cirkáló masszív hajtóművei mellett. Bármilyen nagy is vlt hajója, teljesen eltörpült a hangár méretéhez képest, amiben lebegett. Annyi ilyen állomást építettek, gondolta. Hogyan voltak erre ilyen gyorsan képesek? A sötétben kezdte feszélyezve érezni magát. Általában fény szűrődött ki a hangárfalba épített többszáz iroda, labor és lakhely ablakaiból. Itt azonban mindegyik sötéten tátongott. Az egész üreget a vészvilágítás homályos kék fénye járta át, és sodródó törmelékeket is látott, miközben az MHE folytatta az ereszkedést a gyülekezési hely felé.
Egy kattanó és egy sziszegő hang jelezte az út végét, amikor az MHE bedokkolt a fedélzeti állomásra. Mattias a kinyíló ajtó felé fordult. A hangárban zéró-G-s vákuum uralkodott, a bentlakók által elérhető helyeket azonban gravitációs kutak és nagynyomású levegő tette élhetővé. Az első lépésnél térdei kissé megrogytak, kellett egy pillanat, hogy ismét hozzászokjanak a súlyához. Matuno már odabenn várt rá.
- Mattias, Kirlana nem önmaga - mondta. - A jove története után megváltozott - mondta csendesen Matuno. - Nem akarja elmondani, mi bántja.
- Én is aggódom emiatt - mondta Mattias. - Szerintem csatában még soha nem került ilyen közel a halálhoz, és ha ez nem lett volna elég, megtudni, mi történt az itt élő amarrokkal... - Mattias próbált nem gondolni egy korábbi megjegyzésére, miszerint „nincs Isten.” Mély levegőt vett. - Tudom, hogy nem kell, hogy külön kérjelek erre, de... tartsd rajta a szemed.
- Van itt mégvalami - tette hozzá Matuno és még közelebb hajolt. - A jove és a testvéred érkezésük után azonnal elkezdték átnézni az állomás naplóját. Veniel rámutatott valamire a képernyőn és jól hallhatóan azt mondta, „Ez kétségtelenül Sulei Manatir admirális. Most nézd meg az amarr testőrökkel körülvett csuklyás nőt.” A testvéred igen meglepettnek, szinte döbbentnek tűnt, majd azt mondta, „Veniel, biztos vagy benne, hogy ő az?” A jove pedig azt válaszolta, hogy „teljesen biztos.” Ezután a testvéred belépett az állomásba és visszatért a hajójára.
Mattias nagyot nézett. - Vissza a hajójára?
- Igen. Veniel még itt van, a gyülekező hely oldalában, és még mindig a naplót böngészi. Áruld el, Mattias... van ötleted, ki lehet az a csuklyás nő, akire utaltak?
Mattias azt válaszolta, fogalma sincs és megvonta a vállát. Matuno egy lépést tett felé. A nála majdnem kétszer magasabb minmatar brutor fölé magasodott.
- Őszintén remélem, hogy elmondanád, ha tudnád. - Mattias kissé idegesen lépett oldalra.
- Természetesen, Matuno. Majd... meglátom, mit tudok kideríteni. - Ahogy egy lépést tett előre, Matuno egy méretes kezet tett a vállára, megakadályozva ezzel, hogy elhagyja az állomást.
- Mattias... ha Ő az, nyilván tudod, hogy mennyire személyesen érint a dolog.
Mattias felnézett a férfira. - Tudom, Matuna. Valószínűleg nagyon sok más minmatart is személyesen érint. De nem ez a megfelelő alkalom, még ha tényleg az is, akire te gondolsz. Úgyhogy, ha most megbocsátasz, vissza kell térnem az életben tartásunk problémájához.
Matuno felemelte a kezét és hagyta, hogy Mattias belépjen a gyülekező helyre. Az egyetlen fényforrás a hangár volt, ami a terem átlátszó oldalán szűrődött be. Az irodákhoz, raktárakhoz és lebegővonatokhoz vezető ívelt kapualjak a túloldalon alig látszottak. A Blackbird magasan fölébük tornyosult, villogó navigációs fényei lány fénycsóvákkal világította be a sötét helyiség. Kirlana a padlón ült, hátával az üvegnek támaszkodva és egy, a nyakában lógó medált bámulta üveges tekintettel.Veniel egy konzol mellett állt, mely abba az állomásba volt beépítve, amelyikből Mattias abban a pillanatban lépett ki. A képernyő zöldes fénye kísérteies megjelenést kölcsönzött neki. Egy szó nélkül Mattias felé nyújtotta a kezét. Mutató- és középső ujja között egy lemezt tartott.
- Mi ez? - kérdezte Mattias, ahogy átvette a lemezt.
- Egyezségünk utolsó része - válaszolt Veniel. - Egy út, ami átjutást biztosít a rendszer mindkét oldalánál felálló Arkangyal blokádon.
- Értsem ezt úgy, hogy nem a CONCORD flotta idehívása blokádtörőnek volt a terve egész idő alatt?
Veniel elengedte a füle mellett a megjegyzést. - A testvérének is adtam belőle egy másolatot.
- Mi van rajta? - kérdezte Mattias. Matuno kilépett az állomásból.
- Immensea kapott egy kis segítséget az állomások építéséhez, kapitány - mondta Veniel. - A kezében lévő lemezen nem csupán az állomások helyzetét, hanem egy csillagkapuhálózat koordinátáit is tartja, ami egyetlen CONCORD térképen sem szerepel.
- Maga meg miről beszél? - kérdezte MAttias. Kirlana felnézett medáljáról.
- Ez a csillagkapuhálózat körbeöleli a birodalmi űrt, ám nem halad át rajta. Így minden mélyűri terület kapcsolatban állhatott a másikkal birodalmi befolyás nélkül.
Mattias nem jutott szóhoz. - Az Immensea épített ezeket?
- Az elsőket nem, ám miután sikerült a külső régiókban megvetniük a lábukat, a kapuépítők rájöttek, hogy Moreau-val közös céljaik vannak, különösen amikor létezésük bizonyos birodalmi erők előli elrejtéséről volt szó - mondta Venier.
- Tehát az amarrok építették őket? - kérdezte Mattias.
- Épp ellenkezőleg - válaszolt Veniel, aki most egyenesen Matunora nézett. - A minmatarok megerősödése mindigis nagy rejtély volt számunkra, pláne ha figyelembe vesszük, mennyi energiát fektetett az Amarr Birodalom minden becsvágyuk elnyomására. Állandó amarr hajók járőröztek a minmatar rendszerekbe be- és azokból kivezető minden kapunál; semmi nem juthatott be vagy távozhatott onnan anélkül, hogy ne ellenőrizték volna. Sok fejtörést okozott az, hogyan volt képes egy leigázott nép egy egész sereget felszerelni és csatahajókat építeni állítólagos mestereik orra előtt.
- A válasz a rejtett csillagkapurendszer volt, melynek léte nem sokkal ezelőttig számunkra is ismeretlen volt. Gallentei mérnökök segítségével minmatar törzsek teljes titokban és a Köztársaság tudta nélkül kapuk építésébe kezdtek. A közelben működő kalóz sejtek átérezték a minmatarok helyzetét, ugyanakkor saját ügyeik előremozdításának lehetőségét is meglátták abban, ha segítséget nyújtanak számukra. A kapuk egy „hátsó ajtót” biztosítottak a minmataroknak, melynek segítségével rabszolgákat szabadíthattak fel és építőanyagokat, ellátmányt, katonákat és csatahajókat mozgathattak az amarr ellenőrzőpontok jelentette akadály megkerülésével.
- Évekkel a Lázadás után a kartellek folytatták a hálózat bővítését és egyre több rendszert vontak bele. Amikor Immensea felépítette első bázisát itt, az Immensea régióban, Moreau meggyőzte a kartelleket, hogy az erőforrások megosztásával mennyi mindent nyerhetne mindkét fél. Moreau hozzáférést ígért az állomásaihoz cserébe a csillagkapuk használatáért. Az így kialakult társulás mindkét projektet felgyorsította, mivel kiegészítették egymás szükségleteit és intézményesítés elleni eszméiket. Végül több, mint 140 év alatt összesen 96 kapu épült, ezek több, mint fele az utolsó 30 évben, az Immensea megalapítását követően készült el.
- Az egyik kapu ebben a rendszerben van, kapitány, és Trald Vukenda úgy hiszi, hogy nem tudunk ennek létezéséről. A legtöbb csempészkaput elsősorban ellátmányok szállítására használják, melyek nagy része illegális a birodalmi űrben. A kalózok soha nem érezték szükségesnek, hogy gondoskodjanak ezek őrzéséről, kivéve amikor egy rivális klánnal közös kapuról volt szó. Az itteniek közelében csak a Kartell ipari hajóival találkozhatnak, bár el tudom képzelni, hogy ez hamarosan megváltozik azután, hogy a hálózat léte a köz tudomására jut.
Egy másik MHE egység kattanása és sziszegése megijesztette Mattiast. Tantoseisen lépett ki az állomásból.
- Nos, ez már hivatalos, hadbíróság elé kerülök, amint visszatérek - mondta. - De addigis, amíg itt vagyok, körbenézek egy kicsit. Ha van itt bármi bizonyíték arra, hogy egy értelmiségi még mindig hatalmon van a birodalmi űrön belül, meg kell tudnom.
- Hogyan fogadta a hírt a CONCORD? - kérdezte Matuno. Tantoseisen megrázta a fejét.
- Fel vannak háborodva. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy elhitték-e, és amennyire ismerem őket, egy expedíciót indítanak, - ez alkalommal egy hivatalosat, - hogy megerősítsék a történetem.
- Remélem jól meggondolta, hogy kivel osztja meg ezt az információt, parancsnok - mondta Veniel.
- Erről gondoskodtam - válaszolta. - De nem számít, ezt a felfedezést nem fogják tudni eltussolni.
- Hadbíróság - sóhajtott Mattias. - Tantoseisen, sajnálom - mondta. Tudta, mennyire keményen dolgozott kisöccse, hogy ilyen szép karriert fusson be a rendfenntartóknál, és hogy saját rossz szerencséje és pocsék döntései nélkül ez az egész nem történt volna meg.
Tantoseisen mély levegőt vett. - Edbingernél meglátott minket egy konvoj, ami a mélyűr felé tartott és leadta a drótot a sajtónak. Immáron köztudott, hogy idekinn vagyunk, ahol semmi keresnivalónk nem lenne és a legjobb az egészben, hogy állítólag „elszöktem,” vagy valami hasonló ostobaság. Különben is, a szabályok tiltják, hogy egy CONCORD csapásmérő egységet engedély nélkül elvigyünk kempingezni a szabályozatlan űrbe, és ennek megfelelően fognak megbüntetni.
- Hol keressünk nyomok után? - kérdezte Matuno. - És honnan tudjuk biztosan, hogy egyedül vagyunk itt?
- Nem állítom, hogy egyetértek ezzel az ötlettel - mondta Veniel. - De ha úgy érzi, ezt kell tennie, én itt kezdenék keresgélni.
Matuno, Tantoseisen és Mattias Veniel mögé gyűltek, aki félre lépett, hogy mindenki jól lássa a képernyőt. Annak a szintnek a tervrajzai jelentek meg, ahol éppen álltak. Mattias felismerte a gyülekező hely és az előttük lévő állomás terveit. Öt kék pont tömörült körülötte.
- Ebben a programban a kék jelzi az érzékelhető szívverést. Ezek a szenzorok, és más hasonlóak is az állomás vázszerkezetébe vannak építve - magyarázta Veniel. Ezután a kép kissé eltávolodott, hogy a terület nagyobb része váljon láthatóvá, azonban az állomás teljes jobb oldala fekete volt.
- A sötét területek nulla adatot jelentenek. Az itteni szenzorokat valaki vagy szándékosan leállította, vagy megsemmisítette. Ez az a terület is, ahol a klónozó helyiségek voltak, mielőtt Moreau parancsára megsemmisítették őket. Azt biztosan ki merem jelenteni, hogy ezen a területen kívül semmi sincs életben - mutatott Veniel az elsötétített részre. - Idebenn azonban fogalmam sincs. Sehogy nem deríthetjük ki, hogy vannak-e épen maradt klónok, hacsak valaki be nem megy. Azonban az állomás számítógépe szerint az a terület egy „áttört zóna,” azaz nincs benne sem levegő, sem gravitáció.
- Nekem kell ezt megtennem - mondta Tantoseisen. - És tudom, hogy nincs rá túl sok időm. A kinti katonák érthetően nyugtalanok és már nem kérhetek tőlük túl sok mindent.
- Veled megyek - mondta Kirlana. Minden fej felé fordult. Most szólalt meg először azóta, hogy az állomásra lépett.
- Kirlana, biztos vagy benne? Nem... - kezdte Matuno.
- Jól vagyok, komolyan. - Felkelt a padlóról. Ébernek látszott, és a távolba révedő tekintetnek sem volt nyoma. - De túlélő ruhákra és fegyverekre lesz szükségünk, és az enyémek a hajómon vannak.
- Fegyverekre? - kérdezte Mattias. - Miből gondolod, hogy lövöldözésre kerül sor odabenn?
- Mindig óvatos fickó voltál - válaszolta szinte szarkasztikusan. - Én pedig mindig óvatos csajszi voltam. Ha nem tudom, mibe mászok bele, akkor jobb, ha viszek magammal fegyvert.
Ez már a régi Kirlana volt, ám a hangjában lévő magabiztosság még mindig nem volt olyan megnyugtató, mint régen. Olyan erőltetettnek tűnt. - Nos, ha te mész, akkor én is megyek - mondta Mattias. - És persze Matuno is.
Veniel arcára különös tekintet ült ki, majdnem olyan, mintha aggódott volna. - Van a választófalnál egy biztonsági őrhely, ami elválasztja a folyosót a klónozó állomástól. Ott találtok fegyvert és túlélő ruhát.
- Te is velünk jössz? - kérdezte Tantoseisen.
- Minden tiszteletem ellenére sem, parancsnok. De innen kapcsolatban maradok magukkal és megadok minden támogatást, amit tudok. De megismétlen, javaslom, hogy siessenek és ne erőltessék túl magukat közben.
- Tudomásul vettem, Veniel. És köszönöm a támogatását - mondta Tantoseisen. - Legkésőbb 60 perc múlva a hajónkon leszünk.
- Mindannyian legyenek óvatosak - mondta Veniel. Érzelmek nélkül beszélt, de őszintén.
22-es fedélzet, biztonsági őrhely - Gyülekezési hely
09:53 EVT
Mattias figyelte, ahogy Kirlana még egyszer ellenőrzi puskája tölténytárát. Annak ellenére úgy viselkedett, mintha semmi baj nem lenne, hogy a csapatból mindenki más óvatosan lépdelt. Testvére a kamera és egy hordozható radarképalkotó eszköz (HRE) jelét ellenőrizte Veniellel a rádióban. Matuno szerencsére talált egy elég nagy öltözéket, hála a korábban itt lakó sokfajú kultúrának.
Minden olyan rossznak tűnik, gondolta Mattias. Már olyan régóta érezte ezt, hogy elgondolkodott rajta, megváltozik-e valaha is ez az érzés. Megértette öccse indítékait, amiért ezt teszi. Egy utolsó próbálkozás karrierjének megmentése érdekében, Mattias pedig érezte, hogy nincs joga panaszkodni, mivel a segítsége nélkül már mindhárman halottak lennének. Kirlanát és Matunot azonban már így is elég veszélynek tette ki és a mai napra ez bizonyult a legrizikósabb javaslatnak. Egy hajóban lehetett hibázni és abban bízni, hogy majd a legénység és a pajzs kiment a bajból. Egy koromfekete, gravitációmentes teremben azonban, ahol Isten tudja miféle dolgok lebegnek, a hibalehetőségek sokkal szűkebbek voltak, és a csapat nagy része repülősuli óta nem volt zéró-G helyzetben.
A Kirlanával kapcsoaltos rossz érzése sem akart megszűnni. És mivel nem sikerült rájönnie, hogy pontosan mi is okozza azt, nem tudta tiszta lelkiismerettel megakadályozni, hogy a nő velük tartson. Már százszor látta őt és Matunot vitatkozni olyan küldetések miatt, aminél nem akarta, hogy velük tartson. Ő már csak ilyen ember volt. Valójában mindhárman elég makacsak voltak ezzel kapcsolatban. Mondd bármelyikünknek, hogy nem tehetünk meg valamit, és onnantól kezdve nyugodtan úgy veheted, hogy megtörtént. A mai napig ez a kollektív makacsság igen kifizetődőnek bizonyult.
Most azonban Matuno sem volt biztos benne, mihez kezdjen vele, és nem emlékezett, hogy valaha is kifejezte volna aggodalmát a nő viselkedése miatt. Múltjának és a mai nap eseményeinek egyvelege járt a fejében; Istenének és az egész amarr kultúrának a megtagadása, az őrült Sébastien Moreau és a kultusz, amit teremtett, és ki tudna megfeledkezni arról a rengeteg amarról...
Aztán egyszerre megvilágosodott: Az egészben kételkedik, gondolta Mattias. A mai nap történései miatt életének minden eddigi döntését megkérdőjelezi. Csak ez lehet. És ki okolhatná érte? Valószínűleg mindannyian ugyanezt tesszük.
- Rendben, csapat, sisakokat fel - mondta Tantoseisen. - Csak vetünk pár pillantást néhány klónbankra, aztán itt sem vagyunk. Veniel, készen állunk, ha te is.
Mattias a sisakjában lévő hangszórón keresztül hallotta Veniel válaszát. - Lépjen be csapatával a légzsilipbe, kapitány.
- Értettem. Mindenki befelé - mondta Tantoseisen. „Légzsilipként” ez esetben valójában az az előszoba szolgált, ami a biztonsági őrhelyet és a klónozó részleget kötötte össze. Az űrállomásokat is úgy építették, mint a hajókat; minden szakaszt egy vagy több előszobával választottak el, amiket vészhelyzet esetén le lehetett zárni. A két ajtó közötti folyosó éppen elég nagy volt ahhoz, hogy négyen beférjenek. - Mindenki bent van, és szabad a nyílás? - kérdezte Tantoseisen. A többiek igenlően válaszoltak.
- Jók vagyunk - mondta Tantoseisen.
- Felkészülni, lezárom a hátsó nyílást - mondta Veniel. A Mattias mögötti ajtó sziszegve bezárult.
- Kikapcsolom a gravitációs kutat. - Mattias hirtelen érezte, ahogy kicsit elemelkedik a padlótól. - Mágneses csizmákat - szólt Tantoseisen. Nyolc puffanás hallatszott, ahogy a túlélő ruha mágneses mezőt generáló csizmái bekapcsoltak.
- Felkészülni a nyomásmentesítésre. - Hangos süvítő hang süketített el mindenkit, ahogy a fülkében lévő levegőt kiszívták. Mattiasra egyből rátört a klausztrofóbia. Tantoseisen mögött állt, aki a klónozó központba vezető ajtó felé nézett. Vagy arra, ami a túloldalon várt rájuk.
- Kinyitom a klónozó ajtaját - hallatszott Veniel hangja. A sisakok légzőberendezése a szokásosnál jobban felerősítette a kilégzés hangját, és hallotta, ahogy egyre gyorsabban kezd lélegezni. Az ajtó lassan kinyílt, mögötte pedig a tiszta feketeségen kívül semmit nem láttak. Hirtelen nagyon hideg lett, Mattias pedig érezte, ahogy a túlélő ruha elkezd meleget termelni. Nézte, ahogy testvére átlép az ajtón.
Tantoseisen sisakjából fénycsóvák vágtak át a sötétségen. - Rendben, Mattias, a talaj szilárdnak tűnik. Tovább megyek, maradj szorosan a nyomomban.
A mágneses bakancsai sziszegő-csattogó hangját csak Mattias hallotta, ahogy több lépést tett előre és végül megáltt öccse mellett. Sisakja fénysugarát lefelé irányította, a padlóra, amíg meg nem látta testvére jobb bakancsát. Ahogy felnézett, a fénysugár apró törmelékeken csillant meg, amik nem sokkal előttük lebegtek. Elég sok por volt a szobában, a fénysugarak pedig túl gyengék voltak ahhoz, hogy áthatoljanak rajtuk, sem falat, sem más berendezést nem láttak.
- Mattias, indítsd be a HRE-t - mondta Tantoseisen.
- Vettem - válaszolt a másik. Mattias maga elé állította a háromlábú állványt, letérdel, hogy biztos legyen benne, hogy rendesen rögzítve van a padlóhoz. Elégedetten nyugtázta, hogy a berendezés stabil, majd elfordított egy tárgyát, a kis parabolaantenna pedig lassan jobbra-balra kezdett forogni.
- Senki ne mozogjon - mondta hirtelen Veniel. Mattias ledermedt. Az antenna adást kezdett küldeni Venielnek, amiből egy zavaros képet tudott összerakni arról, ami odabenn volt. - Egy kifutón álltak, ami nagyjából 125 méter hosszú, de van rajta egy lyuk, körülbelül 5 méterre előttetek. Mindkét oldalon 60 méternyi zuhanás várható, odalenn pedig jelentős mennyiségű roncsot látok. A plafon nagyjából 50 méterre van felettetek és elvileg láthatjátok a burkolat repedéseit, amik egyenesen az űrbe nyílnak. - Mattias balra felnézett, remélve, hogy lát valamit, ami segíthet neki betájolni a helyét. De csak még több port és párát látott a fénysugárban, és feketeséget azon kívül.
- Az egész létesítményt hatalmas roncshalmok töltik be - folytatta Veniel. - És van több nagy darab is, ami pont fölöttetek lebeg.
Kirlana még mindig az ajtóban várt elkerekedett szemekkel. Egy lépést tett előre.
- Ne gyere ide - figyelmeztette Tantoseisen.
Kirlana puskája fényét Mattias és Tantoseisen fölé irányította, maga elé tartva a fegyvert, miközben még egy lépést tett, szabaddá téve az ajtót.
- Kirlana! Várj! - mondta Matuno. Veniel figyelmeztetését nem feledve Mattias lassan, begörnyedve felemelkedtett. Valamiért úgy érezte, annak ellenére el fogja veszíteni az egyensúlyát, hogy a bakancsok biztonságosan rögzítették a talajhoz. Szembe fordult Kirlanával, és figyelte, ahogy a puskájából jövő fénysugár a felettük lévő poros feketeséget pásztázza.
Veniel hangja hallatszott a két testvér és Matuno rádiójában. - A nő szívverése szapora, légzése gyors és sekély - figyelmeztette őket. - Vegyék el tőle a fegyvert és küldjék vissza.
Mattias már épp válaszolni akart, amikor Kirlana puskájának csóvája hirtelen lerövidült, amikor egy felette alig két méterre levő törmeléket világított meg. A szemei még jobban elkerekedtek és sikoltozni kezdett, pont amikor Matuno kezei előre nyúltak mögüle és kiütötték a kezéből a fegyvert. A puska pörögni kezdtett, csóvája 360 fokos ívekben szelte a sötétséget és többször is irányt változtatott, amikor láthatatlan tárgyakkal ütközött. Matuno Kirlana köré fonta hatalmas karjait és visszahúzta az ajtó mögé.
- Mi a pokol történt? - kiáltotta Tantoseisen. Mattias a sisakján keresztül is látta a nő megkínzott, elborzadt arcát, amint sikolt, mintha óriási fájdalmak kínoznák. Hirtelen valami ráfröccsent Kirlana sisakjának ablakára, ahogy elhányta magát, és köhögőrohamot kapott.
Matuno a biztonsági őrhelyre visszavezető ajtón kezdett dörömbölni az egyik kezében, miközben a másikkal Kirlanát tartotta. A nő, úgy tűnt, már nem mozgott.
- Veniel! Vissza kell jutnom! - kiáltotta Matuno.
- Mattias, Tantoseisen, ne menjetek az ajtó közelébe - mondta Veniel. A hangja teljesen mentes volt rémülettől, siettségtől vagy bármi más érzelemtől.
Az ajtó becsukódott és lezárt, a sötétség tengerében hagyva a két testvért. Az egyetlen fény sisakjukból és Kirlana messzi puskájából származott. Mattias szédült és próbált nem pánikba esni. Egyáltalán nem volt ehhez hozzászokva. Öccse azonban, a többi DED katonához hasonlóan, alapos kiképzést kapott nulla gravitációs környezetben való munkában.
- Mit látott, ami ilyen reakciót váltott ki belőle? - kérdezte Tantoseisen.
Mattias ismét térdre ereszkedett, csak hogy közelebb legyen a kifutó rácsozatához. Ez volt az egyetlen, amit tájékozódásra tudott használni. - Közvetlenül az ajtó fölött volt - suttogta, próbálva nem elveszteni a fejét. A padló rácsozatát bámulta. - Nem lett volna szabad engednem, hogy ide jöjjön, nem hiszem, hogy korábban lett volna része hasonló kiképzésben.
- Ó, Istenem... - mondta elakadt lélegzettel Tantoseisen.
Mattias felpillantott és látta, ahogy Tantoseisen sisakfénye megvilágít valamit majdnem pontosan a feje felett. A szíve kihagyott egy ütemet, hogy valami láthatatlan egész idő alatt ilyen közel volt hozzá. Utána rémületében elkerekedett a szeme, amikor rájött, mi lebegett odafenn.
Egy holttest holtsápadt arca bámult vissza rá Tantoseisen fénnyalábjában. A bőre szürkés-drapp színű volt, a hideg és az oxigénhiány elég jó állapotban őrizte meg. Szemei nyitva voltak, szája széttátva, nyaka az ádámcsutkájánál ketté volt vágva. Mattiasnak egy pillanatra elakadt a lélegzete, majd szaporán kezdett lélegezni, ahogy szíve ijedtében szaporán dobogni kezdett.
- Ne veszítsd el a fejed, bátyus... - suttogta Tantoseisen, miközben pásztázni kezdett a fénysugárban és valamivel jobbra egy második, ajtó fölött lebegő tetem kezét pillantotta meg. A halott ugyanazt a tekintetet viselte, mint halálának pillanatában.
Veniel hangja hallatszott. - Kirlana sokkot kapott, egy CONCORD hajóra viszik, hogy kezelni tudják. Valamilyen súlyos érzelmi sérülést szenvedett el, és képtelen lesz az Oment vezetni.
- Veniel - mondta nagyokat lélegezve Mattias, próbálva visszanyerni önuralmát. Nagyon szédült, úgy érezte, egy rémálomba pottyant, a sötétségen és a tetem arcán kívül semmire nem tudott gondolni. - Keress valamit, amivel be tudnánk világítani ezt a helyet... jelzőfényt, vészvilágítást, akármit...
Mattias már négykézláb állt, sisakját a rácsozatnak nyomta. Veniel nem válaszolt. Egy kezet érzett a hátán. - Mattias, nyugalom - mondta az öccse. - Most rögtön kimegyünk innen.
- Veniel... Veniel, hallasz? - kérdezte Tantoseisen. - Veniel, válaszolj, vissza kell jutnunk. Veniel!
Nem jött válasz, Mattias pedig kezdte elveszteni lélekjelenlétét, ahogy a pánik lassan eluralkodott rajta. Hallotta, hogy testvére kiabál valamit, átkozódik, de semmit nem értett belőle. Csak a padló rácsozatára koncentrált, ami az arca előtt hevert, és szépen lassan elveszett a nemlétező részleteiben, azt kívánva, bár el tudna menekülni a tetemek elől, akik beszélni próbálnak hozzá, és a feketeségből, ami mindenhol máshol ott húzódott.
Mattias elvesztette eszméletét, miközben a hozzá beszélő halottak hangját hallgatta, akik a becsületességről és az igazságtalanságok megbosszulásáról beszéltek.
Epilógus
A csempészek csillagkapuit használva Tantoseisen Kakkichi CONCORD csapásmérő egysége biztonságosan visszatért a birodalmi űrbe. Veniel biztosította a flotta számára a felderítést, majd miután biztonságban átlépték a határt, megszakította velük a kapcsolatot. Tantoseisen azonnal feladta magát a DED-nek, és letartóztatták. Végül egy kivételével minden vádat ejtettek azután, hogy Immensea teljes története kiderült.
A birodalmi űrbe való visszatérés előtt a Blackbird és az Omen cirkálók teljes legénységét átszállították a CONCORD hajóira. A járműveket ezután az E8-YS9 Immensea állomáson kívül hagyták.
Mattias Kakkichi később teljesen felépült az átmeneti elmebajból, amit a klónozó helységben tapasztalt térbeli tájékozódási zavar váltott ki benne. Nem sokkal azután, hogy elvesztette az eszméletét, Veniel jelent meg a biztonsági állomáson, kézzel nyomás alá helyezte azt, majd onnan nyitotta ki az ajtót. Azt állította, hogy az állomás MI-je letiltotta az ajtó távoli vezérlését azután, hogy Matuno és Kirlana ismét bejutottak.
Kirlana már úszta meg ennyivel a dolgot. Megesküdött, hogy soha többé nem vezet csillaghajót, és hogy fejvadásznapjai véget értek. Soha nem árulta el senkinek, még Matunonak sem, pontosan miért érintette őt az Immensea történet olyan mélyen.
Mielőtt a birodalmi határnál távozott volna a CONCORD flottától, Matuno megkérte Tantoseisent, hogy adjon át egy üzenetet a testvérének. Tantoseisen beleegyezett; Matuno átküldte a titkosított üzenetet, utána eltűnt. Mikor később megkérdezték tőle, mi volt az üzenetben, Mattias csak annyit mondott, hogy Matuno „életcélja” után eredt, és hogy ha majd eljön az ideje, ismét kapcsolatba lép vele.
A sajtó magyarázatot követelt arra, miért hagyta el egy CONCORD csapásmérő egység a birodalmi űrt. Dantennen Fisk tanácsos, Tantoseisen Kakkichi régi barátja még a DED előtt válaszolt. Nyilvánosan kijelentette, hogy kliensének tetteit „igazolták,” és hogy a mélyűrbe tett kirándulás nem volt lázadó szándékú, sem pedig a DED főparancsnoksággal való egyet nem értésének eredménye. Mivel az ügy nyilvánosságra került, a CONCORD kénytelen volt elismerni Kakkichi érdemeit az elhagyatott űrállomás felfedezésével kapcsolatban, melyet egy saját sajtóközleményben tettek meg. Azonban mielőtt felfedték volna az állomás helyzetét, válaszokat akartak az Immensea projekttel kapcsolatban, és ahány halottat csak tudtak, összeszedtek.
Veniel titokban alkut kötött a DED és a jove-ok között, aminek eredményeképp CONCORD többezer testet szerzett vissza sikeresen, és összeállította Immensea pontos történetét. Nyomozókat szállító DED felderítőhajók találkoztak jove csatahajókkal mind a 69 állomáson és adatot cseréltek a bejutáshoz szükséges tűzerőről. Egyetlen, az E8-YS9 egyik tönkretett modulját ábrázoló kiszivárgott képtől eltekintve a DED sikeresen letiltotta a nyomozás részleteinek kiadását.
Veniel az egyezség megkötése után eltűnt. Azóta senki nem hallott felőle.
A területi kormány nyilvános reakciója Immensea felbukkanására a teljes közöny volt, a valóságban azonban felforgatták a hírszerző ügynökségeiket. Dühös tisztviselők kapirgáltak valami magyarázat után, hogy pontosan hogyan is kerülhette el a figyelmüket egy ekkora méretű esemény ennyi időn keresztül. Azonban egyetlen kormány sem ismert be nyilvánosan egy ilyen hatalmas hírszerzési fiaskót.
Mattias Kakkichi talált más fejvadászokat, akik osztották nézeteit, és továbbra is a mélyűrben járőrözik, megbosszulandó igazságtalanságok után kutatva.
Az eredeti mű
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése