The Artifice Maker

A cselszövő

A cselszövő egy amarr vándormunkás történetét meséli el, aki egy társadalmi felkelés viharába keveredik. A magas férfi lassan haladt a tömött átszállóhelyen. Komor, kampós orrú arcán a tökéletes közöny kifejezése ült, mintha már ezerszer látott volna ilyen és ehhez hasonló helyeket. Olcsó, sötét ruhája megegyezett a milliónyi vándormunkás öltözékével. Állandóan vándorolt, egyik állomásról a másikra, munkát keresve. Kis táska lógott a vállán, benne a férfi minden vagyonával. Kopasz fejéhez rákszerű kiberimplantátum tapadt, azúrszínű karjai egészen halántékáig nyúltak.

A férfi az állomás alsó szintjeire vezető folyosó felé indult. A másodperc tört részéig szemei egyenesen a folyosó bejárata felett lévő biztonsági kamerába néztek.A nagy átszállóhelység szabálytalan kör alakú volt, tetejét egy üvegkupola alkotta. Szándékosan úgy helyezték el, hogy az állomásra érkező és onnan távozó emberek a kupolán át láthassák a lenti vörös bolygót és a háttérben a sápadt napot. A birodalom többi részén lévő, ehhez hasonló kis ipari állomásokhoz hasonlóan azonban itt is tönkre tette a csodálatos látványt a szervíz hiánya; a vékony zsíros-barna koszréteg miatt a teremben lévőknek csak sejtésük lehetett a kinti kilátásról. A falakat egykor színes freskók, gyakori amarr falfestmények díszítették, melyek mára kifakultak - a császárt ábrázolták, amint válogatott hőstetteket visz véghez. A festményeket néhol az átszállóterembe vezető folyosók bejáratai vágták félbe.

A férfi az állomás alsó szintjeire vezető folyosó felé indult. A másodperc tört részéig szemei egyenesen a folyosó bejárata felett lévő biztonsági kamerába néztek. Ezután elnyelte őt az alagút, ugyanazzal a közönyös tekintettel, amivel tizenöt perccel ezelőtt kiszállt a siklóból.

***

A kis szobát kizárólag az a kéttucat képernyő világította be, amik a hátsó falon lógtak. Egy fáradtnak tűnő tiszt ült előttük, szemeiven a monitorokat figyelte. A középen lévő képernyő képe kimerevedett; egy komor arcú, kampós orrú férfi látszott rajta. A szoba távolabbi sarkában álló férfi botjára támaszkodva előre hajolt. A képernyők fénye kísérteties kék színbe borították alakját.

- Itt van, uram. Az alsó szintek felé tart - mondta a tiszt. - Szeretné, hogy letartóztassam?

- Egyelőre nem szükséges - válaszolta az árnyékban álló alak. - Hagyjuk, hagy kapjon el a róka néhány tyúkot, mielőtt közbelépnénk.

***

Etian a folyosó falának dőlt, fejét a mellkasára hajtotta, miközben a Nemesek csapata elhaladt melletteEtian a folyolsó falának dőlt, fejét a mellkasára hajtotta, miközben a Nemesek csapata elhaladt mellette. A menetet maga a kormányzó vezette, vászonruháját arany szálak és platina gyöngyök díszítették. Etian szeme sarkából figyelte, ahogy mások, hozzá hasonló közemberek is a falhoz álllnak, pillantásokat vetve a felséges menetre. Néhány arcon irígységet, csodálatot vagy gyűlöletet látott, ám mindegyiken ott ült a félelem is. Ezen emberek számára ők voltak az Inis-Ilix állomás leghatalmassabb személyei, és mindegyiküknek megvolt az ereje és lehetősége, hogy a falhoz sorakozott, áhítatos emberek bármelyikének sorsát megváltoztassa.

Miután a Nemesek elfordultak a sarkon, Etian felegyenesedett és folytatta útját kedvenc munka utáni pihenőhelyéhez, a Szent Helion Közösségi Klubhoz. Út közben azon gondolkodott, mit kereshettek itt, az alsó szinteken, mikor a közemberek szintjeire is csak ritkán látogattak le. A tény, hogy a Nemesek bármiféle személyes őrizet nélkül utazzanak, nem volt meglepő dolog; az átlagos amarr számára ők jelképezték az Amarr Birodalom nagyszerűségét, és egyikük megtámadása felért a birodalom megtámadásával. Egy ilyen cselekedet pedig elképzelhetetlen volt egy közember számára; a Birodalom alkotta, ősi szokásaival és felépítésével a társadalom alapjait. Az amarrok számára a Birodalom nélküli élet egyet jelentett az anarchiával, káosszal, félelemmel és sötétséggel.

Etian képzett munkások egy csoportjához tartozott, akik a Trigentia szektorban utaztak egyik űrállomásáról a másikra, hogy felajánlják szolgálatukat az azokon található gyáraknak és fémöntödéknek. Ez a szokás, mely a hatalmas Amarr Birodalomban szinte sehol máshol nem terjedt el, több évszázaddal ezelőtt vette kezdetét, még a szektor elfoglalásának hajnalán. Akkoriban több kisebb Nemes versenyzett a hatalomért, mindegyik más elképzeléssel arról, hogyan kellene a dolgokat működtetni. Ennek eredményeképpen bonyolult szabályozások keletkeztek az oktatásban, utazási szabályozásban és munkahelyválasztásban. Kis idő elteltével ennek eredményeként a terület űrállomásai közt óriási gazdasági különbségek jöttek létre, némelyek felvirágoztak, mások csak stagnáltak. Mikor a császár újraszervezte a szektor adminisztrációját, egyetlen Nemest választott, hogy egységben irányítson, minden állomáson egy kormányzóval, akik közvetlenül alatta dolgotak. Nem sokkal ezután jelentek meg a vándormunkások - emberek olyan különleges szaktudással, akiket csak egy maroknyi űrállomás tudott kiképezni. Gazdasági szempontból ez a rendszer igen jól működött - a szektor felvirágzott, és hamarosan az Amarr Birodalom egyik legfontosabb ipari területévé nőtte ki magát. A gazdagságnak azonban ára volt; az utazómunkások jobban informáltak voltak, és nagyobb szabadságot élveztek, mint más munkások, a rabszolgákról már nem is beszélve. Jogaik és emberi méltóságuk tekintetében veszélyes eszmék bukkantak fel, melyek időnként erőszakba torkolló demonstrációkat és tiltakozásokat vontak maguk után. A Nemesek válaszút elé kerültek; szerették volna a nép mozgolódását minimálisra csökkenteni, de nem tudták, hogyan érjék el ezt az arany tojást tojó tyúk - a vándormunkások - megtörése nélkül. És miközben ők azon igyekeztek, hogy ne csússzon ki a helyzet a kezükből, a vándormunkások egyre hangosabban zúgolódtak, egyre több jogot és nagyobb fizetést követeltek - a Trigentia szektor több állomásán is pattanásig feszült a helyzet. Többön véres harcok alakultak ki, néha teljesen kitiltották őket, máshol szigorúan korlátozták előjogaikat. De volt egyetlen legendás állomás, ahol sikert arattak...

Etiant mélyen felkavarták ezek a fejlemények. Szigorú, ortodox családba született, úgy nevelték, hogy minden körülmények között tisztelje a társadalmi rangsort; társai lázongásai majdhogynem árulásnak, szentségtörésnek látszott. És mégis, Etian kénytelen volt belátni, hogy ezek a többletjogokért folytatott harcok ésszerűek voltak. Két malomkő közt őrlödött, egyik oldaon az állam iránt érzett hűsége állt, a másikon munkatársai iránti lojalitása; nyilvános életének felelőssége magánéletének kényelme ellen; mindezek súlyos teherként nyomasztották, ahogy a klub felé haladt.

Az Inis-Ilix állomásnak is kijutott a zavargásokból az elmúlt hónapokban, épp egy héttel korábban tartóztattak le két vándormunkást, a hivatalos állásfoglalás szerint az „állomás nyugalmának megzavarása” miatt. Etian több kisebb sejt működéséről is tudott, de ezek nem zavartak túl sok vizet - a vándormunkások maroknyi csapata mélyedt csak el a hatalmi játékokban, a többség, mint Etian, kételkedett. Nézetük szerint az egész kavarodásért azokat a megfontolatlan turbai bolondokat terhelte a felelősség.

A Szent Helion Közösségi Klubot nagyjából 30 éve alapította egy vallási rend, azzal a céllal, hogy a gyógyító Szent Helion igéjét terjesszék az alsóbb osztályok között. A rendet akkoriban Temal Kador Asszony támogatta, az Öt Örökös egyike, akinek befolyását felhasználva a rend számtalan hasonló klubot nyitott Kador területén. Néhány évvel később azonban a rend kegyvesztetté vált, a klubokat pedig eladták. A három évtized alatt a klub a tiszteletre méltó, ám unalmas, vallási intézményből egy koszos munkásbárrá degradálódott. Nem volt nagy hely, egy szoba, melyet közepén egy bárpult választott ketté. A belső teret továbbra is vallási jelképek és szimbólumok borították, Szent Helion rendje azonban már régen eltávozott, Isten szavának helyét pedig a gyakran idelátogató munkások részeg fecsegése vette át.

Etian szokásos helyére ült le, egy eldugott sarokokban, ismerős arcokat keresve a közelében lévő asztaloknál. Pár percig csendesen tartogatta italát, míg egy barátja és munkatársa, Ryed Gambala át nem ült az ő asztalához. A teremben ülők többsége hozzájuk hasonlóan vándormunkások voltak és hasonlóképp az RPI-nél dolgoztak. Mégis párokban, esetleg hármasával ültek az asztalok mellett, és néha, amikor valaki átült egyik asztaltól a másikhoz, az utóbbitól valaki felállt, hogy egy harmadik asztalhoz telepedjen le. Az állomás hatósága tiltotta a vándormunkások csoportosulásait - egy két-három emberesnél nagyobb csoport láttán már különösen paranoiásá váltak. Így még egy bárban pihenéskor is megtették azt az elővigyázatossági lépést, hogy ily módon a széthúzás látszatát keltsék, ha esetleg egy besúgó vagy kamera drón tévedne arra.

- Szóva, Etian, - kezdte félig suttogva Ryed, gyorsan körbepillantva a bárban. - Számíthatunk a megjelenésedre? - Etian nagyot sóhajtott, látva, hogy milyen irányba tart a beszélgetés. Ryed is tagja volt az egyik olyan újonnan alapított sejtnek, ami turbai testvéreikéhez hasonló győzelemről álmodozott.

- Nézd, Ryed, nem hiszem, hogy a nyilvános tiltakozás újabb problémákon kívül bármi mást is eredményezhet. Mármint hányan is vagytok? Talán egy tucatnyian. Ez bajosan elégséges ahhoz, hogy az állomás kormányzását alapjaiban megváltoztassa. Úgy hallottam, a turbai tiltakozók legalább párszázan voltak. Ez egy halott ügy, öregem - mondta felbőszülve Etian. Nem ez volt az első eset, hogy Ryed előhozta a témát, ő pedig minden alkalommal elutasította az ajánlatot. Bármennyire is szeretett volna valami változást látni, Etian túl okos és óvatos volt ahhoz, hogy egy, a Ryed sejtje által szervezettéhez hasonlóan kockázatos demonstráción részt vegyen.

- Ahol van akarat, ott van lehetőség is. Talán kevesen vagyünk, de elkötelezettek. Gyerünk, most, vagy soha. - Ryed szinte vallásos buzgalommal folytatta a szlogenek kántálását. Etian tisztán látta, hogy barátja fanatikussá vált a dologgal kapcsolatban: nyilván soha nem fogja meggondolni magát, és ami még bosszantóbb volt, hogy nem fogja megváltoztatni a témát. Etian valami kifogást keresett, hogy befejezze a beszélgetést, amikor meglátta a nőt.

Könnyed, magabiztos léptekkel sétált be a bárba. Etian csupán keresztnevét tudta: Deka. Hozzá hasonlóan a nő is gyakran látogatott a klubba, nevét leszámítva azonban semmit sem tudott róla; ettől a látszólagos titokzatosságtól csak még jobban belehabarodott. A távolból figyelve élénk fantáziájában nemegyszer játszott el olyan jelenetelet, melyekben ő volt a szőke herceg a fehér lovon, a nő pedig a bajba jutott leányka. Utána pedig mindig rosszul volt magától; amiért mindig csak álmodozik róla, de nincs meg benne a bátorság, hogy ezek közül bármelyiket is megtegye. Ryed monológja zümmögéssé halkult, ahogy tudata ismét álmodozni kezdett. Minél többet álmodozott, annál többet ivott és annál lehangoltabban érezte magát.

Mikor két órával később hazatámolygott, sokadszorra is elgondolkodott, hogy vajon mikor lesz elég férfi ahhoz, hogy megszólítsa.

A Royal Prevision Instruments, ismertebb nevén RPI gyára, csakúgy, mint az űrállomáson lévő gyárak többsége, a legalsó szinten helyezkedett el. Az év nagy részében az állandó munkások mikrolencséket és fényvezetőket készítettek, domar és nemar hónapokban azonban az ide érkező vándormunkások miatt a munkaerő megháromszorozódott, akik a közeli aszteroidamezőből fáradtságos munkával kibányászott illékony argonizotópok felhasználásával kvantumórákat készítettek. E két hónap során felhasználták a gyárak teljes készletét, melyet egy újabb év alatt töltöttek fel ismét.

Dromar hónap a végéhez közeledett. A másnapos Etian munka közben szidta magát, amiért előző este olyan sokat ivott; a óra gátlóművén való munka igen unalmas volt, képzelete pedig ismét elkalandozott. Úgy látta, az egész RPI forrong, munkatársaiban egy szunnyadó vulkánt látott, ami kitörésre vár. Etian tudta, hogy az Amarr Birodalom egyik legritkább társadalmi jelenségének közepébe csökkent; egy felkelésbe. Nem örült ennek a kiváltságnak. A körülötte lévők beszélgetéseiből elkapott mondatfoszlányokból megtudta, hogy aznap estére egy nagy gyűlést terveznek a Szent Helion Közösségi Klubba. Maga sem tudta, miért, de úgy döntött, hogy elmegy rá. Talán kíváncsiságból, talán szolidaritásból, vagy csak hogy egy újabb pillantást vethessen Deka-ra.

Mikor belépett a klubba, az már emberektől hemzsegett. Szokásos asztalát a sarokban nagy hangú, overallos férfiak foglalták el, így egy másikhoz ült le, a terem közepéhez közelebb. Az asztalnál már ült egy összegörnyedt férfi, aki egy köpennyel rejtette el arcvonásait. Deka-nak semmi nyoma nem volt.

- A demonstrációra jött? - kérdezte az idegen. Kék szempár meredt rá a köpeny csuklyája alól. Etian úgy érezte, a bőréig hatol a másik tekintete. Ahogy a szempárba nézett, feje forogni kezdett, és másodpercekbe tellett, mire elméje felfogta a kérdést.

- Én ö... nem tudom - dadogva. Az idegent látszólag bosszantotta a válasz, Etiant pedig elfogta az a különös vágy, hogy kedvére tegyen ennek az embernek, akit azelőtt még soha nem látott.

- Azért jöttem, hogy támogassam az ügyet - mondta erőltetetten Etian, remélve, hogy ez az üres válasz kielégíti a vele szembe ülő férfit, anélkül, hogy elkötelezze magát valami ostobaságra. Az idegen pár pillanatig rábámult, mielőtt ismét megszólalt volna.

- Fradis Ludono vagyok - mondta, és feszülten figyelte, mintha a reakcióját vizsgálta volna. Ismét eltartott egy ideig, mire felfogta, mit mondott a férfi. Majd felismerte a nevet és összerezzent. Fradis Ludono. A turbai fickó. Aki az ottani vándormunkásokat győzelemre vezette az állomás vezetőivel szemben. A férfi, aki megfélemlítette Turba Nemeseit és enyerte a munások számára a választásuk szerinti szabad életet és munkát. A férfi egy élő legenda volt, állomásról állomásra utazott, hogy prédikáljon és támogassa az embereket.

Másodpercekig a két férfi csak nézte egymást. Végül Etiannak sikerült összeszednie a gondolatait.

- Etian Subidam vagyok - mondta és előre nyújtotta a kezét. Fradis keményen megrázta.

- Etian Subidam, kisegítene? Segítene abban, hogy biztosítsam az ön szabadságát az Inis-Ilix állomás zsarnokaival szemben?

- Azt hiszem, igen - hebegte Etian. Abban a pillanatban vette észre a bárpult mellett ülő Deka-t, és hirtelen egy remek ötlete támadt. Legnagyobb gyengesége az önbizalomhiány volt, és mivel lehetne ezt megváltoztatni, ha nem azzal, hogy személyesen Fradis Ludonoval dolgozik együtt. Ha valami képes számára önbizalmat adni, az ez. És a fenébe is, ha Fradis itt van, ez a demonstráció mégsem lesz olyan kockázatos, mint korábban.

- Segítek magának - mondta izgatottan. Az elhatározás tisztán hallatszott a hangjában. Fradis elégedettnek tűnt.

- Helyes - mondta. - Nemrég érkeztem, de a lehető leggyorsabban kell cselekednünk. Ha a hatóság azelőtt rájön, hogy itt vagyok, hogy felkészülhetnénk, a dolgok nagyon rosszra fordulhatnak. Abból, amit hallottam, már vannak itt működő sejtek, úgyhogy az előkészületek könnyen mennek majd.

- Igaz, hogy van néhány sejt - mondta Etian. - De nincs túl nagy befolyásuk. Attól félek, a munkások többsége eléggé szkeptikus az egész dologgal kapcsolatban. - Szinte bocsánatkérően fejezte be, tudván, hogy nem is olyan régen még ő is ezek közé a szkeptikusok közé tartozott. Fradis láthatólag egyáltalán nem keseredett el a hírektől.

- Ez azért van, mert még nem hallottak az érkezésemről - mondta magabiztosan. - Megmutatjuk nekik, mit jelent igazi férfinak lenni. - Azzal Fradis ledobta a köpenyét, felfedve kopasz fejét, melynek hátuljához bonyolult implantátum csatlakozott. Ha Etianban akár csak egy pillanatra is felmerült volna a kétség, hogy a férfi valóban az-e, akinek mondja magát, az ebben a pillanatban megszűnt - Fradis Ludono arca majdnem ugyanolyan ismert volt ebben a negyedben, mint a császáré. Abban a pillanatban, hogy levetette a csuklyát, az emberek egyből izgatottan mutogatni és suttogni kezdtek.

Fradis az asztalra mászott és nyugodtan végigjáratta tekintetét a termen, a köré csődült, izgatott, elcsendesedett munkások arcát figyelte Fradis az asztalra mászott és nyugodtan végigjáratta tekintetét a termen, a köré csődült, izgatott, elcsendesedett munkások arcát figyelte.

- Vándormunkás társaim! - mondta vélgül, telt hangja a terem legtávolabbi sarkát is betöltötte. - Mindannyian ismertek. És ismeritek történetem is. Ezért nem kell találgatnotok, miért jöttem ide. Bizonyos szempontból a hívásotokra válaszoltam, mivel többetek már lefektette az állomás zsarnokai felett aratott győzelem alapjait, ami hamarosan elérkezik. - A tömeg mostanra a szavain csüngött.

- De tudom, hogy sokatok szívében még mindig kétségek lapulnak - folytatta Fradis. - Kételkedtek tetteitek igazságosságában. Kételkedtek benne, vajon méltóak vagytok-e visszavenni a hatalmat azoktól, akik oly régen elvették tőletek. Mindezt azért, mert születésetektől fogva azt súlykolták belétek, hogy tiszteljétek és féljétek azokat, akik jobbnak állítják magukat nálatok. Én azt mondom, vessétek le béklyóitokat! - Etian látta, ahogy az emberek isszák Fradis szavait, és mégis voltak még, akiket nem győzött meg. Valószínűleg ő maga is ezek közé tartozik. Fradis is érezte mindezt, tapasztalatból tudta, hogy ennél többre van szükség a meggyőzésükhöz, vagy hogy legalább rábeszélje őket, csatlakozzanak a küzdelemhez. Folytatta.

- Újra meg újra elmondták nektek, hogy képtelenek vagytok önmagatok kormányzására, hogy túl gyenge az akaratotok. Tanításaik már régen a lelketekbe ivódott. Én azt mondom, ha fel akarjátok szabadítani lelketeket, el kell felednetek ezeket a tanításokat. Nem szabad továbbra is azt hinnetek, hogy nem tudjátok irányítani saját életeteket, és el kell hinnetek, hogy a szabad elme bármit elérhet, amit akar! - Fradis egyre hangosabban beszélt. A tömeg bíztatásokat kiáltott felé, a nagyrészt már vidáman kiáltozta egyetértését. Etian Ryed-et is köztük látta. Számára Fradis szavai sokkal radikálisabbak voltak azoknál, amiket korábban hallott, és ez megrémítette. Ryed és társai csupán magasabb bérekért és nagyobb jogokért való demonstrációt javasolt, Fradis szavai azonban az állomás teljes kormányzatának megdöntéséről szóltak. Etiant pedig, minden rossz előérzete ellenére megindította Fradis szenvedélyessége és a tömeg izgatottsága.

- Talán nem hisztek nekem, amikor azt mondom, mindannyiótokat manupulálták - kiáltotta Fradis a tomboló tömegnek. - De lássunk egy példát. Nevezzetek meg nekem egy verset, amit mindannyian ismerünk, egy verset, amit minden kisgyereknek megtanítanak. Egy verset, amely állítólag rámutat, hogy az embernek nem szabad fellázadnia Isten ellen, hanem hinnie kell benne, ám valójában azt mutatja be, hogyan tiporja el a magasabb társadalmi osztály a tudatlan közembereket. Igen, tudjátok, melyik versről beszélek. Mindannyian tudjátok fejből. Miért nem szavaljuk el mindnyájan, hogy megpillantsátok az egyik alattomos módot, amivel a Nemesek béklyóba verték lelketeket. - Fradis szavalni kezdett, a tömegben többen is csatlakoztak hozzá.

Felemeltem fejem és megláttam a lépcsőt;
Egy kőből készült erős építményt,
Mely magasan az égbe nyúlt fel.
Körbe néztem, egyedül álltam.
E saras vidék nem vonzott;
Óvatosan léptem a talapzat felé;
És tényleg, a lépcső valódi volt.
Milyen veszélyekkel nézek szembe
Ha felmászom e végtelen lépcsőn?
Nem tudtam, soha nem is tudhatom
Mert mindig félve tekintettem rá:
A fényes, sivár vagy jó jövő hozójára;
De nem számít, mikor nem irányítok;
Az sorsom mások kezében.
De talán ez az égi út
Az ígéret földjére vezet.

- Mit mond nekünk ez az első versszak? - kérdezte Fradis. Egy másodpercet várt, mielőtt folytatta volna. - Azt mondja, hogy vágyunk saját életünk irányítására, hogy ez a vágy mindannyiunkban ott lapul, és hogy arról álmodunk, hogy saját urunkká válhatunk - válaszolta meg saját ezzel saját kérdését. Majd folytatta.

Türelmetlen szívvel, komoly arccal,
Eme üdvözítő hely keresésére indultam.
És miután megnyertem az első harcot
Úgy éreztem, a mászással félig már megvagyok.
Hamarosan megtanultam lépkedni a lépcsőn
Könnyedén, és így, most először
Észrevettem környezetem.
A fennséges látványt magam körül.
Friss levegő simogatta arcom és állam,
Magam alatt láttam egy baráti szárnyast.
Örömmel másztam, és oly sokat megláttam;
Boldog játékot és más egyéb csodát.
Mostmár tudtam, végre, szabadon,
Ez az a világ, melyhez hozzátartozom.
Mit ér művészet és zene; élet és örömök;
És hogy e tudomány nevű játékot űzzük.

- Itt pedig, mint egy pillantás a paradicsomra, belekóstolhatunk abba, mit érhet el az önirányítás - jelentette ki Fradis. - De mint ahogy azt a következő versszak is elmondja, nagy veszély rejlik benne.

Végre úgy éreztem, hatalmamban van
Úgy intézni sorsom, ahogy helyesnek gondoltam;
Uraltam e világot és megértettem,
A saját hasznomra elkészíttetett.
Mikor aludtam, édeset álmodtam
Dolgok eljövetelét, mik, tudtam, megvalósulnak.
Mikor a tetejére értem, összes terveim,
Hogy ezt a világot újra elkészítsem
Meghozhatták gyümölcseik.
De itt volt ez a hang, a talpam alól,
Nyughatatlan, végtelen, durva és civakodó,
Sértette lelkem, és megrontotta céljaim.
A lépcsők mögöttem lassan zuhantak,
Egy fáradt sóhaj, és többé már nem voltak.
Üres lépcsőfokok, mik sokat mesélhetnek
Csendes kiáltással versenyeztek velem.

- Itt közli velünk, hogy mohóságunk és ostobaságunk mindig kísérteni fog minket. Hogy csak azok, akik jobbak nálunk, képesek elég bölcsen uralkodni ahhoz, hogy megakadályozzák, hogy elpusztítsuk önmagunkat. Az utolsó versszak pedig közli azt az árat, amit büszkeségünknek meg kell fizenie, ha nem maradunk a helyünkön.

Most már felismerem, ez a gyenge, régi csapás
Űzött fel oda, ahonnan nincs visszafordulás.
Gyorsabban, gyorsabban, rettegve rohanok;
Minden erőm elfogyott, száguldok
Felfele, félve a haláltól és a zuhanástól,
Mikor hirtelen elértem a lépcsősor tetejét.
Előttem állt ez a férfi, talpig fehérben.
Megtorpantam, rákiáltottam rémülten:
- Öreg ember, segíts talpon maradnom!
- Te, mocskos kapzsiságod szegény áldozata,
Ismerd meg a szerénységet - nekem ezt mondta.
És hegyeset köpött, majd fejbe rúgott.
Lezuhantam és éreztem, tudatom kiürül.
A földre zuhantam, a sárba, arccal lefele.
- Ki vagyok, és hol van az itt?
Felemeltem fejem és megláttam a lépcsőt.

- Hagy kérdezzem meg tőletek: ilyen világban akarunk mi élni? El akarjuk fogadni, hogy nem vagyunk elég jók saját életünk irányításához? - Fradis szavai őrjöngésig korbácsolta a tömeget, Etian pedig érezte, ahogy őt is magával ragadja az érzelmek és szenvedélyek áramlata, rekedtre kiabálta magát, életében most először érzett dühöt és undort aziránt, ahogy a hatóságok a bolondját járatték vele. - Soha többé! - visszhangzott elméjében, és gondolatait a teremben is sokan kiáltották. Fradis felemelte kezét, megvárta, amíg a teremben lévők lenyugodtak, mielőtt kimondta volna utolsó véleményét, a majdnem tökéletes csendben.

- Azt mondom, fivéreim és nővéreim: talán irányíthatják életmódunkat, de attól még eldönthetjük, hogyan halunk meg, és ha van egy ok, amiért érdemes meghalni, akkor ez az. Ezért az ügyért ezerszer tettem már kockára az életemet; több százszor néztem szembe a halállal; és ma este eljöttem ide, hogy elmondjam, addig fogom ezt folytatni, amíg el nem jön a nap, hogy úgy élhetjük életünk, ahogy nekünk tetszik, anélkül, hogy bárki is el akarna nyomni vagy meg akarna ölni minket. - Etian már az ügyé volt, és a teremben mindenki más is. Ha Fradis azt parancsolta volna, a tömeg most azonnal felmenetelt volna a felső szintekre, hogy oldalán haljon meg. Fradis azonban semmi ilyesmit nem parancsolt.

- Ez csak az első lépés. Most gyorsan fel kell készülnünk, még mielőtt bárki gyanút fogna. - Lelépett az asztalról, és abban a pillanatban körülvették az emberek, kérdésekkel bombázva, vagy egyszerűen csak áhítattal tapogatva őt. Etian hirtelen észrevette, hogy Deka melléhúzódott.

- Miről beszélgettetek? - kérdezte Deka, most először pillantva Etianra. - Láttalak, ahogy korábban vele beszéltél - mondta csendesen, szemeit a kérdéses férfin tartva.

- Észre vetted? - volt minden, amit Etian ki tudott nyögni.

- Azt is észrevettem, hogy korábban mindig engem bámultál - mondta élvezettel a nő.

- Ó... - Etian érezte, ahogy elvörösödik.

- Miről beszélgettetek? - kérdezte Deka, most először pillantva Etianra. Minden erejét latba kellett vetnie, hogy ne kezdje el a padlót kaparni a lábával. Annyira pimasz volt!

- A közelgő demonstrációról beszéltünk - válaszolta végül.

- Komolyan? Te is vele tervezgetsz? - puhatolózott.

- Csak besegítek - mondta kitérően. Mostanra egy közeli asztalhoz értek és leültek. Etian szidta magát, amiért hazudott a nőnek. „De igazából nem volt az hazugság,” gondolta. „Csak nem a teljes igazság,” győzködte magát. De azt is tudta, hogy csak Ludonoval való állítólagos kapcsolatától volt elég önbizalma ahhoz, hogy itt üljön és csevegjen álmai nőjével. „Mostmár teljesen el vagyok kötelezve a demonstráció felé” gondolta komoran. „Vagy nevezzem inkább lázadásnak? Az sokkal pontosabban leírná.”

Fradis nem sokkal később eloszlatta a tömeget, bölcsen megjegyezve, hogy egy ilyen nagy gyűlés előbb vagy utóbb biztosan magára vonná a figyelmet. Etian próbált nem túl csüggedtnek látszani, amikor Deka elment; de legalább az ígérete, hogy később majd találkoznak, erőt adott neki. Már épp neki kezdett volna az ivászatnak, hogy lenyugtassa idegeit, amikor Fradis a vállára tette a kezét.

- Terveznivalónk van - mondta. Fradis mögött Ryed-et látta, aki néhány haverjának társaságában vigyorgott, mint egy őrült. „Megszoksz, vagy megszöksz,” gondotla Etian, ahogy összeesküvő társainak társaságában egy hátsó terembe vonult.

***

A tágas iroda egy kellemes kis kertre nézett, ami elég ritka látvány volt egy űrállomáson. A férfi botjára dőlt, úgy figyelte menedékhelyét. Mögötte egy alacsony ember állt, kék-fekete egyenruhában.

- Kapcsolatba lépett már? - kérdezte a botos férfi.

- Igen, uram - válaszolta a férfi. - Múlt éjjel... - a jegyzeteibe pillantott, - a Szent Helion Közösségi Klubban.

- Helyes, helyes. Figyeljen tovább. Ha nem tévedek, hamarosan lépni fog.

- Igenis, uram. Ez minden, uram?

- Egyelőre igen, csak ne feledje el kiüríteni a 8-as hangárt.

- Igenis, uram.

***

Az öreg kályhával még mindig lehetett fűteni, kellemesen meleggé varázsolta a hálófülkét. Etian a díványon hevert, fejében az elmúlt néhány nap eseményét pörgette. Biztos volt benne, hogy korábban semmi ehhez foghatót nem tapasztalt. Nem egyszerűen egy baljós cselszövés kellős közepében csöppent, hogy megbuktassák a kormányt, de ezen a díványon feküdt álmai asszonya is, hozzá bújva, mélyen aludva.

A nő nagyjából az egész életét elmesélte neki. Ősei a közemberek legalacsonyabb osztályból származtak, nem sokkal a rabszolgák fölül. Nagy családja a szegények közül is a legszegényebb volt. Neki azonban sikerült kitörnie, ami birodalmi mérték szerint nem kis teljesítmény volt. Arra azonban nem tudta rávenni, hogy elmondja, mi a foglalkozása.

Most pedig a kérdéses nő a karjaiban megmoccant, ahogy lassan visszatért az éber világba.

- Jó reggelt - mondta vidáman Etian. Deka csipás szemekkel nagyot ásított.

- Reggelt - motyogta, miközben a szemét dörzsölte. Etianba hirtelen fellobbant a vágy, hogy mélyebbre ásson az életébe.

- Mond csak, miért nem aggódsz a munkába menés miatt? Tudom, hogy tegnap nem mentél dolgozni, és látszólag a ma miatt sem aggódsz. - Remélte, hogy érdeklődése következtében bepillantást nyerhet abba, mit is csinál a megélhetéséért. Deka azonban csak motyogott valamit az orra alatt.

- Ugye nem vagy munkanélküli? - kérdezte gúnyolódva Etian.

- Nyilván nem! - csattant föl, miközben felült. - Ha nem lenne munkám, visszaküldenének a családomhoz, akkor már inkább meghalnék - mondta hevesen. Etian egy kicsit visszahőkölt a kitöréstől, megrémülve, hogy ezzel talán ártott bimbózó kapcsolatuknak.

- Sajnálom, csak úgy tűnt számomra, hogy nem igazán foglalkozol vele - mondta bocsánatkérően.

- Igenis foglalkozom vele, köszönöm szépen - mondta még mindig ingerülten Deka. - A munkám és a rangom a mindenem.

- Tehát bármit megtennél, hogy megtartsd az állásod? - kérdezte Etian, közben pedig törte a fejét, hogy miféle munkája is lehet.

- Természetesen, ez mindenem - válaszolta Deka. Etiant kicsit sértette ez a megjegyzés, de csendben maradt. Felkelt a kályha és a fal között álló díványról és elkezdett felöltözni.

- Miért kell itt találkoznunk a lakásod helyett? - kérdezte Deka.

- Mert a lakásomat lehet, hogy figyelik. Fradis hívta fel erre a figyelmemet. Ez biztonságosabb. Kettőnkön kívül senki nem tud erről a helyről. Az új reaktor megnyitása óta senki nem jár erre. Itt biztonságban vagyunk. Felhalmoztam itt egy csomó ételt is, bármeddig elrejtőzhetünk ide - mondta buzgón, miközben a lány felé dobta annak ruháit.

A tüntetők lassan szállingóztak az eldugott raktárhelyiségbe. Etian korábban a bejáratnál vált el Deka-tól - úgy tervezték, hogy a demonstráció után találkoznak, bár mindketten tudták, hogy a dolgok valószínűleg drámaian megváltoznak majd a következő néhány óra során, így minden ilyen terv felesleges volt. Etian körbenézett, a tüntetők száma lassan elérte a százat - fiatalok és lelkesek. Többségük férfi; húszas éveik elején. Mint azt várni lehetett, az arcokon zaklatottság és bizonytalanság csatázott a várakozással és lelkesedéssel, miközben kibontották transzparenseiket és kabátjukba rejtették hosszú pengéjű késeiket. Végül Fradis felállt és a vonulás megkezdése előtt még egy utolsó beszédet mondott.

- Emlékezzetek a céljainkra. A kettes szintre vonolunk, ahol a kormányzó negyede is van, és követelni fogjuk az állomás vezetésében a minket megillető részesedést. Nem folyamodunk erőszakhoz, hacsak nem válik mindenképpen szükségessé - az őrökkel lehet beszélni, meg fogják érteni a céljainkat és talán még csatlakoznak is hozzánk. Ha a dolgok elfajulnak, követitek a csoportvezetőket a kijelölt gyülekezési pontra, ahol rendezzük a sorokat. Most pedig indulás!

A menetelés gondosan megrendezett módon zajlott, a tömeg kis, 10 fős csoportokra oszlott, melyekben egy-egy ember volt felelős a haladásért és koordinálásért. Etian volt az egyik csoportvezető, az ő csoportja volt hátulról a harmadik. Fradis menetelt az utolsó csoporttal, onnan ösztökélte az embereket. Amint a tüntetők kiértek az utcákra, lengetni kezdték a transzparenseket, és kántálni kezdték a szlogenjüket.

- Hatalmat a népnek!

- Le a zsarnokokkal!

- Feledjük a régit, jöjjön az új!

A menet lassan haladt a felső szintek felé, minden utcán és minden sarkon döbbent bámészkodókat láttak. Néhányan gúnyolódtak vagy trágár szavakat kiáltottak, mások buzdították őket, néhányan még csatlakoztak is a menethez, jóval száz fölé emelve ezzel létszámukat.

Az alsó szintről érkező őrök a csoport hátsó részének rohantak, ezzel az elől álló őrök sorának lökve azokatMajd befordultak a negyedik emeletre vezető utcába. Kihalt volt. Folytatták a menetet, kiáltásaik visszhangoztak az üres utcákon, megrémítve ezzel néhányukat, kiáltásaik egyre halkabbá váltak. Az utca végén egy sor biztonsági őr zárta el a továbbhaladási lehetőséget. A legelső csoport boldogan menetelt feléjük, arra számítva, hogy a közeledtükre félreállnak. Etian aggódni kezdett - visszanézett, és látta, hogy egy másik, fegyveres biztonságiőr-csapat közeledik feléjük az utcán. A menet eleje elérte az őröket - akik nem moccantak. Nőtt a feszültség, egyesek már kabátjaik ujját és késüket piszkálták. Etian már látta, mi lesz ebből. Fradist kereste, de sehol nem látta. A csoportban másoknak is feltűnt vezetőjük hiánya. Félelem fogta el az embereket.

Néhány perc múlva a jelenet véres csatába torkollott. Az alsó szintről érkező őrök a csoport hátsó részének rohantak, ezzel az elől álló őrök sorának lökve azokat. Kések villantak, kábító fegyverek és elektroütők zümmögtek. Szabadon folyt a vér. Etian, próbálva a rohamozó biztonsági őröktől távol maradva a vértócsában heverő Ryedbe botlott; arca elfehéredett, szemei elsötétedtek, ahogy testéből elfolyt a vér. Etian egy pillanatra átölelte a fejét, figyelve, ahogy az élet utolsó szikrája is távozik belőle, mielőtt egy őr támadt volna neki és a földre nem teperte. Etial látása vörösbe borult.

Etian a vértócsában heverő Ryedbe botlottFél órával később a Szent Helion Közösségi Klub elsötétített belsejébe botladozott. Ruhája szakadozott volt, keze véres, és csak halvány sejtelme volt arról, hogyan kerülhetett oda. Leült egy székre és megpróbálta összeszedni a gondolatait. A bárpulttól hozott egy üveget, ismét leült és nagyot kortyolt az alkoholból. Minden összezavarodott; a tüntetést brutálisan leverték a biztonsági őrök, ennyit biztosan tudott. Etian a zsebében kotorászott azért a papírfecniért, ami teljesen felpörgette az agyát, mikor elvette az egyik halott biztonsági őr kezéből, akibe véletlenül botlott bele. A megtépett, véráztatta papíron még mindig tisztán látszott az űrállomás térképe és az arra bejelölt útvonal, mely egy X-ben végződött. Az X egy pontot jelölt. A 8-as hangárt. A tüntetés gyülekezési pontját. A 8-as hangárt. Ahol, e szerint a térkép szerint, egy csomó biztonsági őr várt türelmesen arra a néhány kóborlóra, aki túlélte a négyes szinti mészárlást.

Etian mostmár tisztán látott - hogyan szedte rá őt és vándormunkás társait a ravasz, karizmatikus Fradis Ludono. Hogyan járatták velük a bolondját és aztán vezették őket a mészárszékbe, mint valami disznókat. Mostmár, így utólag minden nyilvánvaló volt. Ahogy Etian felnézett, Ryed barátjának haldoklása töltötte be látómezejét. A hülye, mégis barátságos Ryed emléke, mielőtt elkapta ez a lázadó szenvedély, ez előtt... az őrület előtt. Könnycseppek buggyantak ki szeméből. Kitörölte, majd szemét a szentírás egyik falon lógó részletére, a Szent Helion rend egyik hagyatékára szegezte.

Mikor csak a fülek hallanak,
A száj kiált.
És a szemek csak látnak,
Az ujjak megtörnek,
És Isten távozik.
Magunkra hagy dédelgetett emlékeinkkel
A fájdalom nélküli, édes életről.

 

-- Apokalipszis, 8:18

„Milyen találó ez a prófétikus vers” gondolta Etian. „Mostmár csak el kell rejtőznie. Mindörökre.” Azzal Etian felkelt és örökre elhagyta a klubbot.

***

Csak a kis szökőkút csobogása hallatszott. A botos öregember jókedvűen ült egy padon, miközben egy kis biztonsági tiszt lebegett a közelébe.

- Ludono listája alapján egy ember kivételével mindenkit elkaptunk, uram - mondta a tiszt. - Ha szabad ezt mondanom, uram, ez igazán remek terv volt. A vándormunkások már igen régóta nem viselkedtek ilyen jól; megtanulták a leckét.

- Nem minden elismerés az enyém Fradis Ludono elkapásáért - mondta az öregember, miközben botjával megkopogtatta a kavicsos talajt. - Ez egy Trigentia szektor összes biztonsági főnökének közös művelete volt. A Turba-csapda óriási sikert aratott, Ludono lázadó vezér megalkotása pedig igazi mestermunka, be kell valljam - mondta önelégülten az öregember. - És tény, hogy mindezt sikerült még a saját biztonsági erőink előtt is titokban tartani. Még ők is azt hitték, hogy egy veszélyes lázadó vezér futkos szabadlábon - nevetett az öregember.

- Nos, uram, akkor minden rendben van. Leszámítva ezt az Etian Subidam nevű fickót. Nem találjuk. Megerősítsem az utána való kutatást, uram?

- Szükségtelen. Már kapcsolatba léptem egy fejvadásszal, hogy kutassa fel és ölje meg.

- Kitűnő ötlet, uram. Megkérdezhetem, ki az a férfi, uram?

- Igazából egy nő. Deka Nuros néven ismert. Igen megbízható. Igen hatékony. Kétségtelenül elköt minden elvarratlan szálat, maga is tudja, hogy mennyire gyűlölöm azokat.

- Ez remek, uram.


Az eredeti mű