A Gallente-Caldari háború: A Háború Folytatódik
A háború korai szakaszainak keserű kegyetlenkedései tovább szították a két faj közti gyűlöletet és rosszindulatot, hosszú évekre lehetetlenné téve bármiféle békemegállapodást. A caldariak napról napra erősödtek, ahogy Caldari Prime menekültjei elkezdtek letelepedni, míg a gallenteiek még mindig a fasiszta rezsim által keltett káoszból szedték össze magukat. A caldariak több rajtaütést is véghez vittek gallentei területen, melyeket azok lomha, ormótlan hajóikkal képtelenek voltak kivédeni. A Szövetség azonban túl nagy falatnak bizonyult számukra, így a támadásoknak, még ha katonailag sikeresek is voltak, ellenfelük moráljának csökkentésén és sajátjuk növelésén túl semmilyen eredményük sem volt.
Egy idő után egyértelművé váltak a caldari célok - hajlandóak voltak békét kötni, cserébe a Szövetség visszaadja Caldari Prime-ot és elismeri az újonnan alakított Caldari államot. A gallenteiek azonban két ok miatt sem fogadhatták el ezeket a feltételeket: egyrészt gyűlöltek volna egy független államot elismerni soraik közt; túl közel helyezkedett el saját szülőbolygójukhoz, és a Caldari Prime-on élő jelentős számú gallentei lakosságot sem akarták áttelepíteni. Másodszor pedig a gallenteiek nem egyedüli tagjai voltak a Szövetségnek, és ha engedték volna, hogy a caldariak otthagyják az intakiakat és mannarokat, mindkettő megmozgatta volna gazdasági és politikai izmait, nagy lett volna a csábítás, hogy kövessék példájukat, és ezzel az egész társadalmukat felforgatták volna. A gallenteiek kénytelenek voltak lázadóknak és renegátoknak kikiáltani a caldariakat és megpróbálni visszaterelni őket a Szövetségbe, akár szép szóval, akár erőszakkal.
Egy ideig a Szövetség csak figyelhette, ahogy a caldariak tönkreteszik a Szövetség hajóit és a legkülső tartományokat. Egyre merészebbekké váltak és hónaról hónapra fejlesztették a fürge egypilótás taktikájukat, mely ellen a Szövetségnek nem volt hatékony válasza. Sok gallentei elkerülhetetlennek látta, hogy a caldariak végül lerohanják az egész Szövetséget, hacsak nem teljesítik követeléseiket. Minden próbálkozásuk kudarcot vallott - saját egypilótás kísérletük teljes kudarc volt, az olyan álló védelmet, mint aknák és őrtornyok pedig csak rövid ideig tudták védeni az állomásokat. Úgy tűnt, minden alkalommal, amikor a gallenteiek előállnak valami gyors, mozgékony, erős dologgal, a caldariak valami még mozgékonyabb és még erősebb dologgal reagálnak rá.
Végül a mozdulatlan védelmi rendszerekből fejlődött ki a végső megoldás. A gallenteiek tűrhető eredményekkel használták az aknákat, a robottechnika óriási fejlődésének következtében azonban ezek sokkal halálosabb eszközökké kezdtek fejlődni. Az első drónok alig voltak többek egy aknánál, közelségi gyújtószerkezettel és korlátozott mozgási képességekkel rendelkeztek, azonban hamarosan olyan szintre fejlődtek, hogy egyetlen drón szinte elérte egy vadászgép képességeit. A tény, hogy a drónok sokkal olcsóbbak voltak, mint a vadászgépek, és hogy nem igényeltek jól képzett pilótát, a vadászpilóták boldog napjainak végét jelentették. A drónok megfordították a háborút, immár a caldariak igyekeztek valamilyne megoldást találni ezen új fegyverek ellen. Ez nem is tartott sokáig - egyszerűen egy kicsit felfejlesztették a vadászgépeket, erősítették a pajzsait és további fegyvereket szereltek rájuk, és az új járműveket fregattnak nevezték el. Eleinte a legénység számát is megnövelték, néhány év múlva azonban a jove-októl megkapták a kapszula technológiát és a legtöbb fregatton ismét egyre tudták csökkenteni a legénység számát.
A háború legfontosabb csatáját az Iyen-Oursta ikerrendszerben vívták meg. Mindkét oldal - a gallenteiek drónjaikkal és a caldariak az új fregattokkal - biztos volt győzelmében, ezért hajlandóak voltak mindent bevetni ebben a csatában. Ennek végeredménye EVE történetének addigi legnagyobb csatája lett, azóta is csak az Amarr-Jove Háború Vak’Atioth-i összecsapása múlta felül. Az Iyen-Oursta-i csata egy egész napig tartott. Miután a 15-ödik csatározással töltött órában némiképp csökkenni kezdett a harc heve, a caldariak méltóságteljesen távoztak, a csatamezőn hagyva a gallenteieket. Azok győztesnek hirdették ki magukat, mondván ők maradtak állva a csatatéren, és szintúgy a caldariak, mondván jóval nagyobb veszteséget okoztak az ellenfélnek, mint azok számukra. Ám akárhogyis nézzük, a csata egyik fél számára sem hozta meg azt a döntő győzelmet, amire számítottak, és mindenki számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez nem is fog megtörténni.
A caldariak fregattjaikkal sikeresen megállították a támadó Szövetséget és hamarosan ismét patthelyzetbe kerültek. Az emberek többsége számára az élet lassan visszatért a normál kerékvágásba, a háború csupán távoli viharnak tűnt, ami csak alkalmanként söpört végig a lakosság egészén. Egyik oldal sem akart békét ajánlani, attól félve, hogy azt a másik oldal a gyengeség jelének értelmezi, az új nemzedék azonban nem volt hajlandó feláldozni magát egy ilyen bizonytalan ügy érdekében, így a háború lassan határmenti csatározásokká és rajtaütésekké szelídült. Az ügy végül akkor rendeződött, amikor a gallenteiek először kapcsolatba léptek az Amarr Birodalommal a caldariaknál sokkal nagyobb fenyegetésként értékelték őket. Ez hajtotta őket, amikor sietve békét kötöttek. A Szövetség elismerte a független Caldari Államot és mindkét oldal visszakapta eredeti helyőrségeit és települését, leszámítva Caldari Prime-ot, amely továbbra is Szövetségi irányítás alatt maradt.
Az eredeti mű
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése