2001. augusztus 9., csütörtök

Rebel with a cause

A jó ügy érdekében


Tíz évvel ezelőtt a caldari Suroken rendszerben a biztonságiak megsemmisítettek egy civil hajót. Egy caldari vállalatnak, a Hyasyodának ebben a rendszerben van a központja. A hajó birtokháborítást követett el, többszöri figyelmeztetés ellenére is megtagadta az útvonal változtatást így végül megsemmisítették.

A hajón caldari és gallentei radikálisok tartózkodtak. Nemrégiben kiszivárgott információk alapján a vállalat kétes gyógyszerkísérleteket végzett, többek közt az amarrok által szállított rabszolgákon is, ez ellen tiltakoztak.

A radikálisok egy kivételével mind meghaltak a hajó felrobbanásakor, az egyetlen túlélő a hajó kapitánya, Aki Onikori volt, akit a kapszulája védett meg. A halottak között volt felesége is. Onikori bosszút esküdött feleségéért és honfitársaiért és az eset óta eltelt évtized alatt terroristacselekedetek soraival váltotta be ígéretét.

Onikori ritkán használja valódi nevét, a nyilvánosság leginkább az Ördög néven ismeri (egy játék a caldari nyelvvel és nevével). Az elmúlt években kitekert ideológiája az ártatlan anarchiából mindenféle hatóság elleni véres keresztes hadjárattá fajult. Eleinte elsősorban a gyógyszergyártó ipar volt első és legfontosabb célpontja, az elmúlt években azonban eltérő célpontokat kezdett célba venni, látszólag különösen nagy becsben tartja a kormányzati szervezeteket. Onikori igen meggyőző és motivált, ezen jellemvonásai különböző helyekről biztosított számára támogatókat. Ezen pénzek felhasználásával az Ördög egy kis létszámú, jól képzett és eltökélt terroristacsapatot épített fel. Mondani sem kell, hogy ő is és barátai is szinte minden létező rendőrségi és katonai szervezet körözési listájának élén áll. A SARO különösen szeretné rátenni a kezét, miután nemrégiben felrobbantotta egyik hajójukat. Ezt a szégyent mielőbb szeretnék kiköszörülni.

Az Ördög azonban nem csak dörzsölt, rendkívül paranoiás is. Soha nem marad sokáig egy helyen, és hollétét vagy jövőbeli terveit illetően még legközelebbi munkatársai is csak a sötétben tapogatóznak. Ez a súlyos paranoia jó szolgálatot tesz számára a folyamatban lévő, gyógyszergyártók és egyéb, az ő szavaival élve „az emberi életet semmibe vevő totalitárius intézmények” elleni hadjáratában. Az Ördög még üldözött ember létére is talál időt arra, hogy megtervezze és végrehajtsa azon terrorista támadásokat, melyek híressé tették. Célpontok között nem válogat sokat, mely egyértelmű bizonyítéka, hogy csak kevés szokást és hitet tart tiszteletben. Kritikusai szerint ez igen nagy ellentmondása - egy részről azt állítja, hogy azok ellen küzd, akik semmibe veszik az emberi életet, míg ő maga gyakran öl meg ártatlan szemlélődőket a támadásai során.

A tény, hogy több támadása is megölt vagy megsebesített ártatlan civileket, gyakran gyermekeket is, azt jelenti, hogy szinte mindenhol népszerűtlen és hogy terrorizmusának végével csak kevesen éreznek majd sajnálatot iránta.


Az eredeti mű

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése