2002. január 30., szerda

Payday

Ezért megfizetsz


A Tiny fejéhez kapcsolódó agyi implantátum megnövekedett stresszszintet jelzett. Kezdett kifutni az időből. Az egyszerű küldetése kezdett kudarccá válni. Hányszor szállított már barátjának, Karlonak Tonic-12-t? Legalább egy tucatszor. És soha nem volt semmi probléma. Most azonban késésben volt, nem is kicsit. Mindezt azok miatt az átkozott zsaruk miatt, akik lerohanták szokásos lerakatát. Egészen a Nagy Vadvidékig kellett mennie, hogy felvehesse az értékes anyagot, és a leszállításra már csak fél órája maradt. Arról nem is beszélve, hogy szokásos kísérői leléptek. Az átkozott bolondok valahol a külső régiókba mentek, valami zsoldos feladat miatt. Így egyedül Tiny ideges volt, és ez csak tovább növelte feszültségét.

Magában káromkodott, ahogy hajóját a csillagkapu felé irányította. Türelmetlenül várt, míg a vezérlő állomás feldolgozta ugrási kérelmét. Elgondolkodott, hogy megpróbálkozik a Du Annes rendszeren keresztül menni, hogy nyerjen egy kis időt, de végül nem vállalta be. Túlságosan veszélyes lett volna. A Decon-Sharuveil útvonal ugyan kerülőt jelentett, de többé-kevésbé biztonságban volt a kémlelő szemektől. Végül megkapta az ugrási engedélyt, és beindította cirkálójának hajtóműveit, hogy hajóját befordítsa az ugráshoz szükséges irányba.

A Decon rendszerbe érve Tiny egyből körbepásztázta a környező űrt, hogy lássa, lesben áll-e valaki a közelben. Semmi. Majd megkezdte az utat a decon-i csillagkapu felé. Út közben kiszámolta, mennyit vesztene, ha nem tudná időben leszállítani az árut Karlohoz. Nagyjából ötvenezret. Arról nem is beszélve, hogy az ügynök legalábbis megsértődne, és ő volt az egyetlen kapcsolata a birodalmi űrben, aki ilyen drogokkal üzletel. Nagy veszteség lenne, de kibírná. Valahogy majd kiengesztelné, és talán más vevőt is találna a Tonic-12-re, bár elég veszélyes lett volna sokáig cipeni az illegális anyagot. Talán ki kellene dobnia valahol...

Gondolataiba merülne elvégezte a szükséges navigációs módosításokat, hogy hajóját mozgásban tartsa. Elvégezte az utolsó ugrást a csillagkapuhoz; a következő állomás: Sharuveil rendszer, utána pedig már csak egy utolsó. Eltelt néhány másodperc, amíg észre vette a radarjelet - egy hajó volt, épp radartávolságban. Az is a csillagkapu felé igyekezett, a másik irányból. Tiny, mikor közelebb ért, letapogatta a hajót, hátha egy elkóborolt vámhajóval vagy egy DED spiclivel van dolga.

Mindenek anyja! Adira Habi volt az, az amarr szemétláda, aki néhány hete szétlőtte a podját! Tiny remegett az örömtől; azóta kutatott Habi után, milyen szerencse, hogy itt találja, egyes egyedül. Habi cirkálója hirtelen irány változtatott, nyilván ő is meglátta Tiny-t. „Micsoda gyáva” gondolta. Habi a Decon IV felé vette az irányt és elugrott, mielőtt Tiny zavarótávolságon belül érhetett volna. Utána akart ugrani, mikor eszébe jutott Tonic-12-es rakománya és Karlo. „A pokolba fele!” gondolta, majd elfordult a sharuveil-i csillagkaputól és előkészítette a Decon IV-hez való ugrást.


Az eredeti mű

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése