2002. január 5., szombat

Time & the Astrologer

Az idő és a Csillagjós


Miután a birodalmak kapcsolatba léptek egymással, az egyik legnagyobb kihívást az egységes időszámítás kialakítása jelentette. Természetesen minden birodalomnak megvolt a maga naptára és órája, melyek nagyjából saját anyabolygójuk napjaihoz és éveihez igazodtak. Ez igen komoly problémákat eredményezett, és hamar egyértelművé vált, hogy a fajok közti kommunikáció problémamentes működéséhez egységes időszámítás szükséges.

Az egységes időszámítás valamely birodalmi dátumrendszerhez való igazodása természetesen szóba sem jöhetett, a többi ugyanis biztosan nem fogadta volna el azt. Ezért egy újat kellett megszerkeszteni. Az új naptár és óra körüli viták során az emberek végül három fő csoportba tömörültek: az Aritmetikusok, a Tradícionalisták és a 25-ök csoportjába. A vita kezdetben a tudósok berkeiben folyt, akik végül a politikusok és a nép elé vitték a javaslataikat. Mindhárom csoport támogatói a tudományok más területéről származtak. Az Aritmetikusok főként fizikusokból és mérnökökből álltak, a Tradícionalisták között történészek és archeológusok kaptak helyet, a 25-ök társasága pedig a biológusokat és szociológusokat tömörítették egybe.

Az Aritmetikusok azt akarták elérni, hogy az új órának semmi köze ne legyen a régi, bolygó alapú naptárakhoz, ehelyett teljesen matematikai alapokra akarták azt helyezni. Azzal érveltek, hogy a fizikára alapuló modern világ ezt követelte meg. A Tradícionalisták szerint az egyetlen járható út az lenne, ha a naptárat, amennyire csak lehet, az ősi Földi naptárra alapoznák. A jve-okat és amarrokat leszámítva minden faj rendelkezett valamilyen információról a régi naptárról, és ezek kombinálásával többé-kevésbé eredeti formájába lehetne ismét elkészíteni azt. A 25-ök szerint pedig egy űrutazó korban az egyetlen, megfontolásra érdemes viszonyítási alapot az emberi test adja. Az emberek belső órája nagyjából 25 földi órának felelt meg, ők ehhez akarták igazítani az új órákat.

A hosszú, nehéz párbeszéd során több frakció is alakult, akik egyik vagy másik elmélet mellett kötelezték el magukat. Az egyik ilyen, ami a 25-ökkel értett egyet, egy kis gallentei gyökerű társaság volt, amit egy energikus fiatalember, Cerb Rausolle vezetett, bár jobban szerette a Csillagjós álnevet. Az ő tevékenységének köszönhetően a 25-ök igen nagy támogatásra leltek a nép körében, köszönhetően az általa létrehozott, meglepően nagy hálózatnak is.

A Tradícionalisták, versenytársukkal ellentétben a politikusokra koncentrált, mint később kiderült, helyesen, mivel a dologban az övék volt az utolsó szó. A végső döntést a Yoiul jove cirkálón hozták meg, ahol a Tradícionalisták toronymagas győzelmet arattak. A napot 24 órára osztották, az évet 365 napra, minden 4-edik évben egy plusz nappal, ahogy az a régi földi naptárban is szerepelt. A dátumot 0 YC-re állították. A Yoiul konferenciát 111 évvel ezelőtt tartották, így ma 111 YC-t írunk.

A Csillagjós nem hagyta, hogy nagy szervezete feledésbe merüljön, és hamarosan egy új, figyelmet érdemlő célt. Akkoriban az űrhajó tulajdonosoknak óriási pénzösszegeket kellett fizetniük hajójuk engedélyéért. Ez olyasmi volt, amihez minden birodalom ragaszkodott, mivel igen szép jövedelmet biztosított számukra, ráadásul így csak a társadalom legfelső rétege volt képes az űrbizniszbe beszállni. Ugyanakkor gátolta is az űrkereskedelmet, és az átlag Jani számára megnehezítette a beszállást. Az Asztológus és szervezete (ami továbbra is a 25-ök nevet viselte) változásért kezdett lobbizni a törvényhozóknál. Eleinte főként a Gallentei Szövetséget célozták, mikor azonban a CONCORD vette át a hajóengedélyek kiadását és az illetékek beszedését, ők váltak a 25-ök demonstrációinak célpontjává.

A CONCORD eleinte nem foglalkozott a tiltakozókkal, azonban ahogy egyre nőtt a számuk, egyre komolyabban kezdték őket venni. A nemrégiben alapított CONCORD aggódott amiatt, hogy milyen képet mutatnak a nép felé, ezért egy bizottságot alapítottak, hogy kezeljék a problémát. Ahogy az lenni szokott, a dolog hónapokig húzódott. Mindezidő alatt a Csillagjós egyre felháborítóbb módokon tiltakozott, végül odáig is eljutott, hogy bolygó méretű sztrájkokat szervezzen. A hab a tortán a CONCORD központjában rendezett, 1 EST-t köszöntő újévi ünnepség volt. A Csillagjós sikeresen átjuttatott az állomás védelmén egy távirányítású, robbanóanyagokkal megrakott teherhajót, amit az űrállomás közelében felrobbantott, EVE világának legfontosabb személyeinek szeme előtt. Arra vigyázott, hogy ne robbantson az állomáshoz túl közel, így senki nem sérült meg, az üzenetét azonban tisztán és érthetően megkapta mindenki. Két hónappal később egy új CONCORD törvényt fogadott el minden tagállam, mely eltörölte az illetéket.

A Csillagjósnak e mutatványa után menekülnie kellett, ám hamarosan egy élő legendává vált. A 25-ök szervezetét feloszlatták, ő maga pedig elvesztette az emberek bajnokának címét. Nevét azonban nem feledték, sem a 25-öket, és olykor-olykor alakulnak EVE világában olyan csoportok, amik a 25-ök utódjainak vallják magukat, és arról a korról álmodoznak, amikor egy kisember legyőzte a nagyfiúkat.


Az eredeti mű

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése