Kis hal, nagy hal
A szája megint izzadni kezdett.
A főiskolai évek alatt, a Légiónál töltött időkben, minden egyes gyanús találkozáskor és mocskos kettős játék során kísértették Monk Dubois-t idegrendszerének szeszélyei. Képes volt tökéletesen szenvtelenül beszélni, kaméleoni hidegvérrel váltogatott szerepeket, ahogy a körülmények azt megkívánták, egy győztes mosolyával forralt ki összeesküvéseket és dumálta ki magát szorult helyzetekből, teste azonban kémiai támadások sorát intézte ellene, ilyenkor elfolytott lelkiismeretének foszlányai pusztították tevékenységét. Egy kóbor rándulás vagy riasztó dadogás többször is vészesen közel jutott már ahhoz, hogy tönkretegyen egy sikeres üzletet és nem egyszer vonaglott már a földön, életéért küzdve. Eddig azonban a sors átsegítette ezeken, és amíg továbbra is az ő oldalán áll, úgy vélte, hogy átkozottul őszinte teste nem fog ki rajta.
Megtörölte száját és türelmesen várta, hogy a lift elérje a semmi közepén álló, ütött-kopott űrállomás 3C hangárjának bejáratát, ahol élete szerelme várta zümmögő kondenzátorokkal. A Bad Ike's Rumour - a leggyorsabb fregatt az űrnek ezen Isten háta mögötti területén, és kicsivel még azon túl is. Régebbóta ragaszkodott hozzá, mint bármely más hajójához, és a jó öreg sors segedelmével még elég sok meleg helyzeten verekedik át együtt magukat.
A lift harangszó kíséretében kinyílt a hangárnál. Ahogy az ajtó mögötti folyosóra vetette pillantását, félelemmel vegyes várakozás szorította össze Monk torkát. Elfojtva tettének volumenére irányuló gondolatait, és hogy mennyire fogják gyűlölni őt azok, akik ellen cselekedni fog, megacélozta magát, majd megindult a folyosón. Egy intaki karbantartó haladt el mellette a Rumour felé menve, tűnődő hallgatásba burkolózva. Ahogy elhaladtak egymás mellett, egy rövid, futó pillantást vetettek egymásra, és abban a pillanatban Monk biztosra vette, hogy a fiatal férfi könnyedén átlát rajta.
Iramát tartva és lélegzését kiegyenlítve haladt tovább. Pár lépés múlva, a folyosó végén beütötte a 3C hangárhoz tartozó belépőkódját. Az ajtó utat engedett neki. Hatalmas, henger alakú helyiség tárult elő, melyben a hajója lebegett mozdulatlanul. Ahogy a hangár fő vezérlő paneljéhez lépett, megállt egy pillanatra, és elgondolkodott, meddig fogja még ezt csinálni. Az a rengeteg felvett név, hamisított személyazonosság, felöltve majd eldobva, mint valami színházi maskara, ami mind ide vezette. Több hónapnyi gondos tervezés, furakodás, tökéletes szerepjátszás, és most már csak néhány gomb lenyomása választja el attól, hogy egy csapásra ismét a gonoszak leggonoszabbjává váljon.
Monk minden alkalommal élvezte ezt a pillanatot, ezt a másodpercet, amikor a maró önutálat keveredett azzal a mámorító örömmel, ahogy figyelte a számokat szédítő sebességgel növekedni, miközben korábbi honfitársai nehezen megszerzett vagyona személyes számláját hízlalta.
Ábrándozását a folyosó felől hallatszó hangok törték meg. Az ajtóhoz lépve és behajolva megpillantotta az alacsony intaki félreismerhetetlen overallos alakhát, ahogy az a hangárcsarnok felé közeledik.
Eljött a gyors cselekvés ideje, gondolta, miközben visszaszaladt az irányítópulthoz. Másodpercekkel később a számok szédítő pörgése, a hatalmas vagyon hipnotikus suhogása jelezte, hogy vállalatának számlája lenullázódott. Már csak annyit kellett tennie, hogy kijut innen és szabad lesz. Megszabadul a hamisított megbízólevéltől, törli regisztrációját, kifizeti segítőjének a részét, majd a következő egy-két évet valamelyik paradicsombolygón tölti, mielőtt újra eljátssza az egészet.
Már félúton járt a lépcsőkön a kapszula felé, az egész dolog nevetséges egyszerűségén mulatva, amikor léptek hangja ütötte meg a fülét odalentről. Ahogy visszapillantott válla felett, megpillantotta a technikust, ahogy belép a terembe és habozás nélkül a hangár vezérlőjéhez lép, majd villámgyorsan beüt egy kódot.
Halk zümmögéssel Monk podja megkezdte a leválást a platformról. A terem világos fényei fémes félhomályba tompultak. Monk érezte, ahogy az ólomnehéz csend rátelepszik, miközben az állomás belső kommunikátorának alig hallgató zaja hirtelen megszűnt.
Megfordult a lépcsőn, készen rá, hogy felöltse egyik legfelháborodottabb arckifejezését a technikus immáron árnyékba bordult alakjával szemben. Csak akkor döbbent rá, hogy az alacsony intaki nem láthatja az arcát, amikor az megszólalt.
- Sokkal jobb. Sokkal békésebb környezet a munkához.
Ahogy az utolsó szó elhangzott, Monk halk csattanást hallott, majd érezte, ahogy térde kocsonyaként összerogyik. Ahogy a lépcsőről legurult a platform, az az őrült gondolata támadt, hogy a sors végül úgy döntött, ellene billenti a mérleg nyelvét.
Szerencsétlen kupacként érkezett a padlóra, egyik lába természetellenes szögben fordult alá. A technikus ekkor már a fő vezérlő panelnél állt, ujjai szinte természetfeletti gyorsasággal dolgoztak rajta.
- Mi... ki... - kezdte Monk.
- Csend - vetette oda közömbösen az intaki, ahogy befejezte az utasítás beadását. Elővette parapisztolyát overallja zsebéből és ismét Monk felé fordult. Fél térdre ereszkedett, fegyverét centikre tartva a rémült férfi arcától, és nyugodt, kimért hangon beszélni kezdett.
- Mr. Dubois, vagyonát egy könnyen lenyomozható úton átutaltuk egy, az önével ellentétes érdekű vállalat számára. Amikor Önt felfedezik itt, bevallja nekik, hogy maga az egyik ügynökük, aki azért dolgozott, hogy aláássa jelenlegi társainak helyzetét valódi megbízója érdekében. - Könnyed, parancsoló hangja ki nem mondott fenyegetést hordozott, melytől Monk torka összeszorult.
- Az események a következő két nap során bontakoznak majd ki, ez elegendő időt biztosít a maga számára ahhoz, hogy megszökjön azon társai elől, akiket oly érzéketlenül elárult - természetesen az után, hogy megkapta azt a büntetést, amit ők jogosnak ítélnek meg. - Mintha egy mosoly árnyéka suhant volna át száján.
- Miért? Miért teszi ezt? - kérdezte zavartan Monk néhány másodperces szünet után.
- Fogja fel úgy, mint egy leckét - egy karmikus leckét, ha úgy tetszik. És örüljön neki, hogy csak szerepet játszott, még ha ilyen jelentéktelent is, valamiben, ami messze túlmutat magán. Egy hónap múlva, ha akkor még életben lesz, visszanézhet majd és láthatja azt a kis nyomot, amit a történelemben hagyott maga után. Mindent egybevetve úgy vélem, szívességet teszek magának. Biztosan egyetért velem abban, hogy ez jóval több, mint amit egy vállalati tolvaj megérdemelne.
Ezekkel a szavakkal a kis férfi felállt, ismét zsebre tette a pisztolyt és egy utolsó gyors kódsorral visszaállította a hangárt a megszokott beállításaihoz.
Ahogy szótlanul láthaladt az ajtón, vissza a folyosóra, Monk megpillantotta névtábláját: N. Leutre.
Idegsejtjeinek sikoltása hasított tudatába, legendás történetek emlékei, melyeket suttogva mesélnek csempészek füstös búvóhelyein, fagyasztották le az agyát.
Niques Leutre. Aeron Assis. A Bróker.
A hideg verejték semmiség volt ehhez képest.
Az eredeti mű
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése