A zsugorodó bőr
Csak a párásító zümmögése és a szoba egyetlen lakójának szuszogása hallatszott. A fickó neve Robert volt, de mindenki csak Bobnak hívta. Túlsúlyos volt, közeledett nyugdíjas évei felé, és mikor tervrajzain dolgozott, semmit nem vett észre maga körül.
Bob félretette a Vespa vázlatait és megdörzsölte a szemeit. Hosszú nap volt, a tervrajz fejlesztésének határideje pedig vészesen közeledett. Nyugtalanították a határidők.
Általában becsukta irodájának ajtaját és bekapcsolta a párásítót, hogy ki ne száradjanak a szemei és a torka, és munkához látott. Ilyenkor teljesen átadta magát a munkának. Nem értette azokat, akik elfecsérelték a munkaidejüket. A munkahelyen dolgozni kell. Amikor kapunk egy munkát, azt el kell végezni, és ha jól végezzük el, akkor lehet, hogy egy újabb hasonló munkát kapunk, és akkor már előre fogjuk tudni, hogy képesek leszünk időben befejezni azt. Rutin és megszokás. Ez volt a dolog kulcsa.
Persze minden tervrajz másmilyen volt, még az azonos elemekéi is. A tervrajz csupán egy adott tárgy olyan lehetséges gyártási módja volt, melynek végeredménye kielégíti a hatóságok által támasztott követelményeket. Ez nem csupán a tárgy tulajdonságait jelentette, hanem a felhasználandó anyagok mennyiségét is, hogy egy szerkezetileg stabil eszközt kapjunk. A többi csak rajtunk állt.
A tervezői szabadság ellenére az egész eléggé szabványosított volt, amit Bob igazán szeretett. Különleges kutatócsapatok átdolgozhatták úgy a rajzokat, hogy kisebb legyen az alapanyagszükséglet vagy a gyártási idő, és a tudományos gondolkozásmódú pilóták is besegítettek időnként, de mindent egybevetve a munkák közt nem volt túl nagy változatosság. Bob már régen rájött, hogy az egyes termékek szigorú tulajdonságlistája ellenére a megfelelő tervrajzok igen hasonlóak egymáshoz. Az egyik Vespa tervrajzon talán másmilyen volt az elektronika bekötése, és volt benne egy-két extra csavar, de nagyjából ennyi volt. Az idő nagyrésze azzal telt, hogy az új terveken lefuttatta a szokásos ellenőrzéseket, hogy biztos legyen benne, a termékek ellenállnak a szokásos használat során jelentkező feszültségeknek.
Kopogtak. Bob idegesen felnézett. - Igen?
Az ajtó kinyílt, egy fiatal férfi lépett be rajta. Húszas évei elején járhatott. Gondosan lenyírt haja és hétköznapi, de nem túl hanyag öltözete volt. Mosolygott. Bob asztalához lépett, majd megállt. Eltelt pár pillanat, mire Bob ráeszmélt, hogy a férfi felé nyújtja a kezét. Megrázta.
- John - mondta. - Azt mondták, magával fogok együttdolgozni.
- Valóban? - mondta Bob. - Gondolom maga új a csapatban.
- Ma kezdtem - mondta John.
- Nos, - mondta Bob anélkül, hogy felkelt volna, - akkor elmondom, mit csinálunk mi itt.
John mondani akart valamit, Bob azonban tovább folytatta. - A legnagyobb része rutinmunka. Fogunk egy tervrajzot, aláírjuk a titoktartási nyilatkozatot, aztán már kezdjük is. Mindegyik feladatra van egy előre megadott határidő, de ezek elég könnyen teljesíthetőek. Elég jól nyomon követjük a dolgokat, különösen a munkafolyamatot. A tervrajzok tartalmát nyilván nem jegyezhetjük fel, a nem lényeges dolgokat viszont igen, mintázatokat és hasonlókat, és ezek gyakran hasznosak tudnak lenni olyankor, amikor egy másik, hasonló típusú tervrajzot kapunk, még akkor is, ha teljesen másképp kell azt a tárgyat felépíteni.
A mellette álló polcokra mutatott, melyek több sornyi vékony műanyag adatlapot tartalmazott. - Mindent rögzítünk. A biztonság kedvéért másolatokat is tartok. Ezen kívül van egy egyéni módszerem is a dolgok lezárására. Szigorúan véve ez nem szükséges, mivel a számítógépes rendszerünk gondoskodik a munkáink hivatalos aláírásáról és a megfelelő kategóriába helyezéséről, én viszont szeretem rajtuk hagyni a kézjegyemet. Úgyhogy minden file, amivel dolgoztam, tartalmazza a digitális aláírásom, csak hogy biztos legyek benne, hogy már végeztem azokkal.
John ismét félbe akarta szakítani, Bob pedig most sem hagyta. - Nem bánom, ha kérdéseket tesz föl, és nyugodtan jöhet bármikor, amikor csak kedve tartja. Valójában jobbszeretném így. Felesleges lenne a nagyfőnökhöz szaladgálni minden apróság miatt, különösen hogy még csak most keresgéli a helyét, mi? - Elmosolyodott. - Pontosan. - Namost, milyen tervvel szeretne kezdeni? Van itt egy félkész Vespám, szerintem jó lenne bemelegítésnek. Én rendszeresen ellenőrizném...
- Igazából én inkább a leg... - kezdte John.
- Kérem, ne szakítson félbe - mondta mosolyogva Bob. - Itt mindennek megvan a maga menete, és én csak azt szeretném, ha maga a kezdetektől fogva követné ezeket. Mi a szakterülete? Drónok? Fegyverek? Páncélzat? Vagy talán valami kicsit összetettebb, mint elektronikák vagy pajzsok? Nem gondolom, hogy már a komplett hajóknál tartana, de idővel és megfelelő gyakorlással biztos vagyok benne, hogy lehetőséget kap majd azok kipróbálására is.
- Köszönöm, - mondta John, - de ez egy kicsit bonyolultabb ennél.
Bob nagyot nézett. - Igazán?
- Én mindegyiket csinálom. A hajókat is.
- Á, biztos vagyok benne, hogy végzett szimulációkat és mindenféle gyakorló feladatot - mondta még mindig mosolyogva Bob. - De az nyilván az iskolában volt. Itt egy kicsit komolyabbak a tétek. Figyelembe kell venni a munkafolyamatot, a sorrendeket. Nem csaphat össze csak úgy egy óra alatt egy kutatóprojektet és indulhat rögtön haza. Meg kell bizonyosodnia róla, hogy minden megfelelő.
- Az új projekttel is? - kérdezte John.
- Új projekttel? Milyen új projekttel? - kérdezte Bob. - Én nem hallottam semmiféle új projektről.
- Miért, kérdezte? - mondta John. Bob mosolya lelohadt. - Bocsásson meg, ez rosszul jött ki - tette hozzá gyorsan. - Valójában azért vagyok itt, hogy egy új kutatási ágon dolgozzam együtt az önök vállalatával. Már nem elég az azonos elemek építési idejének és építési költségeinek javítása. Kreatívabbaknak kell lennünk. Valami újat kell készítenünk.
- Valami újat - ismételte nyomasztó hangon Bob.
- Hamarosan kezdődik egy értekezlet, és csak szerettem volna előtte bemutatkozni. Ott majd mindent részletesen elmagyarázunk. Bár azt hittem, maga tud erről.
Bob elfordította tekintetét. - Nem igazán rajongok az értekezletekért - mondta. - Az esetek felében értelmetlen fecsegés. Az ember helye az asztala mögött van, miközben a munkáját végzi.
- Ez lehet, hogy megváltozik - mondta mosolyogva John és elhagyta az irodát.
***
- Üdvözlöm, Bob. Kérem, foglaljon helyet. - Az őt üdvözlő nőt Joroutte Duvolle-nak hívták, ő volt a Duvolle Laboratórium vezérigazgatója. Joroutte barátságos ember volt, gyakran vett részt vagy vezetett le alacsonyabb beosztású személyzeti értekezleteket. Bob kedvelte őt. Tudta a dolgát, de bízott annyira beosztottjai képességeiben, hogy csak ritkán zavarta meg munkájukat. Időnként talán túl sok időt töltött az emberekkel való csevegésre, gondolta Bob, mikor egy vezérigazgatónak biztos van sokkal fontosabb dolga is, de felesleges lett volna ezt előhozni. Bob jobbszeretett barátságos viszonyban maradni feletteseivel. Ettől a dolgok átláthatóak és egyszerűek maradtak.
John is ott volt. Ez már nem volt átlátható és egyszerű. Bob rámosolygott, a férfi visszamosolygott rá. Egyikük sem nyújtotta a másik felé kezét.
Joroutte hellyel kínálta Bobot. Ezután bekapcsolt egy videóvetítőt. A szobát zöld fénybe borította a hologram. Szemük előtt egy forgó diagramokból és grafikonokból álló képernyőpihentető jelent meg.
- Valami újba kezdünk, Bob - mondta Joroutte. - Nem mindannyian, de szeretnénk, ha mindenkinek lenne róla egy általános képe. Így magának is.
Bob bólintott.
- Tanulmányozta már ennek az új eljárásnak az anyagigényét? - kérdezte Horoutte.
- Nos, tudja, annyi munkám van - válaszolta Bob. - Az új Vespák nemrég jöttek meg, aztán ott vannak még a fegyverek és hajók...
- Rendben. Semmi gond - mondta Joroutte. - Tudjuk, hogy keményen dolgozik, ne aggódjon. - Leült az asztalhoz, Bob mellé. - Szeretnénk, ha maga is benne lenne, Robert. A laborcsoportunkban dolgozók nagy része már próbálkozott valamilyen újítással. Maga az utolsó, aki még nem, és nincs betegszabadságon. Tudom, hogy ez nem tartozik a kedvencei közé, de maga egy kifinomult ízlésű, szorgalmas munkatárs, és biztos vagyok benne, hogy seperc alatt belerázódik ebbe is.
Bob levertnek látszott. - Mit kell tennem?
- Itt lép be az új emberünk. - Mondta Joroutte. - John?
John felállt, megköszörülte a torkát és elővett egy kis lézermutatót. Egy láthatatlan sugár lépett ki belőle, ami a hologramra vetülve megváltoztatta a célterület színét, ezzel kiemelve azt. Megnyomott egy gombot, mire a diagrammok és grafikonok egy pálcikaemberkévé és néhány négyzet alakú dobozzá alakultak át. Minden dobozon volt egy felirat.
- Ez az új eljárás, - mondta John, - és bár eleinte egy kicsit bonyolult lehet a vele való munka, - a kutatási technikák kicsit több odafigyelést igényelnek, mint azok, amiket eddig használt, - valójában nem nagy ügy. Maga, mint a labor egyik kutatója, átvesz egy tervrajzot, mint mindig.
Az egyik képen lébő dobozra mutatott, melyen a „Tech 1 BP” felirat villant fel. - Kérem, bocsássa meg a rövidítést, - mondta John, - de könnyebben elfér a vásznon, és gondolom jól ismeri az itt használatos szlenget. Ha mégsem, - tette hozzá, - csak szóljon.
Bob csendben maradt.
- Megvagyunk - mondta Joroutte. - Folytassa.
- Az eljárás valójában ugyanaz, mint korábban. Fogjuk ezt a Tech 1-es tervrajzot és feljavítjuk. Leszámítva, hogy a fejlesztések olyan alaposak lesznek, hogy végeredményül egy teljesen más tárgyat kapunk...
- Micsoda? - kiáltott fel Joroutte-hoz fordulva Bob. - Ez, ez minden létező eljárással szembe megy.
- Nyugalom - mondta Joroutte. - Csak hallgassa végig.
John folytatta. - Ehhez kutatóink leleményességénél többre van szükségünk. Bizonyos cégek felhalmoztak olyan terveket, amiket automatikusan alkalmazni lehet a tervrajzokra. Ezeket az adatmagokat használjuk fel a hozzájuk tartozó adatinterfészekkel együtt, - ez az egyetlen mód az adataikhoz való hozzáférésnek, mivel tartalmukat, érthető okokból titokban tartják, - és ezzel eléggé leegyszerűsítjük a projekteket ahhoz, hogy közönséges kutatóink kezelni tudják azokat. Egy kis kemény munka, valamivel több alapanyag, és máris kész egy Tech 2-es tervrajz. - Bobhoz fordult. - Maga végülis ugyanazt fogja tenni, mint korábban, egy tárgy terveit fogja feljavítani. Csak kap hozzá egy kis számítógépes segítséget, és végül valami újat ad ki a keze közül, ez esetben egy tech 2-es tervrajz másolatát. Szerettünk volna eredetiket csinálni, de a rajtuk lévő horribilis összegű jogvédelem miatt csak másolatok készítésére kaptunk engedélyt.
- És ha ezen töprengene, az adatmagok soha nem fogják helyettesíteni sem magát, sem senki mást. Egyszer használhatóak, és szükségük van egy irányítóra.
- Remélem, örül ennek - mondta Joroutte. - Ez egy nagy lépés számunkra, de szükséges is. Tartanunk kell a lépést versenytársainkkal, és bármikor jelentkezhet egy pilóta, aki egy ilyen módosítást szeretne. A stagnálás végzet, Bob. A stagnálás halál.
- Van valami kérdése? - kérdezte John.
Bob egy pillanatig csak maga elé bámult. - Nincs - mondta végül. - Nincs semmi. - Lassan felállt, és elhagyta a szobát.
***
A párásító gőzösen tartotta az irodáját. Bob így szerette. Öreg korára fázóssá vált, a meleg pedig egyébként is elijesztette az embereket attól, hogy túl sokáig maradjanak a munkahelyükön. Az ajtó zárva volt, a levegő meleg, a Vespa tervei érintetlenül hevertek előtte.
Kopogtak. John, válaszra sem várva benyitott. Leült.
A két férfi csendben nézett egymásra.
Végül John szólalt meg. - Azért vagyok itt, hogy magával dolgozzam, Robert. Ha van valami kérdése, vagy útmutatásra van szüksége, csak kérdeznie kell, és segítek magának.
Bob nem szólalt meg.
- Az eljárás igen egyszerű. És ha egy mohó pilóta bekopogtat egy projekttel, tudunk majd vele mit kezdeni. Azok, akik egyáltalán túljutnak szűrésen, azok maguk is értenek valamelyest a témához. Ha valaki arra kér minket, hogy változtassunk egy siklót csatahajóvá, úgy kirúgjuk, hogy a lába sem éri a földet.
- És ha mi nem tudunk egy siklóból csatahajót csinálni, - kérdezte Bob, - akkor mi lesz? Minket is úgy rúg ki, hogy a lábunk sem éri a földet?
John a férfira nézett, majd az asztalára. - Azt mondta, Vespa tervrajz?
- Így van.
- Alapanyag?
- Idő.
- Bonyolult? - kérdezte John.
- Csak amíg rá nem érez.
- Maga szeret ráérezni a dolgokra - mondta John. Nem várt válaszra. - Jó oka van annak, hogy miért maga kezdi el ezt utoljára. Oka van annak, hogy vállalatának vezérigazgatója miért tartott csak magának egy különleges értekezletet. Oka van annak, hogy miért érte ez magát váratlanul, annak ellenére, hogy a vállalatban már mindenki hosszú ideje tudja, hogy változások várhatóak. Annak is oka van, hogy csukott ajtó mögött dolgozik. Mindnek ugyanaz az oka.
- Stagnálás - mondta Bob.
John bólintott.
- Halál - mondta Bob.
- Valamiféle - válaszolta John.
Bob nagyot sóhajtott. Hajába túrt, majd tarkójára csúsztatta, és hátradőlt a székében. A mennyezetet bámulta. Úgy érezte, belegabalyodott egy hálóba, mely egyre erősebben szorítja, akadályozza a mozgásban, csapdába ejti. És tudta, hogy ez a háló a saját bőre, és ahogy az évek során összezsugorodott, azzal együtt ő is kisebb lett, a félelem miatt, hogy véletlenül kiszakad belőle.
John várt, hogy mond-e valamit. Mikor végül egyértelművé vált, hogy a beszélgetést befejezték, felállt. - Sok sikert, Robert - mondta. - Minden rendben lesz.
Bob is felállt, de tovább hallgatott. Bólintott.
John felállt, az ajtóhoz lépett, szélesre tárta és lassan kilépett, maga mögött nyitva hagyva azt. A szoba páratartalma lecsökkent a kinti levegővel való érintkezéstől, illatok és hangok úsztak be.
Egy idő után Bob az ajtóhoz lépett, majd egy kattanással bezárta.
Az eredeti mű
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése