Bányász-vadász
Ieris Hvik kapitány egy újabb hurokba vitte kis fregattját, türelmesen várta, hogy a bányász, mely csak egy apró jel volt radarja szélén, lecsatlakozzon az Ethernity II állomásról. Eddigi tevékenysége alapján ez a bányász jó hozamot ígért. Valójában olyan jót, hogy Hvik bőségesen feldíszítette a hajót legjobb nyomkövető eszközeivel. Nem csupán kilométerekről tudta érzékelni az aszteroida mező közepéből érkező jelet, azt is meg tudta állapítani, milyen ércet bányász éppen akkor. Hvik imádkozott, hogy a bányász ne legyen annyira elővigyázatos, hogy kidokkolás előtt átnézze a hajóját nyomkövetőket keresve - nem volt különösebben nehéz a kis dögöket egy másik hajóra szerelni, leszedni őket azonban még egyszerűbb volt. Hvik már többször is elvesztette zsákmányát az idő előtti követő keresések miatt.
A bronzszínű Navitas osztályú fregatt végül kisiklott az állomásból. A bányász beállította úticélját, valahová az Ethernity II-es és III-as aszteroida öv közé. Néhány másodperccel később warp meghajtója feléledt és egy kék villanás kíséretében egy szempillantás alatt eltűnt. Hvik 30-ig számolt, mielőtt aktiválta volna saját warp hajtóművét - felesleges lett volna ráijeszteni azzal, hogy pont a farába ugrik.
Az aszteroidaövben gyorsan felbecsülte a helyzetet. Néhány kilométerrel maga előtt érzékelte a bányászra telepített nyomkövető jelét, e felé vette irányát. Mikor letapogatási közelbe került hozzá, sebességét a bányász sebességéhez igazította. Az már megkezdte az aszteroidák letapogatását, bányászdrónjait azonban még nem eresztette ki. Ez, és a tény, hogy teljes sebességgel halad az öv belseje felé, azt sejtette, hogy valami különleges ásvány, valószínűleg valami ritkaság után kutat. Hvik magában kuncogott, elégedett volt választásával. Most már csak annyit kellett csinálnia, hogy vár, míg a bányász elvégzi helyette a munkát.
Hvik is bányászként kezdett, de hamar rájött, hogy nincs meg benne az ehhez szükséges türelem. Azonban mielőtt kilépett volna, több jó kapcsolatot is kiépített a bányásziparban, és jó áron tudta továbbadni az ásványokat. Ezért természetesen jött, hogy zsoldos- vagy kalózmunka helyett a bányászokra kezdett koncentrálni - elszigetelt területeken vadászott rájuk és elrabolta ásványaikat. Ehhez a munkához nem kellett nagy harci tapasztalat, amíg nem támadott bányászcsoportokra, így képességeit inkább nyomkövetők működtetésére fordította. És a külső régiókban mindig sok magányos bányász dolgozott, arról álmodva, hogy olyan aranybányára bukkannak, amit senkivel nem kell megosztaniuk. Hvik szívesen tett eleget ezen vágyuknak, nem kérte őket, hogy osszák meg ezeket vele - egyszerűen mindet elvette.
Hvik konzoljának csipogása magához térítette ábrándozásából. A bányász kieresztette drónjait. Kinyújtózott podjában, hajóját készenléti állapotba kapcsolta és felkészült, hogy betakarítsa az aznapi termést.
Az eredeti mű
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése