The Lottery

Lottó

Zengő trombita hangja visszhangzott a folyosókon, ez volt a jel a gyerekeknek, hogy menjenek az Otthonhoz. Megkezdődött a sorsolás.

Két fiú, Arbjan és Bryd egy újonnan érkezett gyerek bútorait rendezték éppen, miközben Sispur, a harmadik kicsit távolabb egy széket cipelt. Mindannyian megtorpantak a zaj hallatán. Arbjan és Bryd összenéztek, majd mindketten letették az asztalt, amit eddig vonszoltak és az ajtó felé indultak. Sispur egy kicsit lassabb felfogású volt, és csak néhány lépés megtétele után döbbent rá, hogy még mindig a kezében fogja a széket. Kiléptek a hatalmas folyosóra, melyre a többi szobából is folyamatosan érkeztek a gyerekek, és mindannyian egy irányba tartottak. Arbjan és Bryd eleinte sétáltak, majd kocogni, végül pedig Sispurral a nyomukban rohanni kezdtek, aki próbált lépést tartani velük.

A főtérre érkeztek, mely addigra már zsúfolva volt fiatalokkal, főként minmatarokkal. A tér óriási volt, ez volt az űrkolónia összes többi pontját összekötő találkozási pont. Vöröses-arany kupolája volt, a kintről beszűrődő fény pedig gyakran vetített izzó dárdákat, melyek hegyei a nap járásával együtt lassan lengtek. Igazából már régen egy rögtönzött játszótérré kellett volna alakítaniuk a helyet, ám valahogy senkinek nem akaródzott egy olyan helyen játszani, ami ennyire nyilvánvalóan munkára és gyors áthaladásra volt szánva. Ennek eredményeképp a helyet a sorsoláson kívül szinte semmire nem használták.

Sispur beérte Arbjant és Brydet, akik egymás mellett álltak a tömeg kellős közepén, és várakozóan nézték a fejük felett lógó képernyőket. A fiúk már egy ideje barátok voltak, ami itt nagyon sokat számított. Sispurt az öccsüknek tekintették, aki befurakodott kis csoportukba. Azok a fiatalabb gyerekek, akiknek nem voltak barátai és nem tudtak gondoskodni magukról, nem érezték itt túl jól magukat.

Az űrkolóniát csak AHS néven ismerték, amit valami okostojás visszavonhatatlanul átkeresztelt „A Hús”-ra, és ez a nagy tér volt az, amit a gyerekek Otthonként ismertek. Az állomáson lévő fiatalok számára - márpedig az őröket leszámítva kizárólag fiatalok népesítették be a folyosókat - ez a hely jelentette az egyetlen esélyt a normális életbe való kijutásba. A lottó nyerteseit az egyik amarr trónörökös szolgálatába állították, ahol olyan feladatokat kaphattak, mint például a padló felmosása vagy szállítási feladatok felügyelése. Abban mindenki egyetértett, hogy a nyertesek bizonyos feladatai nem voltak túlságosan izgalmasak, ám a másik lehetőséghez képest egyértelműen jobbak voltak.

Ha egy gyerek A Húson elért egy bizonyos életkort, fizikai és szellemi érettséget, a kolóniákra szállították őket egy életre szóló rabszolgamunkára, hacsak nem nyerték meg a lottót. Senki nem tudta, pontosan hol van a választóvonal. A fiatalabb gyermekek közül sokan tapasztalták, hogy barátaikat évekkel azelőtt elszállították, hogy arra számítani lehetett volna, mások jóval tovább itt maradtak, mint azt lehetségesnek gondolták, és egyet vagy kettőt még őrnek is előléptettek, Sispur azonban úgy gondolta, hogy ha egyszer azt veszed észre, hogy komolyan aggódni kezdesz emiatt, akkor már valószínűleg a veszélyes zónában vagy.

Egy ismerős arc tűnt fel a képernyőn. A Bácsi volt az, egy világos bőrű, szakállas, idős minmatar, aki gyakran konferálta fel az este vetített filmeket. Szokása szerint hagyományos ruhákba volt öltözve, ahogy Bryd szerint az idősebb emberek általában szoktak, és egyáltalán nem feszengett bennük. Szakálla és ruhájának gallérja között kikandikált némi csupasz bőr, melyen egy régi tetoválás teteje látszott. Az állomáson keringő pletykák szerint ez ifjú kori voluval próbájának maradványa volt.

A hangszórókból felhangzott a Bácsi bariton hangja, és bejelentette a legutóbbi sorsolás eredményét. A gyermekek nem tudták, milyen gyakran sorsolnak, vagy hány nevet húznak ki, és a legutóbbi óta is jó néhány hónap eltelt már. - Ötötöket választották ki, egyet minden örökös számára. A nevek a következők. Először, akit a Kador ház szolgálatára választottak, Arbjan Haede...

Arbjan, Bryd és Sispur ujjongásban törtek ki, összeölelkeztek és jókedvűen ugráltak. A körülöttük lévő többi gyerek, akik még mindig feszülten figyeltek, lepisszegték őket és olyan tiszta, reményteli és kétségbeesett tekintettel bámulták a képernyőt, amilyenre csak egy gyermek képes.

Ahogy a nevek sora folytatódott, Sispur észrevett néhány csüggedt gyereket. Ők már idősödtek és egyre fogyott a kolóniára indulásukig hátra lévő sorsolások száma. Remélte, hogy a többiek valahogy megússzák ezt, és őt még azelőtt kisorsolják, hogy eléri a fakuló, kétségbeesett kort. Nem lehetett valami kellemes, gondolta.

A bácsi folytatta. - Végül pedig, a Tash-Murkon házba választva, Bryd Krooear. Ők az öt szerencsés. Az elkövetkező napokban lesz még egy bejelentés...

A beszéd folytatódott, a három barát azonban semmit nem hallott belőle. Ámuldozva néztek egymásra. Sispur érezte, hogy szíve a torkában dobog és a gyomra görcsbe rándul. El nem tudta mondani, mennyire boldog volt barátai miatt. Már épp javasolta volna, hogy menjenek el valahová és csináljanak közösen valamit - hagyják a bútorokat és inkább játsszanak a nap hátra lévő részében - amikor egy idősebb fiú lépett hozzájuk.

Az idősebbek két csapatra oszlottak és mosolyogtak. Gratuláltak Arbjan és Bryd óriási szerencséjéhez, mindkét csapat az egyik fiúhoz lépett és érdeklődtek, hogy érzi magát, elmondták, mennyire jó lesz majd és gyengéden elvezették őket a tömegtől és Sispurtól. A fiú Bryd csoportja felé indult, az ott lévő gyerekek azonban olyan tekintettel néztek rá, amiből rájött, hogy nem örülnének annak, ha vele tartanának. Amikor utoljára látta két barátját, mosolygó és izmos testek vezették őket két különböző irányba.

***

A kiválasztottaknak volt néhány napjuk a felkészülésre. Sispur eközben szokásos feladataival foglalkozott. Egyre kevesebbet látta barátait, és mikor útjaik keresztezték is egymást, csak két elgyötört és boldogtalan fiút látott. Nem akartak beszélni a dologról, ám nem tudott dűlőre jutni a miértről: hogy őt akarták-e megóvni valamitől, vagy csak nem akarták, hogy emlékeztesse őket arra az életre, amit hátrahagynak. A kötelességeiket is hanyagolni kezdték, ami a lottógyőztesek között általános dolog volt. Mivel senki nem foglalkozott vele, és nem is verődött hozzá, Sispur szabadidejében egyedül kóborolhatott az állomáson.

A létesítmény rengeteg részből állt össze: lakónegyedek, ahol a gyermekek egyre több időt töltöttek, ahogy idősebbek lettek; játszóterek, melyekben játékok és nagyobb, kikapcsolódást szolgáló berendezések is voltak; és néhány oktatásra fenntartott terület, bár az órákon nem kellett mindenkinek részt vennie. Sok nagy és üres terem volt, melyek nagy részében megmászható fém tartóoszlopok álltak, vagy olyan bemélyedések és rések, melyek jó kúszási vagy elrejtőzési lehetőséget biztosítottak. Volt néhány adminisztratív terület is, a fiatalokat azonban ezek nem különösebben érdekelték. Volt egy Bölcsőde rész is, ahová az újonnan érkezettek kerültek arra az időre, amíg meg nem szokták az új körülményeket. Egyetlen gyermek sem tudta, milyen feltételek szerint válogatták ki a létesítmény lakóit, és egyikük sem emlékezett semmire sem a korábbi életéből, bár néhányuknak voltak olyan emlékei, miszerint a Bölcsőde egy fényes és nyugodt hely. Mellette volt egy névtelen és számukra közömbös hely, ahová azokat a fiatal lányokat vitték, akiket kolóniai életre kárhoztattak. Azt suttogták, hogy házassági szertartásokat tartanak itt, a lányokat minmatar férfiakhoz adják, és olyan helyre viszik őket, ahol öt évig vitoc nélkül szolgálhatják amarr urukat. Ezután felszabadítják őket. Időnként egy teherhajó bedokkol az állomásra, marad egy-két napot, majd távozik. Ez szülte azokat a pletykákat, miszerint a hajón lévő emberek a létesítménybe jönnek megházasodni. Néha nagyobb hajók is érkeznek, ezek azonban csak néhány órát maradnak.

Sispur eltöprengett, milyen lesz majd az élete A Húson ezután, és hogy vajon őt is kiválasztják-e? A sorsolás bizonytalan dolog volt, és a gyerekek többsége a rabszolgakolóniák egyikén végzi. Rendszeresen végeztek különféle teszteket a gyerekekkel, és számtalan mítosz keringett arról, hogyan kell ezeken teljesíteni ahhoz, hogy nagyobb eséllyel húzzák ki a nevét a lottón, azonban mostanáig senkinek nem sikerült mintát találnia benne. Sötétebb pillanataiban Sispur fejében még az is megfordult, hogy ez talán tényleg lottó, és hogy a próbák csak a látszat fenntartását szolgálják. Nem szeretett ezen sokat gondolkodni.

Majd eljött az Arbjan és Bryd távozását megelőző nap. Sispur már régen nem látta egyiküket sem, és tőlük sem érkezett semmilyen olyan jel, miszerint ők találkozni szeretnének vele. Egész nap odakinn volt, elkerülte az embereket és nem törődött semmivel, amit látott vagy hallott.

Ahogy a 4A raktárrészben bóklászott, - ahol régi barátaival sétálni szokott, - egy hang ütötte meg a fülét. Követni kezdte.

Egy szerelvényfal melletti üregben, amit gyakran használtak rejtekhelynek bújócska közben, rátalált Brydre. Barátja összeverve, véresen, sebekkel és zúzódásokkal borítva rejtőzködött. Felsikoltott, amikor meglátta Sispur arcát és sietve még hátrébb húzódott az üregben. - Nyugi, én vagyok - mondta Sispur, erre némileg megnyugodott. - Csak én. Mi történt veled?!

Bryd néhányat pislogott, mintha csak most ismerné fel, ki áll előtte. - Tűnj innen, gyorsan - mondta végül.

- Nézd, nincs semmi baj. Egyedül vagyok. Nem jár erre senki. - Közelebb hajolt és jól megnézte Bryd megdagadt arcát. - Mit csináltak veled?

Bryd szipogott néhányat, arcáról letörölte a könnycseppeket és taknyot ruhája egyik ujjával, majd a másikkal megdörzsölte a szeme sarkát. Pislogott néhányszor, mély levegőt vett és Sispurra emelte tekintetét. - Azt mondták, hogy most ellenségek vagyunk - mondta. - Hogy harcolnunk kell, hogy mi vagyunk a két sereg tábornokai. Kiválasztottak minket és nem okozhatunk a mieinknek csalódást.

Sispur közelebb húzódott hozzá. Bryd látszólag nem bánta, vagy csak nem vette észre; kinézett a távolba. - Az elmúlt néhány napban csak azt hallottam, hogy milyen nagyszerű vagyok és hogy Arbjan halált érdemel; hogy Kador háza omladozik és értéktelen, és hogy csak a Tash-Murkon ház képes megmenteni a Birodalom maradványait. Nekik azonban jó emberekre van szükségük, és arra, hogy a többiek eltakarodjanak az útjukból. És ma este meg akartuk keresni Arbjant és a seregét.

- Miért? - kérdezte csendesen Sispur.

- Hogy megsemmisítsük őket - suttogta Bryd.

Egy ideig csak ültek és hallgatták, ahogy gondolataik egymást kergetik. Végül Sispur szólalt meg. - És mi történt?

- Megtudtuk, hogy hol vannak és arra indultunk, de én nem bírtam megtenni. Meghátráltam. Vártam, amíg a többieket le nem foglalja a saját dolga, majd csendesen leléptem. Végigmentem néhány hátsó területen, de valaki biztos meglátott és beköpött, mert Arbjan csapata utolért és ütni kezdtek.

- Arbjan is velük volt?

- Nem tudom. Nem láttam őt. Az én embereim is előkerültek és megtámadták azokat, akik engem vernek. Akkor kezdődött a verekedés, és a kavarodásban sikerült elmenekülnöm. Arbjan néhány embere utánam futott, de sikerült leráznom őket, és ide jöttem. - Bryd szánalmasan nézett ki. - Én nem akarom ezt - mondta. A szemeiben ismét gyűlni kezdtek a könnycseppek. - Azt akarom, hogy minden olyan legyen, mint régen.

Sispur bólintott. Hallva, hogy Bryd az övéiként és Arbjanéiként hivatkozik a banditákra, megalázkodásra késztette. Próbálta kitalálni, mit mondjon, de semmi nem jutott az eszébe. - Sajnálom - mondta végül egyszerűen.

Bryd bólintott, bár ő úgy érezte, mintha valami mást is nyugtázna. - Most pedig tűnj el innen - mondta.

- Nem hagylak itt - válaszolta Sispur.

Bryd ránézett, tekintetében egyszerre látta a szeretetet és gyűlöletet. - Ha nem mész, nekem biztosan végem.

- Én nem foglak elárulni, Bryd.

Barátja hátra dőlt, összeszorította a szemét fel-le bólogatott a fejével, mintha próbálná visszafogni magát. Sispur nem tudta, hogy vajon nevetést vagy sírást próbál visszafojtani, ezért elfordította a tekintetét, vissza az üres terem irányába.

Végül Bryd szólalt meg ismét, a szavak azonban érthetetlenek voltak. Megköszörülte a torkát és újra próbálta. - Te tényleg nem tudsz róla? Rólad?

- Miről nem tudok? Miről beszélsz?

Most Bryd nevetett, és egy pillanatra Sispur megpillantotta régi barátját átcsillanni, aki mindig viccelődött vele, de nem bántotta a dolog, mert csak Bryd volt az. - Téged is kiválasztottak - mondta az összevert fiú.

Sispurnak elakadt a lélegzete. - Mire?

- Az egész Hús erről beszél. A Bácsi ma jelentette be az Otthonban. Az őrök már keresnek téged, neked is el kell menned. De nem tudom, hogy Arbjan emberei elengednek-e, ha velem együtt találnak itt rád.

- Mit beszélsz, Bryd?

- Kiválasztottak, hogy magát a kamarást szolgáld. Senki nem érhet hozzád. Most érinthetetlen vagy - mondta Bryd, és zokogni kezdett. - Nyertél. Nyertél. Nyertél.

Sispur kábultan állt fel. Elhagyta a rejtekhelyet, benne Bryddel és lassan kisétált a teremből, most utoljára sétálva végig a Húson. Minden gyerek, aki meglátta, megtartotta a távolságot tőle. Végül megérkeztek az őrök és magukkal vitték.


Az eredeti mű