Silent Furies

Csendes őrültek

Ez az összeállítás új volt számára. Gyönyörű, bár hiányzott belőle a forradalom előtti Kaulas minták finomsága. A nagy mentés után a thukker emberek inkább a durvább mintákat kedvelték. Dühük még túlságosan elvakította őket, hogy emlékezzenek, szabaddá váltak, és e kulturális méh minden terméke magán viselte dühük bélyegét valamilyen módon.

A férfi az asztalra tette a tárgyat. Fal húzódott előtte, rajta egy háromnegyedes színezett ablakkal, mely mindkét irányban több méterre elnyúlt. A túloldalán az alkonyba hajló negyed képe terült el. Az ablak alatt állt a kis asztal, a rajta lévő tárgyak sötét sárga színben fürödtek, és miközben itt ült, hangulata percről percre komorabbá vált.

Felállt, a szoba túlsó sarkában álló dolgozóasztalhoz lépett és leült mellé. Az asztalon már csipogott a kommunikátora.

- Shakor - mondta.

- Shakor megbízott, itt a központ - hangzott fel a gépből. - A délutáni találkozója megérkezett az épületbe. Készen áll a fogadására?

- Ermika őrmester?

- Igen, uram.

- A maga neve nem központ.

- Elnézést, uram?

- Mondom a maga neve nem központ.

Rövid szünet után a túloldali hang sóhajtott. - Köszönöm, uram. Elfelejtettem.

- Nem történt semmi, őrmester. Engedje be.

- Igen, uram.

Shakor hátradőlt. Könyökét a szék fém karfáira tette, ujjait pedig összefonva a hasára tette, fejét hátrahajtotta a szék fejtámlájára és nagyot sóhajtott. Két erős húzással kisimította szemöldökét, majd felállt, kezeivel elsimította ingén a ráncokat és visszament az ablakhoz. Merengőn állt ott, mikor felhangzott az ajtó berregése.

- Szabad.

Hallotta, ahogy valaki belép, majd megszólalt. - Morata admirális szeretné látni önt, uram.

- Rendben van - mondta Shakor, félig az ajtó felé fordult és várt. Léptek hangja hallatszott, amit rövid csend követett.

- Jó napot, méltóságos uram - hallatszott egy hang.

- Üdvözlöm, Hakram - válaszolt barátian Shakor. - Felesleges ez a formaság, különösen mikor már nem is érvényes. - Fejével most a másik férfi felé intett, mintha lelki szemeivel szimatolt volna valamit. - Pihenj, katona - mondta rögtön.

Hakram Morata, a köztársasági flotta altengernagya, aki már több száz csatát átélt, egy kicsit megfeszült, majd ellazult. Lassan megrázta a fejét. - Honnan tudja mindig?

- Vak szerencse - mondta Shakor. - Foglaljon helyet.

A két férfi a kis asztalhoz lépett és a két végén helyet foglalt. Ahogy az ajtó bezáródott, hűs szellő suhant át a ritkásan berendezett szobán.

- Felteszem már hallotta a hírt - mondta az altengernagy, miközben levette a sapkáját és elsimította élére vasalt olívazöld nadrágjának ráncait. - Yunról. - Shakort figyelte.

- Hallottam valamit - mondta Shakor.

- Igaz.

- Nem kételkedtem benne. Ma este, ugye?

- Igen - mondta Hakram. - Valamivel kevesebb, mint három óra múlva.

- Értem. - Shakor megköszörülte a torkát. - Hogy megnőtt az a fiú.

Felállt és egy falba süllyesztett faragott faszekrényhez lépett, melyről óvatosan leemelt egy sötétbarna színű, átlátszatlan folyadékot tartalmazó üveget. Felbontotta. - Kér egy kortyot? - kérdezte hanyagul, miközben mindkettejüknek töltött egy-egy kis pohárba.

Hakram elmosolyodott. - Ismer engem.

- Ez igaz - mondta Shakor, miközben átadta neki az egyik poharat. Finom illat töltötte be a nagy terem sarkát. - A mieinkre.

- A mieinkre.

Ittak. Shakor ismét leült.

- Szóval. Mit tehetek ma önért, Hakram?

Rövid csend után Hakram szólalt meg. - Nos, uram, szerettem volna megkérni, hogy fontoljon meg néhány dolgot, amiről Keitan ma este majd beszélni fog.

- Aha. - Shakor összeráncolta homlokát. - Konkrétan mely dolgokat?

- Nos, jó néhány témát fog érinteni. Például megkéri majd rá, hogy jöjjön vissza. - Shakor mereven ült és nem reagált semmit.

Hakram szemei az asztalon heverő tüskés gömbre esetek. Felemelte. - Ön abban az egyedülálló helyzetben van, uram, hogy megteheti azokat a dolgokat, amikre szükség van - mondta csendesen.

- Nem vagyok olyan helyzetben, hogy bármit is tegyek - válaszolt Shakor. - Belefáradtam abba, hogy azt tegyem, amit szükséges. Túl régóta voltam már ennek a díszmenetnek a tagja. Belefáradtam a lelkiismeretemet nyomó járulékos veszteségekbe és életekbe. Belefáradtam a politikai intrikákba való belegabalyodásba.

- Belegabalyodásba? - Hakram letette a gömböt. - De hát ön egyezkedett az Öregekkel, uram. A thukkerekkel dolgozott együtt. Minden létező előírást áthágott.

- Igen, ami egy remek nő politikai karrierjébe és kormányunk stabilitásába került. Ilyen árat nem fizet könnyelműen az ember.

- De megtette, amit meg kellett tenni - mondta Hakram. - Eléggé felrázta a dolgokat ahhoz, hogy a többiek helyrehozhassák. Miért hagyná abba félúton? Óriási támogatása van mind a közemberek között, mind pedig kormányzatban.

Shakor felnevetett. Mély, kaparó hangja volt, mint a kilyuggatott harci dobnak. - Hakram. Drága fiam, tényleg azt hiszi, hogy a jelen helyzetben bármit is számít a nép támogatása?

Hakram egyik szeme megrándult, egy pillanatra megtörve arcának kiegyensúlyozottságát. Felegyenesedett székében és mint korábban oly sokszor, most is hálát adott az égnek, hogy az öregember vak volt.

- Nem feltétlenül a népé, de a miniszterek... - kezdte.

- A miniszterek? Az a nagyhangú, fecsegő, rövidlátó vitatkozó bagázs? Ó igen, biztosan nagyon szeretnek. És egészen addig szeretni is fognak, amíg nem teszek valami olyasmit, ami nem szolgálja teljes mértékben az érdekeiket, akkor pedig hümmögnek, krákognak, torkot köszörülnek, törvénytervezetet írnak, ordíttatják a híveiket és mielőtt észbe kapnánk, máris visszatértünk ahhoz a civakodáshoz, ami miatt nem haladunk semerre.

Ekkor hirtelen megállt és kezeinek gyors mozdulatával elsimította szemöldökét. Felállt. Hakram feszülten nézte és várt.

- Én nem az a fajta ember vagyok - mondta Shakor. A szekrényhez lépett, megkereste az üveget és visszament.

- Uram... - kezdte Hakram. Shakor egy intéssel elhallgattatta, majd előre nyújtotta kezét. A férfi átadta poharát az öregnek.

- Értékelem, hogy egészen idáig utazott - mondta valamivel kedélyesebb hangon. Mindkettejüknek töltött. - Volt valami gond a bejutással?

- Elég rendesen kikérdeztek - mondta Hakram. - Különösebben semmi borzalmas.

- Tudják, mit csinálnak.

- Ebben nem kételkedem, uram.

- Ha nem tévedek, arra, a látóhatárnál terpeszkedik néhány kupola. - Shakor kimutatott az ablakon. - Az anyabolygóról származó növényeket állítanak elő.

- Igazán? - kérdezte Hakram. Kinézett Shakor válla fölött. Az ablak mögött elterülő zömök fémépületeken túl három hatalmas koponyát látott kiállni a földből. A nap sugarai tarka mintákat vetett ezüstös felszínükre.

- Genezis kriptának hívják őket. Céljuk, hogy végül az Ősanya minden ismert növényéből előállítsanak egy példányt. - Shakor kortyolt egyet az italából.

- Lenyűgöző - mondta Hakram. - Igazán lenyűgöző. Hogy őszinte legyek, erre nem számítottam a thukkerektől.

Shakor az asztalra tette poharát. - Én senkitől nem számítottam volna rá - mondta.

A két férfi közé csend telepedett. Shakor térdre tett könyökkel, egymáshoz nyomott, lapos tenyérrel, előre dőlve ült. Hakram hátra dőlt, kalapjával az ölében, bal bokáját a jobb térdén pihentetve.

Felcserélte lábait, lesöpört egy cérnaszálat lábáról és megszólalt. - Maleatu... mivel vehetném rá magát, hogy ismét átgondolja a dolgot?

Így folytatódott a délután.

***

- Üzenetet hoztam - mondta Hakram. Az ablak mellett állt és a környező épületek lapos tetejét nézte. Az ablakokon kiszűrődő fények mintha egy rovar kifejezéstelen szemei lettek volna.

Shakor felvonta szemöldökét és kissé megemelte a fejét a fiatalabb férfi irányába. - Igen? - mondta.

Hakram visszalépett a székéhez és helyet foglalt. - Korábban járulékos veszteségekről beszélt. Áldozatok meghozataláról anélkül, hogy tudnánk, volt-e értelmük.

Shakor bólintott.

- Emlékszik egy ilyen döntésre, amit huszonhat évvel ezelőtt, ammatar űrben harcolva hozott?

Shakor nem szólalt meg, arca kifejezéstelen maradt.

- Amikor a katonai vezetők megkérték, hogy távozzon a frontról, mert jelenléte túl sok veszélyt hoz az ő fejükre?

Shakor lassan, alig észrevehetően bólintott.

- Amikor a kitartó hízelgéseik és fenyegetéseik ellenére további két napot maradt, hogy olyan létfontosságú híreket szerezzen, amik, mint később kiderült, több millió életet mentettek meg?

- Igen, igen - mondta Shakor. - Igazán színészi. Elnyerte csodálatomat. Térjen a lényegre.

- Az üzenetem az egyik akkori parancsnoktól jött. Emlékszik még Silbraur Makustára?

- Természetesen. Az Igazságügyi Minisztérium egyik magas rangú tagja.

- Igen, akkoriban azonban a South Rixarn Army nevű csoportot vezette. Ez egy kisebb katonai csoport volt, ami a Derelik peremen működött.

Shakor leeresztette szemöldökét, állkapcsa megfeszült. - Emlékszem az SRA-ra - mondta.

- Zárt csoport volt, elég családias. Specializált. Egy...

- Hakram.

- Mi van?

- Csak mondja az üzenetet.

- Igen, uram. Makusta főtanácsadó egy flottabéli közös ismerősünktől hallotta, hogy a Menedékbe készülök, hogy megpróbáljam meggyőzni magát a visszatérésről. Ekkor eljuttatta hozzám ezt az üzenetet azzal, hogy szó szerint adjam át magának.

- Felteszem, hogy bemagolta.

- Hiszen ismer engem.

- Halljuk.

- Nos, uram - kezdte Hakram, majd tétovázni kezdett.

- Halljuk, admirális - mondta Shakor.

- Szeretné, ha tudná, hogy ha tudták volna, mi forog kockán, mindannyian önként vállalták volna a sorsukat.

Hosszú szünet következett.

- Rendben van, admirális - mondta Shakor. - Köszönöm, hogy eljött.

***

Ahogy a porlepel folytatta lassú görgését a hold száraz felszínén és lakói lefekvéshez készülődtek, a kommunikátora ismét megszólalt.

- Itt Shakor.

- Megbízott, Keitan Yun nagykövet szeretne beszélni önnel.

Kezeiben néhány pillanatig a gömböt forgatta. Mennyire csorba volt.

- Kapcsolja.


Az eredeti mű