2008. július 28., hétfő

Masks of Authority

A hatalom maszkjai


Caldari állam kezdeti napjaitól kezdve fontos társadalmi szerepet töltött be a Fő Végrehajtói Bizottság nyolc vállalatának rendőrsége. Nagy nyilvánosságnak örvendő, (gyakran ugyanazon) emberek gyalázkodásainak és imádatának célpontjai voltak. Ez a nyolc magánhadsereg létszámában vetekedett a hivatalos Caldari Sereggel, a katonák kiképzésében pedig jóval meg is haladta azt.

Melyek ezek az erők, hogyan működnek és hogyan jöttek létre?

Szükség és találékonyság

Néhány évvel azután, hogy a Caldari-Gallente háború során felvert por leülepedett és a Legfőbb Végrehajtói Bizottság tagjai hozzászokott a független Caldari Állam vezetéséhez, egy költségvetési vitán felmerült a védelem finanszírozásának kérdése. Kaalakiota és Sukuuvestaa vállalatok ekkorra már régen azon versenyeztek, melyiküknek sikerült az állami bevételek legnagyobb részét megszerezni, és a téma heves vitát váltott ki a két vállalat elnök-vezérigazgatója között.

Az eltelt idő nem igazán csökkentette Kaalakiota vezetőségének háborús éberségét; hosszú ideje javasolták a katonaság támogatására fordított összegek növelését, elsősorban a haza vagyonának védelme érdekében. Sukuuvestaa eközben azt akarta elérni, hogy a rendelkezésre álló összegekből újonnan elfoglalt bolygók földjeinek felosztására fordítsák, mondván újabb birtokok létrehozása legalább olyan fontos, mint a már létezők megvédése. Az, hogy Kaalakiota akkoriban főleg fegyverekkel kereskedett, Sukuuvestaa pedig ingatlanokkal, olyan témák voltak, melyeket a találkozón nem érintettek.

A kettejük közti rivalizálás következtében a tárgyalás hamar túlnőtte eredeti kereteit és az egyszerű vitának indult kérdés heves szóváltásba fordult, melybe bőven vegyültek hatalmi törekvéseik felhangjai. Az FVB többi tagja, aggódva a munka esetleges megszakadása miatt, úgy szavazott, hogy egyelőre jegelik a témát.

Kaalakiota nem volt túl boldog. Nem sokkal az ülés után bejelentették, hogy a vállalat saját pénzügyi erőforrásaiból megalapít egy független, belső biztonsági csapatot, „melynek feladata a béke és rend fenntartása Kaalakiota birtokain.” Ezt a szervezetet Home Guard-nak nevezték el, amit a vállalatpolitikai közösség egy, a két vezető közti vitára vonatkozó velős célzásnak értelmezett. Sukuuvestaa hasonlóképp válaszolt, amikor egy bejelentésben röviden közölték, hogy megalakítják saját katonai erejüket. A szervezetet „Peace and Order Unit”-nak nevezték, ezzel ütve vissza Kaalakiotának. A többi megavállalat sem akart lemaradni, és hamarosan követték őket. Még abban az évben a Legfőbb Végrehajtói Bizottság mind a nyolc tagja vagy bejelentette, vagy megkezdte megalakítani saját belső biztonsági erőit.

Füst és tükrök

Ebből a kérkedésből született az a nyolc szervezet, melyek a Legfőbb Végrehajtói Bizottság hatalmának arcának ismerünk. A vállalati erők egyenlő mértékben propaganda eszközök és rendőrségi erők, sok szempontból ezek szülővállalataik hatalmának, gazdagságának, stílusának és kulturális jelentőségének legközvetlenebb megjelenési formái. A nagyobb hatalmak közti, véget nem érő propagandaháborút kihasználandó az elmúlt években több caldari szórakoztató szervezet kötött igen jövedelmező üzletet ezekkel az erőkkel, melyek keretében számukra kedvező képeket vegyítettek a kor kulturális képébe, cserébe pedig ők is részesültek a profitból.

Mivel a közvetlen versengés helyett jobbszerettek saját érdekkörükön belül működni, mind a nyolc vállalat igyekezett hívogatóan bemutatni saját szakterületét. Spacelane Patrol, a CBD vállalati szolgálatát néhány pimasz nagyágyúval reklámozza, akik a világegyetem egyik végéből a másikba utaznak, olyan küldetéseket végrehajtva, melyek során egzotikus helyszíneken kell elvégezni a feladataikat. A Lai Dai Protection Service eközben egy csapat elbűvölően jóképű taktikai zseniként mutatkozik be, akik a legnagyobb kényszerhelyzetben is bármikor elő tudnak rukkolni egy vadonatúj, bonyolult hadicsellel. Kaalakiota volt az első, aki ilyen szórakoztatói megállapodást kötött, és sokak szerint az övék lett a legsikeresebb kampány is: a Home Guard-ról festett kép nem csak hogy a vállalati alakulatok között, hanem a négy birodalom népszerű kulturális értékei között is felülmúlhatatlan.

A reklámholókon látható fényes páncélú katonák és a stilizált bézsszínű csatahajók éles ellentétben álltak a valósággal, az emberek nagy részének azonban csak zavaros gondolatai voltak erről a kettősségről. Egy embert lekezelhet egy goromba Ishukone Watch hivatalnok, és utána talán még órákig szidja is gondolatban, azonban amint hazaér otthonába aznap este, igen valószínű, hogy elterpeszkedik a képernyő előtt és megnéz egy remek sorozatot, melyben az Ishukone Watch fejlett technológiája és dörzsöltsége segítségével ölik meg a Gurista kémeket, vagy verik át őket, hogy felfedjék rejtekhelyüket. Annyira átható a propaganda, hogy nem valószínű, hogy ez az ember valaha is párhuzamot von a valóság és a fejében alkotott kép között; ehelyett a képet és az általa bemutatott anyavállalatot kapcsolja össze a fejében.

Nugoeihuvi vállalat katonai ereje, az Internal Security esetében ebből a szempontból különös irónia áll fenn. Bár a Nugoeihuvi csoport fő befektetési területe a szórakoztatóipar, konzekvensen képtelenek voltak megváltoztatni a róluk köztudatba beépült képet, miszerint csapataik balhés, a caldari alvilágból verbuvált banditákból állnak, amit a legbizarrabb túlkapások és atrocitások miatt akasztottak rájuk. Igen ritka Caldari Államban, hogy a pletykák erősebbek legyenek, mint az azokat megszűntetni kívánó propaganda, Nugoeihuvi esetében azonban éppen ez történik. (A valóságban mellesleg Nugoeihuvi katonái sem kegyetlenebbek, mint a többi vállalatéi, bár nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy valamivel nagyobb italozásra és drogozásra való hajlamot hajlandó elnézni.)

Köpeny és tőr

Ezen csapatok erős propagandaszervezete persze nem jelenti azt, hogy a bennük szolgáló kiváló férfiak és nők csupán dróton rángatott bábuk (ugyanakkor természetes az is, hogy vannak olyan emberek, akik hajlandóak ezt kijelenteni). Nyilvánvaló okok miatt szerves részük, hogy ezen seregek harcképességét minden kétséget kizáróan bizonyítsák is. Erre a célra minden évben egy bárki számára megközelíthető helyen gyakorlótalálkozót tartanak, ahol a vállalati seregek összemérhetik tudásukat egy sor harci- és túlélőfeladat keretében. Ez a Haadoken Csúcs, mely igen jelentős helyet foglal el a caldari kultúrában.

Mivel névlegesen egyik vállalat sem szeretné, ha az eredmények napvilágot látnának, a levezetést titokban végzik. Az eseményre fogadásokat kötni szigorúan tilos, ettől függetlenül azonban jóval nagyobb alvilági szerencsejáték-bevételeket generál, mint bármely hivatalos állami sport- vagy szórakoztatási esemény. Az újabb és újabb szabályok és büntetések ellenére a végeredményről szóló információk változatlanul kiszivárognak a győztesek táborából, így ez az a próbatétel, ami a holoadásokat, szlogeneket, reklámokat és állításokat vagy gyönyörűen igazolják vagy bebizonyítják, hogy azok csupán üres szavak.

Bár soha senkit nem nyilvánítanak ezen esemény során halottnak, a nyilvánosságra kerülő felvételek alapján minden évben legalább tucatnyian halnak meg és sokkal többen megsebesülnek (a halottak családja ilyenkor egy sablon részvétlevelet kap, amiben leírják, hogy szerettük egy gyakorlat során bekövetkezett baleset áldozata lett). Mivel ez lényegében a vállalati ideológiák megmérettetése, melyet egy kvázikatonai arénában játszanak le, az esemény sok caldari lelkét megérinti, a változatos akadálypályákat és forgatókönyveket pedig számtalan holofilm és sorozat örökítette már meg. Az utolsó három Haadoken csúcs győztese az Ishukone Watch volt, akik kiképzését és taktikai készségét látszólag egyetlen másik vállalati sereg sem közelíti meg.

Vajas kenyér

Ezek az ügynökségek látják el a megavállalatok belső biztonsági erőinek sokkal földhözragadtabb feladatát is. Szakadatlanul járőröznek területük határán; kalózokra és terroristákra csapnak le; és nekik kell biztosítaniuk az anyavállalat minden hajójának, helyőrségének, állomásának, holdjának és bolygófelszíni üzemének biztonságát. Hivatalos meghatalmazásuk van, hogy a vállalat hatáskörében rendőrként járjanak el, bár mindazon esetekben, ahol a regionális rendőrség jelen van, ott a vállalatok fennhatósága megszűnik.

A vállalati erőket gyakran kritizálják rendőrmunkájuk miatt. A leggyakoribbak ezek közül a nyers és hanyag hozzáállás, a szükségtelen durvaságra való hajlam és a lassú reagálási idő (különösen a nem sürgős, nem erőszakos bűntények esetében). Ennek egyszerű oka van: a vállalati erők körében a rendőrmunka - melyhez mindig hozzátartozik a nagy, mosdatlan tömegekkel való foglalkozás is - általános megvetésnek örvend, mely véleményük szerint azoknak való, akik képtelenek katonaibb feladatok ellátására.

Ezek közül a legrosszabb az űrállomásokon ellátott rendőri feladat, mely során döntő többségében döbbenetesen sokféle helyről érkező utazókkal kell foglalkozni, akik nemzetiségüktől és szervezeti kötődésüktől függően különféle jogokkal rendelkeznek, és akik félbolondok, épp rohannak valahová és valószínűleg még izzadnak is. Ehhez hozzájárul még az is, hogy a vállalati csillagközi törvény szerint az állomásokon bérbe adható irodákat és egyéb kereskedelmi területeket diplomáciai egységekre kell osztani, melyek mindegyikének saját szabályai és előírásai vannak. Az űrállomásokon végzett rendőrmunka emiatt tele van olyan hatásköri buktatókkal, amiket a bürokrácia útvesztői rejtenek el a szem elől.

A vállalati erők védelmére el kell mondani, hogy amikor a körülmények megkívánják, mindig gyorsan és határozottan fellépnek. Ha a dolgok nagyon gyorsan nagyon rosszra fordulnak, - ha túszszedés történt, nagyobb verekedés, óriási baleset vagy katasztrófa, - a katonák gyorsan a helyszínen teremnek és minden rendelkezésükre álló eszközt bevetnek a probléma felszámolása érdekében. Az emberek sokat moroghatnak durvaságuk és lustaságuk és bürokráciájuk miatt, ám ettől függetlenül nyugodtan pihennek abban a tudatban, hogy ha egy valódi vészhelyzet jelentkezik, jó kezekben vannak.

Acél és plazma

Történtek már viták a vállalati erők között, ám ezek szinte minden esetben valami félreértésen alapuló apróság volt, melynek egyetlen anyagi vonzata néhány figyelmeztető lövés leadása volt. Egy nevezetes kivétel volt az Ingalles incidens, amikor a Wiyrkomi Peace Corps katonái tüzet nyitottak egy Hyasyoda konvojra, melyet a Hyasyoda ügynökség, a Corporate Police Force emberei kísértek.

A Hyasyoda küldöttség engedélyt kapott, hogy belépés céljából megközelítsen egy helyőrséget, ami egy magas rangú, titkos Wiyrkomi kutatási csomópont volt egy Citadel hold árnyékában. Hyasyoda egyik leányvállalatának elnök-vezérigazgatóját, Santra Alloyst kellett elkísérniük egy találkozóra, melyen egy magas rangú wiyrkomi tudóssal találkoztak volna. A megállapodás törvényes volt (még ha szokatlan is), a Wiyrkomi Peace Corps azonban képtelenségnek tartotta egy tudós és egy elnök-vezérigazgató közvetlen találkozását.

Megállították a konvojt és zsarnoki kihallgatást folytattak le. Hibás információk és idegesség végzetes kombinációja következtében végül megtámadták őket, négy embert öltek meg és évekre porba taposták rendőri erejük jó hírét. (A Wiyrkomi Peace Corps a mai napig nevetség tárgya a vállalati haderők között, és hogy még rosszabb legyen a helyzet, az évenkénti csúcson rendszeresen a tabella legalján végeznek.)

Ma és holnap

Egyelőre bizonytalan, hogy Tibus Hethnek, Caldari Állam újonnan választott Végrehajtójának vannak-e konkrét tervei ezekkel a vállalati alakulatokkal. Azonban valószínűnek tartják, hogy megpróbálja megszerezni felettük az irányítást, és saját céljaira használja majd fel őket, amennyiben a Gallentei Szövetséggel tartó ellenségeskedés tovább erősödik. Ezt persze sokkal könnyebb mondani, mint ténylegesen megcsinálni, mivel ezek a szervezetek igen nagy erővel rendelkeznek: a nyilvánosság számára igen vonzóak, és akkor még nem is beszéltünk a képzett katonákról. A szponzorok, tagok és piaci társaik komplex hálózatának hűsége azonban teljesen ismeretlen.

Caldari Prime megszállása során mind a nyolc szevezet támogatta a hadművelet különböző részét, a taktikai csapásoktól kezdve a civilek áttelepítéséig, és az egységek, akik akkor tevékenyen részt vettek, ismét színre kerültek. Néhányuk kegyetlenkedésektől sebesek, mások tettre készek és még többet akarnak, visszatérnek honfitársaik közé és a fronton átélt bánatokról és nagyszerűségekről mesélnek történeteket. Hogy az ő hűségük kié lesz, - és hogy miféle hatásuk lesz másokra, - arról mindenki csak találgatni tud.

Ha és amikor eljön az idő, hogy Heth támadást indítson, ki fog derülni, mit tennének meg a Legfelsőbb Végrehajtói Bizottság elnök-vezérigazgatói, hogy megtartsák ezeket a zászlóvivőket a külső képük fenntartásához. Egy dolog mindenképpen biztosnak tűnik: bárki is irányítja ezeket az alakulatokat, annak sokkal több lesz a kezében, mint egy csapat fegyveres férfi.


Az eredeti mű

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése