Emlékek
Hetedik nap
A hideg, kivilágított fémfolyosón, lőtávolon belül két nő állt egymással szemben. Jeanelle, aki az idejutásukért volt felelős, lassan a derekához eresztette a kezét, majd fegyvere markolatára helyezte. Skids felelt az életben maradáukért. Kezeit a feje mögött, összekulcsolva tartotta, mintha ledőlni készült volna. Teljesen nyugodtnak látszott.
Egy gyors és csendes mozdulattal Jeanelle előrántotta fegyvereit, Skidsre célzott és lőtt.
A fülsüketítő zaj végigvisszhangzott a folyosón. Skids derékra tett kézzel állt, a torkolattűz fényében látszott az arcára ült döbbent kifejezés. Lenézett testére, keresve a vörös foltot, de mielőtt megláthatta volna, szemei visszafordultak a fejébe és a padlóra rogyott.
Első nap
Egy kedves emberrel találkoztak. Lágyan beszélt, jellegtelen arca volt. Ez a férfi, bár nem mutatkozott be, elmondta nekik, hogy csapatuk csak egy azok közül, amelyek a korábbi főadmirális, Avent Eturrer elleni hajtóvadászatra érdemesnek találtattak.
Eturrer, vagy ismert nevén a Fő Áruló, volt az, aki miatt a gallenteieik elbénáztak egy ellenséges erők által kezdett invázióra adott válaszcsapást. Ennek eredményeképp egy egész bolygót elvesztettek a caldariak javára, és háborúra kényszerültek birodalmuk határán. Eturrer árulása után nem sokkal felszívódott. A gallenteiek kézre akarták keríteni.
Jeanelle, Skids, Kardeth és Asadir - gallentei, caldari, amarr és minmatar, ebben a sorrendben - behívót kapott. Zsoldoscsapat voltak, egy a sok közül, mely a 0.0-s űrben működött. Eltérő előéletük, származásuk és oktatásuk következtében elég rugalmas módszereik voltak, még ha időnként volt is köztük némi súrlódás. Asadir volt a technikus, kitűnően értett a gépekhez. Kardeth egy Vándor [wanderer] volt, az Igazság Szónoka, akinek feladata az volt, hogy hitét a legsötétebb helyekre is elvigye. Skidochi vérbeli harcos volt, kecses és kegyetlen, ám lázadó természete állandó harcban állt bűntudatával, amiért képtelen volt Caldari államot szolgálni. Jeanellenek politikai és szórakoztatóipari háttere volt, múltját leginkább az élvezetek kergetése jellemezte.
Ez a múlt rendkívül hasznosnak bizonyult. Karrierje során Jeanelle többek közt Uriam Kadort, az amarr Királyi Trón egyik örökösét is elbűvölte. A kapcsolat már régen véget ért, de Jeanelleben megvolt a képesség, hogy bárhová is ment, barátokat szerezzen, és még mindig sok kapcsolata maradt Kador udvarában. A névtelen férfi szerint ez jó bolt, mert Eturrer egyik lehetséges rejtekhelye Kador felségterületére esett. A gallentei saját bevallása szerint nem tudta pontosan, hogy hol lehetett, és hogy biztosan nem fogják saját embereiket veszélyeztetni egy ilyen titkos művelettel, hacsak nincs valami nagyon jó oka arra, hogy feltételezze, elkapják majd a pasast.
- Miért nem kéri akkor, hogy simán csak kihozzuk onnan Eturrert? - kérdezte Kardeth.
A férfi azt válaszolta, hogy mert ez nem egy lehetőség. Még ha ki is derülne, hogy ott tartózkodik, a csapatuk soha nem tudna elég közel kerülni a férfihoz - túl erős őrizet alatt áll, és legfeljebb egy társáig tudnának eljutni - és minden elhibázott kísérlet hatására csak még mélyebbre ásná magát, ezzel nullára csökkentve a gallenteiek esélyét arra, hogy valaha is elkpaják a bűnözőt. A csapat feladata információszerzés, semmi több.
- Miből gondolja, hogy Jeanelle nem figyelmezteti simán Kadort? - kérdezte Kardeth, miközben láthatóan ideges társa felé bólintott.
Jó referenciájuk van, válaszolta a férfi. És különben is, az árulás azt jelentené, hogy Blaque Fekete Sasaival kellene majd lerendezniük a dolgot.
- Hadd tegyek még hozzá ehhez valamit - szólalt meg Jeanelle, miközben valamit meglazított a mellkasán és felállt. Kardeth felé fordult, a szemébe nézett és ledobta a felsőjét.
- Látod ezt a sebet a melleim közt? - kérdezte.
Kardet tágra nyílt szemmel bólintott.
Jeanelle visszavette felsőjét és ismét helyet foglalt. - Kador viselkedése teljesen más privátban, mint amit a nagyközönség előtt mutat. És nem bírja elviselni a vereséget. Kedveltem a neki dolgozó, idealista embereket, akik hittek a kemény munkában és a hűségben, de neki magának semmivel sem tartozom.
- Elég régóta ismerlek, de ez valamiért nem rémlik. Ez még a találkozásunk előtt történt? - kérdezte Skids.
Jeanelle először ránézett, majd elfordította fejét. - Igen, valami olyasmi.
Kardeth ekkor észbe kapott. - Jól van. Akárhogyis, mindent megteszünk, hogy ráleljünk Eturrer jelenelgi tartózkodási helyére abból, amit a kapcsolatainktól megtudhatunk. - Asadir nagyot horkantott, Jeanelle csak a fejét csóválta. Skids, maga alá húzott lábbal nem szólt semmit.
A férfi megköszönte, hogy ennyi időt szántak rá.
Második nap
Összepakoltak és a hajójukra érkező felszerelést pakolták. Jeanne és Skids a rendelkezésükre álló információkat olvasták.
- Minden rendben? - kérdezte közönyösen Jeanelle.
Skids egy ideig hallgatott, miközben a lőszerkészletet tanulmányozta. - Igen, minden okés - mondta végül. - Bár nem szeretek gallenteieknek dolgozni.
- Tudom. De ez is csak egy meló, mint a többi. Asadir is utálja, ha az amarroknak dolgozunk.
- Nem csak emiatt. Eturrert a Caldarin hősként tisztelik. Nem örülök, hogy így keresztbe teszünk neki.
- Szerintem ez elkerülhetetlen - mondta Jeanelle. - Ezt ő hozta a saját fejére, amikor elárulta a flottáját. Ezt nem fogják elnézni neki.
Átkarolta Skids vállát és megölelte. - És különben is, Caldari akkor sem fog jobban tisztelni téged, ha kihagyod ezt a küldetést. Elég egyéni módon fejezik ki hálájukat. De ezt már te is tapasztaltad.
- Gondolom - mondta Skids. - Attól még nem tetszik a dolog.
Jeanelle bólintott és visszatért a kivonatokhoz. - Nem lesz semmi baj - mondta.
- Jeanelle?
- Igen?
- Mit értettél az alatt, hogy már én is tapasztaltam?
Jeanelle elgondolkodott. - A világ egyik legmerevebb államából jöttél, ahol az emberek egész életüket egy helyhez kötve élik. És mégis, most egy zsoldoscsapatnak dolgozol. Ez, drágám, mindent elárul. Menj, feküdj le aludni.
Harmadik nap
Kardeth, miután határozottan elutasította, hogy Jeanelle kandori ismeretségeit használja, megkapta saját emberei információit a sötét űrben. Büszkén tárta azokat a csapat elé, majd összepakoltak és gyorsan odautaztak.
Kardeth forrásai szerint céljuk egy kis kolónia volt, mélyen vallásos lakosokkal, akik rendelkeztek némi információval Eturrer útjáról. A lakók, állította Kardeth, nyilván nagyra értékelik majd a Vándori voltából fakadó hatalmát, és minden segítséget megadnak neki, amire a vadászathoz szüksége lesz. Késő este érkeznek majd meg, részt vesznek egy imán és egy kellemes vacsorán, alszanak egy jót és majd reggel elintézik a dolgukat. Mikor Jeanelle rákérdezett, hogy a lakók tudnak-e látogatásuk tényleges céljáról, Kardeth csupán elvigyorodott.
Negyedik nap (vagy Harmadik nap késő este)
A fő út üres volt, mint ahogy az egy vallásos kolóniában éjszakánként lenni szokott. Fény világította be a szürke köveket.
Remegés futott át a levegőn és néhány tábla rezegni kezdett, fényük imbolygott.
Skids érkezett először, kecses teste csak úgy suhant az utcán. Jeanelle követte őt, vastagabb tagjai és díszes ruhája kissé visszafogta iramát.
Kardeth, aki hátra maradt, hogy megpróbálja észhez téríteni az embereket, jött utolsónak, szandálja mély nyomokat hagyott a talajon, arca pedig oly merev volt, mint valami festmény. Mögötte egy seregnyi amarri haladt, vérben forgó szemekkel, ordibálva. A csapat nyilvánvalóan rálelt valamire, de amint valódi szándékuk kiderült, a kolonisták nem voltak túl boldogok.
Asadir, aki a hajón várta őket, és már nekikezdett a felszállás előkészítéséhez, hangosan röhögött, amikor beestek a fedélzetre. Ahogy a vezérlő panel becsukódott, kiabálóverseny hallatszott közte és Kardeth közt.
- Üdv a világomban!
- Kuss!
- Hogy tetszene neked a Matari oldal!
- Kuss!
- Van a szekrényemben egy Pax Amarria, ha a tied bepiszkolódott volna!
- Kuss!
Ötödik nap
Jeanelle vette át az irányítást és saját kapcsolatai felé kezdett tapogatózni. Kardeth fegyelmezetten, mogorván és elég leverten hagyta, hogy karbantartási feladatokat sózzanak rá. Egyik útján, mely a hajó rakterének felszerelést tároló részébe vezetett, megmutatta Asadirnak azon tárgyak listáját, melyeket használni fognak: egyszerű, nem elektromos fegyverek, melyeket nem mutat ki a szkenner és nem romlanak el a lehető legrosszabbkor. Ezek egyike elég ismerős volt.
Asadir a kabinjában érte utól Jeanelle-t. A nő nem volt meglepve a felbukkanásán.
- Ugye tudod, hogy Skidsnek van egy implantátuma? - kérdezte.
- Igen.
- A listádon van egy miniatűr EMP gránát. Tudod, hogy mire képes.
Jeanelle bólintott.
- Erre játszol? - kérdezte Asadir.
- Nem. Szeretném, ha módosítanád az EMP-t, mint ahogy a caldari küldetéskor is csináltad nemrég. Kétszer lesz rá szükségem.
Asir egy ideig csak állt és a nőt bámulta. - Gondolod, hogy végig kell csinálnunk? - kérdezte végül.
- Te is láttad, hogy milyen. Egyre komorabb. Visszahúzódó. Szerintem egyáltalán nincs rendben ezzel a küldetéssel. Tudom, hogy mindent megtesz, amit csak tud, de lesz egy töréspont, és nem akarom, hogy bárkinek baja essen.
- Szóval akarsz egy biztonsági kapcsolót.
- Igen, és szeretném, ha valami mást is megtennél nekem - mondta Jeanelle.
- Vaktöltényt a fegyveredbe.
- Igen.
- Utálom ezt tenni a kölyökkel.
- Hát, - kezdte Jeanelle olyan hangon, ami a beszélgetés végét jelentette, - te is ismered a választási lehetőségeinket. Vagy ez, vagy végleg befejezzük.
Később egy forrás egy kódolt üzenetet küldött. Egy kolónia helyzetét tartalmazta, ahol Eturrer egyik öreg hadnagya élt, egy árulótárs, aki vele együtt szökött el.
Asadir nem kapta meg, mert az EMP-vel bíbelődve a laborban ragadt.
Hatodik nap
Egy újabb kolóniánál landoltak és engedélyt kaptak a belépésre. Még mindig amarri űrben voltak, így Asadir a hajón maradt, saját szavai szerint a fájdalmas halál, a vallás és a seggfejek miatt. Kardeth is maradt, abban a kínos, és valószuínűleg igaz hitben, hogy a kadori űr bármely amarrja előtt mutatkozva csak megnehezítené a küldetést. Jeanne és Skids kiszálltak és a bár felé vették útjukat.
Bár a környező terület valamiféle társadalmi gyűjtőhelye volt, eléggé fel volt osztva. A kolonisták, a világ remetéi jól tudták, hogyan tartsák tiszteletben egymás magánéletét. A két nőnek időbe tellt, míg kiismerték a helyet, ez alatt Jeanelle minden csoportba belefolyt, amivel csak találkoztak, Skids pedig még mogorvábbá vált. Egy alkalommal majdnem összeverekedtek a helyiekkel, amikor valaki itallal kínálta Skidset, ő pedig kiverte azt a férfi kezéből. Jeanelle gyorsan visszavonult, magával rángatva a bocsánatkérés-féleséget motyogó Skidset.
Végül sikerült megbizonyosodniuk a tábornok jelenlétéről és körülbelüli lakhelyéről. Nem meglepő módon Kador ájtatos szolgái őrizték, aki mindig is gondját viselte embereinek. Jeanelle jól ismerte ezeket az embereket legutóbbi, hosszabb kandori látogatásáról, és hamarosan sikerült bejutnia a belső körök közé. Skids, aki már nem tudta leplezni a kolonistákkal és a küldetéssel szemben érzett kényelmetlenségét, hátra maradt felderíteni a terepet.
Hetedik nap
Jeanelle végül boldogan tért vissza. Egy közeli sikátorban találta meg Skidset. A caldari fel-le sétált és köveket rúgdosott. Együtt indulétak el egy biztonságos kommunikációs terminálhoz.
- Hogy ment? - kérdezte út közben Skids.
- Jobban, mint remélni mertem - válaszolta Jeanelle. - Követett valaki?
- Nem igazán. Amúgy kellett valamit tenned az infóért?
Jeanelle zavartan nézett rá. Skids elvörösödött. - Tudod. Utálok ilyenekről nyíltan beszélni.
Jeanelle felnevetett és átkarolta Skidset. - Semmi baj. Szeretem, amit csinálok. De nem, tényleg csak beszélgettünk. Nagy kár. Jó pasi volt, és reméltem, hogy kicsivel többet is akar majd tőlem, de komolyan, akkora nyomás alatt áll, hogy szinte semmit nem kellett tennem ahhoz, hogy megnyíljon.
Skids felvonta a szemöldökét. - Szóval kiadta Eturrert.
- Egyáltalán nem. De beszélt katonai létesítményekről és utánpótlásokról, abban a boldog hitben, hogy egy nő egyébként sem értheti ezt meg. Tényleg azt hitte, hogy csak egy bábunak beszél.
- És ebből te...
- Többé-kevésbé ki tudtam következtetni, hol van Eturrer, igen - mondta Jeanelle. - Ami vagy ér valamit, vagy nem, ha a fickó továbbáll, vagy valaki rájön, hogy információ szivárgott ki, vagy akár hogy az igazságot hallottam. De így is úgy is megkapjuk a fizetésünket.
- És hol van? Egyáltalán az űrnek ebben a részében?
Jeanelle szájához emelte ujját. - Azt majd meglátjuk.
Skids nem szólt. - Hogy telt az időd? - kérdezte Jeanelle.
- Nem történt sokminden. Páran okoztak egy kis galibát, de lerendeztem őket.
Jeanelle tudta, hogy értette ez. - Élnek még?
- Nem örültek a látogatásodnak. Úgy gondoltam, kockázatot jelentesz. Vizsgálódni akartak utánunk.
- És az rossz lett volna - mondta Jeanelle.
- Még életben vannak, ne aggódj. Biztos vagy benne, hogy tudod, hol van Eturrer? - kérdezte Skids.
- Igen. Örülsz annak, ahogy a küldetés végződött?
Skids rápillantott. - Teljesen - mondta nem túl meggyőzően. Tovább sétáltak.
Végül egy keskeny fémfolyosóhoz értek, a kolónia egy megerősített részére. Egy terminál árválkodott itt.
- Most már csak el kell küldenünk az adatokat és mehetünk haza - mondta Jeanelle.
Skids eddig előtte haladt, most viszont szembe fordult vele. - Attól tartok, nem - mondta a zsoldosnak.
Jeanelle felsóhajtott. - Skids...
- Nem engedhetem, hogy ezt tedd. Egyszerűen nem.
- De igen.
- El kell mondanod, hol van Eturrer - mondta Skids.
- Hogy kapcsolatba léphess azokkal, akik gyűlölnek és bepróbálkozz még egy ajánlattal, hátha ezzel megváltoztatják a véleményüket? Nem fog bejönni, Skids. Soha.
Skids nagyot pislantott. - Nem rémlik, hogy én lennék az áruló a csapatban, de igen, ez így működik. Sajnálom. Utálom ezt tenni, de nem segíthetem így az ellenségeimet.
- Mármint a megbízónkat.
- Mármint a Gallentei Szövetséget. Nem várom, hogy megértsd, Jeanelle. Kérlek add ide a kódot.
- Miért nem árultál be egyszerűen? Ez úgy hangzik, mintha máris átálltál volna.
Skids döbbenten nézett rá. - Soha nem tennélek ki ennek. El tudod képzelni mit tennének itt veled, ha tudnák, hogy mekkora áruló vagy?
- Kábé azt, amit a caldari próbált veled tenni négy éve, Skids. Ne légy ostoba.
Skids nem mozdult. - Nem érzed. Add ide az infót, most.
- Hagy fogalmazzam meg úgy, hogy te is megértsd, Skids. Ha nem lépsz el attól az irányítópulttól, lelőlek.
Skids megmerevedett, majd lassan elengedte magát és elmosolyodott. - Gyerünk, Jeanelle. Lőjj.
Jeanelle lassan benyúlt a zsebébe és megnyomott egy gombot. Majd előhúzta a kezét és az övén lógó fegyverhez eresztette. Skids, végre elemében érezve magát, hanyagul a plafon felé nyújtózott.
Jeanelle nagyot sóhajtott, zsoldostársa teste mellé lépett és beütött egy kódot a konzolba, amit Skids próbált védeni. A vastag fémfal túloldalán kábelek keltek életre, csatlakozók továbbították az áramot és egy rövid üzenet röppent ki az éterbe. Tartalma a Gallentei Szövetség történelmének legnagyobb árulójáról szólt, és hollétéről. Az üzenet végül hatalmas képernyőkre érkezett, melyek fénye visszaverődött a sötéten mosolygó, elárult emberek arcáról.
Jeanelle felemelte Skids testét és visszaindult a hajóhoz. Út közben kapcsolatba lépett Asadirrel, megerősítve a küldetés sikeres teljesítését és a járulékos költségeket.
- Hozd vissza a hajóra és visszaállítom a kapcsolót - mondta a komlinken keresztül Asadir. - Nem lesz baja - tette hozzá, bár Jeanelle nem volt benne biztos, kinek a lelkiismeretét próbálta ezzel nyugtatni.
Nagyot lélegzett és lenézett a caldari tehetetlen testére. Bár Skids ezt nem tudta, az implantátumának volt egy extra tulajdonsága. Amikor egy különlegesen előkészített, szándékosan fókuszált EMP gránát kilőtte, az implantátum kiütötte őt és kitörölte utolsó emlékeit. Nem volt egészséges és nem működött olyan jól, mint kellett volna - múltbéli énjei lassan, patakként folytak bele jelenlegi énjébe a tudatlanság gátján keresztül - de egy olyan embernek, mint Skids, akinek személyiségi zavarai túlmutattak tudatán, szükséges volt. Egy nap talán majd megoldja magában. De addig is támogatásra van szüksége és elég sok munkára ahhoz, hogy képességeit fitten tartsa.
A csapat mindent megett, hogy távol tartsa a bajtól. A kapcsoló egy egyedülálló és bosszantó tulajdonsága volt, hogy áldozatának úgy kellett éreznie, haldoklik. Ha simán csak bekapcsolták volna, Skids halálának eljátszása nélkül, az nagyságrendekkel megnövelte volna a visszafordítahatlan elmebaj kockázatát. Úgyhogy vaktöltényt tettek a fegyverbe, burkolatszakadást játszottak el, és mindeközben kis gombokat nyomogatták és barátjukat egy újabb halálnak tették ki, hogy egy korábbi, tisztább énjébe ébredjen.
- Biztos vagy benne, hogy erre nem fog emlékezni? - kérdezte Jeanelle.
- Nem többre, mint az előzőekből - mondta Asadir. - Úgy állítottam be, hogy még a küldetés előtti énjéne térjen vissza. Csak nem szabad elfelejtenünk, hogy tartsuk a szánkat.
- Az nem gond. Megbocsájtunk neki. Mint az előzőnél, és az az előttinél.
- Jó gyerek ő - mondta Asadir.
Jeanelle bólintott a homályban. - Igen, jó gyerek. Egy kicsit elveszett, néha zabolátlan, de édes.
A távolban már látszottak a várakozó acél és vas dokkoló állások.
Az eredeti mű
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése