... and to live in peace

... és békében élni

A gyönyörű tájon csend honolt: a nemrégiben lenyugvó nap vöröses sugarai maradékát vetette a tiszta kék égre; hatalmas gabonamezők hajlongtak az enyhe szélben; farmok és virágoskertek pöttyözték az aranyszínű látképet. Majdnem tökéletes volt, leszámítva egy csoport különleges ügynököt, akik a földön haladtak.

Párokban haladtak, a magas növények elrejtették őket. Arek és társa, Klar célpontja a legközelebbi épület volt, ezért ők haladtak a leglassabban a fűben. Öltözékük, világos keki és zöld, optikai szállal volt átszőve, mely a környezetük képét tükrözte vissza. Egy hőérzékelőt nem tévesztett volna meg, de nem is volt rá szükség. Információik szerint, mely nem volt túl bőséges, célpontjuk otthonában nem voltak fejlett technológiai eszközök, még tisztességes fegyverek sem. Idilli élet volt ez, már amennyire a hozzá hasonlók számára létezik ilyen.

Egy leszerelt caldari tábornok volt. Az első csata már rég elmúlt, de a háború, mint a szerelem is, nyughatatlanul forrong a selymes felszín alatt. Ezernyi rajtaütés történt azóta, ezernyi helyen, és az ellenségeskedés sosem ért véget, mint ahogy békét sem kötöttek teljes mértékben; a harc csupán abbamaradt, mint a haldokló láng. De néhányan túl sokat áldoztak arra, hogy életben tartsák.

A Caldari Államban a tábornok háborús háttere makulátlan volt, minden vérontást lemostak róla, még mielőtt megalvadhatott volna. A gallenteiek ennél okosabbak voltak. Számtalan őket ért attrocitásért volt felelős, és közülük is kiemelkedett az a vállalat, melynek ügynökei a terepen haladtak. Visszavonulása után kifejezett kérésére, csendes életet biztosítottak neki egy földterületen, az űr egy eldugott zugában, ahol ellenségei még csak nem is gondolnának a keresésére.ő

De a háború rátalál katonáira, és az új háború megtalálta őt is.

Ezen rendszer ellenséges viszonya miatt gallentei ügynökök átfésülték a bolygókat. A föld körüli fényképek, légköri elemzések és adatbányászat eredményeképp ráleltek a féregként itt rejtőzködő tábornokra. A hírszerzés szerint több farmon is lakhat itt, és bár a gallentei haderő első reakciója néhány bomba ledobása lett volna, a javaslatot gyorsan megvétózták. A férfi egy kisebb háborús hősnek számított saját birodalmában és háborús bűnösnek a Szövetségben. Úgy határoztak, hogy élve van rá szükség, hogy bűneiért bíróság elé álljon, és persze hogy megnyugtassa a bosszúra szomjazó szövetségi tömegeket. E mellett még a háború elején jártak, és a szükségtelen áldozatoknak súlyos üzenete lett volna, főként abban a Szövetségben, mely nemrég szenvedett el egy borzalmas bolygó-megszállást.

Összeszedtek hát egy csapatnyi különleges ügynököt és útnak indították őket. A tábornok élve elfogása elsődleges fontosságú volt, olyannyira, hogy kizárólag nem-halálos fegyvereket vihettek magukkal.

Volt némi véleményeltérés.

– Miért kell élve behoznunk? – kérdezte Arek az eligazítás során.

– PR – válaszota a kapitány. – Egy halott nem lenne hasznos számunkra.

– De hát úgyis meg fogjuk ölni.

– Nem feltétlenül. Jó lehet még cserére.

– MTAC-et akarok – mondta Klar.

– Nem fogsz kapni – válaszolta egyszerre a kapitány és Arek. A csapat többi tagja csak vigyorgott.

– Akkor is akarok egyet.

– Ez egy szigorúan titkos küldetés, – válaszolta a kapitány, – amit csendben és pontosan kell végrehajtani, maga pedig egy gépvázat akar magával vinni, ami úgy döngeti a földet, mint Isten kalapácsa.

Csend telepedett a szobára.

– Az MTAC-ekben van rakétavető – szólt Klar.

– Végeztünk. Kifelé.

Így könnyű, nem-halálos felszerelésben indultak el. Apró, EM-re zárt fénygránátok, azonnal keményedő habbombák és néma adóvevők, és a szükséges személyes holmik. Mindent passzív módba állítottak, kivéve a kommunikátorokat és a jelfogót, az energiafelhasználásuk elhanyagolható szinten maradt. Minden mást, ami megjelenhetett volna a letapogatókon, köztük az éjjellátó, otthon hagytak. Egy elszigetelt ellenséges területen, erősítés vagy mentés hívásának lehetősége nélkül a saját képességeikre voltak utalva.

Olyan messze tették le őket, hogy több napig tartott, mire elértek a célhoz. Elég szerencsések voltak, hogy nem szenvedtek sérüléseket, de az út nehézségei hatására elég nyűgösekké váltak, mire elérték a farmokat. Nem tudták, melyikben lakik az öreg tábornok, de nem is volt lényeges; mindet egyszerre támadják majd meg.

Arek és Klar a sajátjuk oldalához lopakodtak és az ablakok felé araszoltak. A tábornok nem ostobasága vagy az előrelátás hiánya miatt érte meg az öregkort, és minden eddigi, gyötrelmes óvintézkedés ellenére, hogy ne vegyék őket észre idefelé, nem ártott az óvatosság, ez esetben hogy nem rohannak be a főbejáraton.

Arek üzenetet küldött a többi ügynöknek. Mindenki a helyén van?

Egy perc múlva jöttek meg a válaszok. Béta csapat a helyén. Gamma csapat a helyén. Delta csapat a helyén. Epszilon csapat a helyén. Zeta csapat a helyén.

Arek Klar felé bólintott, aki előhúzott egy fénygránátot. A ház két szintes volt. Korábban hevesen magyarázta, hogy képes pontosan bedobni azt az emeletre, Arek viszont leszavazta, mondván allergiás az ablakpárkányokon megpattanó és a fejére eső gránátokra.

Arek elővette a sajátját. Klar felé bólintott, kibiztosította és behajította a zárt ablakon. A csörömpölő üveg zaja belehasított a nyári nap csendjébe, és a környező farmokról is visszavisszhangzott, ahol a többi ügynök is ugyanezt tette. A két katona szorosan becsukta a szemét. Tompa puffanás hallatszott, majd éles fény villant, mint valami kaleidoszkóp, olyan fényesen, hogy még szemhéjukon is átszűrődött. Arek hallotta maga mellett Klar motyogását. – … kilenc, tíz. – Majd az üveg csörömpölését, ahogy a másik gránátot is behajította. A fegyver aktiválódott, az éles fény második hullámától émelyegni kezdett. Ha az első gránát nem tette volna teljesen harcképtelenné a tábornokot, vagy valahol máshol lett volna a házban, kíváncsiságát vagy a belé rögződött szívósságát a második biztosan lerendezte.

Klar felemelkedett, néhányszor megrázta a fejét, a bejárati ajtóhoz lépett és berúgta. Egyik kezét felemelte, és egy habbombát tartott benne, másik keze azonban, vette észre Arek, egyik zsebében pihent.

Gyorsan átvizsgálták a területet. Mint a bolygó ezen kontinensének legtöbb épülete esetében, a külső falak betonból készültek, a belsőket fa borította, az építészet pedig a nagy, nyílt szobákat kedvelte, mind a bentlakók, mind az emberrablók nagy örömére. Arek soha nem tudott hozzászokni az EM robbanása utáni nyugalomhoz. A csend az egy dolog; egy normális gránát nappaliba dobása és robbanása után nem marad túl sok minden, ami hangot adhatna ki, leszámítva némi halál előtti nyöszörgést. Az EM utáni szoba tökéletes nyugalma, mikor minden a helyén marad, még a képek is csak lógnak a falon, nagyon zavarta. Olyan volt, mintha az üres űrbe lövöldözne valaki; akaratlanul is égésnyomokat keresve, csak hogy saját érzékeidnek bizonyíthasd tetted megtörténtét.

Nemhogy csak nem volt felfordulás; test sem volt sehol. Arek elkapta Klar pillantását. Ajjaj.

Elkezdte egy parancs megfogalmazását, Klar azonban kitalálta ki nem mondott gondolatait és csendesen a pincelépcső felé lépett. Arek előhúzott egy habbombát és felfelé indult.

Kicsit erős lett volna emeletnek hívni. Nagynak elég nagy volt, a ferde tető azonban elég alacsony volt ahhoz, hogy klausztrofób érzést keltsen, az ittlakó emberekre utaló egyetlen jel pedig egy nagy ágy volt,  egy fiókos szekrény és különböző kisebb ruhatároló bútorok, és egy nagy, díszesen faragott faasztal. Azon, egy csomó, embereket ábrázoló bekeretezett kép között – Arek feltételezte, hogy ők a családja – egy papírlap hevert.

Arek gyorsan átkutatta a szobát, de a fiókok üresek voltak és az ágy alján sem volt egy porszem sem. Így maradt az asztal, a papír, és valami kellemetlen előérzet a fejében. Amikor meglátta, hogy az üzenet gallenteiül van írva – gallenteiül, amit ezen a bolygón a csapaton és a tábornokon kívül nem valószínű, hogy bárki is beszél – azonnal felkapta és olvasni kezdte:

Üdvözlöm. Tudtam, hogy egy nap majd eljön, bárki is legyen ön, így tettem néhány óvintézkedést.

Először is, ez az otthonom, és nem látom magukat szívesen. Remélem jól megfizetik ahhoz, hogy jó gyorsan, jó messzire szaladjon, amikor az embereim maguk után indulnak.

Arek a fejét csóválta, de tovább olvasott:

Jelentős összegekhez van hozzáférésem, így valószínűleg meglepődik majd, hogy milyen egyszerű ez a hely. Én így szeretem – mindig is értékeltem az egyszerűséget, és miután egy életen keresztül szolgáltam a világ legnagyobb hadseregét, az azzal együttjáró számtalan nehézséggel együtt, úgy döntöttem, itt az ideje, hogy végre civilként élhessek. Ez az életsítlus a beilleszkedésemet is segíti a helyiek közé. Kedves emberek. Kedvelem őket.

De arra az esetre, ha látogatók érkeznének, előkészítettem egy kis káoszt.

Ez alatt a farm alatt egy bunker található.

Arek azonnal megfogalmazott Klarnak egy figyelmeztetést, aki egy minden tiszta üzenetet adott vissza, és hogy meg lenne lepve, ha tüzifán és egereken kívül bármit is találna.

A padló alatt van elrejtve.

Arek ezt is megüzente. Recsegés hallatszott alulról, majd Klar küldött egy szitkokkal tűzdelt meglepedt üzenetet, mely tökéletes volt megerősítésre.

Minden itteni farm alatt van egy hasonló. Miután megismertem a helyieket, könnyen meggyőzhetőeknek bizonyultak arra, hogy egy kissé feljavítsuk az otthonaikat. Elmagyaráztam nekik, hogy katonai hivatásom volt, és hogy néhány embernek nem tetszik, amit régebben az Államért tettem. Meglepett, hogy mennyire könnyen beleegyeztek a bunkerek felépítésébe. Attól féltem, hogy egyszerűen elüldöznek, vagy kizárnak azzal a sztereotipizált szűklátókörűségükkel. De kellemeset csalódtam. Kiderült, hogy itt, a világ szélén, az emberek hozzászoktak, hogy megvédjék magukat a természeti katasztrófákkal szemben, legyenek azok hurrikánok, áradások, tűzvész vagy vármi más. A gondolat, hogy egy csapat gyáva kis ember éjszaka betör a házukba semmivel sem zavarja őket jobban, mint a falak mellett szaladgáló patkányok, és örömmel fogadták a javaslatomat. Cserében némi ajándék sem ártott persze. A gyermekeik az Állami egyetemekre fognak járni.

Ehhez még hozzáveszünk egy előjelző rendszert, és máris mindannyian saját acéldobozunkban találjuk magunkat, még mielőtt maguk látótávolságba kerültek volna. Küldtem egy segélyhívást a saját erőinknek is, akik már most is úton vannak ide, hogy kimentsenek engem. Nem lennék a maguk helyében, amikor ideérnek.

Arek átkozódott. Ez a határidő jelentősen megváltoztatta a küldetést.

Minden bunkerban megtalálhatóak a hosszú és egészséges élethez szükséges készletek arra az esetre, ha véletlenül a föld alatt ragadnánk. A légkörgenerátorok szinte az idők végéig működni fognak, és valószínűleg még akkor is működni fognak, amikor maguk már régen meghaltak. Elegendő élelmiszer van felhalmozva – nagy részük valójában helyi termés – amit lefagyasztottam, hogy hosszú-hosszú ideig kitartson, és a folyadéktisztítók vannak olyan jók, mint bármelyik maga által ismert űrhajóé. Unaloműzőnek vannak vidképernyőink, egy régi és megbízható márka ami egy jóideig nem fog elromlani, és még ha ezek nem is olyan izgalmasak, mint a legújabb holoprojektorok vagy Egone-ok, azzal ellensúlyoztam, hogy egy nagy szórakoztató könyvtárat mellékeltem.

Végül pedig, minden bunker négyszer akkora, mint a felette lévő ház, hogy minimálisra csökkentse a bezártság érzetét. Elég mélyen fekszenek a földben ahhoz, hogy ne zavarják a terményeket, de biztos vagyok benne, hogy az emberei szonárral meg tudják erősíteni az állításaimat.

Klar türelmetlenségét fejezte ki Arek felé, aki csoportos üzenetben közölte az embereivel, hogy maradjanak hátul. A többiek visszaüzentek, megerősítették, hogy minden csapat talált egy hasonló üznetet a saját házukban.

Van még egy szolgáltatás, amit nem gondoltam megosztani szomszédaimmal. Az én bunkeremet leszámítva mind tartalmaz egy tartálynyi mérgező gáz.

Arek üzenetet küldött Klarnak, hogy azonnal jöjjön vissza.

Ez a gáz nem csak hogy megöli azt a szerencsétlent, aki védőmaszk nélkül belép a bunkerba, de minden lakóját is. Ez egy ideggáz és allergén anyag keveréke, amitől minden bunkerlakó a földön fetreng majd fájdalmában, vért hány, borzalmas sebek nyílnak rajtuk, elvesztik a valóságérzetüket és valószínűleg rátámad mindenkire, aki a közelébe megy, mielőtt a szervei végül folyékony kásává nem válik, és le nem áll a szívük.

Minden bunker össze van kötve az összes többivel egy szállító rendszerrel. Megnézném, ahogy megpróbálják ezt hatástalanítani, de mire a megfelelő felszerelést beszereznék, az erőim addigra már régesrég kimentettek volna engem innen. Talán ha szépen kérik őket, engedik majd, hogy megtartsák néhány létfontosságú szervüket, bár el tudom képzelni, hogy szívesebben látnák magukat a falra lapítva.

Így ha bármelyik bunkert is kinyitnák, mind elkezdi pumpálni a gázt. Gondolom nem kell megemlítenem, hogy a bunkereket egyik oldalról sem lehet biztonságosan kinyitni, hacsak nem ismerik a megfelelő kódot, márpedig az egyetlen ember, aki ezt ismeri, attól tartok, én vagyok. Ha meghalok, drága szomszédaim is meghalnak – a férfiak, nők és gyerekek, akik még most is boldogan élik földalatti életüket, várva a pillanatra, mikor mosolygó személyem köszönti őket a bejáratnál – és haláluk a maguk lelkén szárad majd.

Úgyhogy hajrá, vágjanak csak ki a bunkerból hogy valami soha nem hallott helyre rángassanak és végül visszaküldjenek az Államomba, politikai nyereségért cserébe. Csupán néhány család hidegvérrel való meggyilkolása az ár. Nézzenek az asztalomra. Azok az ő képeik.

Arek az asztalra nézett. A képek ott álltak.

Sok szerencsét, bárkik is legyenek maguk. Nem lennék a maguk helyében.

Arek az asztalra ejtette a levelet és mélyen sóhajtott.

Ez annyira jellemzően caldaris volt. Soha ne csináljon semmit az egyszerű módon.

Elmondta ezt Klarnak és a csapat többi tagjának.

Klar visszaküldött egy kérdést. Tehát ha nem sikerül hamarosan kiszedni innen ezt a fickót, Állami katonákat kapunk a seggünkbe.

Aha, válaszolt Arek.

És az egyetlen lehetőségünk, ha betörünk a bunkerba, ami elgázosít mindenkit, aki itt él.

Aha.

A picsába.

Gondolom ez beleillik a személyiségébe, mondta Arek. A velejéig rohat.

Mit tegyünk?

Le kell állnunk.

A francokat.

Nézd, mondta Arek, nincs sok időnk. Kijutunk innen, elmegyünk a felvételi ponthoz és reméljük, hogy az embereink oda tudnak jutni anélkül, hogy lelőjjék őket az égről. Mit akarsz csinálni, betörni oda és helyben megölni?

Ha most elveszítjük, nem találjuk többet meg.

Arek felsóhajtott. Ennek így kell lennie.

Tudom. Mi mást tehetünk?

Te magad mondtad, mondta Klar. Egész életében a gonoszságát építgette, amit most az öreg kora rejt el. Biztosan nagyon meggyőző volt az itteniek számára. Emlékszel, mennyire megnyerő volt azon gallenteiekkel, akiket régen elkapott?

Klar...

Valami zaj hallatszott odalenről.

Klar, mi volt ez a zaj?

Tudod, ezek az emberek, akiket te most védeni próbálsz, nem kérdeztek semmit.Adott nekik egy csomó pénzt, ők pedig elfogadták. Nem érdekelte őket, hogy egy csomó hi-tech cuccot szerel fel az otthonaikban, elfogadták ezt anélkül, hogy akár csak egyszer is elgondolkodtak volna rajta, mit tehetett ez a fickó, hogy ilyen szintű védelmet szerezhessen be magának. Azt mondta, hogy odafent vannak képek az emberekről. Láttad te a mi képeinket? Hogy mit tett azokkal a gallenteiekkel, akiket elkapott?
Arek megdörzsölte a szemét. Klar, mondd, hogy az a hang nem egy pisztoly kibiztosítása volt.
Tudod, mit találtak a régi börtöneiben? Emlékszel még arra a képre, Arek? Nem sok minden látszott.

Klar, te éles fegyvert hoztál magaddal?

Itt mindenki bűnrészes, és egy másodpercig se gondold, hogy a caldariak valaha is tudomást fognak róla szerezni, mert akkor a kormányuknak el kellene ismernie, hogy a jó öreg tábornokuk halálcsapdát állított azoknak, akik eladták neki a lelküket.

Arek vitába akart vele szállni, de valami másra lett figyelmes. Nem a távoli hangra, hanem annak hiányára. Olyan nyugalom telepedett mindenre, mint amikor valami nagyon nagy dolog nagyon messze nagyon csendes próbál lenni. Ezt a hangot legutóbb saját csapatszállító hajójuk falaiból hallotta kiszűrődni. Az ellenség közeledett, kifutottak az időből.

És abban a pillanatban az élet két megmásíthatatlan, letagadhatatlan igazsága hasított belé: Az egyik, hogy nem akarja ezt csinálni, mert minden szempontból rossz, gyilkossá válik nem csak a caldariak előtt, hanem azon halmak előtt is, akik az élet másik oldalán állnak, és bár ez volt a munkája, mégis maradt benne egy szikrányi ellenállás egy egész közösség legyilkolása ellen. A másik, hogy itt és most az egyetlen ésszerűen elfogadható cselekedet számára, emberi lényként, a rossz dolog végrehajtása a jó okból.

A pokolba is, mondta. Csináljuk.

Örülj, hogy nem hoztam magammal egy MTAC-ot, mondta leplezetlen vidámsággal Klar. Több kiáltás hallatszott, és a csikorgó fém zaja, ahogy egy lyukat lőtt az ajtóba és behatolt a lenti bunkerbe. Kicsivel később Arek mintha sikoltást hallott volna.


Az eredeti mű