Amikor én játszom a gonoszt
Had meséljek az őrültről, és a csodákról, amiket véghez vitt.
A nevem Alder Brenean. Őfelségének, az amarr trón örökösének, ennek a hűbérbirtok megbízottjának és vezetőjének, Aritcio Kor-Azornak egyik segédje vagyok
Nem régóta vagyok ebben a pozícióban, de már most is minden, általam eddig elképzelt dolognál nagyobb csodálattal adózom. Nem alszom sokat. Rendszertelenül étkezem. Szoktam beszélni - bár csak röviden, futólag és alázatosan, de attól még beszélek, és választ is kapok - a legmagasabb kormányzati tisztségviselőkkel és olyan emberekkel, akik jobbára a háttérből irányítják a dolgokat.
Nem mindig szeretik az uramat. Volt idő, amikor csak alattomos politikusnak gondolták, aki alkalmasabb a felemelkedésre, mint az uralkodásra. Volt olyan idő is, amikor borzalmas uralkodásának és szörnyű tetteinek köszönhetően az emberek fellázadtak ellene. Egy vallási ember, egy Igazságok Szónoka közbelépett és megmentette uramat, de ezért olyan árat kellett fizetnie, melyről nem beszélhetek.
Mikor visszatért feladataihoz, új ember lett belőle. Egy kedves ember, aki törődött alárendeltjei életével, és azon munkálkodott, hogyan tehetné azt jobbá. Azóta is ezen a feladaton dolgozik: hogy javítsa az őt szolgálók életkörülményeit, és akiket cserébe, ezt mindig nagyon kihangsúlyozza, ő is szolgál.
Részben ennek az újjászületésnek köszönhető, hogy egy új csoportot hívott életre, akik segítik, hogy uradalmát a lehető legemberségesebben irányíthassa. Én is ezek közé az újoncok közé tartozom. Letettem a vizsgáimat és a hogyanok kifecsegése nélkül állíthatom, hogy jól szerepeltem kötelességeim teljesítésében.
Mikor behívtak interjúra, az úr megkérdezte tőlem, hűséges vagyok-e. Azt válaszoltam, az vagyok. Megkérdezte, hogy az emberekhez, az uralkodóhoz vagy az Istenhez vagyok-e hű. Azt válaszoltam, hogy ami engem illet, ez a három dolog elválaszthatatlan egymástól. A beszélgetésünk során ez volt az első alkalom, hogy elmosolyodott. Másnap pedig behívtak.
***
Az egyik folyamatban lévő feladat azzal kezdődött, hogy uram beutazza a királyságot, egyrészt hogy megismerje az embereket, - és az emberek is megismerjék őt, - másrészt hogy biztosítsa, hogy életkörülményeik megfelelnek azoknak a feltételeknek, amiket egy kor-azorinak megszabott. Ez egyaránt vonatkozott a Nemesekre és a közemberekre is. Még a rabszolgákra is kiterjedt, akiket uram semmivel sem tartott a maguk módján kevésbé érdemesnek, mint az embereket, akiket ők szolgálnak. Ebben sok más ember is segítette, én pedig büszkén vallom magam közéjük tartozónak. Rám bízta titkait, és úgy hiszem, uram lát bennem valamit, amit én magam nem, mivel igen kényes tárgyalásokra is rendszeresen beinvitál. Nem kérdezi a véleményemet, azonban felkér bizonyos udvari dolgok kielemzésére. Gyanítom, hogy hasznosnak találja szemléletmódomat, mely mentes a mindenkori politikai intrikák befolyásától.
Az ügynökeink kiderítették, hogy uram királyságának egyik bolygóján az alattvalók... nem felkelést szítanak, sem semmi hasonlót, ám egyre nyugtalanabbul zúgolódnak. Az ügynökeink hangsúlyozták, hogy ezt sem nem jelezték, sem nem ismerték el semmilyen hivatalos úton, így uramnak óvakodnia kell az esetleges politikai válaszlépésektől, amennyiben békéltetőként kívánna megjelenni.
Ezen a bolygón a fő probléma, amint azt velem közölték, - és egyben ezen emberek nyugtalanságának egyik tényezője is, - az irányításában jelen lévő politikai intrikák. Az embereket több úr irányítja, - természetesen mindannyian Nemesek, - akik mindannyian hűek egy kontinentális felügyelőnek. Ezek a hűbérurak egy bolygóképviselő irányítása alatt dolgoznak, aki pedig rendszeresen tesz jelentést közvetlenül uramnak és parancsolómnak. Azt vettük észre, hogy legutóbbi jelentéseiben semmilyen problémát nem említ meg.
Ez a kormányzati felállás nem jellemző a Birodalomban, és még jóval uram hatalomra emelkedése előtt alakult ki. Ez a rendszer nemcsak hogy olyan erősen telepedett rá a helyre, hogy igen költséges dolog lenne azt megszűntetni, ám a bolygó gazdaságát is összekuszálják az uralkodói réteg között létrejött egyezségek, így ha uram törvényes és jogos módon akarna közbelépni, úgy igen sok időnek kellene eltelnie ahhoz, hogy magunkhoz tudjuk ragadni a bolygó irányítását. A dolgok ezen állása igen meglepő volt számomra, uram azonban elmagyarázta, hogy ez valójában egy általános dolog, és hogy az Örökösök még egyházi hatalmukat bevetve sem rendelkeznek akkora világi hatalommal, mint az láttatni szeretnék. Hozzátette, hogy ettől, és ügynökeinknek a bolygón uralkodó helyzetről küldött jelentéseitől függetlenül sem szükséges azt feltételeznünk, hogy bármi probléma jelentkezne. Korunk legösszetettebb és politikailag legérzékenyebb problémáit is meg lehet oldani egy egyszerű, elegáns megoldással, ami a legtöbb esetben nem magát a problémát oldja meg, hanem megszűnteti annak létezését. Csupán rá kell találni a megfelelő módra, és határozottan kell cselekedni, miközben végig a megoldást tartjuk szem előtt. Soha nem szabad meginogni, mondta, ha már tudjuk, mit kell tennünk, és nem szabad elcsüggedni.
***
Borzalmas idő volt érkezésünkkor. Bármennyire is biztonságosak voltak az űrliftek, émelyítőnek találtam őket. Nem csak az út miatt, - bár az időnként érzett oldalra nyomás mindig sikeresen emlékeztetett rá, hogy félúton voltunk a talaj és a csillagok között, - hanem attól a gondolattól, hogy az égből alászállunk a szilárd talajra. Sok olyan embert ismerek, akik szívesebben töltik életüket szilárd talajjal a lábuk alatt, és azt teszik meg hitük alapjának. Én erre képtelen vagyok. Számomra a felemelkedés szó szerint értendő dolog; úgy érzem, hogy ha az ember közelebb akar kerülni Istenhez, úgy fel kell emelkednie, hogy találkozhasson vele. Egyesek számára ez egy metafizikai felemelkedés, másoknak fizikai. Azonban egy ismeretlen helyre való leereszkedés, ahol olyan emberekkel találkozhatom, akik egész életüket inkább egy előlük lezártnak hitt, fenyegető, szilárd fémég alatt élik le - ez a leereszkedés, ami a hitemet illeti, valóban a különcök közé sorol engem.
Uram hatalmas ünneplés közepette érkezett, melyet nem ő maga rendezett el. Beszédeket vártak és kaptak, és néhány napot kizárólag azzal töltöttünk, hogy különböző területek között utaztunk, helyeket látogattunk meg és legalább annyira felmértük a helyiek uram jelenlétére adott reakcióit, mint szavaikat. Morgásaikból és hallgatózásainkból egyértelművé vált, hogy nem szívesen látják itt. Elfogadóan viselték jelenlétét, ami élesen ellentmondott a zárkózott fogadtatással, ám nem ért minket meglepetésként. Számukra ő nem a reményt jelképezte, - és egyértelmű volt, hogy ezeknek az embereknek reményre volt szükségük, - csupán egy újabb vezető alakot egy hosszú sorban, ami annál fenyegetőbbé és népszerűtlenebbé vált körükben, minél magasabbra tekintettek; és a tény, hogy biztatóan beszélt hozzájuk, csupán újdonsággá tette őt. Vagy az ellenségesebb területeken egy hazug politikussá.
Ettől függetlenül nyíltságot és a mondanivalónk meghallgatására irányuló, beletörődő hajlandóságot éreztünk. Az emberek csapatokban tűntek fel, és bár valószínűleg nem hitték el uram szavait, vagy azt, amit képviselt, odaadóan figyeltek mondandójára.
Hozzá kell tennem, hogy a kontinentális felügyelők nem igazán követték őt. Minden uram által a tömegeknek mondott dicsérő vagy támogató szó után a vezetők némileg negatívan nyilatkoztak a haladásról; vagy ami még rosszabb volt, hogy egyáltalán nem beszéltek. Hamarosan egyértelművé vált, hogy igen elégedettek a jelenlegi helyzettel és a legkevésbé sem óhajtották engedélyezni uramnak, - micsoda elbizakodottság volt ez részükről! - nem óhajtották engedélyezni uramnak, hogy közbeavatkozzon, bármennyire is bizonytalanná és kellemetlenné vált a szegény közemberek élete ezen a bolygón.
Így telt el az első néhány nap és éjszaka. Esténként imádkoztam, míg uram magántanácsadóival tárgyalt. Közülük sokan csak beléptek lakosztályába, röviden beszéltek majd folytatták számomra ismeretlen munkájukat.
Végül bekopogott az ajtómon, és tájékozatott, hogy megkezdődik idejövetelünk következő része. A szavak ideje lejárt, és elérkezett a vizsgálatoké. Ha nem ismertem volna olyan jól uram viselkedését, én sem gondoltam volna róla semmi többet, mint a bolygó szegény, röghöz kötött népe: Hogy csak egy politikus, aki, miután kifecsegte magát, tesz néhány jelképes megjelenést, és hamis szövetséget ígér a helyieknek. A világ politikusainak napirendjének ez rendszeresen része.
Az uramnak azonban megvoltak a maga okai, hogy végigmenjen ezen a jól kitaposott ösvényen. A nyilvános megjelenéseknél nem volt szükség sem odafigyelésre, sem pedig szónoki képességeire. Bármennyire fáradt és elgyötört volt is, meg tudott jelenni ezeken, ezen esetekben a meglátogatott viselte az esemény terheit. Éjszaka pedig, amikor senki nem látta, elvégezhette feladatunk ezen részének valódi feladatait.
***
Az ember valódi ismérve nem a vezetőihez vagy az őt meglátogató méltóságokhoz való hozzáállásában nyilvánul meg, ahogy egy gyermeket sem lehet az alapján megítélni, hogyan beszél nagyszüleihez vagy a ház vendégeihez. Akiknek tudata valódi énjüket tükrözi, azokban van annyi értelem, hogy soha ne vegyék le maszkjukat, vagy legalábbis betartsák az illendőség szabályait, és akik még erre sem képesek, azok általában túl őrültek ahhoz, hogy hangulat vagy vérmérséklet mérésére alkalmasak legyenek. Ha tudni akarjuk, hogyan érez a gyermek valójában, ne azt figyeljük, ahogy szüleivel viselkedik; kémkedjünk utána és tudjuk meg, hogyan bánik a testvérével. Lehet, hogy várni kell majd egy vészhelyzetre, valamire, ami nyomás alá helyezi a gyermekeket, hogy egymáshoz forduljanak, akkor azonban valóban kiderül, ki löki az öccseit a sarokba, és ki öleli át őket.
A mieink kimentek az éjszakába, hogy kiderítsék ezeket a dolgokat, és uram is ezt tette.
Egyetlen olyan politikus vagy uralkodó sem jut eszembe, aki ezt tette volna. Még ha meg is próbálták, el nem tudom képzelni, hogy bármelyikük is hasznosítani tudta volna a tapasztalatait. Különösen nagyfokú pontosság, ravaszság, éleslátás és reakciókészség kell ahhoz, hogy kimenjünk a nyílt terepre, és úgy viselkedjünk, mintha mi is egyek lennénk közülük.
Reggelente érkeznek vissza, fáradtan és kimerülten, és kicserélik egymás közt az éjszaka során szerzett információkat. Uram természetesen védőfelszerelést visel ilyenkor; átalakító mezőket, melyek segítségével észrevétlen és felismerhetetlen marad, és áthatolás-biztos könnyűvért, ami megvédi a közvetlen támadásoktól. Részben továbbra is veszélyesek maradnak rá a természetes katasztrófák, - áradások, tűzvész és épületomlás, - ám ezekre nagyon odafigyel, mondta nekem, és nem teszi ki magát felesleges kockázatnak. Uram rendszeresen megteszi ezeket a kirándulásokat útjaink során, és bár belátom, hogy eleinte szörnyű gyanúkra adott okot, - soha nem értettem igazán azokat a történeteket, amikor magas rangú emberek álöltözetben elvegyültek a nép között, gyanítva, hogy öltözékük elég átlátszó, és lépteiket gondosan irányítják kíséretük tagjai, - hamarosan megfigyeltem, hogy remek képessége van erre, és egy közember túlélési ösztöne, ami igen jó szolgálatot tett számára. Egyetlen alkalommal sem fedezték fel.
Mindig gyanúsnak tartottam uram éjszakai próbálkozásait, és hogy talán többről szól a dolog, mint egyszerűen felmérni a helyi lakosság kedélyeit, azonban teljesen megdöbbentem, amikor egyik reggel a falnak támaszkodva esett be, és még a mozgás is nyilvánvalóan nehezére esett. Mikor megkérdeztem tőle, miben lehetek szolgálatára, kissé felnevetett és megkért, hogy segítsem le róla a vértet. Megtettem és a lélegzetem is elállt, amikor megpillantottam a hátát.
Valami olyan erősen zuhant rá, hogy áttörte a vért védelmét és valószínűleg csúnya zúzódásokat hagyott volna maga után, ha lett volna még érintetlen bőr rajta. Az uram háta teljesen megégett és felsebesedett, mintha a pokol tüzén sétált volna át. Megkérdeztem, szüksége van-e orvos segítségére, mire zihálva felnevetett, és elutasította az ajánlatom. Azt mondta, már eleget szenvedett a múltban az orvosok segítsége miatt. Mostanában jobbszerette, ha a teste építi újjá magát.
Kezei és lábai is sebhelyesek voltak, vörösek és elnyűttek, azonban a kesztyűi és bakancsai szerencsére elnyelték az égések nagy részét. Már nem voltak meg, mondta, a cafatokat elhagyta valahol e különös bolygó utcáin.
Nem adott magyarázatot az égésekre, csupán annyit mondott, hogy mindent megtudott, amit a bolygó lakosságáról tudnia kellett. Nem voltak távolságtartó, vagy lázadozó emberek, tette hozzá, de szükségük volt egy megfelelő hívó szóra, és egy olyasvalakire, akiben bízni tudtak, hogy tesz valamit a fenti hatalommal.
Ezután megnéztem a reggeli híreket, és kiderült, hogy előző éjszaka szörnyű tűzvész volt. Mindenhonnan érkeztek önkéntesek, hogy eloltsák a lángokat és kimentsék az ártatlan embereket a veszélyből. Ennek ismeretében átnyálaztam minden rendelkezésemre álló cikket, ami említést tenne egy titokzatos idegenről, a tűzről készült képeken pedig egy elmosódott sarkot próbáltam keresni, de semmit nem találtam.
Egyesek úgy érezhették, hogy az idejét vesztegette - nem az emberek megmentésekor, mert az soha nem felesleges, hanem azzal, hogy így jár körülöttük. Azonban gyakran elmondta nekem, hogy a nagy képet sok apró részletből lehet összerakni. Azt mondta, hogy a nép között kell járnunk. Muszáj. Ha elveszítjük ezt a kapcsolatot, rengeteg más dolgot is elveszíthetünk.
Aznap éjjel előjött a régi álma; az, amelyikben visít. Reggelre azonban már teljesen nyugodt volt.
***
Utunk utolsó előtti része a bolygó vezetőjével való találkozás volt. Amint azt elmagyaráztam, a bolygó gazdasági és politikai helyzete igen szövevényes volt. Régi függetlenségi egyezmények, gyakran egy pénzügyi csavarral együtt akadályozták, hogy kívülről közvetlen változást lehessen behozni, míg a bolygó különböző belső erői közti rendkívül összetett kapcsolatrendszer megakadályozta, hogy uram, vagy akárki más magánbefektetőként becsússzon a hasadékokba, és ilyen úton próbáljon bármit is megváltoztatni. A közbenső kontinentális vezetőktől semmilyen támogatásra nem lehetett számítani. Hacsak nem nyerjük el a bolygóképviselő támogatását, nehéz dolgunk lesz ezen a helyen a dolgok megváltoztatására, bármennyire is jó szándékkal tennénk azt.
A képviselő meghívott minket az irodájába, mely a bolygó legmagasabb épületének tetején terült el, uram azonban udvariasan visszautasította az ajánlatot. Ehelyett azt kérte, hogy a találkozót az ő lakosztályában tartsák, amit saját személyes tárgyaival rendeztek be, és elég tágas volt ahhoz, hogy egy egész szakasz katonát elszállásolhasson. A képviselő hamar elfogadta ezt az ellenajánlatot, ebből a célból egy rövid köszönetnyilvánítást küldött. Közöltem gyanúmat az urammal, miszerint a férfi türelmetlenül várja, hogy távozzunk, ő pedig bólintott, és hozzátette, hogy mielőtt ez megtörténne, változásokat kell elrendelni. Megkért, hogy vegyek részt az ülésen, mint az események titkára és mint képviselő. Mikor megkérdeztem, nem-e lenne illő uramnak egy nagyobb erőt felsorakoztatni - erősebb katonák egy kisebb egységét, hogy a képviselő valószínűsíthető csapatával könnyebb legyen szembeszállni, - röviden és komoran felnevetett, és azt mondta, hogy ha helyes a férfival kapcsolatos gyanúja, akkor senkit nem fog magával hozni.
El nem tudtam képzelni, hogy valaki ily módon inzultálja uramat, de beleegyeztem a kívánságába.
A látogatás előtt nem sokkal beléptem a szobába, hogy megbizonyosodjak róla, minden rendben van-e. Megigazítottam uram Pax Amarria példányait és ősi iratait. A lobogók megfelelő sorrendben lógtak, a szertartási fegyvereket pedig, uram kérésének megfelelően, hátul maradtak. Kissé elrejtve köztük volt egy khumaak is, egy fegyver, amit nem sok amarr mert volna megtartani. Mindig meg volt a véleményem uram okairól, hogy ezt a véres tárgyat népünk szent ereklyéi között tartsa, azonban ami aznap este történt, jelenlétét egészen új és nyugtalanító fénybe helyezte.
Belépett az ügyintéző és azonnal ellenségesen viszonyult uram javaslata irányába. Uram a különböző vallások egyre növekvő ingatagságával kapcsolatos aggodalmaira válaszul azt mondta, hogy nem hajlandó megengedni, hogy bármi is megzavarja ennek a bolygónak a nyugalmát. Ha a kijelentés diktátori felhangjait nem is vesszük figyelembe, akkor is erkölcstelen és helytelen visszavágás volt uram azon kísérletére, hogy javítson a polgárok életkörülményein. Láttam már, hogy a birtokság közbenső tagjai így viselkednek, miután uram visszatért feladataihoz, bár szerencsére egyre ritkábban morgolódtak.
Uram megkérdezte, hogy a kormányzó egyszerűen el kívánja-e nyomni a köznép minden ellenállását, az pedig kijelentette, hogy igen. Mikor uram hozzátette, hogy a caldari kormányzó tábla ugyanezt gondolta, és hogy náluk ez nem sikerült valami jól, a kormányzó láthatóan zavarba jött. Rám pillantott, - az iroda egyik sarkában ültem, és a férfi addig szinte észre sem vett, - és tekintetével éreztette, mintha az én hibám lenne, amiért uram így gondolkodik, mintha én is egyike lennék a szegény közembereknek, akiket ural, és nyilvánvalóan megvet.
A kormányzó elmondta uramnak, teljesen őszintén, hogy a bolygón változatlanul fog folyni az élet, és hogy bár uram jótékony kémlelése - konkrétan ezeket a szavakat használta - igazán dicséretre méltó, és újonnan választott császárnőnknek biztosan kedvében jár majd ezzel, igen messze esnek annak a világnak a politikai valóságától, amit a kormányzó irányít. Amíg ő a hivatalában van, addig nem történik semmilyen változás, és figyelembe véve a bolygó irányítói és közte lévő politikai szálakat, lehetetlen, hogy az uram kitúrja őt, bármennyi mocskos kis embert - ismét ezek a szavak - hoz is magával.
Szóhoz sem jutottam a férfi arcátlanságától. Uram azonban nyugodtan felállt, a kormányzóhoz lépett és szélesen mosolyogva kinyújtotta kezét. Eltelt néhány másodperc, mire a másik is előre nyújtotta sajátját és elmosolyodott. Uram kijelentette, hogy a helyzet egyértelmű, és hogy ő komolyan méltányolja azt: Amíg a kormányzó van hatalmon, addig bármennyire is válságos a helyzet, a dolgok ugyanúgy folytatódnak, mint előtte. Azt mondta, ő ezt megérti.
A kormányzó szólásra nyitotta a száját, uram azonban azzal folytatta, hogy nagyon szerencsétlen dolog, hogy a különböző nyugtalanságok jellemzője, hogy irányíthatatlanná válnak. Hozzátette, hogy ennek ellenére, figyelembe véve azt is, hogy mikor már tényleg kicsúszik a kezéből az irányítás, elkerülhetetlenül saját uralkodói irodájának küszöbét fogja nyaldosni az ár, megérti a kormányzó gondolkodásmódját. Elvégre, mondta végül, egyszer ő maga is így látta a dolgokat.
A kormányzó kirántotta kezét uram szorításából, mosolyát azonban továbbra is fenntartotta.
Uram hozzám fordult, és udvariasan megkért, hogy távozzam.
Meglepett a dolog, de nem szóltam semmit, csak felálltam a székemből. Csendben végiglépdeltem a falak mellett a kijárat felé. Uram követett, az ajtóhoz érve találkoztunk, amit kinyitott nekem. Én kérdően néztem rá.
- Ez az a rész, amikor én játszom a gonoszt - mondta a sajnálat és megkönnyebbülés olyan keverékével, amit embertől még soha nem hallottam.
Kikísért, és bezárta mögöttem az ajtót.
Nem tudva, mit is csináljak, megálltam a szoba előtt és vártam, hogy véget érjen a találkozó. Nem kémkedtem, sem nem hallgatóztam; még akkor sem tudtam volna, ha megpróbálom, mivel a falak és az ajtók is sűrű anyagból készültek. Azonban egy idő után emelkedett hangokat hallottam, melyek főként a kormányzótól származtak. A hangerő addig emelkedett, míg kiabálássá nem erősödött. Több tompa puffanás szakította meg őket, majd sikoltássá erősödtek, mielőtt végleg el nem csendesedtek.
Az ajtó résnyire nyílt, és mikor megláttam uram kikukkantó arcát mögötte, kieresztettem a levegőt, amiről nem is tudtam, hogy visszatartottam. Haja izzadtságtól csillogott, bár látszott, hogy korábban alaposan megtörölte arcát; szemei pedig elkerekedtek. Megkért, hogy küldjem be kíséretének bizonyos tagjait, mivel szeretné, ha elintéznének számára valamit.
Ezt megtettem. Nem említettem sem nekik, sem senki másnak, hogy láttam uram mögött a földön heverni a khumaakot.
***
Másnap rengeteg riportot láttam a tévében, melyek mind a kormányzó eltűnését részletezték. Úgy vettem ki, hogy járműve meghibásodott repülés közben és az óceánba zuhant, órákkal az urammal való találkozójának kezdete előtt. A hírekben volt egy idézet is Aritcio Kor-Azor örököstől, melyben nem csupán mélységes szomorúságát fejezi ki ennek a nagyszerű férfinak az elvesztése miatt, hanem a bolygó politikai és gazdasági jövőjéről szóló megbeszélésük meghiúsulása felett érzett csalódottságát is. A hírek úgy folytatták, hogy uram remélte, hogy a tárgyalások folytatódhatnak a különböző kontinensek felügyelőivel, és hogy ezek a találkozók reményei szerint sokkal jobb eredménnyel zárulnak majd, mint ez a borzalmas, borzalmas eset.
Mikor uram megkezdte az utolsó utakat ezen a fura földön, beszédei sokkal jobb reakciót váltottak ki a munkásokból. Ezen segíthetett a kontinentális vezetők új engedményeinek bejelentése, akik úgy döntöttek, hogy új vizsgálatokat indítanak a közemberek egészségének, biztonságának és gazdasági problémáinak megoldására. Ez az új fejlemény sajnos azt jelentette, hogy túlságosan elfoglaltak voltak az urammal való találkozásra, ő azonban szokásos jó humorával fogta fel a dolgot, és elkezdtünk összekészülni a távozásra.
***
Ahogy a fent várakozó hajónk felé utaztunk abban a pokoli felvonóban, az uram felém fordult, és azt mondta, hogy a bolygón mindenki élete javulni fog. Megkérdezte, hogy örülök-e ennek.
Megértettem a feltett kérdést, és a fel nem tettet is. Azt mondtam, hogy igen, az vagyok.
Mosolygott, és azt mondta, hogy ez jó; mert azt szeretné, ha mindenki boldog lenne.
Hittem neki.
Együtt emelkedtünk az ég felé.
Az eredeti mű
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése