PPCC Part I: The capsule and the clone

PPCC, 1. rész: a kapszula és a klón

Egy három részes sorozat első darabja, mely a pod pilóták EVE világában elfoglalt helyét írja le – hogy hogyan jött létre ez az egyedülálló fajta, hol tart napjainkban és merre fejlődik majd a jövőben. 1. A kapszula

A hidrosztatikus kapszula, eredeti formájában, ahogy azt a caldariak cirka egy évszázada kapták a jove-októl, nem volt képes a benne életüket vesztők tudatának új klón-testbe ültetésére. Ráadásul kismillió módon volt képtelen az emberi testhez való alkalmazkodásra. Az átlagemberek és genetikailag feljavított jove társaik között fennálló pszichológiai különbségek miatt a pod eredeti formájában hihetetlenül veszélyes volt az emberek számára, és az esetek nagy részében a legkeményebb kiképzési módszerek sem voltak elegendőek, hogy megmentsék a pilótát a tudatzár vagy a vízbe temetés rémségeitől.

Ehhez hozzájön még a puszta tudat, hogy kábeleket és csöveket csatlakoztatnak a testhez, majd belépnek egy olyan idegennek látszó valamibe, mint a hidrosztatikus pod, mely a testet annak kvázi hibernált állapotában tápláló folyadékkal van feltöltve, és az eredmény máris nem túl vonzó a pilóták számára (és ez azóta sem változott). Évtizedekig keringtek rémtörténetek arról, milyen rettenetes dolgok történhetnek egy személlyel egy kapszula belsejében (melyek legtöbbje, igen zavaró módon, igaz volt).

Hosszú évekig egyetlen politikai vagy kereskedelmi szervezetnek sem volt elég nagy érdekeltsége a pod technológiában ahhoz, hogy megpróbálja megváltoztatni ezt az általános véleményt. Onnantól, hogy átadták azt a caldariaknak, évekig a jove-ok kezében maradtak a technológia hivatalos szabadalmi jogai, ők pedig hajthatatlanul elutasítottak mindenféle, a termelésre irányuló pénzbeli támogatást. Eme látszólag nemes cselekedetre nem adtak magyarázatot; és nem tettek kísérletet a technológia olyan irányú fejlesztésére, mely révén azok számára is használhatóbbá vált volna, akik nem rendelkeztek genetikai felsőbbrendűségükkel. Ez irányú indítékaikról rengeteg spekuláció született, de nem sikerült konszenzusra jutni.

A kapszula és a klón udvarlását megelőző időszakban a podot csupán azon kevesek használták, akik képesek voltak leküzdeni a hosszas benntartózkodás okozta hányingert, hallucinációkat és az általános mentális instabilitást. A Gallente-Caldari háború alkonyából sok történetet meséltek hős pod pilótákról, akik a caldariak oldalán harcoltak, és olyan manővereket hajtottak végre, melyek elképzelhetetlenek voltak azok számára, akiket gátolt a teljes legénység, hajójuk irányításához hangbéli parancsokra és kéz-szem összehangolásra volt szükségük. Azonban ritka fajta volt az ilyen pilóta; a technológiában lévő veszélyek miatt a kapszulával felszerelt hajókat még nem kezdték tömeggyártani, ezért a létező modellek átalakítása rengeteg pénzt és energiát igényelt.

Hátrányai miatt, melyek miatt használata egy nevetségesen drága, halálosan veszélyes feladattá változtatta, elvetették általános használatát, és a kapszula évekig parlagon hevert.

2. Klónozás

Miközben napjainkra a klóngyártás és átültetés területén létrehozott új technikák minden eddiginél olcsóbbá tették az eljárást, a kapszula nélküli klónozás megbízhatatlansága és a várható ügyfelekre rótt túl magas ár eredményesen meggátolta a bolygólakók nagy része számára a lehetőség megfontolását. Ezen túlmenően minden társadalomban, ahol a termék elérhetővé vált, morális és vallási ellenvetések ütötték fel kisebb-nagyobb mértékben a fejüket a terepmunka kapcsán. A hitüket nem osztók által lekicsinylően csak „Ágyútöltelékeknek” nevezettek, akik között időnként neves politikusok és vallási vezetők is felbukkantak, jelentősen befolyásolták az átlagember klónozásról alkotott képét. A kereskedelmi klónozás beindulása óta, bár ritkán, de számos bolygón történet tiltakozások és felkelések ez ügyben, és míg a klónozó társaságok szüntelen reklámhadjárata az elmúlt években lényegesen javította az általános megítélést, az emberek egy csoportja továbbra is meg van győződve róla, hogy az egész terep az emberi lélek megtagadását fejezi ki, és hogy „biztonságosabb” tudományos vívmányok felé kellene nyitni.

A klónozási technológia minden eddigi eredménye ellenére, szinte minden környezetben, az elme halálkori átültetése továbbra is veszélyes terep. Az eljárás legkritikusabb eleme a halál pontos pillanatában felvett agyi villámkép, és annak továbbítása a várakozó klónba, emiatt az ehhez szükséges transzneurális égető szkennernek mindig a személy közelében kell rögzítve lennie. Mivel a képkészítés súlyos fizikai károkat okoz a szürkeállományban, nincs lehetőség hibázásra; pontosan a halál pillanatában kell véghezvinni. Bolygófelszíni eszközök esetében a klónozó társaságok több felfüggesztési hellyel is kísérleteztek, azonban a bolygófelszínhez tartozó környezetek szinte végtelen száma újra és újra bizonyította, hogy ez egyszerűen nem biztonságos – a villámkép vagy téves ingerek hatására jött létre, vegetatív állapotba redukálva az egyébként teljesen egészséges klienst, vagy a biztonsági mechanizmus által előre nem látott körülmények miatt nem oldott ki, és hagyta meghalni az ügyfelet, az átültetés esélye nélkül.

A kapszulában azonban mások a körülmények. A felszerelésnek csupán egyetlen dolgot kell észlelnie a podon: egy repedést, mivel – mint ahogy azt minden egyes kadét fejébe beleverik már a kiképzésük legelején – a podrepedés, kivétel nélkül halálra ítéli a benne lévő személyt. Ennek következtében két dolog történik az instant tojásban: a pilóta fején lévő drótsapka azonnali halált okozó nanomérget fecskendez a véráramba, a szkenner pedig éles fényt villant a koponyájába. Néhány másodperccel később pedig megkezdi a homályos sétát az öntudat felé, egy új testben, fényévekkel távolabb.

3. Mennyben köttetett házasság

Nyolc évvel ezelőtt ismerték fel a klóngyártók a hidrosztatikus kapszula, mint technológiájuk új alapzata által nyújtott hatalmas lehetőségeket. Az univerzum legnagyobb megavállalatainak anyagi támogatásával megkezdték a kapszula-technológia kutatását és fejlesztését, és a megfelelő ügynökségektől engedélyt vásároltak az eredeti tervrajzok módosításához.

Hosszú évek kutatásának eredményeképp sikerült áttörést elérniük. YC 104-ben (két évvel ezelőtt) sikeresen felszerelték egy kapszulába az első transzneurális égető szkennert; ez a technológia, hat hónapnyi tesztelést követően, tökéletes klónátültetést tett lehetővé a podrepedések 99,7%-ában, laboratóriumi körülmények között – ez olyan magas érték, mely meghaladt minden eddigi, a klónipar által korábban elért szintet.

Ekkor, felhasználva a rendelkezésükre álló jelentős alaptőkét, a klónozó társaságok szakadatlan és alattomos marketing módszerek segítségével sikeresen megváltoztatták annyira a tömegek hozzáállását, hogy a hidrosztatikus kapszula által kikövezett úton rivaldafényben tüntessék fel iparágukat.

Ezzel egy időben a CONCORD olyan rendeleteket készített elő és fogadott el, melyek minden egyes legyártott kapszulához kötelezővé tette a transzneurális visszhang-égetőszkennerek felszerelését, továbbá kötelezővé tette minden, kapszulával felszerelt járműhöz repülési engedéllyel rendelkező pilóta számára egy, a klónozó társaságokkal való szerződés megkötését. A törvényre adott hivatalos magyarázat szerint ezen kapszula-tartozék felszerelésének segítségével a technológia és az úttalan, végtelen űr határai is felfedezhetőbbé válnak. Természetesen széles körben suttogták, hogy a klónozó társaságok felhasználták a mögöttük álló megavállalatok támogatását, hogy kieszközöljék ezeket a törvényi változtatásokat, ám ezen elméleteket nem sikerült egyértelműen bebizonyítani.

Bármi is volt a valódi ok, a tényen nem változtat – a kapszula és a klón most már szétválaszthatatlanul összefonódott, kapcsolatukat a törvényi rendelkezés rögzíti. És megszületett a PC pilóta.


Az eredeti mű