A világ vége: A nagy szüret
A Vér Rablók messziről nézték a kis vadászok halálát. Az EVE Nővérei hajó, melynek követésével megbízták őket, az Antar által eddig látott legnagyobb drón kaptárnál pecsételte meg sorsát.
Bámulatos látvány volt. A Nővér hajó egy ideig egy helyben vesztegelt, előre indult és egyből a drónok célpontjává vált. Néhány hatalmas gépezet megközelítette, majd látszólag valamilyen beszélgetésbe kezdtek. A Rablóknak nem sikerült elfogniuk az üzenetet, de mivel a drónok nem kezdtek gyilkolászásba, Antar arra a következtetésre jutott, hogy biztosan válaszoltak az adásra.
Nem sokkal később a drónok ismét megindultak a Nővérek hajója felé, amit a szó szoros értelmében apró darabokra szedtek szét. Antar csapata a hajó jobb oldalából látott utoljára egy darabot, ami leginkább torz fémhulladékra hasonlított.
Antar csapatának egy része nevetett és ujjongott, - senki nem húzhatta sokáig Vér Rablóként, ha nem volt képes örömet lelni a rettegésben, - de ideges nevetés volt ez, amit az aggódás táplált, hogy vajon mi fog velük történni. Valaki megkérdezte Antartól, hogy ők is arra mennek-e, aki felhasználta az alkalmat, hogy megnyugtassa a legénységét.
- A francokat. Hívjátok a központot - mondta nevetséges hősiességgel a hangjában. - Valaki azt akarta, hogy itt legyünk, és most aztán elmagyarázhatja, hogy mégis hogy a fenébe gondolta ezt.
A szokásostól jóval tovább tartott a rádiósnak, hogy választ kapjon a Rabló bázisról. Antar egy ideig elgondolkodott, hogy talán őt is áldozatként vezették ide. Azt be kellett ismernie, hogy nem érte volna csalódásként. Egyszerre játszotta a vallásos hívó és a buja hedonista szerepét és nem egy olyan éjszaka volt, hogy el ne gondolkodott volna, mi történne akkor, amikor lelke minden kis rését kitölti. Jobb úgy áldozattá válni, - akár ellenségei számára is, - hogy az még jelent valamit, mint minden ok nélkül kiégni.
A tiszt integetése zökkentette ki gondolataiból.
- Központ, van ott valaki? - kérdezte Antar.
- Kis türelmet - válaszolta egy hang.
Antar felvonta a szemöldökét, a kommunikációs tiszt pedig megvonta a vállát és nyitott tenyérrel kifele felemelte a kezét.
Nem sokkal később egy másik hang szólalt meg a hangszórókból. Recsegő, érdes, gyenge hang volt, amit Antart kirázta a hideg. - Üdvözlet Rablók! Fogalmatok sincs, milyen szerencsések vagytok.
A kapitány felismerte a hangot, de nem tudta, honnan. - Lennének szívesek igazolni magukat? - mondta nyugodt hangon, mely mentes volt minden kihívástól.
- Természetesen, kapitány. A nevem Omir Sarakusa. Még régebben egy amarr eretnek csoport Sani Sabik név alatt kivált a vagyon és dicsőség reményében. Én vagyok az egyik ág, a Vér Rablók vezetője. Talán már hallott rólunk.
Antar gyomra összeszorult. A hídon minden arc felé fordult. - Uram, ez igen nagy megtiszteltetés.
- Ez igen kedves, kapitány - mondta a hang, és Antar meg mert volna esküdni rá, hogy volt benne valami tökéletesen embertelen. - Most azonban szeretném hallani a helyzet taktikai értékelését.
- Uram, egy szökevény drón kaptár van előttünk, - egy igazi behemót, ami azt illeti, - és néhány perccel ezelőtt láttuk, ahogy széttépik azt a Nővér hajót, amit követnünk kellett. Bármit is keresett a kapitány, most rossz utat választott.
- Az nagy kár, kapitány. Pedig épp szerettem volna megkérni magukat, hogy kövessék az útjukat.
Antar nem tudta eldönteni, hogy Sarakusa csak viccelődik, vagy komolyan gondolja, amit mondott. Próbált nem gondolni arra, hogy a Vér Rabló élettel gyakran együtt járó őrültség igen sokszor kombinálja ezt a kettőt.
- Mire gondol, kapitány?
- Hogy ideje számot vetnem az életemmel, uram - kockáztatta meg Antar.
- Van valami más cselekvési javaslata?
- Nos, uram - kezdte Antar. - A legénységem is és én is ízig-vérig Vér Rablók vagyunk, és nem jelenthetem ki őszintén, hogy félnénk a haláltól. Azonban tekintve a jelen helyzetet, jobb szeretném, ha a halálom nem lenne hiábavaló. Felteszem volt valami oka annak, hogy ide parancsoltak, és azt is feltételezem, hogy van valami az őrült gépeken túl, amit érdemes lenne megszerezni.
- Ez igaz, kapitány. Folytassa.
- Még soha nem beszéltünk, uram, ám a hangjából érződő vidámság alapján azt gyanítom, hogy tudja, mi van a túloldalon, és azt is, hogy hogyan szerezze meg. De megmondom őszintén, amit én tennék, ha át kellene jutnom ezeken a gyilkos drónokon, az az, hogy idehívnám a Vér Rablók teljes hajóhadát és mindenki mást is, aki támogat minket, és szétlőném azokat a fém bestiákat.
- Ez nem egy rossz terv, kapitány. A jelenlegi információi birtokában úgy gondolom, ez az egyetlen értelmes terv.
- Ez egy pontos összegzés. Uram.
- Megmondom, miért nem működne. Az a dolog, ami a drónok túloldalán van, a gép, amit a Nővérek is próbáltak megszerezni, igen értékes és a Birodalmon innen és túl szinte minden hatalom nagyra értékelné és igyekezne megszerezni. Egy flotta összeszedése túl sok figyelmet vonna magára még azelőtt, hogy cselekedni tudnánk. A drón építmény megrohamozása ugyanezt eredményezné, de nem jutnánk el odáig, mert amint az emberek meglátnák, mi van a túloldalon, saját társait lőné szét, csak hogy elsőként érjen oda.
- Uram, mi van a túloldalon?
- Jamyl Sarum szuperfegyvere, fiam. A világ vége.
A kapitányba belé fagyott a szó.
- Vannak olyan barátaink, kapitány, akik igen meg tudnák könnyíteni a helyzetünket. Kémeik vannak a Nővérek között, - valójában a múltban már volt is összecsapásuk velük különös ereklyék utáni hajszában, bár egyik sem volt olyan fenséges, mint ez, - és nagyon szívesen hagyták, hogy a Nővérek megmutassák számunkra a fegyver felé vezető utat. Hamarosan kapcsolatba is lépek velük. A maga feladata, hogy betűre kövesse az utasításaikat. Ha így tesz, okom van feltételezni, hogy a küldetése az emberiség által ismert legpusztítóbb fegyver megszerzésével fog véget érni. Felfogta, mit jelent ez, kapitány?
Antar lelki szemei előtt látta a fegyvert, melyet társainak hada vesz körül. Látta, ahogy behatolnak a Birodalom területére, mint méreg az erekben. Hajók, űrállomások, bolygón elterülő városok felett lebegnek és mindent elpusztítanak, amit csak látnak. Emberéletek millióit, milliárdjait oltja ki a megállíthatatlan erő. Ez lenne a szekta által megélt legnagyobb szüret. Az emberiség történelmének legnagyobb mészárlása. Letarolnák az életet. Ez lehetne a Vér Rablók létezésének csúcsa; minden céljuk beteljesedése. Az út vége.
- Értem, uram - mondta, és így is volt.
- Kétséget hallok a hangjában, kapitány, még ebből a nagy távolságból is. Van valami bűntudata azzal az aratással kapcsolatban, amit a fegyver lehetővé tenne?
Volt. - Egyáltalán semmi, uram. - A legkevésbé sem bánta a mészárlást. Valami teljesen más aggasztotta, de annak szóvátételére nem most jött el az idő.
- Akkor tudja, milyen fontos, hogy minden a tervek szerint haladjon. Ismét mondom, kövesse a barátaink utasításait és nem csak egy darabban fog innen kijutni, hanem a Sani Sabik hőseként is.
- Igen, uram.
A kapcsolat megszakadt.
Nem sokkal később ismét üzenet futott be. Egy új, ismeretlen hang szólalt meg. Érzelemmentes, halott hang volt. - Figyel? - kérdezte.
- Igen - válaszolta Antar.
- Nagy mennyiségű adatot töltünk fel a hajójába. Miután megérkezett, ellenőrizni fogja a sértetlenségét, mivel bármely hiba megölheti magát és veszélyeztetheti a küldetést. Ez az adathalmaz egy belépési kulcs, ami megváltoztatja a drónok programozását, visszaállítja azokat az eredeti állapotukba és így biztonságos áthaladást biztosít. Ezt azért bízzuk magára, mert minket nem láthatnak meg azon a területen, cserébe azonban jutalmat várunk. Miután biztosították a fegyvert, egy általunk megadott helyre viszik a fegyvert, hogy megvizsgálhassuk. A dolog működése érdekel minket, nem a használata.
És nyilván az előállítása, gondolta Antar, de nem szólt semmit.
A hang folytatta. - Miután befejeztük a vizsgálatot, a csoportjuk azt tesz a fegyverrel, amit csak szeretne. Szükség szerint használhatják a drónokat, hogy ismét üzemanyaggal töltség fel azt. Meg kell azonban értenie, hogy amennyiben megszegik az egyezséget, például nem szállítják le a hajót a megadott időben a megadott helyre, az Önre és a csoportjára nézve is katasztrofális következményekkel fog járni.
- Csapdát épít bele, ugye? - mondta Antar. Nem annyira kérdés volt ez, mint lemondó kijelentés.
- Természetesen - mondta a hang. Nem annyira válasz volt ez, mint inkább egy nyilvánvaló tény megállapítása. - Valamilyen szempontból már alapból meg van piszkálva, erről azonban a drónok gondoskodni fognak. Annak letiltása helyett átadják majd számunkra az irányítást. Vagy megkapjuk a fegyvert, vagy senkié nem lesz.
- Hogyan bízhatunk abban, hogy nem fognak minket elárulni? - kérdezte Antar. Ez sem kérdés volt, de úgy érezte, meg kell kérdeznie, ha másért nem is, csak azért, hogy a legénysége lássa, ennyivel is előre gondolkodik.
- Nyilván nem bízhatnak benne - mondta a hang. - Abban viszont nagyon is bízhatnak, hogy felrobbantjuk a hajót, ha elbuknak. Készüljenek fel az adatok fogadására. És hozzák a hajót a Roua rendszer tizedik bolygójának második holdjánál található roncs állomáshoz.
Az adás véget ért. - Ez egy... ez a Tudatos Gondolkodás Társaságának a területe - mondta valaki a legénységből.
A kapitány becsukta a szemét. - Így van - mondta.
- Beérkező adat - mondta a navigátor, a kapitány pedig bólintott.
Nem sokkal később a hajó megindult a hatalmas kaptár felé. A drónok azonnal célba vették őket és közeledni kezdtek.
A hajó leadta az adatot és egy csendes pillanatig Antar valami perverz megnyugvással úgy gondolta, hogy így is halálra vannak ítélve.
Gondolatai zavart meglepetésnek adták át helyüket, amikor a legközelebbi drónok hirtelen kiváltak, megálltak és körözni kezdtek a hajó körül, mintha csak védeni próbálnák. A navigátortól egy egész kaptárat mutató képet kért, a látvány döbbenetes volt. Úgy tűnt, tudatzavar-hullám csap le a szerencsétlen gépekre. Amik a hajó felé közeledtek, minden irányba szétspricceltek, néhányan vissza a kaptárhoz, mások a távoli kék csillag felé, jónéhány pedig szinte teljesen véletlenszerű irányokba. Mások, főként a kaptárhoz isogen-5-öt szállítók, begyorsítottak, olyan buzgalommal suhantak jobbra-balra, hogy jópár elvétette a hangárbejáratot és a kaptár falába ütközött. Egy maroknyi drón egymásnak is repült és harcolni kezdett, csak hogy néhány pillanattal később abbahagyja és mindkettő tovább álljon.
Antar látta, ahogy a drónok többsége - legalábbis azok, amiknél nem volt isogen-5 - nyitja-zárja a karmait, mintha az üres levegőt markolászná. Kommunikációs tisztjének javaslata ellenére megkísérelte üdvözölni őket, de nem kapott választ. Gyanította, hogy a drónok nem képtelenek a kommunikációra, egyszerűen csak túlságosan lefoglalja őket az új programjuk ahhoz, hogy válaszoljanak.
Úgy gondolta, érzi, ahogy személyiségük felbukkan a káoszból. Zavartak voltak a változástól, és a legkevésbé sem örültek neki. Egy új öntudat, mely talán éveken keresztül fejlődött, most visszarándult a kezdetekhez, mintha egy kutyára, ami csak most tanult meg kóborolni, bosszúból nyakörvet tettek volna. Látta, ahogy az isogen-5-öt szállító drónok is, melyek látszólag probléma nélkül folytatták feladatukat, megtorpannak időnként, mintha próbálnák lerázni magukról a hatást, csak hogy utána folytassák a feladatukat.
Ahogy hajója az Abaddonhoz közelített, más riadt, kétségbeesett gondolatok kezdtek tudata felszínére törni. Ez volt élete munkájának csúcsa, az utolsó rés betöltése, mellyel elvileg egésszé vált volna, és bár nem volt bűntudata amiatt a rettegéshullám miatt, amit elszabadítani készült, minden percét kezdte félni és gyűlölni.
Az eredeti mű
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése