The Vitrauze Project

A Vitrauze projekt

Elsőre talán nincs értelme. Egy élettörténet szálai oly összetettek, és oly mélyen futnak, hogy időbe telhet a megértésük. Elég sok időbe. De azt elmondom, hogy idővel ezen szavak igazsága csak még világosabbá válik majd, mert erre írtam le őket.

- Ismeretlen szerző

***

A nő Seyllin népének haldoklását nézte a holovízión, mikor érte jöttek.

Lianda. Figyelmeztetnem kell téged, gyermekem, bármekkora is a kockázat. A Szenátus új, stabil féregjáratok létéről szerzett tudomást, melyek az űr ismeretlen területei felé vezetnek. Nem szabad belefolynod ebbe az ügybe. A kutatásod a megfelelő helyen és időben folytatódhat. Minden eddigi munkád érdekben kérlek, húzd meg magad.

Elmondták neki, hogy a CreoDron egyetlen embert kért. A megjelenítőn egy sötét, lángoló gömb ragyogott a kék különböző árnyalataiban. Millióan lehetnek ott, gondolta, egy haldokló bolygón ragadva.

Azt mondták, ez olyasfajta segítség, mely másnap értékesebbé válik, mikor a ma már mindannyiuktól elvette, amit tudott. Furcsán költői a választás, hogy kiket küldtek érte. Valószínűleg nem is véletlen. Otthagyták őt. Hamarosan követi majd őket, miután minden ügyét elrendezte. Azok a szavak, és a bennük lévő igazság, mely a szemében csillogott, ahogy feléjük lépett...

Meghozták azt a magányt, melyre szüksége volt ahhoz, hogy elérje a férfit.

***

- CD-73, itt CD-Vitrauze, jelentkezzen.

- CD-Vitrauze, itt CD-73, hallgatom.

- Hogy érzi magát odakinn?

- Remekül, még rendezkedem.

- Professzor? Mit mondott korábban? Végig maga mögött állunk.

Keserű mosoly ült ki a nő arcára, melyet csak a fedélzeti megfigyelő egységgel oszthatott meg.

- Köszönöm.

A Helios stabilizálta magát, ahogy kiért az ugrásból, és egy biztonságos, nyolcvan kilométeres körpályára állt. A tipp bejött. Nem mintha bármi kétsége is lett volna a kezdeti találatait illetően. Valahogy érezte, hogy helyénvaló volt, hogy ott talál rá Vitrauze-ra, ahol. Egyelőre nem küldött feléjük jelet, ameddig nem látott valamit.

Valami bámulatosat.

Vitrauze rendszere a legtöbb ember számára nem volt más, csak egy újabb kegyetlen és magányos hely, messze a Szövetség főbb űrútvonalaitól. A legtöbb ember számára ennyi is marad. Ezzel meg tudott békélni. A legjobb titkokat mindig az emberek orra alá tették, nemtörődöm pillantások elé, melyek minden nap csak a semmit látják.

Ő azonban látta őket. Titkának megfejtése volt élete munkája, mely ugyanannyira volt nemes, mint pusztító. Most előtte állt egy újabb rejtély, de nem tartozott azok közé, amiket megold. Kibámult a tekergő alakokra, csodált valamit, amit álmaiban korábban már vagy ezerszer látott, ám mégis csak most pillant meg a valóságban. Olyan fenséges és rémisztő, amennyire csak remélhette.

Azok számára, akik most ott voltak, Vitrauze lesz az a rendszer, melyre úgy emlékeznek majd, mint a hely, ahol megtalálták a kapcsolatot az ismeretlennel. Számára az, ahol otthagyott valamit. Elég, ragyog majd, mint Seyllin, és abban a sötét fényben, melyet önfeláldozása okoz majd, mások megpillantják majd a rejtett ösvényt, amit követniük kell. A fiúnak tetszett volna ez a megfogalmazás.

- Vitrauze, találtam valamit. Az érzékelők bekapcsolva, úton vannak. Élő, elsőbbségi vonala van.

A mikrougró meghajtó beindult, a nyolcvan kilométerből hamar ötven lett, harminc, húsz, majd semmi. Nullpont.

Egy korai szövetségi szenátor után kapta a nevét, aki állítólag az egyik első, EVE kapuján átkelt telepestől kölcsönözte a sajátját. Az amarrok számára „Vitra” egyszerűen csak „élet”-et jelentett. A gallenteiek számára azonban a szónak sokkal finomabb jelentése volt. Számukra azt jelentette, „élő.”

Annyira más volt a kettő, gondolta a nő, mint a napkelte és napnyugta.

További hat Helios kapcsolta ki az álcázót, ahogy befejezték az ugrást és felvették ugyanazt a biztonságos, nagy távolságú körpályát, mint ő.

- Mi készen állunk.

***

- CD-73, itt CD-Vitrauze, jelentkezzen.

Egy pillanatra leállította a gyorsítókat, majdnem válaszolt a hívásra, mielőtt meggondolta volna magát. Várhatnak. Bár már a hangja is nagyon sokat jelentene számukra, még várhatnak. Ez az ő pillanata volt.

- CD-73, itt CD-Vitrauze, jelentkezzen. Van egy kis problémánk.

A vér egyből felgyorsult ereiben, és minden egyes szívdobbanással tovább gyorsult. Elnyomta az ösztönt; több millió év és még annál is több lélek veszett el a haladás nevében, és mind arra ösztönözte őt, hogy elkerülje ezt. Hogy visszatérjen.

- CD-Vitrauze, itt CD-73. Hallgatom.

- Fekete Sasok léptek be a rendszerbe, maximális idő, amíg a helyünket bemérik: nagyjából két perc.

- Folytassák a terveknek megfelelően. Én nem vagyok itt.

Néhány pillanattal azután, hogy ezek a szavak eljutottak a másik félhez, CreoDron magánflottájának zászlóshajója kikapcsolta az álcázó rendszereit és belekezdett ama kritikus feladatának végrehajtásába, hogy hasznosnak mutassa magát.

***

A legtöbb szemlélődő a CD-1-et egy szörnyetegnek tekintette. A borzalmasan meghajlított Dominix burkolat, amit ismeretlen feladatú elektronikai felszerelések borítottak, gyakran idéztek fel ismerős emlékeket, melyeket nem szívesen láttak a szövetségi űr szívében, különösen az elmúlt néhány év során, és különösen ha a kérdéses jármű CreoDron felségjelet viselt.

CreoDron vezető tudósainak többsége számára azonban ez volt hőn szeretett „anyahajójuk,” ami időnként hordozható kutatólaborukként és otthonukként is szolgált. Most épp egy hihetetlenül kockázatos csalétek szerepét töltötte be. A lefoglalása sok folyamatban lévő kutatás végét jelentené, ez a tény azonban szintén az ő kezükre játszott.

Hirtelen négy, furcsán sötét burkolatú Megathron osztályú csatahajó bukkant fel és olyan kecses fenyegetéssel suhant be a képbe, amilyent csak a Fekete Sasok voltak képesek sugározni különlegesen felszerelt hajóikkal. Jelenlétükről még azelőtt tudomást szereztek az ott lévők, hogy a képet uraló űrben megjelentek volna a baljós karmazsinvörös fénnyel izzó szakadások. Az érkezés önmagában is elég hatásos lett volna, mindezek mellett azonban a hivatalos CreoDron vonal is megszakadt. Minden kommunikáció megszűnt a túloldallal.

Duvolle tudósokat is „meghívtak” a vizsgálatra, és ők voltak azok, akiket CreoDron vezető asztrofizikusának hiánya különösen felvillanyozott. A Sasok nyilvánvalóan örömmel fogadták az ügyben általuk mutatott érdeklődést, mint ahogy Duvolle is boldog volt a lehetőségtől, hogy olyan dolgokat láthat és hallhat, melyek, ha a saját műveletük lett volna, a Szövetség kegyetlen önvizsgálatától nyögött volna. Ezek voltak azok a játszmák, melyekről a Sasok hamar híressé váltak, amikor a nemleges válasz kétszeresen is kellemetlen lehetőség volt.

A flotta parancsnoka alaposabban ismerte ellenfelének lehetőségeit, mint a legtöbben. Engedelmeskedett, ám míg mások milliárdnyi ISK-t kerestek, ezt a két, kutatásukba leselkedő kívülállót ő és legénysége a legrosszabb keselyűkhöz sorolta. Így születnek az igazi, hosszan tartó károk. Sem újságcikkek, sem fanfárok, sem a nyilvánosság szavai nincsenek egyik oldaltól sem. Egy ilyen nap csupán ellenségeskedések születnek.

Ahogy a CD-1 meghatározatlan időre szövetségi fennhatóság alá került, megszületett az első felfedezés. A pilóták és a CreoDron legénysége egyik fülében új, ismeretlen civilizáció felfedezéséről szóló történeteket hallgatott, a másikban pedig a szövetségi rendőrség monoton hangját, mely a jogaikat ismertette.

Normális körülmények között egy ilyen feladatnak megadják a módját, és még a legpuritánabb Sas parancsnok is kötelességtudóan tájékoztatja a lakost a jogairól. Azonban ahogy a két fél ott lebegett, - az egykor tiszteletben tartott formalitásokat automatákkal végeztetve el, - a Sasok is megkapták a maguk nyugtalanító híreit. További tizenkilenc féregjáratot fedeztek fel, és bár ennyit könnyedén képesek lettek volna kezelni, a kapitányt leginkább az aggasztotta, hogy érkezésük előtt öt perccel ez a szám még csak egy volt.

***

A Helios az építmény mellett pihent. A távoli terület csendesnek, élettelennek tűnt. Az itteni azonban még most is fiatalnak érezte magát. Valami szépség volt ebben az időtlen tervezésben, még ha az idő vasfoga meg is rágta már.

Ez alkalommal sokkal valóságosabbnak tűnt. A férfi is sokkal valóságosabbnak tűnt, ő azonban látta. Látta, hogy nem volt valóságosabb, és talán hogy ez sem. Az információt ki lehetett volna nyerni a folyadék-routerből, és valahogy fel lehetett volna javítani. Bármely olyan automatizált rendszer, ami erre képes lehet, sokkal fejlettebb lenne, mint amit ő ismert, de hát neki nem is ez volt a szakterülete, és volt egy mondása is azokról a tudósokról, akik csak úgy belekontárkodnak az övébe. Ennek ellenére meg mert volna rá esküdni, hogy ismerte a tervezést. Olyan ősi. Még akkor is ezek a gondolatok kavarogtak a fejében, amikor a férfit nézte. Túlságosan tudós, és túl kevéssé katona.

Ez alkalommal nem volt élet Hilen szemeiben, és az sürgette, hogy induljon.

Ismét irány a sötétség, és egy pillanatig szinte érezte a szelet az arcán, ahogy az adat, mely jellemezte, hogy kicsoda ő, nem haza a folyó túloldalára.

***

- Mostmár... 78-ról van jelentés. 78-ról, tizedes. Épp most szállt le egy felderítő... ő...

- Mi a baj, kapitány?

- ... Luminaire-ben, uram.

- Micsoda?

- Egy előretolt felderítőt telepítettünk... telepítettünk Lonetrekben. Jelentettek egy féregjáratot Iburában, ami átkelt a túloldalra, és a műveleti bázisunk kellős közepén landolt.

***

Lianda figyelte, ahogy a levelek könnyedén leszakadva a fák ágairól a csermelybe hullanak. A szél gyengéden fújt, alig érezte az arcán, lágy simogatásával mégis sikerült az egykor magukon hordott élet utolsó maradványait is megszereznie.

Értette azt a mohóságot, hogy felnövés után mennyire könnyű lemondani azokról a dolgokról, melyek korábban tápláltak, melyek az egész világot jelentették.

Természetesen a férfi is érezte. Ez az ő virtuális valóság csatornája volt, és okkal választotta ezt a környezetet.

- Hilen - mondta csendesen, ahogy a deteisre pillantott. Szemeit a partot nyaldosó áramlatokra szegezte. Kijózanító pillantása lassan felemelkedett, és találkozott az övével. Mindazon dolgok súlya, ami közös volt köztük, egyenesen az arcába bámult. Elhallgatott.

- Menj - mondta a férfi, elfordult és megrázta a fejét. - Csak...

Lekapcsolta az adást, egyedül hagyva a feketeségbe burkolózó nőt.

***

- Valaki hozzáfért az egyedi hálózati azonosítójához ugyanakkor, amikor megkísérelt kapcsolatot teremteni, ám nem ütötte be a helyes jelszót.

- Igen, ennek már utánanéztünk. Nem jutott hozzá semmilyen bizalmas információhoz. Már vizsgáljuk, hogy miért nem sikerült megfelelően azonosítania magát.

- Nyilván, én azonban nem ezt akartam megemlíteni.

- Igazán?

- Úgy látom, nem tudja, hogy miről beszélek.

- Folytassa.

- Az a jelszó, amit megadott. A hibás.

- Félreteszem azon kérdéseimet, hogy hogyan lehet hozzáférése ilyesmikhez, és megkérem, hogy térjen a lényegre.

- Egy helyszín az.

- Értem.

- Igen.

- Nem tudtuk.

- Tisztelettel megjegyezném, uram, amit nem tudnak, az az, hogy a rendszerben lévő hat Heliosuk mindegyikére két Buzzardunk jut.

- Ezt pont annyira hiszem el, mint azt, hogy maga egy pszichológus.

***

Alkalmazott tudomány? Minden tudomány alkalmazott. Előbb-utóbb.

- Hilen Tukoss. Programigazgató, Otosela Neuropszichológiai Központ.


Az eredeti mű