Az emberi festmény
[YC 111, augusztus 12]
- Igazgató úr, üzenete érkezett.
- Most nem érek rá, Gerard. Nem várhatna?
- Sajnálom uram. Az Egyes Iroda válasza az.
Mentas Blaque, aki egész reggel a felkelőkről szóló heti jelentést tanulmányozta, most először tekintett fel. Ellökte székét a konzoltól és felállt.
- Képernyőre, parancsnok.
- Igen, uram.
MENTAS BLAQUE IGAZGATÓ,
SZÖVETSÉGI HÍRSZERZÉSI IRODA
81042. elnöki rendelet - A nemzeti hadiipar előnyének megszilárdítása
YC111.08.12
A katonai vezetés által kitűzött célok eléréséhez létfontosságú volt, hogy a Szövetségi Kormány alkalmazottai aktívan hozzájáruljanak a nemzeti hadiipar működéséhez. Az egész nemzet érdeke, hogy a terület legjobbjai egy emberként tevékenykedjenek, és hogy a magánintézmények is megtalálják számításaikat a köz érdekeit szolgálva.
A Gallente Prime Szövetségi Uniójának elnökeként rám ruházott hatalomnál fogva, hogy felállíthassuk a Szövetség párfogásában a Fegyverkezési Tanácsadók Tanácsát, a következőket rendelem el:
1. bekezdés. A Fegyverkezési Tanácsadók Szövetségi Tanácsa.
(a) Tagság. Megalakul a Fegyverkezési Tanácsadók Szövetségi Tanácsa („Tanács”). A Tanács a következő, az elnök által kiválasztott tagokból áll:
- Vége - mondta Blaque. Megdörzsölte a szemét és leült.
Néhány másodperc tel el, melyben egyedül élvezhette a terem csendjét. Majd ismét megnyomta a gombot. - Ormonde tizedes, szedje össze az embereit és készítse fel őket az indulásra.
[YC 111, augusztus 13]
- Uram, nem tudom. Most kopogtatnak, de semmit nem látunk. Nem jön semmilyen válasz.
- Folytassák még ötig, azután jelentést - jött a vijjogás a rádióból. Argus Ormonde tizedes lehajtotta a szemellenzőjét és tett néhány lépést a hatalmas, márványszobor felé, mely mögött néhány méterre látni lehetett az elkordonozott bejáratot. E mögé barikádozta el magát egy különc fegyverkereskedő.
- Még mindig semmi - hallatszott Fregal hangja. - Hallom, ahogy a kopogások végighaladnak az átjárón, a visszhang-lokátor azonban fura képet ad. Nem úgy hangzik, mintha lennének falak a túloldalon.
Ormonde nem tudta megállni, hogy fel ne sóhajtson. - Rendben - mondta. - Kezdjék meg az alfa-hármas betörési eljárást és várjanak, amíg jelt nem adok.
Rossz PR, de mit számít az? Ha valaki csak azért szarakodik, mert rengeteg pénze van, és a két út közül a nehezebbiket választja, akkor jár neki az a szaros kiváltság, hogy egy kicsit keményebben bánjanak el vele.
Egy oszlop mögött nekigyürkőzött a dolognak, készenléti jelet küldött a szárnyakhoz, majd megadta a szabad jelet Fregalnak. Az Igazgatónak egyetlen jelet küldött: zöld jelzés.
***
Az elszigetelt parancsnoki központban Mentas Blaque megborzongott, ahogy valami rossz előérzet öntötte el. Két másodperccel később fülsüketítő ropogás hallatszott. Hangok, egy morajlás. Céltudatos, futó lábak hangja.
A Fekete Sasok, miközben úgy helyre teszik a dolgokat, ahogy senki más nem lenne rá képes. Mindig izgalomba hozta a dolog, ma azonban nehezen tudta átérezni a helyzetet. Előző éjjel egy sor rossz álma volt, és reggel óta üldözte egy érzés, hogy valaki valahogyan felülmúlta őt.
- Mindenki a helyén - mondta Fregal őrmester. - Rendben, van két őrszemünk és néhány minifelderítő. Kettő, négy, elfogó...
Reccsenés hallatszott. Fregal őrmester hangja megszakadt.
A rádióból statikus zaj áradt. Némelyik sikoltozásra hasonlított, mások beszélgetésre emlékeztettek.
Blaque előre hajolt.
- Ormonde tizedes?
Nem jött válasz. A rádióból érkező zajok szinte teljesen megszűntek. Kezdett ráébredni, hogy soha ilyen még nem történt az embereivel.
A vezérlőbe kapcsolt. - Kapcsolják nekem Jacus Rodent egy magánvonalon, - mondta, - ebben a szent pillanatban.
***
Nem pont az volt, mint akire számított. Most, hogy szemtől szembe állt azzal az emberrel, aki találékonyságával és üzleti érzékével számtalan milliók életének és megélhetésének tönkretételét tette lehetővé, ráébredt, hogy tudat alatt egy némileg erőteljesebb embert remélt látni. Jacus Roden jelentéktelen ember volt, nagyjából 170 cm magas, megjelenése alapján hatvan éves lehetett. Lassú, kimért beszéde és tökéletesen kopasz feje volt.
- Üdvözlöm, Mr. Blaque. - Az idős férfi nyugodt, csendes és a helyzet tükrében eléggé összeszedett volt.
- Mr. Roden - válaszolta mosolyogva Blaque. - Lenne szíves elmagyarázni nekem, miért is vesztettem el a kapcsolatot a legjobb embereimmel azután, hogy meg kezdték kísérelni - megjegyzem, törvényesen kísérelni - felvenni a kapcsolatot magával a Gallentei Szövetség nevében?
- Természetesen - válaszolta Roden. Megvakargatta az orrát és megnyomott egy kis gombot az íróasztalán. - A felszerelésük meghibásodott az elektromágneses mezőnkben, ám jó kezekben vannak. Hamarosan épen és egészségesen láthatja majd őket.
Mentas magában ellenkezett a férfi feltételezésén, kifelé azonban megtartotta hűvös viselkedését. - Ez esetben feltételezem, hogy katonáinknak ez az előzékeny kezelése - mondta - annak a jele, hogy kezdeményezésünket olyan lelkesen fogadja, mint ahogy azt a Szövetség bármely hűséges polgárától el lehet várni. Igazam van ebben, Mr. Roden?
Az idős férfi leült a székébe, megnyomott még néhány gombot az asztalon és fesztelenül felnézett a kamera irányába anélkül, hogy belenézett volna.
- Igaza van abban, hogy a Szövetség hű polgára vagyok - mondta.
- És miből gondolja, hogy ez elfogadható bánásmódnak minősül az Egyes Iroda küldötteivel szemben?
- Engem kizárólag e nemes férfiak iránti szeretet motivál.
- Tehát első körben megfékezi őket? Miért nem beszél inkább?
- Mert nem hallották, hogy mit ajánlok, és nem a meghallgatásom szándékával érkeztek.
Két másodperc telt el csendben. Mentas Blaque levegőt vett, majd kifújta, majd ismét beszívta.
- És pontosan mit is ajánl maga?
- Csak azt, ami mindenki számára a legjobb, Mr. Blaque - válaszolta az idős férfi. Megperdült a székével és felállt. Eközben egy másodpercre egy fémes állkapocs körvonala villant meg, egy acélcsík, ami nyakának egyik oldaláról állának aljáig húzódott. - Csak azt szeretném, hogy mindenki nagy Szövetségünkhöz illő módon irányíthassa az üzleteit. Ahogy mi is tettük, amíg drága elnökünk úgy nem döntött, hogy letöri a kreatív vállalkozás szárnyait. - Megállt íróasztala sarkában és egyenesen a kamerára meresztette a szemét. Savanyú fintor, félig mosoly, ám mégsem teljesen az játszott ajka szélénél.
Mentas Blaque alig észrevehetően felemelte állát, és jól begyakorolt izommozdulatokkal kitágította orrlyukait. - Az elnök olyan döntéseket hoz, amik az adott esetben szükségesek - mondta. - Úgy ítéltél, hogy az új intézkedések egy erősebb és egységesebb Gallentét fog eredményezni, és sem magának, sem nekem nincs jogunk ezt megkérdőjelezni. Alaposan megfontolták a döntést.
- „A hierarchia a nagy csík az emberi festményben” - mondta Roden. - Ki is volt ez? Fouel? Geremande? Valamelyik nagyunk, annyi biztos.
- Biztos vagyok benne, hogy később ki tudja keresni, Mr. Roden - mondta Blaque. - Miután elengedte az embereinket és alávetette magát annak a büntetésnek, amit a bíróság megfelelőnek talál kiróni az ön törvényszegésére. - Türelme kezdett felőrlődni. Egy hóbortos őrülttel kellene beszélgetnie, nem pedig egy jó beszélőkével bíró, értelmes emberrel. Valahogy kezdett remegni alatta a magas ló.
- A vállalkozás az alapja a nagy kísérletünknek, nem gondolja? - kérdezte Roden, még mindig az íróasztala mögött állva. Több csillagképpel és több milliónyi kilométerrel távolabb Blaque úgy képzelte, mintha valami apró fényt látott volna felcsillanni az idős férfi szemében.
- Vállalkozások kovácsolták meg a Szövetségünket. Ebben találjuk meg azt, hogyan is állunk. Itt ébredünk rá, mi kell a győzelemhez, a konkurensek megsemmisítése. - A férfi kedélyesen elmosolyodott.
- Ha megkezdi egy vállalkozás alapjának aláásását, - folytatta, és kihúzta magát, járása pedig egyre erőteljesebbé vált, ahogy lassan körbe-körbe kezdett sétálni az asztala körül, - minden más is vele együtt fog összeomlani. És a Szövetség, - mondta, miközben selymes fenyegetés kúszott hangjába, - nem egy apró vállalkozás. Ez nem valami olyasmi, aminek romjai alól csak úgy ki lehetne mászni.
- Mi - kezdte Blaque, majd megtorpant. Kezdett egy kicsit sok lenni ez az egész. Az öreget valószínűleg a boldogtalan évek ostobasága hajtotta, magatartásában azonban volt valami olyan humor, valami tudatosságon túli dolog, ami rejtett ismeretekre utalt.
Ahogy Mentas Blaque-t elöntötte a valódi csodálat kábító érzése, melyet életében oly ritkán érzett, az idős férfi megszólalt. - Azt hiszem, üzenete érkezett. Majd leült a székébe és hátradőlt.
Mentas lenémította a kapcsolatot és megnézte a bejövő adatokat. Hét különböző helyről érkezett egyszerre jelentés. Üzembezárás Elore-ban, túszdráma Carirgnottinban. Az Allotek Industries-al és Duvolle Labs-al megszűnt minden kapcsolat, CreoDron és Chemal Tech pedig bejelentette elkötelezettségét a Roden Hajógyár felé, és nyilvános sajtóközleményben tiltakoztak az államosítás ellen.
Lehetetlen. Lehetetlen, hogy mindezt véghez tudd vinni, öreg. Mentas megszakította a video kapcsolatot és felkelt a székéből. Gyakorlott és hozzáértő elméje igyekezett felmérni a helyzetet. Valahogy sikerült egy fegyvertechnológia-szállítónak összehoznia a teljes hadiipart egy elnöki rendelet ellen. Nyilván még az információk közreadása előtt, jó előre kitervelve, nevetségesen nagy körben és pofátlansággal.
Egy teljes perc telt el, mely során a csendes teremben csak a kötelességtudó gépek zümmögése és pittyegése hallatszott. Félig azt kívánva, hogy megünnepelhesse az alkalmat, ismét leült a vezérlőközpont halálos csendje közepette, és szemét az előtte lévő képernyőre vetette.
- Vezérlő, rögzítést kikapcsolni - mondta csendben az előtte álló mikrofonba.
Visszakapcsolta Rodent és visszahangosította a nyitott csatornát. Az öreg férfi a székében ült, ujjait az ölén nyugtatta. A savanyú fintor időközben egy félmosolynál többre húzódott.
- Mr. Roden - mondta Mentas Blaque. - Úgy tűnik, beszélnünk kell egymással.
Az eredeti mű
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése