A Man of Values and Faith

Értékek és hit

Kérlek add ide azt az alkatrészt. Köszönöm.

Ammatar - igen, ez a rész el fog tartani egy ideid, de óvatosak leszünk. Értékeljük a karjainkat és lábainkat - az Ammatar Gyarmat hazugság és ámítás volt csak. A régi, sötét időkben, amikor az Amarr Birodalom rabszolgasorban tartotta népünket, a nefantarok még segítették is azokat az álszent gyilkosokat. Mikor végül kitört a lázadás, a gyáva férgek a Birodalom védő karjaiba menekültek, és egy saját bolygót is kaptak. Az otthon maradottak többé nem akarták őket nefantarnak hívni, így egy új név született. Sértő név volt, de a népem üdvözült büszkeséggel vette fel. Ammatar. A minmatarok részben önálló csoportja az Amarr Birodalom égisze alatt. Fel nem tudom fogni.

Ne, még ne mozdítsd meg. Még rendbe kell jönnie. És mindenképpen mosd meg a kezed, mielőtt megmozdítanád. Bármilyen kosz később füstöt eredményezhet.

Erkölcstelenség. Erkölcstelenség ezen a helyen kimondani az igazságot. Nem örülünk a minmatar szimpatizánsoknak, még ha mi mindannyian minmatarok vagyunk, bármennyire is próbáljuk is tagadni. Kis csoport vagyunk, csak mi és szeretteink, és egyre gyorsabban fogyunk. De nem vagyunk amarrok. Minmatarnak születtünk. Népünk tagjait ugyanazok a vezetők ejtik foglyul és taszítják rabszolgasorba, akiket az ammatarok szolgálnak. Tényleg nem tudom megérteni.

Igen, ott jó is lesz. Óvatosan.

Névlegesen ammatar vagyok, de minmatarnak születtem, és bár az iskolában amarr gondolkodásmódra oktattak, valódi természetemet nem sikerült elnyomniuk. Önállóan megtanultam gondolkodni és érvelni. Egyébként sem volt nagy kihívás átlátni a hazugságaikon. Elég könnyű információkat szerezni. Az embernek csak keresnie kell.

Hát megtanították, hogy mi nefantarok, a minmatarok áruló törzse összejátszottunk az ellenséggel és ezért szolgasorsra ítéltettünk. Ezt tanították. Amit énmegtanultam, az az, hogy ez egyszerűen nem lehet igaz. Soha nem volt szemernyi értelme sem. Még ha figyelmen kívül is hagyjuk azt, hogy halállal és kínzással való fenyegetés eredményeként egy egész törzs elárulja nemzetét az ellenségnek, akkor is túl könnyen történt meg a dolog. Nem a végén, amikor már mindenki kimerült volt, és belefáradt a háborúzásba, hanem a legelején, amikor még tudtak önkénteseket toborozni a harchoz. Képtelen voltam elhinni, hogy saját népünk tiszta lelkiismerettel képes lett volna meghozni egy ilyen döntést, nem törődve saját érdekeivel.

Nem, nyilván soha nem beszéltem erről. Meg is ölettek volna.

Egyébként pedig igazam volt. Fogalmam sem volt róla, mekkora áldozatot hoztak ezzel, de akkor is igazam volt.

A nagy minmatar lázadás során a nefatarok együttműködtek a megszálló amarr seregekkel, mert egy másik törzs, a starkmanirok a kihalás szélére kerültek. És mi befogadtuk őket. A nefantar vezetők befogadták az utolsó starkmanirokat, egy zseniális megtévesztés segítségével elrejtették őket népünk szeme elől, majd hagyták, hogy a teljes nefantar törzset leigázzák az amarrok, életben hagyva ezzel a starkmanirokat. Azok a szörnyetegek óvták meg őket végül, akik korábban kiirtani igyekeztek őket.

Néhány kiválasztotton kívül senkinek nem volt fogalma erről. El nem tudom képzelni azokat a nehézségeket, melyek a tervük megszervezésekor felmerültek, a megoldás, bármilyen megoldás iránti kétségbeesett elszántságukat - és a hidegvérüket, amire szükségük volt, tudva, hogy sikerük mértéke korábbi népük irántuk érzett gyűlölete lesz, az idők végezetéig. Csak ők fogják ismerni az igazságot, senki más, és csodálkoznék, ha én képes lennék az eljövendő konfliktusok során ugyanilyen jóindulattal viselkedni.

Készen álltak, hogy egész akciót egy pillanat alatt véghezvigyék. Ellenkező esetben a starkmanirok reagáltak volt, nekünk pedig vagy újra kellett volna kezdenünk az egészet, vagy lemoshattuk volna őket a plafonról. A szag alapján lehet tudni. A szag jó jelzés arra, hogy valami rosszul sült el.

Igen, az, és te a plafonon. Legyen.

Nem hiszem, hogy valaha is gondoltuk volna, hogy megérjük a nagy törzsek visszatérését. Mi csak egy kis csoport voltunk itt, az Ammatar Gyarmaton, akiket a minmatar társaink iránt érzett szeretet és a közös cél tartott össze. Népünk jogaiért küzdtünk, hogy egyszer hazatérhessenek majd otthonukba. Ezen az Isten háta mögötti bolygón senki más nem érzett késztetést arra, hogy valódi természetük szerint cselekedjenek; és a mnimatar nemzet többi része sem akart velünk foglalkozni. Igen, fel akarták szabadítani testvéreiket, de csak azokat, akiket rabszolgasorba taszítottak az amarrok, és nem az idióta nefantarokat, akik önként hajtották igába a fejüket.

Majd egy nap elsötétedett az ég, és eljöttek értünk.

Az Öregek vezetésével a Minmatar Köztársaság betört az Amarr Birodalom irányítása alatt álló űrbe egy hatalmas flottával, mellyel porrá zúzták a Birodalom védelmét. Az Ammatar Gyarmathoz mentek, leszálltak a bolygónkon és kimenekítettek mindenkit, akit tudtak. De még a megszállás őrületében is igen válogatósak voltak abban, kit vigyenek magukkal: bárki mehetett, aki akart, de volt néhány olyan ember, akinek a csatlakozását egyenesen követelték, és óriási kavarodást váltott ki, hogy ezek közül egyesek voltak olyan ostobák, hogy nem akartak menni. Akkor nem értettem, miért választottak konkrét területeket, közösségeket és egyéneket. Most már tudom. A Starkmanirokért mentek.

Ha az embereink értelmesebbek lettek volna, mindannyian velük mehettünk volna. És ha az invázió a tervek szerint alakult volna, biztos vagyok benne, hogy ez meg is történt volna. De az amarr ribanc szuperfegyvere félbeszakította az egészet. Mikor értesültünk róla, hogy flottánknak bő felét porrá zúzta, - annak a hatalmas flottának a felét, melyről fel sem tudtuk fogni, hogy a minmatarok rendelkezésére állt, és pláne nem azt, hogy még harcba is bocsátkoztak vele, - már mindannyian kimerültünk. Az elménk annyira leterhelődött a világmegváltó események következtében, hogy a felszínen zajló földhözragadtabb eseményeken egyszerűen átsiklottunk.

Szerintem ne akard azt egyből felkapni. Nézd meg a kézfejem. Látod azokat az ereket? Bízz bennem.

Mikor végül leült a por, és felfogtuk végre, hogy a minmatarok jöttek és mentek, azt hittem, új korszak köszöntött az ammatarokra. Még mielőtt felfogtam volna, mit tettük a Starkmanirokért, rájöttem, hogy itt állunk vezetők nélkül, az Amarr Birodalom közvetlen érdekkörén kívül, és egy olyan faj él körülöttem, ami végignézte, ahogy testvérei egy hadsereggel bevonulnak és jól seggbe rúgják az egykori elnyomókat. Ez volt az Ammatar Gyarmat legnagyobb lehetősége a történelem során, hogy fellázadjon és végérvényesen kiszabaduljon az amarrok hálójából.

Elszúrtuk. Tökéletesen elszúrtuk.

Azt hittük, - mi, akik forradalmároknak neveztük magunkat, - hogy még van időnk. A minmatar invázió izgalmai és problémái után, a Gyarmat vezetőinek elvesztését követően kialakult káoszban túl sok dolog maradt, amit napról napra meg kellett oldani. Nem lázadozhatsz, ha nincs élelem a tányérodon, tető a fejed felett, és bár az invázió a lehető legfájdalommentesebben folyt le, ennél kevesebb is elég lett volna, hogy felborítsa a bolygó termelési és elosztási rendszerét. Mindenkinek hozzá kellett látnia a munkához, hogy biztosítsuk gazdaságunk további működését.

Így maradtunk a napi rutinunknál - persze, csináld csak, de légy vele óvatos - maradtunk a jól ismert tevékenységeknél, beletemetkeztünk a munkába és egy időre maradtunk a jól ismert dolgoknál. Ijedt, bizonytalan tömeg esetén a felkelésre ösztönzés nem működött volna, mikor számítani lehetett egy elkerülhetetlen visszacsapásra. Szilárd talajra volt szükségünk a további tervek számára, és fontos volt, hogy az alárendeltjeink ne féljenek a további változásoktól. Több időre volt szükségünk. Néhányunkban megvolt a túléléshez szükséges nyugalom; másokban nem.

Mikor bejelentették, hogy Ardishapur veszi át a hatalmat, áldásként éltem meg a dolgot.

A férfi híresen konzervatív amarr volt. A trón összes örököse közül ő az, aki a leginkább ragaszkodik a Birodalom régi, gonosz és pusztító módszereihez. Még a ribanc császárnő is haladóbb elveket vall, mint ez a férfi. Így mikor megtudtam, hogy őt jelölték a Gyarmat élére, örvendeztem, mert tudtam, - illetve azt hittem, hogy tudom, - hogy ez egy újabb lökést jelent majd népünk számára a függetlenség felé vezető úton. Csak addig szenvednek majd Ardishapur pokoli uralma alatt, amíg rá nem jönnek, mi valódi sorsuk, a minmatar invázió utolsó kétségei is eloszlanak bennük, és a mi oldalunkra állnak.

Birodalmon belüli barátaink, akik bölcsebbek voltak, figyelmeztettek minket, hogy nem szabad alábecsülni a férfit, mi azonban nem törődtünk a figyelmeztetéssel.

Jól van. Én nem törődtem a figyelmeztetésükkel. De ezzel nem voltam egyedül.

Azt hittük, vasakarattal érkezik majd, megszorongatja a tömegeket, amivel a mi malmunkra hajtja majd a vizet, és még könnyebb lesz fellázadni ellene. Hogy az elkárhozás tüzes poklát kínálja majd azoknak az embereknek, akik tapasztaltak már egy másik menekülési lehetőséget is ebből a fél életből, amit a Gyarmaton élnek, és akik komolyan belegondolnak majd abba, mit is próbál rájuk erőltetni a Birodalom. Hogy a hitére fog majd rákényszeríteni minket, és a Birodalom nyálkás kezei közé, minden utcába templomokat építtet, és éjszakába nyúlóan imádkoztat majd egy hamis istenhez.

Tökéletes lett volna. Ez volt minden, amire szükség lett volna; népünk leigázása, ami egyenesen hozzám vezette volna őket. Mármint az ügyünkhöz.

És eljött ő, de amit tett, az sokkal rosszabb volt.

Egy átkozott iskolát épített. Minden kerületbe.

Magával hozott egy csomó amarrt, akiket az elmenekült kormányzat üresen maradt pozícióiba ültetett, és akik úgy vették fel a munkát, mintha egész életükben ezt csinálták volna. És egyből nekilátott az építésnek és a romos épületek - iskolák, kórházak, különböző központok -
javításának, mindent és mindenkit támogatott ahelyett, hogy a Birodalomhoz való kapcsolatunkkal lett volna elfoglalva. Az Ammatar Gyarmatból ismét egy független királyságot faragott, ami nem a Birodalom kénye-kedve szerint ugrál, hanem van saját uralkodója, és képes fenntartani önmagát a Birodalmi hatóságok közbelépése nélkül.

Elhozta beteges hitét is; hát persze, hogy magával hozta. Minden tettének vallási felhangjai voltak, minden iskolában és kórházban is. Semmi új nem volt benne a felkelés és a hozzám hasonló emberek számára, így nem is foglalkoztunk ezekkel. Az egyszerű embereknek azonban, a lakosság nagy részének fel kellett volna ismernie a dolgokat. Dühöngeniük kellett volna azért, hogy elvették tőlük a szabad élet a minmatari lét lehetőségét, és rájuk erőltették azt a mennyei ámítást, amit az amarrok vallásnak hívnak.

Ugyanis meg vagyok róla győződve, hogy bármilyen amarr vallási szokást erőltetnek is rájuk életük során, számtalan generáción keresztül, azok homokként fognak róluk leperegni, amint hazatérnek. Lehet, hogy a visszaszokás során lesz némi apró kellemetlenség, ám minden igaz minmatar képes lesz ezeket levetni magáról.

Tévedtem. Beismerem. A kényelem vonzása erősebbnek bizonyult, mint a becsületesség iránti vágy. Még a forradalom legmegrendíthetetlenebb hívei esetében is.

Ne, azt tedd le. Várj. Várnunk kell. Hamarosan elkészül.

A minmatar szövetség képviselőjeként próbáltam, keményen próbáltam támogatókat szerezni. Ennek kellett volna a mi időnknek lennie. A Gyarmat teljes zűrzavarba süllyedt, saját fajtársaink jöttek el értünk és mutatták meg számunkra az új utat, egy új vezető érkezett, hitvány üzenettel, hogy akaratát tánk erőszakolja...

Arra számítottam, hogy az emberek körém gyűlnek majd. Körénk. Ehelyett a diktátor Ardishapur lába előtt tömörültek. Mintha meg tudna minket vesztegetni.

Persze szükséges volt az, amit tett. Persze szükségünk volt rá. Jó oktatásra, tiszta vízre, egy olajozott gazdaságra, és a több. De nem tőle. De milyen ára volt az egészségnek és boldogságnak? Mikor az életed, még ha ideiglenesen élvezetes is, olyan hibás és rosszul megalapozott értékekre épül, nem engedhető, hogy tovább folyjon. Bármekkora ideiglenes kényelmet is biztosít ez. Ellenkező esetben a helyzet állandósul, és gyermekeid és az ő gyermekeik még nehezebben lesznek majd képesek kitörni ebből, és addig is ezzel a... metafizikai hazugsággal mérgezik népedet és annak kultúráját, ezzel a felfoghatatlan hazugsággal, hogy az élet úgy jó, ahogy van. Minden új alkotásod ugyanannak a hazugságnak a szikrájából fogan, és így az is egy ugyanolyan hazugság lesz. Bárcsak néhányan képesek lennének ezt megérteni, még mielőtt nem marad más választásuk, mint csatlakozni ehhez a hazugsághoz.

A nefantariak még nem mérgeződtek meg teljesen. Addig nem, amíg mi itt vagyunk, hogy elmondjuk az igazságot. Nélkülünk azonban, az általunk jelentett szociális ellenméreg hiányában, örökre el fognak veszni. És a számunk hanyatlik. A nyakunkra szakadt egy vallásos vezető, aki tudja, hogyan irányítsa a nép gondolkodásmódját a legalattomosabb módszerrel: életminőségük javításával. Ha ez sokáig így folytatódik, el fogjuk veszteni az ammatarokon a minmatar ideológiai kapaszkodót, melybe csak egy pillanatig fogódzkodhattunk. Ha cselekedni akarunk, annak most jött el az ideje.

Igen, a most azt jelenti, hogy most. És azt is, hogy a detonátoroknak készen kell állniuk. Elintézed őket? Jó. Hamarosan elmegyünk.

Igen, dühös voltam. A nefantarok és az ismerőseim reakciói miatt.

Igen, egyesek miatt jobban. Készítsd elő azokat az istenverte detonátorokat.

Próbáltam rávenni a bolygón élő embereket, hogy törődjenek vele, mert úgy gondoltam, hogy törődniük kell vele. Én az értékek és hit embere vagyok, és nem engedek a ravaszkodásnak. És igen, gyötrelmes munka volt, és persze elvesztettünk néhány emberünket az ide vezető úton, de nem számít. Ardishapur tevékenységét meg kell állítani. A férfi egy ragadozó, és csak fogainak melegségét ajánlja fel.

Ezért most meg kell mutatnunk, - neki és mindannyiuknak, - hogy mit is jelent minmatarnak lenni. Hogy a rend, amit létrehozott, egy hazugság, és hogy nem engedhetjük meg, hogy fennmaradjon. Nem csak az ügyünk érdekében, hanem azokért is, akik annyit szenvedtek az elmúlt évek során, és már nem lehetnek köztünk, akár a sors, akár a választásuk miatt.

Igen, a lányt is beleértve. Ő úgy döntött, hogy elmegy.

Micsoda?

Azt mondtam, hogy elment.

El. Legalábbis tőlünk. Fejezd be a kérdezősködést, és azonnal add ide azt az istenverte detonátort.

Szóval semmi sincs. Az emberek elárultak minket, elaludtak az őrségben, elfordultak tőlünk. Azok, akik valóban szerették őket. És fel kell őket ébreszteni.

Remélem, a népem megbocsájt nekem, és meglátja majd, hogy amit tettem, az szükséges volt. Hozd be kérlek a felszerelés többi részét.

A környéken lévőkkel fogjuk kezdeni.

Ahol a lány is van.


Az eredeti mű