The Mercenaries (Part Two)

Zsoldosok
Második rész

Sajgó tagokkal, szédülve tértek magukhoz egy börtöncellában. A fémötvözet rácsok túloldalán egyetlen őrt pillantottak meg, aki valamilyen papírmunkát végzett.

Mikor meglátta, hogy mindannyian magukhoz tértek, hozzájuk lépett. Fiatal férfi volt, kócos és olyan zsiványos aura lengte körül, mint azokat, akik a körülményektől függetlenül képesek élvezni a helyzetüket.

- Mivel vádolnak, és meddig kell ittmaradnunk? - kérdezte Kralean.

- A nyugalom megzavarása, talán emberrablás is, és az alapján, amit hallottam, eltarthat egy ideig - válaszolta az őr. - Bár a nőknek biztos tudunk valami elfoglaltságot találni, amíg várakozunk.

A férfi elvigyorodott a többiek elkerekedő szemén. - Csak vicceltem. Nem vagyunk barbárok. Amint kiderül, mi volt ez az egész, elintézzük a kiadatásukat.

És itt akár be is fejeződhetett volna az egész, az őr azonban továbbra is Joreenát bámulta. Egy idő után megszólalt. - Hé, maga... na ne! - Felnevetett és a homlokára csapott. - Ezt nem hiszem el! Maga Joreena, maga csinálta régebben azokat a filmeket. Azta! Ráadásul az én cellámban.

- Ő... igen - mondta Joreena, de hamar összeszedte magát. - Örvendek, gondolom, bár jobb lett volna, ha más körülmények közt találkozunk.

- Minden filmjét láttam - mondta az őr leplezetlen mohósággal -, még azokat az, ő, illegálisan készített klippeket is, amiket politikusi karrierje kezdetekor hoztak nyilvánosságra.

Joreena elmosolyodott. A csapat többi tagja felismerte azt a mosolyt.

A rácshoz lépett, és karjait a rudak köré fonta. - Nos, uram - mondta -, be kell vallanom, mindig nagy öröm egy rajongóval találkozni. És utálok itt lenni. Bár csak lenne rá mód, hogy hamarabb el tudjanak ereszteni. Gondolja, hogy tudna tenni valamit ennek érdekében?

Az őr a nőre kacsintott. - Szóval most ezt a szerepet akarja játszani? - mondta, majd egy oktávval magasabb hangon folytatta. - Ó, istenem, bár meg tudnám győzni magát, börtönőröm. Had kapjam fel a szoknyám.

A nő eleresztette az oszlopokat és hátra lépett. - Azt reméltem, maga olyasvalaki, akivel lehetne egy normális, korai eleresztésről tárgyalni. És talán csak úgy beszélgetni, mondjuk a gallentei politikáról, vagy valami hasonlóról. - A csapata felé intett. - Már túl régóta vagyok ezekkel összezárva vagy így, vagy úgy.

Kralean és a többiek elbűvölten figyelték az élvezetes előadást. A nő terve hihetetlenül kockázatos volt, ám nem volt más választásuk, ha időben ki akartak innen jutni.

Joreena kicsit előre dőlt. - És azt is nagyon utálnám, ha kitudódnak, hogy itt tartottak fogva. - A folyamatosan az őrt figyelte. Valami ki nem mondott ígéret suhant át a nő arcán, mielőtt folytatta volna a mondatot. - Amennyire én látom, abban a cellában nincsenek kamerák. Senki nem keveredik bajba. - A férfi szemei félreérthetetlenül válaszoltak.

Lassan a cella ajtajához lépett, előhúzta a kártyáját, majd feltartotta a kezében. - Rendben. Menjen előttem és kövesse az utasításaimat. Senki más nem mozdulhat. Egy beteg foglyot vizsgálok meg, aki mást mer állítani, az akkora kakiban találja majd magát, amiből élete végéig nem mászik ki. - A cella zárjába helyezte a kártyáját és kinyitotta az ajtót. Joreena kilépett, a férfi pedig ismét bezárta. Ezután ismeretlen helyre távoztak.

A csapat várt. Hosszú idő után Joreena kócos hajjal és zilált ruhával visszatért, arcán pedig egy vörös hurka éktelenkedett. Egyik zsebéből előhúzta az őr kártyáját és kinyitotta az ajtót.

- Politika, mi? - kérdezte Artenal, miközben kilépett a cellából.

- Nos, az nyilvánvaló volt, ő mit akar - mondta tömören.

- És hol van most? Összekötözve, ájultan? - kérdezte Kralean.

- Ez volt a terv - sóhajtott Joreena. - Már készen voltak a drogok, de rájött mire készülök, és elkezdett verni. Meg kellett állítanom.

Artenal és Kralean mindketten megtorpantak és a nőre néztek. - Remélem, tudod, mit csinálsz - mondta halkan az utóbbi.

- Így is, úgy is kifutunk az időből. De van egy ötletem, ami talán segít kijutnunk innen. Mikor az irodájába mentünk, láttam, hogy van ott egy megfigyelő állomás, és vetettem arra is egy pillantást, miután... végeztem. A mi cellánkban is van kamera, de az egy zárt láncú rendszer része, így senki más nem látja majd, mi történt. Ezen kívül találtam néhány kapcsolatot egy nagyobb rendszerhez is, ami valószínűleg itt van valahol a közelben. Ha meg tudnánk találni anélkül, hogy beindítjuk a riasztókat, megkereshetnénk a célpontot, elfoghatnánk és leléphetnénk innen anélkül, hogy elkapnának minket. Esti műszak van, úgyhogy nem hiszem, hogy lenne bármi gond.

- Akkor is kockázatos. Nincsenek fegyvereink, neki meg még mindig ott van a négy gorillája, akik a bárban is elbántak velünk.

- Ha rájönnek, hogy elszöktünk és végeztünk az egyik őrükkel, a nyomunkba fognak eredni, és már csak menekülhetünk - mondta Joreena. - Nem akartam, hogy ez legyen, de megtörtént, úgyhogy ezzel kell kezdeni valamit. Ha van valami jobb ötleted azon kívül, hogy feladjuk a küldetést és elveszítjük a hitelünket és a pénzt, amire egyébként igen nagy szükségünk lenne, halljuk. Addig pedig maradunk az én tervemnél. - Válaszra sem várva a vezérlő állomás keresésére indult, a csapat pedig követte.

- Nem gondoltam, hogy ilyen messzire mennél - suttogta a fülébe Scaara, aki utolérte őt, miközben a folyosókat kutatták át -, de örülök, hogy megtetted.

Joreena rámosolygott.

Néhány kanyar után Scaara félénken hozzátette, - Hogy sikerült kikerülnöd azt a szex-dolgot? - Joreena mosolya pedig önelégült vigyorrá terebélyesedett.

Elértek egy ajtót, amire a „MEGFIGYELŐ” szöveget írták, Joreena pedig bólintott. - A politika is érdekelte - mondta Scaarának. - Nagy kár. - Majd Artenalhoz fordult és néhány elektronikus kulcsot dobott a kezébe. - Ezek az őrnél voltak. Kipróbálod őket, amíg még használhatóak?

- No igen - kezdte Artenal. - Miközben ti ketten olyasmikről csevegtetek, amikről én inkább hallani sem akarok, Kraleannal egy terven dolgoztunk. Tudok pár dolgot a gurista biztonsági rendszerekről, ő pedig... nos...

- Az emberek megvesztegetéséről. És a testek kezeléséről - fejezte be csendben a mondatot Kralean. A két nő egy ideig csak bámult.

Artenal megköszörülte a torkát. - Azt hiszem, tudunk nyerni egy kevés időt.

- Sok nyomot hagytál a testen? - kérdezte Kralean. - És voltak súlyos tárgyak a szobában, mármint azon kívül, amit valószínűleg használtál? Esetleg élesek is?

Joreena megrázta a fejét. - Nem maradtak nyomok. Volt néhány tompa tárgy, köztük egy olyan is, amit nem akarok többé a kezembe venni. Volt pár éles is, tollak és hasonlók, a fiókjában talán pár kis fegyver is. Én csak megragadtam a legközelebbit, de hát ordítozott az átokfajzat.

Kralean bólintott, majd Artenalhoz fordult. - Innen átveszed?

- Persze - mondta Artenal. Kralean megfordult és visszament a börtöncellákhoz és az őr irodájához.

Artenal a két nőhöz fordult. - Scaara, valószínűleg két őr van abban a szobában. Ha beeresztelek, gondolod, hogy képes leszel úgy ártalmatlanítani őket, hogy nem végzel velük, de ne is legyen idejük beindítani a riasztókat?

Scaara elmosolyodott. - Nem probléma. - Az erőszak kihagyása nagyon idegesítő volt a számára - különösen mivel Joreena már megkapta az adagját -, ám valahányszor utasítást kapott, az egy csipetnyi békét hozott egyébként kaotikus életébe. Pontosan tudta, hogy ha hagyják, hogy a saját feje után menjen, sokkal nagyobb bajba került volna.

- Rendben - mondta Artenal. - A jelemre, ha kérhetem. - Előhalászta az elektronikus kulcsot és az ajtó zárjához emelte. - Most - suttogta.

Az ajtó kinyílt, Artenal és Joreena pedig elbújtak, hogy bentről ne látsszanak. Scaara beállt a nyílásba és döbbenetes változáson esett át. Kecses teste, mely általában úgy nézett ki, mint egy feltekercselt, méreggel bekent szögesdrót, minden feszültségét elvesztette. Most úgy nézett ki, mint egy bizonytalan, eltévedt, nyurga kislány. Lassan a szobába lépett, és mielőtt becsukódott volna mögötte az ajtó, a másik kettő még hallott pár szót kiszűrődni. - Helló? Eltévedtem, és azt hiszem, valami borzalmas dolog történt...

Pár perccel később az ajtó ismét kinyílt, Scaara pedig mosolyogva kilépett rajta. - Könnyű, mint a kikötés - mondta. - Gyertek be.

A szoba elég tágas volt, látszott rajta, hogy tárolásra és ellenőrzésre is használták. A képernyőkön és vezérlőpaneleken kívül dobozok, különféle fémhulladékok és egyéb roncsok tarkították. Az egyik sarokban egy acél asztal és néhány hozzá tartozó szék állt, melyeken az Elmecsata kártyával játszható változata hevert. Két ájult férfi hevert mellette, akiknek kezei és lábai saját ruhájukkal volt megkötözve, a szemük bekötésére pedig valami még alkalmibb megoldást talált.

Artenal egyik kezével végigsimított az arcán, nagyot sóhajtott és elvigyorodott. - Bekötötted a szemüket.

- Ha esetleg felébrednének.

- A saját fehérneműjükkel kötötted be a szemüket.

Scaara vállat vont. - Működni fog.

- A következő áldozatunkat te ölheted meg, és minden felszerelést megadok, amire csak szükséged van. Kezdesz megrémíteni - mondta Artenal. - A helyzet a következő. A fő birodalmi rendszerekhez való ideiglenes hozzáférésük miatt a gurista belső adatvédelme mindig is kicsit laza volt. Vannak benne biztonsági elemek, amik minden nap a nyugodt déli órákban futnak le, és ha találnak valamit, akkor elszabadítják a poklot. Addig, ha sikerül elvégeznem néhány módosítást, biztonságban leszünk. Először is vissza kell vonni rab státuszunkat, Scaarát pedig át kell írni minmatarrá.

- Hé!

- Csak hogy ne kössék össze a csapatunkat ezzel a kis őrverő és -megalázó leánykával, kedvesem. - Artenal előhúzta a másik elektronikus kártyát a zsebéből, leült az egyik képernyő vezérlője elé és dolgozni kezdett. Pár perc múlva lágyan felnyögött, és homlokának egyik ere láthatóan lüktetni kezdett, arcát azonban nem fordította el a képernyőről, és ők sem kérdezősködtek.

Kis idő elteltével Kralean lépett be az ajtón. - Minden rendben? - kérdezte Artenal hátra sem fordulva.

- Minden kész. Nem fogják tudni megkülönböztetni.

- Remek - mondta Joreena. - Örülök, hogy ti ketten jól szórakoztok. Megosztanátok velünk is?

- Fél perc - mondta Artenal. Még pár percet elszöszmötölt - a csapat többi tagja tudta, hogy ilyenkor nem érdemes zavarni -, végül megfordult a székében és rájuk nézett. - Készen vagyunk. Egy igen csúnya módosítással, tenném hozzá, és mindezt egy minmatar állítja.

- Problémák? - kérdezte Kralean.

- Semmi olyan, amiről ne tudnék gondoskodni - válaszolta Artenal.

- Shahoun?

- Még mindig az állomáson van, mint ahogy a csapat is, akiket saját védelmére bérelt fel. És ami még jobb, hogy mindannyian szétszóródtak. A napló szerint mindannyiuknak valamilyen üzleti találkozója van, de még a mai napon távozni fognak, úgyhogy betettem néhány akadályt arra az esetre, ha esetleg lenne pár turkászuk, akik a rólunk szóló információkra vadásznak. - Előre hajolt a székében. - Ezen kívül átírtam néhány információt, amit a gurista jegyzett fel rólunk és róluk. Bárki keresné elő ezeket, sokkal ártatlanabbnak fogunk feltűnni, mint amilyenek valójában vagyunk, ráadásul igen jók az olyan problémák megoldásában, amilyenekkel a gurista hamarosan szembe fog nézni. Ami jó dolog, mert olyan dolgokat is láttam az aktáinkban, amikről még én sem tudtam.

- És aki a másik csapatra keresne rá? - kérdezte Joreena, miközben sötét és boldog gyanú ébredezett a fejében.

Artenal elvigyorodott.

- Megtudja, hogy egyikük részt vett egy gurista börtön elleni támadásban, leütötte a felügyelőket, sikertelenül megpróbált elrabolni egy csapat foglyot, akik a tárgyalásukat várták. - Jéghideg mosoly terült szét az arcán. - Végül, de nem utolsó sorban, meggyilkolta a börtönőrt. A bizonyíték mind ott van.


Az eredeti mű