Chasing Shadows

Árnyak nyomában

Igazgatói Konferencia Terem, Szövetségi Hírszerzési Ügynökség Központja, Renyn rendszer, Essence

YC 112, március 9.

– Szóval miért is vagyunk itt pontosan? – kérdezte Candon.

– Még nem derült ki – válaszolta Suisse. – Csak annyit tudok, hogy a legfelsőbb szintről érkezett, 14-es kóddal. – A következőket óvatosan, gúnyos precizitással ejtette ki. – Hamarosan előkerül En-Quaitant-do-Miérz Portres is. – Csettintett az ujjával. – Igen, már itt is van. Kezdjen mosolyogni.

Portres feléjük közeledett. Magas férfi volt, nagyjából ötven körül, és céltudatos, kevély járása csak egy csöppet volt szándékolt. Ékes mozdulattal foglalt helyet a másik kettő mellett.

– Uraim.

– Tanácsos. Hogy vannak a gyerekek? – érdeklődött Suisse.

– Á, csak a szokásos – válaszolt Portres. – Idegesítik a szüleiket, lázadoznak, mindenfélével kísérletezgetnek. Megvannak. – Az asztalra helyezte aktatáskáját és felnyitotta.

– Van valami ötlete, hogy miért vagyunk itt? – kérdezte Candon.

– Valami új biztonsági intézkedés miatt. Nem tudom biztosan – válaszolt Portres.

– Azt hinné az ember, rendesen eligazítanak minket – mondta Suisse.

Portress bólintott. – Igen – mondta –, az egész elég homályos és sietős volt. – Előhúzta dossziétábláját a táska habos belsőjéből, maga elé helyezte az asztalra és bekapcsolta. – De egész biztos vagyok benne, hogy ez egy terv része – mondta, miközben elkezdte kigombolni a kabátját. Ne mondjuk túl gyakran, hogy az új elnökünk nem tudja, mit csinál.

– Soha ne is gondoljunk rá, nemhogy kimondjuk – motyogta Candon.

Portres felegyenesedett a székében és elegyengette a gallérját. – Nos – mondta –, legalább úgy tesz, mintha tudná, hogy mit csinál. Egyelőre talán ez minden, amire szükségünk van. Azt tudom, hogy engem eddig meggyőzött, márpedig nálam ez elég nehéz.

– Ez igaz – mondta Candon. Néhány másodpercig csendben ültek, miközben a tárgyaló asztalának holografikus adója végigfutott a tesztábrákon.

Nagyjából tíz perccel később, miután letudták a formaságokat és a Szövetségi Hírszerzési Hivatal tizenöt nagyobb részlegének vezetői nyugtalanul helyet foglaltak, az asztalfőnél ülő vékony, kopasz alak beszélni kezdett.

– Biztos vagyok benne, uraim, hogy a legtöbbjük csodálkozik, miért hívattam ide magukat ma délután, ilyen rövid idő alatt, és ilyen drámai sietséggel – kezdte. – Mint ahogy azt is biztosan sokuk tudja, hogy a tett, hogy ily módon iderángattam magukat, önmagában is lehet cél.

Néhány fej forgolódni kezdett, de alig lehetett hallani néhány pisszenést.

– Ma reggel 9-kor kiadtam egy elnöki rendeletet, mely mindannyiuk számára konkrét feladatokat ad. Feltöltöttük a dosszié-tábláikra a lényegi információkat. Nyugodtan használják a holomezőket. Miközben átnézik az adatokat, ne feledjék, hogy ha ezen információk akár egy töredéke is rossz kezekbe kerül, az egész művelet a fejükre fog szakadni.

Egy másodperc szünetet tartott, mielőtt folytatta volna. – Amint azt hamarosan megtudják, a rögtönzött 14-es kódú találkozók a következő két hét folyamán folytatódni fognak. Ez egy szerencsétlen dolog, de létfontosságú a nagy terv számára. – A férfi lehajtotta a fejét. Csend ült a szobára.

– Köszönöm, uraim. Kérem, nyugodtan olvassák át az utasításaikat, melyek azonnal életbe lépnek. – Majd szó nélkül felállt az asztaltól, távozott és eltűnt egy oldalbejáraton át, leigázott kísérete pedig követte őt.

Candon és Suisse összenéztek. Portres a dossziétábláján lévő adatsort bámulta. A három férfi egymás után munkához látott.

***

Állami és Területi Bank Gálaterme, Jita rendszer, A Kohó

YC 112, március 20.

A hatalmas termet ízlésesen díszítették fel tradicionális caldari stílusban, és az Állam legszeretettebb művészének, az Állam hőstetteiről készített képeivel. A meghívottak tömegét azonban sokkal jobban érdekelte az őket körülvevő többi ember, semmint a túldíszített környezet.

– Miss Omura.

– Mr. Kaikumi. Örömmel látom, hogy sikerült ideérnie.

– Mi újság, Miss Omura?

– Minden kiváló. És Önnél?

– Minden nyugodt.

– Örülök, hogy ezt hallom. Úgy tudom, nemrégiben tört be új piacokra?

– Állandóan portyázom. Gazdaságunk éltető ereje a terjeszkedés. – Hirtelen, ügyetlenkedve elhátrált két lépést. – Elnézést. Miss Omura, engedje meg, hogy bemutassam egy barátomat. Ő itt Katiana Rigomi, egy jó hírű achzra befektető. Katiana, ő itt Jaan Omura, a Caldari Befektetési Vállalat elnök-vezérigazgatója.

A lány szinte erőltetetten nyújtotta előre a kezét. Ahogy az idősebb nő kezet rázott vele, tekintete erőssé és áthatóvá vált, tele céltudattal; a keze hideg volt.

A szoba egy másik részén egy kamera képet készített.

***

Merkantil Klub Fő Társalgó, Új Caldari rendszer, A Kohó

YC 112, március 29.

Halvány fények izzottak a távoli sarkokban, ízlésesen bevilágítva a lakosztályt. A város cakkos körvonala előtt két idősebb férfi vitatkozott hevesen.

– Nem tudom, Sioras. Szövetségi tanácsadók? Nekem eléggé mézesmadzagnak tűnik. Nem gondolod, hogy az indítéka minimum hamis?

– Nem, nem, hallgass ide – mondta Sioras. – Én csak azt mondom, hogy ha bármit is nyerhetünk abból a balhéval, ami most Omura és a CBV körül folyik, akkor azt vele tudjuk elérni.

– De azzal gyakorlatilag köpönyegforgatókká válnánk.

Türelmetlenség vegyült Siora hangjába. – Gondolkodj nagyban, Kanai. Mi ketten már évtizedek óta ezt csináljuk. A legjobb napjaink már elmúltak. Mostanra dicsőített pénzügyi tanácsadókká alacsonyodtunk le. Persze, magas szinten fogunk dolgozni, de nem fogjuk ellenségeinket támogatni. Csak közgazdászok leszünk, akik segítenek áthidalni a két nemzet közti szakadékot.

Kanai hallgatott. Kinézett a városra, figyelte, ahogy a pacsirták bolygó körüli pályára emelkednek, tekintetét röviden a felhőkarcolók szeszélyesen villogó fényein nyugtatta a naplementében.

– Csak gondolj bele – mondta Sioras. – A politikai tőke óriási lenne. Visszatérhetnénk a játékba. A Gondviselésieknek egyébként is épp elég belső baja van. Nem fognak elkezdeni ránk vadászni, pláne nem amellett a nyilvánosság mellett, amit kapunk. Különben is, mi tanácsadók vagyunk. Ez nem olyan, mintha közvetlenül beleszólnánk az állami ügyekbe.

– Állami ügyekbe – mordult fel Kanai.

Suoras aprót sóhajtott és összekulcsolta az ujjait. – Igen. Nézd, tudom, hogy honnan érkeztél. Ne hidd, hogy nem. De legalább gondold végig. Adj neki egy esélyt. Hát nem sikerült a Fenntarthatósági és Együttműködési Konferenciának megpuhítania ezen nézetedet?

– Az igazat megvallva – válaszolt Kanai –, a kis összejövetelt az első pillanattól kezdve a megtévesztés bűze lengte be. Annyira egyértelmű volt a kerítés. A kulturális biccentés pedig undorító. És még az is látszott, hogy körmönfontnak hitték magukat.

Sioras bólintott. – Nos – mondta –, korábbi honfitársaink nem épp árnyaltságukról híresek. Bármi is volt ebből a szempontból a helyzet, a helyzet tényei magukért beszélnek, nem?

– Nem tudom – mondta Kanai. – Látom a lehetőséget, és jónak tűnik. Még ha a kemény mag hátráltatná is a dolgot, megfelelő PR-ral valószínűleg átvészelnénk. Csak… csak nem bízom abban a kis emberben. Olvashatatlan. Nem lehet tudni, hol áll nála az ember. Bármelyik percben azt várom, hogy a vállamra teszi a kezét, és udvariasan tájékoztat, hogy valójában ő a gyermekeim apja.

Sioras kétségbeesetten nézte őt, valahogy úgy, amire csak egy régi barát képes. – Én megyek – jelentette ki rezignáltan. – Kormoken és Tikilo is, a Citadella régi őrségének nagy részével együtt. Biztos, hogy nem akarsz még egy kicsit gondolkodni a dolgon?

Kanai nem szólt.

– Nos – mondta Sioras. – Gondolkodj rajta.

***

Caldari Gondviselési Igazgatóság Központja, Piak rendszer, Lonetrek

YC 112, április 2.

– Mindenhonnan csak ez ömlik, uram. A pénzügyi intézmények hadiállapotot hirdettek.

Személyi szobájának meleg belsejében Tibus Heth végrehajtó, Caldari Állam, legmagasabb beosztású embere, hajthatatlan testtartásba fagyva ült.

– Mekkora a kár, tanácsadó? – kérdezte.

– Nos, uram… egyrészről Omurának több baja van, mint amivel el tudna bánni. Még ha végül tisztázzák is a nevét, addigra minden közeli társa annyira eltávolodik, hogy már nem fog tudni visszajönni. Ráadásul az emberek másra mutogatnak. A nyolc megavállalatból kettőtől már távoztak nyilvános pozícióban lévő beosztottak. A szövetségi média is csak rosszabbá teszi a dolgot.

– Milyen hatása van ennek a CBV nyugdíjalapra? – kérdezte a székében mocorogva Heth.

– Nos, uram – mondta a tanácsadó, majd megtorpant. Mintha csak erre várt volna, a férfit mutató holografikus mező kissé megremegett. – A nettó értékek többé-kevésbé érintetlenek maradnak, de ha a jelen helyzet tovább fokozódik, a befektetők valószínűleg ki fogják venni a pénzüket politikai okokból. Ha elég sok teszi ezt meg, olyan probléma elé nézünk, amit nem tudom, hogy tudnánk megoldani.

– És a többi mega?

– Lai Dai és Kaalakiota egyelőre kitartó belső és külső PR-ral fáradoznak és próbálják elérni, hogy a legfelső vezetésen kívül senki ne jöhessen rá, hogy a belharcok miatt valódi esély van az összeomlásukra. Ahogy mondtam, tényleg harcra készek, uram.

Heth egy ülve maradt, az ölébe bámult és kérges ujjait dörzsölte egymáshoz. Egy ideig még úgy maradt, miközben beszélgetőtársa a FFK kapcsolat másik végén egyre kényelmetlenebbül kezdte érezni magát. A végrehajtó végül felemelte tekintetét; arca határozottságot sugárzott, ujjait pedig összefonta maga előtt.

– Indítson egy vizsgálatot. Nemzeti és azon túli szintűt. Azt akarom, hogy minden névleges vezetőt napi huszonnégy órában figyeljenek. Minden egyes tranzakciót futtasson át a központunkon elemzésre. Nem akarom, hogy bármi is elkerülje a figyelmünket. Semmi, megértette? Keményen lecsapunk erre a dologra, most azonnal. Bízom benne, tudja, kivel kell beszélnie, hogy a dolgok mozgásba lendülhessenek

A vonal túlvégénre rövid csend telepedett. – Végrehajtó – szólalt meg végül a hang –, kívánsága számomra parancs.

***

– Elnök úr?

– Igen.

– Épp most kaptuk a hírt, Heth egy nemzeti vizsgálatot indított. A pénzügyi intézményekkel kezdik, és minden követ megmozgatnak. Ráadásul mindehhez igen nagy hírverést is csapnak.

– Köszönöm.

– Csak gondoltam, hogy szeretné tudni. – A titkár elvigyorodott.

Jacus Roden kikapcsolta a képernyőjét, majd nagyot sóhajtott. Hátra dőlt a székében, végiggondolta az elmúlt napok minden eseményét, és megpróbált nem elmosolyodni.


Az eredeti mű